Moha olvasónaplója

Thürmer Gyula: Az elsikkasztott ország

2018. július 23. - Mohácsi Zoltán

thurmer_az_elsikkasztott_orszag.jpgHosszú évekig erősen értetlenkedtem a rendszerváltás utáni években, ahogy Thürmer sürgött-forgott, és nyomatta tovább: az MSZMP-t., Munkáspárt álnéven. Komolyan gondolja? Valami tréfa az egész? Kinek kell ez? Ki ez a nevetséges figura? Hja, Kádár titkára volt… Eh, akkor komolyan gondolja! 

Aztán ilyen-olyan megnyilatkozásait hallva, felfigyeltem arra, hogy nem mond más, mint amit sok dologról magam is gondolok.

Leszögezem: már csak a világnézeti eltérés okán sem leszek Thürmerrel soha egy plattformon ideológiai kérdésekben. A kommunizmus kísérletét, a „megvalósult” szocializmus kegyetlenségét megvetem, utálom, és úgy gondolom, hogy aki fenntartója volt az elmúlt rendszernek, annak a maiban nem lenne szabad vezető szerepet betöltenie (ahogyan sok volt szocialista országban erre törvényt is hoztak). 

De Thürmer könyve érdekes könyv! Természetesen másképpen értékeli Kádárt, mint ahogyan a mai közgondolkodás jó réssze (bár 2018 már ebben sem vagyok biztos), de legyyen neki! Legalább az ’56-’57-es megtorlásoktól ő is elhatárolódik.

Ami miatt igencsak érdemes elovasni a könyvét: bal oldalról világít rá arra, hogy bizony esélyes, igencsak esélyes, hogy volt egy rózsadombi paktum, s hogy a mai MSZP tagjai fölöttébb tudatosan váltak egyik pillanatról a másikra, a csodálatos „politikai Photoshop” (T. Gy. szófordulata) hatására európai demokratává és az ország kielégíthetetlen étvágyú rablóivá. 

Thürmer egyik legmulatságosabb megállapítása, hogy döbbenten tapsztalta 2009-ben, hogy a magyar nemzet jövőjét illetően kikkel került egy plattformra. Nos, azokkal, akik azt állítják, hogy az ország kétharmada úgy gondolkodik, mint ők, csak még nem tudnak róla (nem, nem a Fideszre gondolt!): a Jobikkal. A könyv 2009-ben jelent meg.

4/5

(2012)

Korona, Budapest, 2009, ISBN: 9789639589636

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr6314129399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.