Egyszer a Központi Könyvtárban, amikor még nem önkiszolgálós volt a könyvkölcsönzés, sorbanállás közben véletlenül kihallgattam a könyvtáros nő és egy fiatalember vitáját. Nehéz is lett volna nem kihallgatnom, a fiatalember előttem állt a sorban.
Azon vitatkoztak, hogy a fiatalember milyen jogon tesz egyenlőségjelet a kommunizmus és a fasizmus közé?
Egy darabig csak hallgattam őket. Aztán egy ponton nem bírtam tovább és megkérdeztem a hölgyet:
– Mondja csak, mi a lényegei különbség, hogy a heréimen egy Gestapos vagy egy ÁVH-s csizma tapos?
Csend lett, kiadta a könyvtáros kiadta a fiatalember könyveit, majd némán az enyémeket is. Dicséretére mondva, legközelebb is köszönt még nekem, amikor végzett.
A jelen, túlsúlyos kötet a kommunizmus rémtetteit veszi sorra kicsiny, de ilyen szempontból mégis hatalmas bolygónkon, ahol ez a vérgőzős téveszme csak felütötte a fejét és hatalomhoz jutott. Sajnos bármerre indul el, van hová mennie, van miről beszámolnia.
Nem tudom, mi volt a szerzők, szerkesztők eredeti célja a kötettel. Az furcsa, bár megkapargatva érthető tény, hogy a kommunizmus, mindenek ellenére a mai napig szalonképesebb politikai forma, mint a fasizmus. A könyv arra mutat rá, hogy lényegi különbség igazán nincsen köztük, különösen, ha a végeredményre vetjük a pillantásunkat.
Ennek ellenére ha valakit manapság lenáciznak, lefasisztáznak, az összekaphatja magát, mehet sikárkefével mosakodni, míg ha lekomcsizzák, az tréfás paskolgatás a kobakra, amolyan, „desüsü vagy”-indíttatással. A szerkesztők, szerzők ez a kérdést, bár komolyan megérne egy misét, nem érintik, de a összefüggések megértéshez ajánlott irodalom Ryszard Legutko A közönséges ember diadala cím könyve. Elgondolkodtató irodalom még Ladányi Attila nem minden szenvedélytől mentes, már a címében sem finomkodó könyve A holokauszt-mítosz, mint a liberálnáci diktatúra alapja.
A kommunizmust nem szerecsenmosdatják manapság, csak relativizálják. A hétköznapi fejekbe is olyan sikeresen átment ez a relativizálás, hogy még könyvtárosnőkkel is lehet vitatkozni. Odáig nem jutottunk el, hogy számháborút folytassunk arról, hogy ha a náciknak is ugyanannyi idejük lett volna és világszerte, mint a kommunistáknak, akkor vajon melyikük „nyer”. Mert számomra ténykérdés, hogy a kettő között nincsen különbség humánumban és empátiában, ahogyan a módszerekben sem nagyon. Mondjuk tény, a nagymamám csak arról mesélt, hogy amikor jöttek az oroszok, a faluban nem győzték elrejteni a fiatal lányokat, nehogy... A németeknél nem mesélt ilyet. Ha már relativizálás.
Ez a könyv nem relativizál. Tényekkel, számokkal dolgozik, már amennyire tud, amennyire képes rá. S elképesztő, elborzasztó, amire jut. De mindenképpen tanulságos.
5/5
(2011)
