Ez vajon micsoda? Visszaemlékezésnek túl regényes, és túl felületes. Esszének is túl irodalmi. egy országról való beszámolónak semmilyen. 

Leginkább egyfajta rendezetlen bosszúnak tűnik, letojva azokat az érveket, amiket átélve még érveknek érzett (belga-japán kapcsolatok). Vagy az álmokkal való leszámolás irománya, jól megbosszulva a japánokon, hogy egykor rajongott értük. 

Van egy Regina nevű ismerősöm, ő is japán-fan. Majd jól megajánlom neki a könyvet, hadd ábrándujon kifelé! 

De előtte elmondom neki, hogy nem jó könyv. Hogy néha pergősen leír, majd megakad, pl. a japán nők sorsán, amelynek egyedüli alternatívája voltaképpen az öngyilkosság, majd halad a történettel, önfeltárón, de a japcsikra kenve azt is, hogy diplomásan képtelen egy napi árfolyamból másik árfolyamra váltani, és megalázottnak érezni magát, mert a főnöknénije (akibe majdnem szerelmes nő létére) nem tartja beszámíthatónak emiatt, és így marad a klozetpuci, hátha arra képes, majd megint elakad, most a japcsihapsik sorsánál, akik legalább önfeledten mernek fingani a japcsinénikkel ellentétben a wc-n, de élni ők sem mernek igazából, nesze neked hangos puki, szóval voltaképpen az egész sziget jobban járna, ha fogná magát és harakirit követne el, mindenkinek nagy megkönnyebbülés lenne! De ez utóbbit a belga-japán kapcsolatok érdkében nem mondja ki. 

Szóval: nem esszé, nem regény, voltaképpen semmi se nem. 

Csak azt nem értem, miért igen?

2,5/5

(2014)