Moha olvasónaplója

Maria Housden: Hannah ajándéka

2018. július 22. - Mohácsi Zoltán

housden_hannah_ajandeka.jpgNem szerettem soha a betegség produkálta könyveket, filmeket. A pontos okot nem tudom, majd egyszer Freud doktorral kianalizáltatom magamat… Gyanus, hogy édeanyám nagyon korai, fiatalkori halálának köze van hozzá. 

Ezzel a Hannah-könyvvel szemben is volt bennem tartás. Pedig aki ajánlotta, annak adok a véleményére. 
In medias indul a könyv, pörgős, nagyon rövid, olvasmányos fejezetekkel. Ezt a jó szokását a szerző meg is tartja: a hároméves Hanna történetét felvillanó, gyors pillanatképekben mondja el, s a történtekből több hasznos következtetésre is eljut. Olyan következtetésekre, amiket mindnyájan hasznosíthatunk. 
Hanna története azonban több akar lenni egy bölcs rákos kislány szomorú sorsának lefestésénél. S ez bajjá lészen. 

A szerző keresztény gyülekezetbe jár. Hiperliberálisba, mert a lelkész vezetésével mindenféle tanok tanulmányozásába is fognak. A lelkész ezt hitének elmélyítése céljából teszi. Nő a lelkész. (Kövezzetek meg feministák!) A szerző kereszténysége akár hasznára is lehetne a könyvnek. De nincs. Hanna halála után ugyanis spiritizmusba csap át a történet: a halott kislány itt-ott, így-úgy megjelenik ennek-annak, beszél ezzel-azzal. (Komolyan kezd már bosszantani, hogy lassan nincsen könyv a lélek halhatatlanságának buta hangoztatása nélkül! Újra és újra mondom: a Biblia nem tanítja azt, hogy a lelkünk csámborogna a test nélkül; a benzin sem közlekedik az autó nélkül.) Egyfelől. 


Másfelől: Hanna halála után a szerző mintegy spirituális ébredésben részesül. Hosszú-hosszú időre magába zárja a gyász, a Hanna után született gyermeki csak Hanna vonatkozásában léteznek, sőt, tulajdonképpen még Hanna bátyja, Will is csak akkor bukkan föl, amikor Hannáról szó lehet. Szegény csemeték! Hanna születésnapját öt évvel a halála után is (!) tortával ünneplik meg: képtelenek elengedni a meghalt gyereket (aki persze rá is tesz egy lapáttal, mert mondom, ott kísért a mindennapokban; szó szerint). Anyuka tehát megába zárkózik, birkózik a veszteségével, keresi önmagát, a feloldást. 


Amit aztán az önmegvalósításban talál meg. (A hideg ráz már ettől a szótól: a hideg önzés álneve, semmi más. Jelentése: „Le vagytok sz@rva, mindenki, megyek a magam útján, és nem érdekel, ha nektek nem tetszik!” Árulkodó jele ennek az egoizmusnak: a könyv eleje valóban Hannáról szól. Nagyjából a felééig, Hanna haláláig. Utána következő egy „Utóirat”. Majd még vagy tíz-tizenöt fejezetecske. Ami már anyuciról szól, arról, hogyan nem tudta feldolgozni a kislány halálát, meg arról, hogyan lelte meg végül önmagát. Amink egyik jele, hogy elvált Hanna édesapjától… Nem vagyok rögzötten válás-ellenes, de azért no comment. Ha legalább két részre osztotta volna a könyvet (1. rész: Hanna – megélni; 2. rész: Hanna után – túlélni)! De nem, szerkezetileg egybefolyik minden, és ebből kiderül, hogy a könyv nem a kislánynak állít emléket, hanem az önmegvalósítást, a teljes élet lehetőségét reklámozza. (Ahogyan az a fülszövegből is kiderül: a szerző manapság a teljes életről tart tanfolyásokat, és az e-mail címe is Hannáról szól. Hanna projekt lett. (Mondom, szegény többi kölkei!) Ez nekem olyan övön aluli volt, mint Lenkei Gábor egészségről, a vitaminok szerepéről szóló első könyvének utolsó lapjain a szerző bolthálózatának reklámozása; ami ugye érthető, de nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy a könyv a marketing része, ügyes szcientológus húzással.

2,5/5

(2012)

Jokerex, Budapest, 2002, ISBN: 9639368164 · Fordította: Hidasi Györgyi


A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9614129039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.