Moha olvasónaplója

Jodi Picoult: Csodalány

2018. augusztus 14. - Mohácsi Zoltán

picoult_csodalany.jpgPicoult-tól a Szívtől szívig volt az első könyv, amit olvastam. Ez idáig az egyetlen, amelyik maradéktalanul tetszett is. Ezt a Csodalány-t nagyon vártam. Egy King-könyvet hagytam átmenetileg félbe érte, Szerelmetesfeleségtársam nem kis csalódására, aki nem szereti a fostós könyveket/filmeket, de akinek meséltem, miről szól A rémkoppantók, és élvezettel hallgatta, amit naponta meséltem. Amikor félbehagytam, kifakadt: 
– Félbehagyod? De amikor olyan izgalmas!

Szóval elhagytam King-et Picoult-ért. A jó hír, hogy megtehettem, mert a könyvtárban végre nekem illegette magát, a rossz hír meg benne lesz az értékelésemben.

Picoult minden általam olvasott könyve valami meglepetéssel ér véget. Ez néha már sok is volt. Nos, ebben a könyvben az a meglepetés, hogy nincs semmi meglepetés. És ez csalódás. 
Csalódás, mert a könyv tartalma ott van a fülszövegben, és voltaképpen sokkal több a belső ötszázvalahány oldalon sincsen. 
Félreértés ne essék: Picoult úgy ír, hogy ha az ember belekezdett, nem lehet abbahagyni, olvasni kell a végéig. Naná, ha még King is elismeri (lásd a hátsó borító reklámszövegét)! :-)

Szóval egyfelől hiányzik a meglepetés. Másfelől kicsit hiányzik a cselekmény. Persze, végig történik valami a könyvben, egy percre sem ül le, csak úgy éreztem, egy nagyjából tétnélküli montázst olvasok a Kramer kontra Kramer-ből, egy Perry Mason történetből és valami Picoult nevű írónő Szívtől szívig című könyvéből. Van a csúnya félrekefélő apuka, aki teljesen ostoba módon, a tények figyelembe vétele nélkül (na jó, ez a mindennapokból azért tökéletesen ismerős; mármint a tények ignorálásának gyakorlata) megpróbálja anycitól elperelni a csodatevő kiscsajszit. Mondom, nincs meglepetés. A per érdekes, de annyira nem, várható fordulatok várható fordulatra.

A szerelmi szál adja magát, a meglepetés az, hogy ((SPOILER: marad is mindvégig, senkiben nem kell csalódnunk, a minden hájjal megkent teleateista annyira szerelmes, hogy ahhoz csak a Szerelmetesfeleségtársam iránt érzett szerelmemet tudom hasonlítani: „Te vagy a vallásom!” S erre mondhat-e nemet a bár egyre öntudatosabb, de azért komoly önértékelési zavarokkal induló anyci? Dehogy!))

A legérdekesebb vetület, a címadó csodatételi képesség besül. A könyvön mindvégig átsejlik, hogy aki komolyan gondolja a csodatételeket, aki csak szikrányi esélyt ad a valóságuknak, Isten létével, az isteni csodával az sem mer számolni. Nagy szerep jut a csodáknak, de úgy fest, maga Picoult is fél kimondani, ahogyan a bíróságon mindenki, hogy a kis Faith (csak csóválom a fejemet, komolyan kellett ez a név?) vagy csaló, vagy nem, de ha nem, akkor van Isten. Picoult kenceficéz, és ez nagyon nem tetszik. Kencefizéz ((SPOILER: mert megtartja Faith csodáit csodáknak, de se azt nem mondja ki, hogy igen, van Isten, se azt nem meri felvállalni, hogy milyen is ez az Isten, és ráadásul genderesíti az egészet ezzel a Faith-nek női Isten jelent meg dologgal. (Amivel nincs bajom önmagában, feministáknak legyen Szentanya, mit bánom én, de teljesen egyetértek a könyvben megnyilatkozó katolikus pappal és zsidó rabbival: Istennek nincsen neme, se nem férfi, se nem nő, hanem női és férfi jegyeket egyaránt tartalmazza, és ez még az egyébként patriarchális Bibliában is egyértelmű.) A női Istennel itt csak az a baj, hogy könnyítés, semmi más: van Isten, de lássuk be, nem kell őt a kereszténység, muszlim, zsidó stb. kép alapján komolyan venni, kereshetünk alternatív-gumicsontokat, ami a lényegről kafán eltereli a figyelmet. Majd a kencefice után, sutty, egy tisztességtelen gesztussal sutba hajítjuk ezt az alternatívát is, Szentanya ripsz-ropsz eltűnik. Mert voltaképpen csak azért jött elő, hogy Picoult-nak legyen valami cselekménye, egy kis házi deus es machina, ha már Nagyi meghaland, de élnie kell, ha már teleateista nem tud másképpen hunyászkodni, csak csuda által, és nem bizonyítható másképpen, csak csudával, hogy anyci mentes a fránya Münchausen-szindrómától.))
De volt a történetben egy kencefice-light is: ((SPOILER: ennyire béna profi ügyvédet én még nem láttam/hallottam/olvastam, mint gonoszapu ügyvédje volt. Gonoszabb volt, mint amennyire profi. De ez a fentiek súlyát tekintve voltaképpen mellékes. Különösen, hogy a bíró jófejsége meg nagyjából a megjelenésekor kiderül. „Nincs itt baj hidd el nekem, csak megyünk át az életen” (Presser)))

És ez az Isten-kencefice súlytalanná teszi a könyvet. Szerintem nekem meg végleg azzá tette Picoult-t. :-( 
Pedig jó író.

P.S.: A borítót hagyjuk: bugyirózsaszín, utalva arra, hogy ez csajos könyv, gondolom. Angyalszárnyak: amiknek semmi, de semmi köze nincsen se Faith-hez, se Istenhez. A többi stimmel… Bleee.

3/5

(2016)

Athenaeum, Budapest, 2015, ISBN: 9789632934518 · Fordította: Peiker Éva

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr1614180729

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.