Nem nagyon találkoztam még emberrel, akit, ha hitt valamilyen eszmében, meg lehetett győzni az eszme ostobaságáról vagy tarthatatlanságáról. 
Posztkereszténységemből fakadón több olyan könyvet is olvastam, ami az Isten-érvek mellett tették le a voksukat. Én is. 

Dawkins érvei a másik oldalról hangzanak el. Jól érvel Dawkins. Kell vele foglalkozni. Ha másért nem, hogy az adott hitemet megerősítse: ha evolucionista vagyok, azért, ha keresztény, akkor azért. 

Lehet érvelni. Forogjanak kerekek! 

De végső soron az evolúció is, a teremtés is: hit kérdése. 

S itt már mosolygok az igyekezeten! Mert Dawkins legtöbbször olyan dolgok, érvek ellen harcol, amiket ő maga hozott létre. S kiderül, a Biblia-értelmezés egyáltalán nem az erőssége, és erőfeszítéseket sem tesz, hogy az legyen. Vagyis olyan ellenség ellen harcol, aki vagy nincs, vagy nem is úgy van. Ezáltal pedig önmagának mond ellent,amikor azt mondja, az intelligencia, az értelem a hit ellensége. Mert hiába intelligens, értelmes, a saját hibáit, tévedésit is képtelen felismerni. Vagy úgy gondolja, hogy az értelem is éppen olyan elfogult,mint amilyennek a hitet akarja gondolni? 

Vö.: Dawkins Istene

3/5

Libri, Budapest, 2013, ISBN: 9789633102381 · Fordította: Kepes János