Moha olvasónaplója

Raana Raas: Az ogfák vöröse

Csodaidők 1.

2018. augusztus 15. - Mohácsi Zoltán

raana_raas_csodaidok_az_ogfak_vorose.jpgMÁSODIK OLVASÁS 

Nem a mostani, hanem egy régebbi születésnapomra megkaptam szerelmetesfeleségtársamtól a Csodaidők négy kötetét, ráadásul a szerző által személyesen nekem dedikálva (!) mindegyik. Hihetetlenül örültem mindnek, emlékeim szerint a szerzőnek meg is köszöntem a személyességet, amit írt, aztán feltettem a polcra a könyveket, a sci-fik közé. Ráadásul alsó polcra kerültek. Hiba volt. Valahogy elsikkadt a meglétük. A napokban rendezkedtem, és akkor volt egy pozitív hoppá-élményem, hogy tényleg, ez meg van nekem!

Amikor az első olvasás után kézbe vettem a második kötetet, 
az egy idő után untatni kezdett, bármennyire lelkes is voltam az első kötettel szemben. Kicsit besokalltam a politikával és a mindig megbeszélendő, rendezendő családi viszályok olvastán. ((SPOILER: Ráadásul a Yaan-fejezetek untattak, a figura számomra messze nem annyira él, mint a többiek, de ami meg él benne, az rettentő ellenszenves.)) Mondjuk ez így volt az első kötetben is. Akkor letettem a könyvet, és nem került vissza a kezembe. Valami másra vágytam.

Ahogy most arra, hogy folytassam. Viszont elhalványodtak a jelen kötete eseményei, csak foltok villantak fel, meg az egésznek a fílingje maradt meg. Ismerve a memóriámat, nem a második kötetnek estem neki, hanem úgy döntöttem, átlapozom újra az elsőt. 
Aztán úgy lapoztam át, hogy újra elolvastam.

Jelentem, a véleményem nagyjából nem változott. @Eta regénye egy roppantul összeszedett, kitalált, teljesen kitalált világot bemutató regény. Ez volt a vélemény először is, és eszembe jutottak mindenféle Dűnék, meg alapítványok, birodalmak. S ez nem kevés, lássuk be!

Ami @Eta könyvében új momentum, s amire csak most figyeltem fel: a valláshoz való viszony. Tekintve, hogy a szerző maga is vallásos ember (ahogyan az későbbi, általam valahol elrontott privát levelezésünk során kiderült), különös, meglepő és pozitív az a hozzáállás, amit a könyvben képvisel. Emiatt érdemes volt újraolvasnom az első részt. 

Aki keresztény, az jobbára konzervatív sok kérdésben (azt mondják, hogy aki fiatal korában nem liberális, és idősebb korára nem válik konzervatívvá, az valamit rosszul tud az életről), és csak a fundamentalistákhoz képest tud liberális lenni. A kereszténység döntő része elfogadja a Bibliát, mint Isten szavát hite alapjául, bármit is jelentsen annak értelmezése. Ennek megfelelően hisz a párkapcsolatban, a házasságban, mint férfi és nő szövetségében, hisz a tekintélyben, hisz a bibliai családmodellben. Ahogy a könyvben szereplő Kaven, mint közösség is. 

@Eta fogja magát és teker egyet a kérdésen: a Kaven hisz a Bibliában, de nem önmagában, hanem mint a kiteljesedett szent könyv, a Bokra alapjában. A Kavenben nincsenek papok, csak meglehetősen nagy (néha autoriter) tekintéllyel bíró családfők, illetve a bírók és papok szerepét betöltő mazdrák. De vannak vallásos elemek az életükben, van Isten-tiszteletük, szigorú renddel, liturgiákkal, szokásokkal. 
Ennek ellenére a könyvben nem teng túl és nem válik didaktikussá az Isten-elem. 
Sőt! 
És ez a sőt a csavarintás lényege. A főszereplő Raas-család életén keresztül kiderül, nem annyira egyértelmű, hogy ami vallásos és konzervatív érték, az önmagában, szív nélkül az. Sőt, puszta magában, szív nélkül gyilkossá is válhat. Ezáltal elértéktelenediik, gonosz lesz.

De az autoriter megközelítés ellenpólusa, a liberális szabadság, amit a Kavenből kimenekülők megtapasztalnak, az sem jobb. Ahogy a regényben is elhangzik: nem jobb, hanem más. A Kaven tekintélyelvű, szabálykövető zártsága magában foglalja a család hagyományszerű összetartását, összezárását, nem veszhet el senki, a háló bárkit és mindenkit felfog. Ára, hogy lehetetlen eltűnni, engedelmeskedni kell a hagyománynak, a családnak, a kialakult hierarchiának. Odakint szabadság van, de nincs háló, és a vágyott egyedüllét rövid úton magánnyá válhat. S van éhezés, pénztelenség, van létbizonytalanság. Mert nem jobb egyik világ, mint a másik. ((SPOILER: De mégis, a könyv igazi főhőse, a liberális Giin értékrendje határozza meg a könyvben a méltó, igazán hangsúlyos erkölcsi értéket. Mert Giin azt képviseli, hogy lehet élni kiszakadtként, s emberként pozícióját tekintve nem válik értéktelenné, szemétté a kiszakadt, de az igazi érték, a igazi élet mégis a Kavenen belül van. Ezt erősíti a másik főhős, Judy szerepe és viszonyulásai is. Odakint semmije, senkije nem volt, a Kavenben otthont, családot talált, s az elfogadása által meglelte saját belső tartását is.)) És ezt a finoman megfogalmazott, adagolt, árnyalt értékrend-átadást nagyon-nagyon tudom díjazni! 

Nagyon, mert kiszakadt vagyok, a magam Kavenje kilökött, és nem érdekelte őket a személyem. Bármennyire is képtelen vagyok azonosulni Yaan-nal, pozíciómat tekintve mégis hozzá állok legközelebb, miközben hozzám messze nem ő áll a legközelebb.

Bár éreztem az első olvasás során is, most erőteljesebb volt az a benyomásom, hogy a regény dinamikája kicsit billeg. A rengeteg verbális politika és családi megbeszélés mellett 
a tényleges cselekmények mennyisége elég vékonka, viszont ha van, akkor az ott van, a szerző nem tisztán elméleti, eszmei ember, és a cselekményes oldalak cselekménye valós cselekmény, nem pálcika-emberek tologatása a papíron.

Próbáltam első olvasásként olvasni, s a memóriám végett (memória? az mi az az?) nagyjából sikerült is. Ismét az volt a benyomásom, mint először, hogy nagyjából fogalmam nincsen, mi is a fő konfliktus, ami továbbviszi majd a regényt, de ennek ellenére Judy és Giin személye felkeltette annyira az érdeklődésemet, hogy tovább olvassak. Ez ha akarom negatívum, ha akarom pozitívum. Nem is akarom eldönteni. Olvasom a második kötetet, a közepén tartok.

****************************************************************

ELSŐ OLVASÁS 

No, ez megint egy olyan könyv, amire nélkületek, Moly-os barátaim, soha nem találtam volna rá! Fogalmam sincsen, ki volt a közvetlen elkövető, aki miatt megnéztem a könyv adatlapját, és olvasgattam az értékeléseket, de bárki lehetett, tehát vegye mindenki nyugodtan magára! :-)

A könyvtárban második kísérletre meg is találtam az első három kötetet. Kicsit fanyalogva hoztam haza, mert egyfelől valahogy a borító dizájnja és fülszövege nem az ígérte, amire számítottam, másfelől most kötelező lenne valamit olvasnom egy dráma megírásából kifolyólag. Szóval ott kellett volna hagynom a könyvtárban. Nem hagytam ott. Rosszul tettem. Mert a kötelezően olvasandó könyv helyett ezt emeltem le a polcról. S elvesztem.

Mert nem tudtam letenni. Illetve egyszer igen, de a kötelező könyv valahogy untatott, pedig nem unalmas, sőt!

De miközben győzködtem a kötelességérzetemet, be kellett látnom, hogy a tetejébe úgy konkrétan fogalmam sincs arról, miről is szól ez az első rész.

Rendben van, van történése, vannak hősei, de olyan nagy, átfogó cselekményt, ami az egészet összefogja, irányt mutat, olyat nem találtam. Volt benne szó politikáról (vastagon), ami olyan nagyon nem villanyozott fel, akkor sem, ha nem Orbán, Gyurcsány, Vona vagy a ződek közül kellett valakire ráaggatnom a szimpátiámat, hanem egy pár naprendszerrel odébbi bagázs viselt dolgait stírölhetem fejcsóválva, volt benne árva lány (hajjal), volt benne lázadó nagykamasz (régebben minden szimpátiám az övé lett volna), vót benne sok-sok név, meg egy komplex, nagyon kidolgozott világ, múttal, társadalmi rétegekkel, családi hagyományokkal, társadalmi konfliktusokkal, öltözékekkel, etikettel, technikai rendszerrel, és remekül formált alakokkal.

((SPOILER: Az általam hiányolt cselekmény számomra valahol ott indult el, amikor Giin magához veszi Judy-t, őt pedig a család visszafogadja.)) De amikor beindult, akkor nagyon beindult. 
Viszont eddigre már eljutottam oda, hogy ha nem is indult volna be, akkor sem tettem, nem tudtam volna letenni a könyvet.

Valaki(k) írta: olvasás közben eszébe jutott Asimov. Másvalaki, hogy a Düne. Nekem mindkettő (bár az utóbbit valahogy nem tudtam úgy igazán megszeretni), de a vicc az, hogy nem a plágium szóval karöltve jutott eszembe egyik sem, hanem a megteremtett világának azokhoz hasonló összetettsége miatt. Bravó!

Aztán még: ha valamilyen könyv el kezd érdekelni, tűvé teszem az adatait is (kiadás, fordítás, stb.). Nos, itt nem leltem fordítót, csak a copyright karikázott c-je mellett egy magyar nevet. Női nevet. Ráadásul. Akiről aztán, némi utána-olvasással megtudtam, hogy itt van a Moly-on. Innentől kicsit még kritikusabbá váltam. Ami útközben teljesen lehámlott rólam, és kapituláltam: nem azért csillagozták annyian a regényt, mert nyalni akarnak a szerzőnek, hanem egyszerűen azért, mert jó könyvet olvastak! 
Bevallom, az előtt értetlenül állok, hogy miért választott álnevet a szerző, és különösen miért egy olyan nevet, ami a könyvben is szerepel? Hm?

Poszt-keresztény állapotomban külön tetszett, hogy a vallás ebben a világban is bevallott szerepet játszik, és ráadásul Földről származó, vastagon keresztény alapú vallásról van szó, miközben nem telepszik rá a könyvre, nem teszi didaktikussá. (No, jó, a vallás kapcsán eszembe jutott a Hyperion, de a plágium megint nem; vagyis, ismét bravó!).

Egy, de nagyon komoly bajom van csak a Csodaidők-kel: itt van a polcon két kötet, nekem pedig a kötelezőmet kellene olvasnom! De ma este már biztosan nem. Majd talán holnap… Bár vasárnap kötelezőt olvasni?

4/5

(2016)

Shremeya, Budapest, 2011, ISBN: 9789638925503

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr2214182313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.