Moha olvasónaplója

Mihail Bulgakov: Kutyaszív

2018. szeptember 01. - Mohácsi Zoltán

bulgakov_kutyasziv.jpgVannak írók, akik több könyvvel lettek/lesznek halhatatlanok. Mondjuk Dosztojevszkij. Vannak, akik írtak egy csomó jó könyvet, de nincs közöttük magasan kiemelkedő, de az összes piszok jó. Mondjuk Vonnegut. Meg vannak olyan írók, akik írtak egy csomó könyvet, de voltaképpen van egy olyanjuk, amivel önmagában többet sem kellene/kellett volna írniuk. Ha például Márquez a Száz év magány előtt és után egy sort papírra nem vetett volna, voltaképpen nem történt volna semmi. Akármennyire jó mondjuk a Szerelemről és más démonokról. Persze, jó, hogy több regény szült, de a Száz év magány önmagában olyan csoda, hogy minden más csak futottak még. 
Bulgakov megírta A Mester és Margaritá-t, ami egyfelől azonnal ott van a Száz év magány mellett minőségben, másfelől Bulgakov is hátradőlhetett volna, minden más írása már csak desszert. Azonban a Kutyaszív-et olvasva cöccentenünk kell, mert micsoda desszert ez a desszert! Ám konkrétan csak a címadó kisregényre gondolok! De arra nagyon.

ÖRDÖGÖSDI 

Ahogy mondani szokták, ez vagy valami,vagy megy valahová. Egy betépett novella a húszas évekből. Az a fajta, amit soha nem szerettem, és átlapoztam most is. A Mester és Margarita-, illetve a Kutyaszív_ kavarmánya, de amíg azoknak csak erényei vannak, addig ez úgy fest, mint egy ujjgyakorlat azokhoz. Őszintén és egyáltalán nem értettem, de még csak kedvem sem volt erőfeszíteni.

VÉGZETES TOJÁSOK 

A Kutyaszív csodája, és az Ördögösdi hm-sége után olvastam. Ami jó. Mert ha egyből a Kutyaszív után olvasom, biztosan csalódás. De az Ördögösdi után meg határozottan felüdülés volt. Ha akarom, ez is egyfajta rendszercsúfolás, abból az alapállásból, amit A tanú című filmből ismerünk: a jó elvtársat odaültetjük, ahol helyet találunk neki, aztán ereszd el a hajamat…! Itt is ez történik, csak itt ha nem is világ-, de majdnem Moszkva-méretű katasztrófa lesz belőle. Folyik a vér, roppannak a csontok, mert valaki nem értett valamihez, ahová ültették, meg mert nem működik jól a rendszer. 

Egy kicsit nem tudom hová tenni ezt a novellát. Az eleje Bulgakov, és jobbára a Kutyaszív, a végéről meg egyrészt A triffidek napja és a Világok háborúja jut eszembe. S bár van átmenet, és bár egyáltalán nem unalmas, vagy ilyesmi, s bár még izgulni is lehet (másképpen, mint A Mester és Margaritán, ahol tudjuk, ha az olaj kifolyik… és az bizony kifolyik!), a végén, csak azt mondjuk, aha, és ez nem az aha-élmény, hanem bulgakov_kutyasziv_film1.jpgaz az aha, hogy oké, tetszett, elolvastuk, ez már a miénk, szeressük is őtet, de nem lesz szívem szotty. Csak egy Bulgakov sci-fi novella. Ami bárki mástól az a qva lenne, de Bulgakovtól nem az. 
S na ezért mondom, hogy sokszor jobb lenne úgy olvasni dolgokat, hogy nem tudom, ki írta, mert akkor nem lenne semmi ilyen-olyanságos elfogultság, hanem lenne csak maga a mű, oszt szevasz, ismerkedjünk.

KUTYASZÍV 

Véletlenül került a látóterembe a kisregény/novella filmváltozata (https://port.hu/adatlap/film/tv/kutyasziv-sobache-serdt…). Megnéztük, és én nagyon lelkes lettem. A film fekete-fehér, én azt hittem, valami régebbi alkotás, és értetlenkedtem, hogy vajon hogyan lehetett ebből film? Aztán láttam, hogy a fekete-fehérség csak álca, a film 1988-ban készült. (S ugyanaz a rendező követte el, aki a sokrészes, nagyon jól sikerült A Mester és Margarita tévéfilm-változatát: Vlagyimir Bortko. Ráadásul nem csupán szövegében hű Bulkgakovhoz, hanem képi világában is teljesen hozza a hangulatot. 

A filmből egyértelműen kiderül, hogy Bulgakov mélyen megvetette a proletariátus által diktatúrával vezetett államot, sőt magát a primitív proletariátust is. Csudálkoztam is, hogyan fogalmazhatta, jelentethette ezt meg, de aztán megtudtam, hogy nem tehette, nem jelentethette meg, a Kutyaszív csak 1987-ben jelenhetett meg, s akkor már javában a glaznoszty, a politikai és kulturális nyilvánosság időszakában járunk. 

Ahogy néztük a filmet, az fogalmazódott meg bennem, hogy: az állat, ha ember csinálunk belőle, igazán állattá lesz. Aztán rájöttem, tévedtem, mert Preobrazsenszkij professzor egy züllött, vacak minőségű embert kutyult össze a kutyával, és a vacak mindig legyőzi a minőségit. Ahogy kamaszkorom nagy szereleme, Ági mondta: „Mindig az győz, aki kevesebbet akar.” S fél év múlva befejezte a Nagy Szerelmünket, bár velem mondatta ki az utolsó szavakat. De ez a mondata egész életemben igaznak tűnt. Úgy fest, a történelemben is igaz. bulgakov_kutyasziv_film2.jpg

Ez a novella/kisregény a proletárdiktatúra, a kommunista-kísérlet kicsúfolása, nevetségessé tétele, az emberi méltóság megőrzésének hangsúlyozása. Miközben akár nézi, akár olvassa, szétröhögi magát az ember, de legalábbis végig vigyorog. És sír. Hogy mekkora szarcsimbók tud lenni az ember, és milyen dögletes rendszereket hoznak létre szarcsimbókok. És közben mégis büszke, mert a szarcsimbókok között, a dögletes rendszerben is lehet embernek maradni, nem kell a gerincnek feltétlenül gumiból lennie, ezt üzeni Preobrazsenszkij professzor, Bormental, de még Zinka személye is. 

Kicsit sci-fi, kicsit börleszk, kicsit fáj, kicsit fintor, kicsit komoly, kicsit kikapcsol, kicsit bekapcsol, kicsit ökölbe szorul a kéz, kicsit nevet a szív, és kicsit vágyakozik, hogy bár annyi lett volna a megoldás arra az átkozott negyven-hetven évre, mint ahogyan a professzor megoldotta. S kicsit nagyon kedvenc lett. Emiatt adok a kötetre öt csillagot, mert ez a kisregény leural minden mást.

 

Európa, Budapest, 1988, ISBN: 9630746344 · Fordította: B. Fazekas LászlóHetényi ZsuzsaKarig Sára
5/5
(2017)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr4514215163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.