Úgy gondolom, a címben citált védekezés a mindennapokból nagyon is ismerősen cseng. Orrba-szájba ezt halljuk.

Ahogy Szerelmetesfelelségtársam édesapját idézte sokszor a nagy-nagy igazágot: „Szarnak, bajnak nincs gazdája.” Vagy ahogy a Moly-on kommentálta valaki a könyvet: „Na, ugye, hogy nem én vagyok a hibás!” :-) 

Mert felnőttnek lenni azt jelenti, hogy az ember felelősséget vállal a tetteiért. De a felelősség azt jelenti, hogy adott esetben következménye is lesz annak, amit tettünk. S innen kezdődik a mosakodás, a hárítás, a kibúvók keresése. 

Szerelmetesfeleségtársamma ezt a könyvet mindketten alapműnek tartjuk. Sokat vitáztunk afelett (máig lezáratlanul), hogy vajon a hazugság és az önámítás között van-e különbség. Jómagam „aronsoniánus” vagyok, Zsákom (Szerelemtesfeleségtársam becsületes neve a párkapcsolatunkban, s még mielőtt: a zsák és a foltja mondásból ered) pedig pragmatikus: „Ha az első lépcső hazugság az önámításhoz, akkor az összes többi lépcső is hazug lesz.”

Én meg próbálom Aronsont védeni, hogy így, meg úgy, és vele védek többeket, akik a szívemnek kedvesek, de a párom hajthatatlan… Aronson meg azt mondja, hogy az önámítás nem hazugság. Mondjuk csak tévedés. 

A könyv zseniális! Ajánlom mindenkinek. Az esetleges kiút bemutatása volt egy kicsit kevés benne, mert azoknak, akiket védek a párommal szemben, ezen a téren igen nagy segítség kellene! De ezt a munkát mindenképpen mindenképpen elolvastatom velük! Hátha legalább az önfelismerésig eljutnak. Bár, ha a tapasztalatomra hallgatok... Mert tudom, milyen rossz nekik, hogy el kell jutniuk a saját hibáik, tévedéseik, tetteik valós súlyú belátására. Rossz nekünk, tudom, ugyanis én a tapasztalatomból fakadón már régen megmondtam: többször akartam, de nem tudok tévedni! 

5/5

(2011)