Moha olvasónaplója

Orson Scott Card: Bűvölet

2018. augusztus 10. - Mohácsi Zoltán

osc_buvolet.jpgSzerelmetesfeleségrtársam olvasta Marija Morevnát, de nem jött be neki, aztán valakinek a frissében megtalálta Orson Scott Card-ot. Kivette a könyvtárból, mert hogy ez is mese-felátdolgozás, én még a buszon beleolvastam, s már az első két mondat meggyőzött, lenyúltam tőle a könyvet.

Nem bántam meg. Card Végjáték-a, majd az Ender árnyéka előtt le a kalappal, csatlakozott később a Holtak szószólója is (a Hegemon-t hagyjuk), mást nem olvastam még tőle. Ezek után volt bennem elvárás, de a Hegemon miatt nem végtelen és felhőtlen.

Card legyőzött a Bűvölet-tel. Nem ez az a könyv, amin sokat kell gondolkodni, s nem bír annyi réteggel, mint egy megtermett fej hagyma, de hihetetlenül szórakoztató, néha mulatságos, és sokszor izgalmas a történet. Ha nem lenne félreérthető, azt mondanám: kedves. Oda se neki, azt mondom: kedves. 
Néha volt egy kis dézsávű-érzésem, nem irritálón, de határozottan. Nem plágium, csak dezsávű. Nem zavart, ezért nem is gondolkodtam rajta, miért van; magától ugrott be: Böszörményi Gyula Gergő-történetei és Rowling Potterei. Böszörményi a varázsvilág és a jelenvaló közti ide-oda átjárás végett, Rowling a pedig a varázslatok miatt. Ezzel együtt mindhárom más. A különbség annyi, hogy Card és Böszörményi Gergő -regényeivel szemben Rowling-ot nem kedvelem.

Érdekes ez a Bűvölet! Nációjára való tekintet nélkül Card az ukrán népmesékhez fordult, és azoknak alakjait tette meg főhőséül. Érdekes választás. Magától értetődőbb lett volna, ha indián meséket választ, de nem ezt tette. A vicc az volt, hogy az egészben volt valami nagyon oroszos (bocsánat minden ukránok, ez most nem túl polkkorekt számotokra!). Igaz, alig vagyok túl egy Lukjanyenkon, a héten láttuk a Vígben a Mester és Margaritát (annyira nem nyűgözött le, sőt, de nem off-olom most önmagamat), meg volt nem túl régen egy Sztrugackij-tesó is. S Card hozta valamiképpen az oroszságot (most kezdenek ütni az ukránok).

Nem a sztori a lényeg, bár kétségtelenül nincs hiányérzetem. A lényeg a mese/ék átiratán van, az időutazáson, a fantázia és a való világ közti átjáráson, és ahogyan sok Moly-os mondta: a kultúrák találkozásán, vagyis inkább, milyen szót is használtak… a két főszereplő kultúrsokkjain. S azon, ahogy kiderül, senki sem halad rosszul, csak más és másképpen, ki-ki a magáéban jobban. S hogy a szeretet, a szerelem szüli az empátiát, az empátia az alkalmazkodást és az meg az újabb szeretet, szerelmet. Vagyis, lám csak, van jellemfejlődés is.

Szóval fut a mese, a szereplők valóban nem sematikus krétarajzok, hanem határozottan egyéniséggel bíró jellemek, koherens a történet, elindul,fut, bezárul, nincs lóláb (na jó, egy: honnan csudából volt Baba Jagának hadserege?), vegyétek, vigyétek, olvassátok!

Csak egy nem fér a fejembe, s jöve egy kis tipográfiai morgolódás: az írógép korszakában, rendben, a kis „i” vagy a nagy „l”állt az 1 szám helyén, mivel nem volt arab egyest tartalmazó billentyű. De mi a csuda késztethette a tördelőt arra, hogy az oldalszámoknál nagy „i”-t használjon az 1 helyett? Így előáll az az érdekesség, hogy a 110. oldal után a harmadik jön: III; ebben a formában. S persze a 110 is ii0 (II0). Ne már! Mert egyébként a könyv előtt technikailag is le a kalappal!

4/5

(2014)

Delta Vision2013, ISBN: 9786155314940 · Fordította: Kőszeghy Anna

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr4614173413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.