Moha olvasónaplója

Philip K. Dick: Jones kezében a világ

2018. augusztus 03. - Mohácsi Zoltán

pkd_jones_kezeben_a_vilag.jpgEgy új Philip K. Dick regény. Ami régi. Nálunk új, az író huszonéves volt, amikor megjelent. Gyakorlatilag benne van minden, ami PKD-et jellemzi.

Sci-fi, de nem elrugaszkodott, több univerzum csépeli egymást, űrhajóval száguldozunk (na, jó, egy kicsit), hanem maradunk a Földön (nagyjából), ami egy világégés utáni Föld, szar a helyzet, persze, atom volt, mutánsok, viszonylag lájtos diktatúra, mert hogyan máshogy? Cél, jövőkép alig, de jobbára nincsen. Illetve, mint kiderül, valami van…

A regénynek, ha akarom, van főszereplője, de már ízelítőt kapunk, hogy PKD számára sosem a szereplők a fontosak, hanem az, ami a szereplőkkel megesik. Ennek érdekében nagyon lazán vált nézőpontokat, hanyagol el előző szereplőket, és tolja át a hangsúlyokat más szereplőkre. Ebben a koraiban ez még nem annyira laza, mint később, de voltaképpen már érezni, hogy a mondanivaló és az egész a fontos, az alakok le vannak kakkantva.

Ami feltűnt: PKD huszonévesen még bírt némi optimizmussal: a regény van rendes vége. És optimista, legalábbis reménykedő vége van. S az a nagy helyzet, hogy pont ebbe a regénybe nem kellett volna, nekem valahogy kilóg, nem szervesedik bele a cselekménybe. Itt sokkal nagyobbat jelentett volna, ha a főhős [[SPOILER: nem néz sugárzó, a jövőbe csimpaszkodó tekintettel a kamerába, fejét összedugva az exével a vénuszi kupola alatt, mintegy biztosítva a mutáció nélküli emberiség jövőjébe, létezésébe vetett hitét és bizonyosságát]]

Mert arról van szó, hogy a lepusztult Földre még hullanak valami böszme nagy amőbák a csillagok közül, amikről senki sem tudja, mifélék. De lehullva tök ártalmatlanok, hamar pusztulnak. [[SPOILER: A végére kiderül, hogy nem genyók, de nem akarnak rosszat, de nem is ártalmatlanok, de akkor már késő.]]

No, szóval van káosz szépen, és akkor támad egy különleges képességekkel, mi mással, mint jövőbe látással megáldott/átkozott fazon. Ez Jones. Aki mozgalmat indít a dolgok megváltoztatására. S akit, látva, hogy a „próféciái” rendre bejönnek, hamarosan tömegek követnek. Annyira, hogy le is cseréli a magáéra a regnáló hatalmat. Naná, egy vezető, aki tényleg a jövőbe lát! Nemcsak meredten kémleli.

Persze, ahogy lenni szokott, Jones hatalma sem tökéletes, és végső soron semmiben nem különbözik az előző hatalomtól, mint kiderül, még céljaiban sem. Jones torzul, de a dolgok ugyanarra mennek vele, mint nélküle. Vagyis a jövőbe látás nem elég, bele is kell simulni az Ég/Mindenség/Univerzum/stb. hatalmába. A jövő megismerhető, de meg nem változtatható. Valószínűleg erre kellettek PKD-nek később a párhuzamos univerzumok, elcsúszott valóságok: úgy változtatható a jövő.

PKD mesél. Távolságtartón, kevés jelzővel, szikáran, izgalmasan, mindennapin, ötlet-dúsan, de mégis ezen a mocskos planétán mocskos emberiségének a mocskában maradva, persze, itt is van egy kis tudatmódosítás, de itt még csínján, nem legalizálva még a regényben sem, és itt még vannak érzelmei a szereplőknek egymás iránt, mutatva, hogy PKD fiatal volt még, idealista és bohó.

Élveztem olvasni minden sorát. De tartok tőle, nem tett annyira mély benyomást rám, hogy pár hónap múlva visszamondjam a tartalmát. Csak egy blikk marad belőle, meg az a tény, hogy van PKD-nek optimista végű regénye. Ami azért nem kevés.

4/5

(2018)

Agave Könyvek, Budapest, 2018, ISBN: 9789634194927 · Fordította: Pék Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr914160313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.