Összeomlott a rendszerem! Az agyamban. Neurológiai kékhalál.

Eddig azt olvastam mindenhol, hogy a tudatosság, a logika, az ésszel felfogott dolgok megélése önérdek, a személyiség alapvető eleme. Még Pál apostol is azt írja, hogy „változzatok el a ti elmétek megújulása által”. 
És persze, hogy naná, de itt meg egészen mást olvasok.

Amit olvasok, nem mond ellene teljesen a fentieknek, de jelentősen árnyalja, kiegészíti és részben át is írja azt.

Tudniillik azt olvasom rendre, fejezetről fejezetre, hogy a tudatalatti döntések, a lélekmélyi vonzódások, befolyások, döntések jóformán jelentősebbek, erősebbek, mint amit tudatos szinten megélünk. A fülszöveg címe elég vaskos betekintést nyújtanak a témakörökbe, hol, miben, hogyan döntünk másképpen, mint ahogyan a valóságban gondoljuk.

S azt is olvasom, hogy a legtöbb ember meg van arról győződve, hogy jómaga természetesen nem így, nem ennyiszer, nem ennyire van alárendelve a rejtett énjének. S naná, hogy én is így gondolom, mert nehogy már ne a cizellált kis józan eszem vezessen!

Aztán belegondolok ebbe-abba, az első házasságomba, a szimpátiáimba, egyebekbe, s rá kell jönnöm, a fene megette a tudatosságot. De azért nem adom fel!

Vagy mégis? Belekezdtem egy másik könyvbe is. A szerző egyéb dolgai miatt kerestem meg a könyvtárban. A címe: A tudattalan. Nem volt tudatos döntés…

A kérdés már csak az, ki lehet-e cselezni tudatosan a tudattalant?

4/5

(2015)

HVG Könyvek, Budapest, 2013, ISBN: 9789633041161 · Fordította: Bányász Réka