Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Vaszary Gábor: Csak ​Te!

2018. augusztus 29. - Mohácsi Zoltán

vaszary_csak_te.jpgVaszary Gábor a harmincas-negyvenes évek sikeres írója volt. Monpti című regénye huszonnyolc nyelven jelent meg, három filmfeldolgozás készült belőle, és Németországban állítólag kétmillió példányt adtak el belőle.

Nem vagyok Vaszary-fan, nem vagyok szakértője sem az írásainak, s nem is olvastam még minden elérhető művét. De az eddig olvasottakból megértettem, mi Vaszary titka: a humor és a szerelem. Mert Vaszary vicces, s mert Vaszary kizárólag a szerelemről ír. Az utóbbiról viccesen is, meg érzelmesen is. Nem áll távol tőle a börleszk-szerű megközelítés, de az érzelgősség sem. Nagyon valószínűnek tartom, hogy ő maga is nagyon szerette a nőket. Sőt, a könyveiből kiderül, az ismeret valós tartalmú sztereotípiákban mutatkozott meg nála.

Szóval Vaszaryt olvasni jó. Mert a szórakozáson kívül egyfajta kordokumentum is. Olyannyira, hogy például ezen a regényen keresztül csudálkoztam rá: arra panaszkodik az egyik szereplő, hogy a lányok manapság, mármint a könyv történésének idején, 1940-ben, tizennégy évesen már nem ártatlanok. Azt gondoltam volna, hogy ez csak manapság igaz, akkor még erőteljesebben álltak az erkölcs bástyái.

De Vaszarynak ezt a könyvét olvasni nem jó. Nem azért, mert ő is olyan, mint Vonnegut, Rejtő vagy Burroughs, hogy mindig ugyanazt a könyvet írja. Mert a fentieknél ez a tény, bár más-más a stílus és a minőség, ez egyáltalán nem jelent problémát, egyiknek sem von le semmit az élvezeti értékből. Alapvetőn Vaszaryra is igaz ez.

Ám a Csak te című regénnyel az a baj, hogy nem tudja eldönteni, mi is akar lenni, és ráadásul aránytalanul nem tudja. Az elejét végigröhögi az ember gyereke, minden oldalra jut valami jó beszólás, riposzt vagy bármi. Aztán ez fogyatkozni kezd, hogy végül meg is szűnjön teljesen, és az egész történet átcsússzon egy érdektelen, idegesítő melodrámába. Valami olyanba, mint amit Aszlányi Károly írt meg a Sok hűhó Emmiért-ben.

Adva van egy szimpatikus, ámde töketlen férfi, akit pillanatnyi szeszélye folytán dróton rángat egy fiatal, szép, de idegesítő hisztérika. Akibe a férfi mindenáron szerelmes. Tán, mert tudjuk, a világot mi mozgatja: a pénz és a női nemi szerv. S ahol a férfi nemi szerv akcióba lép, ott a józan ész megáll. Az emberiség felének, ha nem az egészének ez a tapasztalata. Kinek testközelből, kinek a másik testét figyelve. 

Nos a Csak te valami nagyon hasonló alapszituációval indul, mint Aszlányi regénye. Adva van a harminckilenc éves főhős, aki örökölvén nincsen a mindennapi robot időrablásához kötve, és nem szorul anyu-apu, rokonok anyag támogatására. S mivel pénze van, ráér azzal törődni, ami a legjobban érdekli: a nőkkel. Úton-útfélen szerelmes. Aztán horogra akadva az egyiket, a legszebb nőt a világon el is veszi feleségül. Nagyjából itt vált hangnemet a könyv, és kezd ellaposodni. ((SPOILER: Aztán egy féltékeny férj, hisztis asszony szituációval végképp kiöl az érdeklődést az olvasóból. S amikor a majdnem pendelyes feleség össze-vissza hazudozik, majd a apuci, párdon, a férj mégis visszafogadja, csak közben öt nővel is jól kiszexualizálta magát bosszúból,)), már csak azért olvassa végig az áldozat, az olvasó, mert a könyv legvégén jár.

Persze, lehetne azt mondani, hogy a röhögésen kívül is szólhat, mondhat sok mindent a regény. 
Mert beszélgetünk például a férfi-nő ideálisnak mondható korkülönbségéről. A főhős és a kislány között húsz év különbség van, ami hébehóba tisztességesen elő is jön: mert a lány néha kislány, néha nő. 

Aztán lehetne beszélni arról, hogy ugye, hogy ugye, a vizualizáció és a nemi vágy nem azonos a szerelemmel. Még a pillanatnyi jó érzés sem, hogy momentán jó a másikkal lenni. Meg arról, hogy létezhet-e, működhet-e igazán a nyitott kapcsolat, a nyitott házasság. (Szerintem nem, de nem nyitok vitát. Bakker, hogy más érjen ezzel-azzal a páromhoz, a társamhoz, na nem, ehhez rugalmatlan vagyok. S magamra nézvést is kötelezőnek tartom, hogy csak ő van. Vannak csinos, szép nők, még kívánatosak is rajta kívül, persze, de nekem ő „a” társ, „a” pár, „a” minden. Pont.) 

Aztán lehetne arról beszélni, hogy, lám, a női, a férfi szerepek már 1940-ben is elcsúsztak, a férfiak már akkor sem voltak annyira férfiak, mint kellene lenniük, a nők pedig már akkor mennyire önállóan tevékenykedtek, de ez manapság parttalan vita, sőt már ideológiai is, Ákos is, szegény, hogy megkapta a magáét a szavakból nem értő (fejcsóválás) tömegektől. 

Aztán lehetne arról beszélni, hogy… De nem érdemes. Mert a vége annyi, úgyis, hogy a fehérmájú hisztérika és a töketlen apu megérdemlik egymást a kettejük közötti össznépi kibaszókában.

De a regény ettől még egyenetlen, és voltaképpen amikor komollyá válik, az ember várná, hogy szóljon valamiről, de ilyet igazából nem tesz. Evégett elveszti minden varázsát és jelentőségét.

 

Helikon, Budapest, 2007, ISBN: 9789632270838

2/5
(2017)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr6314209677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása