Nagyon nehéz ellenállnom a csoportnyomásnak és a sutba vágni a bennem élő látens sznobot, de erőt veszek magamon, és kimondom a frankót: nem tetszett a könyv. Ha kell összemegyek picire, ha kell, a sarokba állok, vagy kukoricára térdepelek, de akkor sem.

Tény, hogy fertőzve voltam az egekig magasztalt filmmel (hű, mekkorát szenvedtem amíg néztem, akkor még volt bennem kulturális szadomazó-hajlam), s megkönnyebbültem, hogy az utószó elmondta: a könyvnek annyi köze van a filmhez, hogy szerepel benne a sztalker (miért Stalker?) és a Zóna szó, de Tarkovszkij nagyjából ennyit tartott meg a regényből.

Olvastatta magát a könyv, ez tény. A mondanivalóját azonban sokkal jobban megvilágította a mellé tett filmforgatókönyv. Ami nem mellesleg azért már hajadzik a filmváltozatra. S jobban is tetszett. Na, ezt adjátok össze!

A Stalker (miért nem Sztalker?) olvasása közben folyton PKD járt az eszemben. A hősöktől való távolságtartás, a cselekmény nem magyarázottsága, valahogy az egész olyan kis dézsávű volt.

Még azt sem mondom, hogy nem adott gondolkodnivalót, mert azért a piknik-hasonlat nagyon ütős volt. Voltaképpen helyre tette a miértet. A filmforgatókönyv címe (A kívánsággép) pedig nagyon mély bugyrokba ásott: akarjuk-e, amit akarunk, s mit akarunk egyáltalán? Morzsák a nagy fasírtból a hangyáknak.

3/5

(2014)