Valahogy nem erre számítottam, de voltaképpen jogos… Azt hittem, valami olyan könyvet veszek a kezembe, ami Európa történetében helyezi el a magyarságot, és magyarázza meg pl. az országunk sorozatos cserbenhagyását, majd feldarabolását. Nem ez lett belőle, hanem az elmúlt évek kormányzatának elemzése.
Tóth Gy. írásait régen is olvastam, bólogatva. Annak ellenére, hogy az első Orbán-kormány idején fő tanácsadója volt Viktorunknak. Az ebben a könyvbe írt harmadrésze tanulságos. Nem kertel. Mondjuk soha nem udvariaskodott. Rávilágít arra, ami voltaképpen köztudott: a magyarországi rendszerváltás elmismásolása, elrablása tulajdonképpen a komcsikkal való ilyen-olyan kiegyezésnek a következménye. Akiket el kellett volna számoltatni, nem lett volna szabad hatalomközelbe engedni, azok ugyanúgy tevékenykedtek a későbbiekben, mintha nem lett volna rendszerváltás. Az is tény, hogy ez a réteg, az egykori SZDSZ-szel összefogva jelentős külföldi támogatást élvez, bábmivoltuknak megfelelően.
Lenter Csaba oldalait átlapoztam. Nem ő a hibás, hanem én.
Zárug Péter Farkast már olvastam. Tetszettek a politikai elemzései. Tény, hogy a vele készült interjúk a veszett-Fideszes Bencsik Demokratájában jelentek meg. Őt olvasva gyulladt ki bennem a piros lámpa, hogy azért álljunk csak meg: nini, ez alapvetően egy megrendelt politikai iratgyűjtemény! Aztán továbbolvasva nem is volt szervilis., jócskán beszélt a hibákról, túlnyúlásokról és alkotmányellenességekről, meg a vacak kommunikációról, amiben a Fidesz soha nem volt túl erős.
Mondjuk a könyv arról nem sokat szólt, hogy Viktorék azért jócskán megszívatták a szavazórétegüket is az egykulcsos adóval, a barátom élettársát megbüntették, mert negyvenévesen nem szült gyereket, és sorolhatnám…
Azzal együtt van abban valami tökösség (gondolom sokak számára eszementség), hogy széllel szembe mennek, de nem kicsit.
Az EU számomra soha nem volt szimpatikus, amikor szavazni lehetett, ellene szavaztam. A globalizáció hátrányait sem kell ecsetelni. Ahogyan azt sem, mennyire szeretjük a bankokat és a multikat, akik csak kivesznek, s amit kivesznek, azt meg viszik haza, miközben a magyar vállalkozókat meg nagy ívben letolja az állam. S ezt nem szeretjük.
Nem tudom a pontos választ, hogy az a jogi ámokfutás, amivel a Fidesz bebetonozta magát, mennyire lesz hasznos hosszútávon. Abban már régen nem hiszek, hogy bárhol is demokrácia lenne, vagyis ami itt történt, nem a demokrácia lábbal tiprása, hanem, ha akarom, egy olyan rétegnek a kizárása a politikai hatalomból, akiknek nem is illett volna már vagy húsz éve hatalom-közelben lenni. Más kérdés, hogy nem csak ők záródtak ki, s az azért nem annyira üdvös.
A könyv címében felvetett kérdés végső soron könnyen megválaszolható: a kormány tevékenysége nagyban belenyúlt a bankok és a multik lelkivilágába, ezt pedig nem csupán nálunk nem szeretik, hanem seholsem. Pénz beszél… és a magyar ballib kapcsolatok is élnek, az USA felé, a hazánkat deklaráltan felvásárolni akaró Izrael felé is, meg az EU-t működtető 3-4 nagy ország felé is.
Vagyis, ha akarom: propaganda. Ha akarom: segít megérteni, ami történt, ami történik. A szokásos: olvasni kell a sorok a között is. De szerencsére nem nagyon.
Az idő meg telik, s a ki tudja milyen gyümölcs meg érik. Majd meglátjuk. S vagy örülünk, vagy nem.
3,5/5
(2013)
