Moha olvasónaplója

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten

Ambrózy báró esetei I.

2018. augusztus 27. - Mohácsi Zoltán

boszormenyi_leanyrablas_budapesten.jpgBöszörményi Gyula egyet jelent számomra a Gergő és álomfogók-kal. Előtte nem olvastam semmit tőle, utána a Gergő-könyveket, meg egy-két Gergő-következményt (de azokért már nem lelkesedtem).

Aztán volt némi, igaz, csak internetes, írásbeli kapcsolatom Böszörményi Gyulával. Kedves, segítőkész embernek ismertem meg, hiába, hogy ismeretlenül kerestem meg. 
Ez persze egy író képességeit nem határozza meg, mert lehet kedvesen, empatikusan rossz író valaki, ahogy fordítva is igaz, írhat mufurc vadbaromként valaki elsőrangú könyveket. De Böszörményi Gyula segítőkészsége annyit nálam mindenesetre elért, hogy kicsit nehezebben írok értékelést a könyvéről. :-)

*

Az Ambrózy báró eseteiről szóló sorozat témaválasztása és időbeli elhelyezése telitalálat. Nem mondok újdonságot: a XIX. század utolsó és a XX. század első éveiben zajlik a történet. A gyilkosságos, romantikus krimi.

Aminek olvasása közben művelődünk is, mert megismerhetünk sok, korabeli utcanevet, a mindennapi beszédben előforduló, de mára eltűnt kifejezést, a budapesti szlenget, s a gyönyörű erdélyi szóhasználat kis részét is. (Nem tudom, a könyvben hogyan van, nekem az e-bookban azonnal előhívhatók voltak a lábjegyzetetek; a magam részéről azt tartom normálisnak, ha az olvasónak nem kell a végjegyzetben lapozgatnia, hogy megkeresse a magyarázatokat, hanem csak lepillant a lap aljára, és győzelem, ért is mindent.) 

Magától értetődik, hogy ahhoz, hogy mindezt így összehozza, Böszörményinek elég sokat kellett kutakodnia. Vagy valami pazar könyv kerülhetett a kezébe a századfordulós Budapestről. :-P 

Mindenesetre kellőn adagolva nyomatja a plusz ismereteket. Nem tolakszik*, de nem is szalaszt el alkalmat. 
Gondolom, amikor az NKA-nak leadta a regény szinopszisát, emitt dönthettek a támogatásról az illetékesek: szórakoztató irodalomba csomagolt, fogyaszthatóvá tett történelmi, nyelvi és szociológiai ismeretterjesztés. Nyami!

Aztán még a nyelv használatáról. Nem tudom, képes leszek-e fogalmazni értelmesen, amit gondolok. 
Amikor a Gergő-könyveket olvastam, bármennyire szerettem őket (főleg az első kettőt), és bármennyire az is a véleményem, hogy übereli a Harry Potter-könyveket, sokszor találkoztam bennük olyan megfogalmazásokkal, amik, és itt vagyok bajban, egyszerűen, hm… (talán) suták voltak, kilógtak a szövegből. Napi poénok, a szleng-nyelv oda nem illő, vagy odaillő, de mégis, a szövegösszefüggésből kilógó, csak erőszakkal beleszuszakolt, kilógó alkalmazása, no, ilyesmikre gondolok.** Nos, Böszörményi dicséretére legyen, azt kell mondanom, hogy ez a szöveg sok helyen nem pusztán szórakoztató, hanem irodalmi szöveg. Ami különösen akkor értékelendő, ha nem feledjük el, hogy voltaképpen nem szépirodalmi-, hanem kalandregényt, krimit olvasunk. A két regény-folyam, a Gergő és az Ambrózy ilyetén értéke egyértelműen és gondolkodás nélkül az utóbbi javára billen. Egyszerűen és hála Istennek, ebben a kötetben semmi ilyet nem találtam.

Böszörményi szereplői meglepőn élő, jellemmel bíró alakok, anélkül, hogy túlragozná, túlírná őket. 
S ez is hatalmas változás a Gergő-könyvekhez képest. A cselekedeteik konzekvensek, indokolhatók. (Nekem csak Mili lóg ki: ő azért akcióhős, mert erdélyi. Vagy ki tudja, miért? Mert alapvetőn egy erdélyi, városi könyvkereskedő lánya, nem pedig a Havasokban küzdő pásztoré. Ettől mondjuk lehetne hősalkat, de a könyv elején meg még nem az. Aztán egyszerre csak mégis.)

Böszörményi felhasznál sok korabeli, valós személyt, akik epizód-szereplői lesznek a történetnek. Azt mondjuk nem értettem, hogy minek egy valós személy neve, ha a könyvbeli szerepe szerint semmi köze nincsen a valós személyhez, sőt, a történet egészéhez sem, de fájni nem fájt, zavarni nem zavart, csak feleslegesnek, információk másodrangú felhasználásának éreztem. Ezen a ponton Böszörményi egyfajta alternatív valóságot alkotott (a´ la P. K. Dick), anélkül, hogy ezt valójában kiaknázta volna.***

* 

A krimi-szál sem tolakszik. A történet tempója megfelelő, nem rohan, de nem is cuppan bele a korabeli Budapestről, Magyarországról szóló ismeretekbe, megmarad olvasói ismerteit szórakoztatva bővítő kriminek. Ami abban az értelemben nem baj, hogy ebben is rendhagyó. Ugyanis a történet elmesélése két síkon, két időben történik. Egyfelől az alaptörténet 1896-ban indul, egyes szám harmadik személyben. Aztán az alapszálra fekteti rá az író az annak cselekményeit megismerni vélő második szálat, 1900-ban indulva. Viszont a két idősík történéseit felváltva olvashatjuk.

Az már számomra kérdéses, hogy mi értelme volt az utóbbit egyes szám első személyben írni? Az, hogy melyik idősíkban vagyunk a fejezetek elején a dátum árulja el. Az elbeszélésmód váltását különösen az teszi megindokolhatatlanná, hogy ebben az E/1. elbeszélésben töméntelen olyan jelenet van, amelyet Mili nem élt személyesen élt át, mégis minden részletre kiterjedőn számol be, arról, ami térben és időben tőle távol történt. Ennek miértjét egyszerűen nem értettem. Semmi sem került volna egy olyan megoldás, amely ezeket a részeket egy újabb fejezetbe helyezi el, ha rövid, hát rövid, és ugyanazzal a keltezéssel látja el, mit a Mili-fejezeteket. De persze még egyszerűbb lett volna ha nem maga mesél, hanem mindvégig a narrátor. Ez a történetkezelés, ahogy haladtam előre a könyvben, egyre jobban zavart. De túlléptem rajta.

*

A könyvet gyakorlatilag két nap alatt kiolvastam. (Könnyű nekem, nyaralunk.) Haladtam vele, és olvasni akartam. (Mára ebből tudom, hogy egy könyv jó-e nekem, ha van-e belső kényszerem az olvasásra, vagy csak olvasom, mert szeretek olvasni.) Ma reggel fejeztem be. Döbbenten. Ugyanis a könyvnek nincsen vége, csak befejeződött. Gyorsan utána néztem a Moly-on. Ambrózy báró esetei, két feledik-kötettel az ötödik kötetnél tartanak. De az első kötet cselekménye, ahogy gyanút fogva utánaolvastam, még mindig nem oldódott meg. S ez így számomra, elnézést a tiszteletlenségért: rétestészta. A nagyobb baj, hogy bármennyire tetszett az alaptörténet, annyira , hogy még négy köteten keresztül erről olvassak (saccolva: ezer-ezerétszáz nyomtatott oldal, nem néztem pontosan utána), nos, annyira azért nem. Azt hittem, Ambrózy báró esetei kötetről kötetre mások lesznek (igen, tudom, minden kötetben van valami, csak abban megoldott eset). Ha elolvasok egyet, befejezett sztorit kapok, nem pedig végtelenné nyújtott szappanoperába ágyazott történeteket. :-( S evégett elveszett a lelkesedésem. Beleolvastam a második kötetbe, de amikor arra gondoltam, hogy még ötszáz oldalon követik Milit és Hangay bácsit sötét, gyanús alakok, és xaraxik, kekeckedik egymással a kicsit következetlen jellemű Mili és Ambrózy báró, úgy döntöttem, hogy nem. Azt még nem tudom, most nem, vagy egyáltalán nem, de egyelőre a második felé hajlok. Holott, szeretnék még Amrózy-st olvasni.

* Na jó, egy alkalommal igen: Mili öltözik, és közben minden szépítőszert megismerünk, de valami olyan összefüggésben, mint a Truman show -nak abban a jelenetében, amikor Truman kérdőre vonja a feleségét mi is zajlik körülötte, mire az egy porkakaó-reklámot kezd hajtogatni, s Truman nem érti, mi a francot zagyvál, ahelyett hogy értelmesen válaszolna. 
** Vavyen Fable is hajlamos ilyesmire, csakhogy az ő szövegeiben nem annyira szövetidegenek az ilyesmik. 
*** Egy kicsit olyan érzésem van ezzel kapcsolatban, mint amikor az LGT, még vaskosan a bakelit lemezek korszakában (egy lemez átlagosan nyolc-kilenc dal) megjelentetett egy dupla kislemezt (egy oldalon egy dal, vagyis összesen két kislemezen négy dalt, ráadásul egyik erősebb, mint a másik), ami ugye, voltaképpen egy hiányos nagylemez: vajon miért nem még négy dal, és inkább egy nagylemez? Ami ebből a négy dalból kiindulva a Loksi után a második legjobb lemezük lett volna.

Könyvmolyképző, Szeged, 2015, ISBN: 9789633734407
3,5/5
(2017)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr4414204697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.