No, akkor most dönteni kell, hogy a könyvet értékelem vagy az abban leírtakat? Mert ugye, a kettő nem feltétlenül fedi egymást.
Jelen esetben a szció számomra másodlagos volt. Több mindent olvastam már róla, könyvben is, neten is, meglepetésként szinte semmi nem ért Bonyai Péter beszámolójából. Szörnyű na, persze, hogy az, de nem erre voltam igazából kíváncsi.
Ami miatt egy ideje űztem a könyvet, annak oka egyszerű: az alcím! Egy kiugrott csúcsvezető vallomása. Ebből is a vallomása.
Mert aki vallomást tesz, vagy vallomást ír, az a személyes reflexióit osztja meg másokkal. Ebből a szempontból számomra a könyv csalódás volt, bármennyire elolvastam egy nap alatt, és még ha a Battle Royal-t is félretettem miatta. :-)
Ahogy mondtam: Bonyai úr, Péter leírja, mi történt vele a szciós tíz éve alatt. Sok mindent megtudhatunk erről a fantasztikus szervezetről. Fantasztikus: mert még mindig létezik, még mindig beszopat embereket, még mindig tengernyi pénzzel nyúlva le őket, és még mindig embertelenül dolgoztatva a beszipkázott embereket. Fantasztikus, hogy van, aki még egy árnyalatnyit is komolyan veszi őket, s fantasztikus, hogy ez a fantasztikus katyvasz még mindig embereket tud elhitetni, családokat szétzilálni! Lássuk be, ez is teljesítmény!
Ami nekem a vallomásból hiányzott, az éppen a személyesség. Mert látjuk Bonyai Péter feltörését, majd alászállását a szció átláthatatlan, érthetetlen és néha (nyilván kívülről) mulatságos bürokratizmusának pénzéhes poklába, de számomra kevés volt az igazán személyes reflexió. Főleg a történetének az eleje meg a vége érdekelt volna sokkal mélyebben. Az, hogyan kavarodott bele, mi fogta meg ott, és mit kapott, hogy maradt, illetve hogy hogyan élte meg a kisodródást, a szcióval való szakítást? Igaztalan lenne, ha azt mondanám, nem írt erről semmit, de érdekes lett volna ezekről mélyebben beszámolni. Hogyan tért vissza a wog (=világi, pancser) társadalomba, okozott-e, s milyen nehézségeket okozott a tíz év szció? Hogyan fogadta a család? Hány kiugrott szciósról tud? Mi vezérli a mai napig vezetett blogja (http://objektivszcn.blog.hu/) létrehozásában és fenntartásában?
Mert számomra nagyon érdekes/szomorú, hogyan lesz valaki egy rendszer feltétlen, engedelmes része? Hogyan működik a lélek, amikor feladja saját magát, és aláveti valami olyannak, amivel ott mélyen, legbelül nem tud azonosulni, de valamiért mégis mindent megtesz, s úgy is néz ki, hogy mégis.
Jómagam tizenhét évig voltam egy protestáns kis egyház tagja. Miközben a legtöbb alapelvvel egyetértettem, valami mégis visszatartott attól, hogy a szervezet részévé váljak. Miközben nagyon sokat tettem a közös hitünk terjesztéséért, bár jobban szeretek úgy fogalmazni: az emberekért, barátainkért. Úgy, hogy egyfajta alternatívát kínáltam fel nekik. Tettem ezt Biblia-körök tartásával, egy kéthavi lap főszerkesztésével, két megjelent könyvemmel. De amikor megkínáltak a lelkészséggel, hátrébb léptem.
Lehet ezt így is, úgy is magyarázni. De ugye, egyből itt a kérdés: miért nem vagyok ma ott? Tehet is róla a kisegyház, meg nem is. Voltak feldolgozhatatlan emberi húzások is a vége felé, de sokkal inkább egy személyes, belső krízis volt az oka, (aminek nem ember, nem szervezet volt az alanya) annak, hogy végül már nem járok közéjük.
De ami miatt ezt az egészet előhoztam: abban a kis egyházban nem volt kötelező a vezetés által kikövetelt vörös fonál mentén gondolkodni. Szabad volt gondolkodni, olvasni, zenét hallgatni, kulturális rendezvényen részt venni, élni a mindennapi életben. Nem a félelem uralta a közösséget. Nem uralta félelem a közösséget. Voltak hibák, voltak bigott gondolkodású emberek, voltak akik csak a szemellenző mentén voltak képesek az életre, mások életére tekinteni, de ez nem volt kötelező. Szabad volt például kritikát megfogalmazni. Szabad volt (s következmények nélkül volt szabad) például a lelkésszel, az egyházvezetővel egyet nem érteni, uram bocsá' össze is veszni vele.
Ha mindezekre nem lett volna meg a saját szabadságom is, el nem tudom képzelni, hogy egy pillanatig is ottmaradtam volna.
Egyetlen pontja, mondata van Bonyainak, ami a maradásra ad némi magyarázatot, de azt meg a szakítás előtti időszakra mondja ki: Nagyon nehéz lett volna szembesülni azzal, mekkora balek vagyok, és hogy bedőltem egy ügyes szélhámosnak és a szervezetének. (Leírja, hogy ez például tizenhárommillió forintjába került!)
A hasonló jellegű, diktatórikus, despota vezetésű szervezeteknek van két aduász a kezében a hívek felé.
Az egyik, hogy a szervezetük „a” választott szervezet. Ebből fakad, hogy aki nem náluk tag, az automatikusan kiesik a választottságból. (S alapvetően: nem hízelgő a tudat, hogy bár diplomám nincsen, doktorátusom nincsen, társadalmi státuszom nincsen, semmit nem tettem le az asztalra, mégis választott vagyok? Dehogynem!)
A másik: hitkérdéssé kell tenni minden kérdést! Nem csupán a kardinális elveket, hanem mindent. Mert a választottak között szárnyatlan madár a hitetlen!
Vélem, hogy ennek a két kártyának a legmesszebb menőkig való kijátszása motivál embereket a szcióban, hogy ne lázadjanak a rabszolgatartás ellen, hogy elviseljék, hogy a szció mondja meg, meddig tartson egy házasság, vagy éppen szétszakítsa a meglevő vérségi kapcsolatokat.
A két aduász „birtokában” és gyakorlásával létrejön egy olyan zárt rendszer, amely kitermeli a maga szociális kultúráját, és a benne levők számára minden, ami ettől eltér: ellenség. Világi, wog, laikus, hozzá nem értő. Aki mondhat bármi, lehet rá legyinteni, mert nem bentről mondja, nem az elvek mentén mondja, hanem kintről. De ami kint van, a rendszeren kívül, azzal meg nem érdemes/szabad foglalkozni, mert eltereli/megtéveszti/elhiteti a zárt rendszerben kialakult nemes gondolkodásunkat.(Emiatt voltam bizonytalan, kinek is szól ez a könyv: aki kint van, jobbára kialakult véleménnyel bír a szcióról, aki bent van, az meg tesz az egészre, mert pusztán a globális ellenség újabb megnyilvánulásának tartja. De megértettem, Péter is világossá tette: van egy mezsgye: a még be nem lépettek, de még gondolkodók, és a kifelé sodródók, már gondolkodni készek, akik számára nagy segítség lehet ez és a hozzá hasonló írások.)
A zárt rendszerben szükségszerű a kasztosodás, a felülről mindent tudás, a hangnemek meghatározása, a (felül)bírálhatatlanság, a túlérzékenység és a pozícióhoz (hatalmas adag rettegéssel spékelt) való ragaszkodás.
Amit viszont a könyvből (sem) értettem meg: mi büdös fenétől egyház egyáltalán a szció? Mert ezt vagy tíz éve nem értem. Vannak egyházi státuszaik (a könyvből kiderül: az egyházi adókedvezmények miatt), de se teológiájuk, se szertartásrendjük, se semilyük nincsen, amitől egyház lennének, ami utalna arra, hogy ők egyház.
P.S.: Volt valami, ami viszont nem volt világos. Bonyai azt írja, hogy éhkoppra sem elég pénzt kaptak a szciótól, vajas kenyeret ételizesítőztek, ez volt a dőzs. Aztán a könyv végén csak úgy repkednek a milliók és a százezrek, amit még be kellett fizetnie az egyháznak. A végelszámolásban 13 millióról beszél. Namost: egy átlag magyar nettó keresete olyan havi 100-150eHUF körül van. Tíz év alatt ez ugye, kb. 15M HUF. De a finisben Bonyainak volt még 3 millió a számláján. Nekem nincs annyi. Ha a békapopó alatt keresett, hogy a csudában volt a számlán ennyi pénze?
Biztos van észszerű feloldás, de én nem jutottam el hozzá. S komolyan, nem akarom ezzel Bonyait froclizni, csak nem értem.
Ha valakit filmesítve érdekel a kérdés:
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
https://www.youtube.com/watch…
Ez nagyon kemény dokumentumfilm:
https://www.youtube.com/watch…
És végül egy játékfilm:
https://www.youtube.com/watch…
4/5
(2014)
