Moha olvasónaplója

Philippe Francq – Jean Van Hamme: Largo Winch – Ellenséges felvásárlás

Largo Winch 3.

2018. augusztus 28. - Mohácsi Zoltán

largo_winch_3_ellenseges_felvasarlas.jpgMivel vacakul lettem, lázközelség, fáj, ha köhögök, c-vitamin, Jäger, forró fürdő, és így nem tudtunk (lízingelt lányom legnagyobb kiborulására szerelemetesfelesgtársam pompás példányú társfüggőként itt szolidarít mellettem) lemenni a Cselescsávók utcabáljára*, volt/van időm olvasni. Ezt tettem.

A másik Largo Winch-történet, ezúttal is két részben egy sztori. Ennek az elválaszthatatlan párja a Business Blues. (Aminek ugyanez lesz az értékelése.)

Ez a történet még összetettebb, mint az első (Az örökös  A W konszern) volt. Legalábbis ami a gazdasági, üzleti, politikai szál kavarodását illeti. Néha annyira üzleti, hogy a szerző egy helyen lábjegyzetben meg is jegyzi egy üzleti fejtegetés alatt: Unalmas, annyi szent, de akkor is így van.

De az bizonyos, hogy teljesen filmszerű, izgalmas történetről van szó. (Mondjuk a vége már túlságosan hálivúdi: ((SPOILER: azért, hogy az egyik fő ellen pont az ablakmosó liftben, vagy miben várja Largo-t, és a vacak pont azon az emeleten van, ahol neki legkésőbb pár perc múlva alá kell írniai a megfelelő papírokat, hogy ne omoljon össze a birodalma, no, az alaposan túlzás volt, )), Van Damme, Chuck Norris, Bruce Willies, Jason Statham meg a többiek minden bizonnyal marha jót derülnek, vagy elismerőn összekacsintanak. De az tény, hogy képegényen még nem izgultam. Komolyan!

S a rajzok, legyen szó utcaképekről, száguldó motorról, arcokról, tájakról, robbanásokról valami hihetetlenül jók! Képregényre rtkán mondok ilyet, de újranézősek Ez is teljesen komolyan! Lelkes vagyok. Néhány alakot a szerzők komolyan megkedveltetnek, még akkor is, ha nem mindenestül pozitív figurák. Ilyen például Largo biztonsági főnöke, John Sullivan, vagy ((SPOILER: látszólagos)) ellenfele, az egyértelműen Sean Connery alterego Gus Fenimore.

Nagyon lelkes vagyok!

* https://www.facebook.com/events/2032962386933103/…"ref"%3A"29"%2C"ref_notif_type"%3A"plan_reminder"%2C"action_history"%3A"null"%7D&notif_t=plan_reminder&notif_id=1505494767360236

Képes, 2008, ISBN: 9639833081
5/5
(2017)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr614207367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.