Moha olvasónaplója

Anna-Leena Härkönen: Köszönöm, nem

2018. augusztus 27. - Mohácsi Zoltán

harkonen_koszonom_nem.jpgBarátaim, egy dolog kétségtelen: a világ két mozgatórugója a hatalom és a puna. Az első soha nem érdekelt, a második mindig is, nagyon is. Az egyik az ördög eszköze, a másik azzá vált, holott az alapvetően Isten ajándéka a férfinak. És persze a nőnek is. (Igen, ilyen homofób, heteroszexuális megközelítésben, mert a szexualitás alapvető célja a szaporodás volt, de a Teremtő volt annyira jó fej, hogy kimondhatatlan élvezeti faktort is épített a gépezetbe. Erről szól például a bibliai Énekek éneke: tömény, gyönyörű erotika!)

A bűn (értsd: önzés, megtartás, elvevés) által megromlott emberiség mindkét nemének magától értetődő fegyelmező eszköze a nemi szerv megvonása a másiktól. Vö.: „Lesz neked ne mulass!” És a másik máris nem mulat. Az is tény, hogy a nemi szerv megvonása jobbára a férfi nemet sújtja, mert jobban függ a puncitól, mint amennyire a női nem függ a fallosztól. Erről szól ez a remek könyv. Ez a könyv, amely megcáfolja a kettővel ezelőtti mondatomat, és azt mondja, menj a fenébe, mohapapa, a nők számára ugyanúgy fizikai kín a kielégületlenség, az érintés, ölelés hiánya, ahogyan a férfiaknak, és bizony a nők is szeretnek nézni és látni, maximum nem ismerik el, hogy igen.

Finn írónőnk könyvének zsenialitása abban áll, hogy úgy mond ki közhelyeket, úgy mutat be teljesen sematikus helyzeteket, hogy azokban minden izzadtságszag nélkül simán magunkra ismerünk. Szerintem bármelyikünk, majdnem akármikor.

S erről nem tud nem eszembe jutni életem két legfontosabb* párkapcsolatomnak a vége. Mert hogy pont úgy zajlott mndkettő, ahogy a könyvben Heli története. Csak az életben persze én, a férfi voltam a kiéheztetés alanya. Mind kamaszkorom nagy szerelme esetében, tizennyolc évesen, mind több mint másfél évtizedes házasság után, negyvenen éppen innen. Egyik esetben sem lett kimondva, hogy slusszpasszeriggy, hanem ment a mismás, de punci az bizony nem volt. Én balga kapcsolatmentő, meg mindig kerestem, mifenét változtassak, micsudát csináljak, hogy visszaállítsak, renováljak, reformáljak.

Nos, sajna, csak a második esetben, és annak is csak a legvégén értettem meg, hogy a nemi szerv megvonása soha nem önmagában következik be. (Tekintsünk el a szervi problémáktól, az a kivétel, ami erősíti a szabályunkat.) A megvonást mindig megelőzi a kiábrándulás, a kiszeretés. Mondom: MINDIG. Ha nem így lenne, akkor a szexelni nem akaró fél még akarna szexelni, mert akarna adni és akarna kapni. De aki nem akar szexelni, az nem akar már éppen attól kapni és éppen annak adni, akinek adni és akitől kapnia illene a lineáris forgatókönyv szerint. S ezért képes tök simán hagyni, hogy a másik szenvedjen, falat kaparjon, nyüszítsen, és ezért képes egy kurva laza mozdulattal az összes felelősséget a kiéheztetett félre kenni, ha az csak megemlíti (persze, ez is játszma), hogy már ránézett a másik nem bármely képviselőjére, s jutott eszébe számtalan szebbnél szebb gondolot. Ami számára, ha normális, alapvetően hűséges egyedről van szó, még a maszturbáció magányában is lelkiismeret-furdalást okoz. Erre mit mond a kiéheztető? „Ez a te felelősséged, hallod, ha úgy gondolod, hogy ez neked megengedett…” Érezze magát szarul, akit veszettül elhanyagoltak, tegyen, kezdjen, amit akar a nemi vágyaival, de ebben az éppen szarrá menő kapcsolatban, ha lehet, szóba se kerüljön a nemiség, és ne is próbáljon a szexmániás lelkiismeret-furdalást kelteni, mert az olyan aljas módszer… Nem elég a amegalázás, szenvedjen még azért is, mert nemi vággyal teremtett ember, s mert ösztönei vannak, és ráadásul még lát is a rohadék! Pöpec? 

S érdekes, ahogy a könyv főszereplőnőjének, nekem is magamnak kellett kitörnöm a kapcsolatok megaláztatásából, mindkét esetben nekem kellett, bár mindkét esetben hosszú kutya-lét után nemet mondanom, és kijelentenem, hogy vége. Csernus is erről, a méltóságról, a tartásról, a kellő büszkeségről agresszorkodott, amíg csak nem lett Noszvajon saját kis pöpec kávézójának a tulaja, pincére. (Nagyon tuti a kávéja, és tényleg takaros a kávézó/kiállítóterem/koncert helyszín, érdemes elmenni, és ha szerencséd van, téyleg van feelingja, hogy a Doki teszi eléd a kávét. De ezt tessen egészségesen megközelíteni, önérdekből. Szerintem a Doki szarik rája. Legalábbis amikor ott voltunk, úgy festett az ábrázata.)

Szóval mindezek miatt teljesen és tökéletesen empatikus voltam a főhősnénivel. (Aki nem mellesleg ugyanúgy negyvenéves kora körül kríziselt, ahogyan én is.) A mondatok, amiket mond, az érzések, amiket érez: mintha én mondtam volna, mintha én éreztem volna. A logika, ahogyan érvel, mintha magam érveltem volna. A kétségbeesett kapcsolatmentési kísérletek: mintha a magam baromságait olvasnám. A tényekkel való szembe nem nézés: én voltam.

Szeretem ezt a könyvet. Nem tudom nem szeretni, mert akkor saját múltamat kellene megtagadnom. 
Heli Valkonen, bár nem én teremtettem, én vagyok.

S még ez is: ahogy Heli tépetten, megalázottan, csöpögő bugyival fejest ugrik a nagyon ritkán megeső, disztingvált szeretkezések világából a lucskos b@szások világába, nos, az is törvényszerű. Ahogyan az is, hogy ez persze nem vezet sehová, csak a hormonok tombolásának a csillapítására való.

Elér vele néhány nehezen feledhető orgazmust, érintést, látványt, élményt, de mert egy sem önmagában, sem sehogyan le nem zárt kapcsolatból kefélget kifelé, semmiképpen nem lehet nyertes. Alapigazság. (Azoknak is, akik egy méglenemzárttal kefélgetnek: vegyék tudomásul, hogy ők a szamár a ló helyett, ők a kellékanyag, az egészségügyi eszköz! De nem több. Erről is írtam hosszabban, saját tapasztalatból.)

Mondanom kellene már valamit a könyvről is, ugye? Jól megírt. Olvasmányos. Teljesen életszagú. Kedvencemmé lett. Pedig viszonylag ritkán kedvencelek. (Utánanéztem, ez irgalmatlanul vaskos tévedés. Az olvasmányaim kb. tíz százaléke kedvencem.)

S nem spanyol viasz, de komolyan meghökkentett, hogy vannak nők, akik ugyanúgy működnek, mint mi, férfiak.** S hogy vannak olyan puha pöcs pasik (Csernus-mód), akik viselkedésükben voltaképpen nők. (És most nem a Nőkre, gondolok, hanem a nőkre.)

Keressétek, olvassátok, ismerjetek magatokra és a mellettetek levőre!

* A legeslegfontosabbat most élem. 
** Ezek szerint szerelmetesfeleségtársam sem teljesen egyedi példány.

Napkút, Budapest, 2017, ISBN: 9789632636894

5/5

(2017)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr4614204843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.