Moha olvasónaplója

Arthur C. Clarke: A város és a csillagok

2018. augusztus 28. - Mohácsi Zoltán

acc_a_varos_es_a_csillagok.jpgAz úgy van, köztem és Arthur C. Clarke között, hogy voltaképpen 
a) nem olvastam még olyan ACC-könyvet, ami olyat ütött volna, mint egy lengő boxzsák, 
b) olvastam már olyan ACC-könyve, amely annyira hidegen hagyott, mintha egy tarka szuka-kutya vallana szerelmet, 
c) több ACC-könyv, amit olvastam, valahogy bennem maradt, akkor is, ha igaz volt rá a a) pont, mert volt benne valami, amit még utólag sem tudtam magamnak megmagyarázni.

Egyértelműen a c) ponthoz tartozik a 2001 űrodesszeia és a Randevú a Rámával, amikből a lokális, pillanatnyi történéseket értettem ugyan, de a Nagy Egészet soha nem tudtam felfogni. Ám meglepő módon soha nem volt olyan érzésem, na, jó, Kubrick filmje láttán tizenvalahány évesen de, hogy valami lila maszlagot látok. Mindig éreztem, hogy van itt valami, csak nekem nem áll össze a kép, magamra vessek.

A város és a csillagok hasonló kategória. Nem vágott földhöz, nem nyűgözött le, de még csak nem is „szippantott be” (nem tudom miért, de ettől a kifejezéstől égnek áll a mindenem a szőr, csak éppen ott nem). Voltaképpen egy darabig le sem kötött igazán. Mégsem tettem le, annak ellenére többször deklaráltam, tök simán megteszem ezt bármilyen könyvvel. (S ezzel meg azt deklarálom, hogy végleg leszámoltam a sznobizmussal.*) Nem tettem le, mert ott van benne, ebben is az a valami. Arthur C. Valami Clark. Bár kétségtelen, hogy ez a könyv sokkal-sokkal lineárisabb, értelmezhetőbb, mint a másik kettő.

S ami ezzel kapcsolatban nagy különbség, ez a valami, most mert nem erőltette rám magát, csak azért is fejtsem meg, elemezgessem, komolyan vessek össze jelenkort ACC-vel, allegóriát szálazzak, metaforát bontogassak, s miegymás. Voltak gondolataim olvasás közben, de nem izzadtam vért, hogy megértsem ACC szándékát a könyvvel. Pusztán csak élveztem az olvasást. De hogy egészen őszinte legyek, azt sem úgy, ahogyan az ember belecsobban egy megfelelő méretű kád kellemesen forró, fürdősótól illatos vizébe, hanem csak olyan őszi napsütés-élvezettel, tudod, a parkban, alkonyi órán egy kis padon. Ha érted, mire gondolok.

Mert lehet itt gondolni, kélek szépen, persze a gondosan felépített művilágok életképtelenségére, a Felsőbb Bölcsesség által félevezetett tömegek öntudatlanságára, életnélküliségére, a mátrixra, amiben élünk, aztán lehet gondolni a vallás feleslegességére (szerintem nem az, nem felesleges, de nem feledjük, ACC a sci-fi nagy veteránja, annak a kornak a gyermeke, amelyik még vakon hit abban, hogy a tudomány mindent megold; ebből mára csak az maradt, hogy a tudomány felsőbbrendűbb, mit a vallás, ha másért nem, mert csak, de ebbe most nem megyek bele). Gondolni lehet a másság elfogadására, pedig az akkor még nem volt ennyire hangsúlyos, mint ésszerűtlen, önfeladó, önvédelemre egyre képtelenebb liberális napjainkban. Gondolni lehet arra, hogy „aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!” (1Kor 10:12)**, és ez vonatkozik bárkire, bármilyen hatalomra, ami ebben a regényben, ugye, ((SPOILER: a terjeszkedő emberiség, akit simán hazazavarnak a Támadók, és akik fülüket-farkukat behúzva bezárkóznak a Földre, legalábbis sokáig így gondoljuk.)) Aztán akár aktualizálhatjuk is a történetet (na, ez nem lesz polkorrekt!), mert ugye van itt az ((SPOILER: a bazi nagy Fekete Szellemiség, a gonosz fekete hatalom, amelyiket időlegesen sikerült ugyan pángalaktikus összefogással bezárni valahová, de mindenki tudja, hogy lesz jaj, ha mégis kiszabadul; az emberiség ennek ellenére bezárkózik a Földre, és homokba dugja a fejét, és inkább tudomást sem vesz róla, tudatosan elfelejti a veszélyt. Nekem ez nagyon ismerős!)) Lehet szó még arról, hogy csak összefogással lehet túlélni, egy nemzet, náció sem állhat meg önmagában, szüksége van a másikra, stb., stb. Meg arra is, hogy hiába nézünk fel magunkra, mindig lesz jobb, több nálunk. 
Nem folytatom, lehet egy csomó mindenre gondolni. Elindulhat az asszociáció ezerrel, mindenfelé. Csak nem tudom, érdemes-e, mert még úgy járhatunk, mint ahogy az városi legenda állítja Aranyról, aki egy verse magyarázatához azt a megjegyzést fűzte, hogy: „Gondolta a fene!”***

Tehát a marad a tény: A város és a csillagok jó kis könyv, valószínűleg nem formál jellemet és életet, de olvastatja magát, van benne fantázia és minket, olvasókat meg érdekel, micsuda is történik Alvin-nel (mókusok nélkül, és nem Orson Scott Card által fogalmazva). S mondjátok meg, feleim, úgy igazán, kell ennél több?

* Mondjuk. 
** Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája 
*** http://www.urbanlegends.hu/2015/04/gondolta-a-fene-mond…

Kozmosz Könyvek, Budapest, 1979, ISBN: 9632112954 · Fordította: Vámosi Pál
4/5
(2017)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr3514208907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.