Az a baj, hogy ez a téma mindenképpen vihart kavar. Vagy nem baj?
Vihart kavar, mert vastagon érinti a vallást, legalább ennyire vastagon a politikát, és még inkább vastagon az egyik legérzékenyebb nép, a zsidóság identitását.
A könyv szerzője zsidó. Zsidó régész. Aki a Közel-Keletet túrta a történelem megértéséért. Ezt fontos tudni!
Na most: az európai kultúrát vastagon meghatározó zsidó és keresztény vallás számára elég nagy pofon a könyv. Mert lényegében azt mondja, hogy nagyon sok minden nem úgy történt a valóságban, legalábbis súlyos érvekkel megkérdőjelezhető, ahogyan azt a Biblia leírja. Innentől a probléma egyértelmű: ha megkérdőjelezhető a bibliai történetek sora, akkor megkérdőjelezhető az abban hívő vallások sora is, megkérdőjelezhető a zsidóság választottsága és egyedisége (hú, ez mennyire nem polkorrekt, sőt antiszemitizmus manapság!) is.
Keresztény korszakomban az adott közösségem főiskoláján kötelező tankönyv volt a John Bright-féle Izrael története. Volt is belőle morgás, mert a közösség Biblia-értelmezési megközelítése jobbára fundamentalista volt. Megértettem az ellenérveket. Pedig Finkelstein könyvéhez képest Bright csupán ipari tanuló…
Amy Dockser Marcus ír le egy történetet a könyvében Finkelsteinről.
„– Miért kellene elfogadnom a Biblia verzióját Izrael történelméről? […] Mindenki azt mondja, hogy leromboljuk a Bibliát. Mi egyáltalán nem leromboljuk a Bibliát, csupán átépítjük.”
Finkelstein valószínűleg egyfajta kognitív disszonanciát él át. Mert a Bibliát nem lehet átépíteni. Illetve át lehet, de akkor az már nem a Biblia lesz. Mert a Biblia lényege, akár zsidó, akár keresztény szempontból: a Kinyilatkoztatás. Még ha nem akarom teljes mértékben szó szerint értelmezni, akkor is kérdés, az átépítés után mennyire marad meg a kinyilatkoztatás-jellege? Ha „átépítek” benne ezt-azt, nem éppen a veleje tűnik el? Ha például a zsidó nép, nem úgy, nem azt, nem akkor, és egyáltalán, akkor voltaképpen választottság és a szövetség üzenete vész el, s vele, ahogyan írtam, a mai Izrael identitása is. (Bár ahogyan egy felháborodott rabbi mondta nemrégen: tiltakozik az ellen, hogy a cionistákat és a zsidóságot összemossák. Szerinte a cionisták ártanak a zsidóságnak és semmi közük a zsidó-mivolt lényegéhez.)
Mit is ír Finkelstein? Gyakorlatilag megkérdőjelezi az egész ószövetségi történelmet. Kezdve Ábrahámtól, aztán végig menve gyakorlatilag az ÓSz-i könyvek történetein, és befejezve Malakiás könyvénél, legalábbis annál a korszaknál, amiről a könyv ír. S közben a régészet eszközeivel, kutatása következményeivel ízekre szedi a Bibliát.
Nem tartja mindenhatónak a régészetet. Vannak kérdések, amikre a régészet képtelen válaszolni. Mert nem is a hatásköre. De vannak kérdések, amiket fel tud tenni, és vannak, amiket biztosan meg is tud válaszolni.
És a válaszok, amiket Finkelstein elénk tár, nem megnyugtatók, ha eddig elfogadtuk történelemnek is a Bibliát.
Az ember rendezi a tényeket, tetszik, nem tetszik, valamiféleképpen. Mindenki. Nincs elfogulatlan ember. A tények rendezése a bevallott, be nem vallott prekoncepciónk szerint történik. Különösen, ha egzisztenciálisan valamilyen módon érintve vagyunk.
Keresztény koromban az alapállás az volt, hogy a Biblia igazat mond, minden neki ellentmondó tényt ennek a premisszának a fényében kell megvizsgálni. S ha adott pillanatban még nem is tudom cáfolni az ellenérvet, kutatni kell, s majd csak előbukkannak a megfelelő összefüggések, amelyek megfelelő fényben világítják majd meg az elbizonytalanító tényeket.
Döntő részben ez működött is. (Vélem, hogy mindenhol, mindenkinek működik. :-P )
Természetesen vannak olvasmányok, amelyek a Biblia és a régészet viszonyát harmonikusnak találják. Ezek a könyvek természetesen egészen másképpen csoportosítják és értelmezik a tényeket.
Finkelstein érvei viszont több mint nyugtalanítók. Nagyon kíváncsi lennék az általa említett „átépítés” mikéntjére. Mert itt, Kelet-Európában azt nagyon jól tudjuk, hogy a történelmet simán át lehet írni, értelmezni. Akár többször is.
Ám Izrael történelme nem redukálható le évszámokra, társadalmi rétegződésre, katonai, hatalmi csatározásokra, a múlt mezőgazdaságának eszközeire, módszereire, vagyis a materiális tényekre. Illetve leredukálható, de Izrael történelme kb. négyezer éve nem erről szól. Ha bármely más nép történelmét újraírjuk (mennyire megérdemelné ezt a magyarság például!), akkor voltaképpen nem történik semmi: érintve lesz az adott nép, és annyi. A zsidóság történelmének újraírása gyakorlatilag Isten megbízhatóságának a kérdéséről szól. (Keresztény felekezetem tagjai ezért is morogtak a Bright-könyv ellen.) Ha átírom a történelmét, Isten cselekedeteit kérdőjelezem meg. A Bibliában megtestesülő cselekedetét mindenképpen.
Vagyis végső soron a kérdés a következő a hívő, Finkelsteint olvasó számára: van a Biblia, mint Isten kinyilatkoztatása; vannak abban a régészet által megcáfolt tények. Nos, mit fogadok el: a teljesen logikus, alátámasztott cáfolatot vagy a Bibliát? S ha engedek a tényeknek, ezeknek megfelelően átépítem, átértelmezem a Bibliához fűződő viszonyomat? Esetleg ignorálom a kérdést? Netán megtalálom a cáfolat cáfolatát?
Nem mondhatni, hogy aprócska dilemma vagy semmitmondó feladat…
4/5
(2014)
