Moha olvasónaplója

Theodore Dalrymple: Az előítéletek dícsérete

Az előre kialakított vélemények szükségessége

2018. augusztus 29. - Mohácsi Zoltán

dalrymple_az_eloiteletek_dicserete.jpgVan, ugye, az elsődleges jelentés, ami miatt Theodore Dalrymple megírta a könyvét: kellenek az előítéletek, vagyis inkább nincsen olyan, hogy nincsen előítélet! De van egy másodlagos jelentés, ami miatt Theodor Dalrymple megírta a könyvét, és én meg nem tudok rájönni, mi az. Mert ezt a könyvet valami ellen írta, az hétszentség, hiába, lám az előítéleteket dicséri már a címe is.

Mondjuk nekem már a címe is nagyon tetszett. Amikor a reklámokban felszólító módot hallok, veszettül undorodni kezdek: engem ne szólítgassak fel semmire, semmiféle gyártók! Ha jön felszólító mód, már mondom is (bár ez nem túl értelmes dolog): „Nem!” 

Amikor azt hallom, olvasom, hogy valaki objektívan, elfogultság nélkül közelít meg valamit, akkor eszembe jut Hofi: „Amikor azt mondja: »Az az igazság…«, akkor hazudik!” 

Szinte egyáltalán nem hiszek már az objektivitásban. Valahogy úgy tűnik, aki nagyon objektivitásba öltözik, az valamit takargat, és azt a takargatott valamit nevezi objektivitásnak, amit át akar adni. Ezáltal az objektivitás a szubjektivitás pöpec álarca. „Légy objektív, vagyis kutya kötelességedet azt elfogadni, abban hinni, amiben én!” 

Szóval én manapság egyre inkább, egyre büszkébben vallom, hogy nem vagyok objektív már egy csomó mindenbenl szemben: hiszek abban, hogy van egy Isten, nem üres az Ég; ha a politikai hovatartozás szóba kerül, akkor azt mondom, jobboldali vagyok (de nem pártokra gondolok); képtelen vagyok objektívan megítélni a posztmodern irodalmat, mert nem találkoztam még olyannal, ami tetszene (vagy nem ismerem jól a fogalmat); zenei ízlésem leragadt a progresszív rock-nál, és annak perifériájánál, mert bár hallgatok sok mindent, mégis főleg ezt; nőkben azokat szeretem, akiken van hús, gömbölydedek, vagyis akik olyanok, mint szerelmetesfeleségtársam (bár persze lehetnek másfajtán is szépek); hiszek a házassági hűségben, nem tartom természetesnek a homoszexualtást, sörből a barna a jobb, bár a részemről simán lecserélem narancs- vagy paradicsomlére. És így tovább.

Szóval teljesen egyetértek Theodor Dalrymple-el. Mert nem hiszem, hogy van ember előítélet nélkül. Ha van, akkor sincs: téved vagy hazudik. Pont. Azért hazudik, mert manapság az objektivitás a polkorrekt. De ami polkorrekt, az korántsem biztos, hogy igaz. Sőt! És a kötelező polkorrektség fasizmusától meg feláll a hátamon a szőr. A polkorrekt a ma nácizmusa, csak sokkal szebb ruhába öltözik. Ezt én mondom, nem Dalrymple. Ő pusztán annyit mond, hogy nincs ember előítélet nélkül. Nincs. Mert valamilyen előítélete mindenkinek van.

Századvég, 2013, ISBN: 9786155164071

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9114209707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.