Moha olvasónaplója

Alexander Dugin: A negyedik politikai eszme

2018. szeptember 05. - Mohácsi Zoltán

dugin_a_negyedik_politikai_eszme.jpgAmikor először olvastam Dugin könyvéről, komolyan lelkes lettem. Hátha jön ebbe a kétségbeejtő kilátástalan politikai gennylevesbe a megváltás, hátha van itt valaki, aki tudja a tutit, akinél ott van a Felülmúlhatatlan Egyedi és Igazi Spanyolviasz! Fény az alagút végén. Az univerzum, a világmindenség, meg minden tökéletes megoldása. Az váradalmamon nagyon dobott, hogy a könyvet a Kvintesszencia Kiadó adta ki. A Kvintesszencia Kiadó repertoárját olyan nevek fémjelzik, mint Julius Evola, René Gulénon, László András vagy Baranyi Tibor Imnre. Vagyis a kulturális jobboldali, tradícióban, transzcendensben gondolkodó szárnya. Oldala. Mifenéje.

A túlzott elvárások magukban hordozzák a bukást. A könyv lenyűgöző, roppant érdekes huszadik századi politikai eszmetörténet. Azt mondja, hogy a huszadik századot tulajdonképpen három politikai eszme határozta meg. Mármint Európát. A kommunizmus, a fasizmus és a liberalizmus. A fasizmus, főleg az utóéletének köszönhetőn, a történelmet, mondja a teljesen igaz közhely, a győztesek írják, teljesen ignorálta önmagát. A kommunizmus szocializmussá szelídülve valami érdekes módon, hiába volt százmilliós az áldozatainak a száma, mégis szalonképes maradt. Che Guevara-s, Lenines vörös csillagos pólót lehet hordani, Hitlereset, Himmlere-eset, horogkereszteset nem. De hiába maradt szalonképes a kommunizmus, hiába Guevara-s, Lenines, vörös csillagos póló, az eszmék piacán, pláne a mérvadó eszmék piacán ma már a kommunizmus sem rúg labdába. 

Egy csak egy eszme van talpon a vidéken: a liberalizmus. És a liberalizmus ügyes, mert nem elsősorban politikai eszmeként illegeti magát, sokkal inkább mint egy globális aratógép, magabiztos félmosollyal, de a háttérben vérvicsorgó agresszióval, amolyan all in one harcosként pusztít. A fasizmus és a kommunizmus kevésbé volt képmutató, mint amennyire a liberalizmus az. Abban megegyeznek, hogy mindegyik egyedül üdvözítő megoldásként tálalta saját magát, de az első kettő, hamar kimutatta a farkasfogait. A liberalizmus árnyaltabb, óvatosabb, álságosabb képződmény. Nem osztályokat vagy fajokat emel ki, nem ezeknek a nevében pusztít, sőt, még csak nem is látványosan pusztít, hanem a szent egyént helyezi mindenek fölé. Az egyéni, kisebbségi jogok vastagon felülírják a közösségi jogokat. Az egyén jogok érdekében a kukába küldi az emberi társadalmakat eddig meghatározó társadalmi intézményeket, így megkérdőjelezi, szétveri, a legalapvetőbb társadalmi sejtet, a családot is, kiforgatja a nemi szerepeket, az egyéni jogok alapján új struktúrát iparkodik a társadalmakra erőltetni. Sőt, apró lépésekkel még a kétnemű emberi faj két nemét is egybemossa.* Isten vagy bármiféle transzcendens nem létezik, kizárólag a ráció, a tudomány, függetlenül attól, hogy az utóbbi hányszor tartotta már véglegesnek a rendre megváltozott nézeteit.

A liberalizmus öngyilkos kultúrává változtatta Európát, és nem is nagyon tűnik úgy, hogy a folyamat visszafordítható lenne. 

Mégis van alternatíva, mondja az orosz származású szerző. Az alternatíva a negyedik politikai eszme. 
És a roppant izgalmas könyvvel számomra itt kezdődnek a komoly bajok. Egyfelől azért, mert a negyedik politikai eszme érdemben a könyv több mint háromnegyedénél kerül elő. Vagyis éppen, hogy marad keret a kifejtésére. Másrészt, mert a kifejtés, hm, szóval, olyan átabota. És korlátozott térfogatú agyammal egyszerűen nem fogtam fel még ezt a nagyon sovánkát sem. Hogy mi is konkrétan a negyedik politikai eszme és mi is lenne a gyakorlata a hatalomra segítésének, és mit tenne, ha uralkodó eszmévé válna? Azon kívül, hogy a liberalizmus nagyon konkrét folyamatait visszacsinálná, és érvényt szerezne a hagyománynak, a tradíciónak. Bármi legyen is az. De a probléma és a megoldása terjedelemben nagyon érdekesen aránylik egymáshoz: háromnegyed rész a probléma ismertetése, és negyed rész a megoldás bemutatása. Kicsit olyan, mint a sommás keresztény igehirdetés: „A bűn az önzés. Krisztus a megváltás. Térjetek meg, mert kell! Pá!”

Szóval a könyv végére, mire kimondta volna a tutit, elcsüggedtem. Vagy azért, mert nincs tuti, vagy azért, mert annyira sületlen vagyok, hogy képtelen voltam felfogni, mi is az. Ennek következtében a könyv a háromnegyedéig, amíg értettem, vagy érteni véltem, nagyon tetszett, pompás eszmetörténeti összefoglaló, onnan meg nem tudom mi. Viszont alapvetően nem eszmetörténeti összefoglalót ígér már a címe sem. Persze alternatíva lehet, hogy veszek magamnak az Aldiban Omega 3 kapszulát, mert mégis velem van a baj.

* Számomra az utóbbi idők egyik meghatározó kérdése volt, amikor egy fiatal hölgy megkérdezte tőlem, hogy vajon hogyan mondom meg egy újszülöttről, hogy milyen nemű, és miért erőltetem rá azt a nemet, amit ráaggattam? :-O Hiába mondtam, hogy van egy eléggé bevált, igen ősi módszer a nemek meghatározására: benézek a lába közé és amit látok, nos az. De mi van, kérdezte, ha ő nem akar az lenni? Mondom, akkor pszichológus kell neki, mert valami komoly baj van. Engem például elzárnának (feltéve ha volna még bolondok háza), ha ragaszkodnék ahhoz, hogy bár embernek születtem, én mégis konyhakredenc akarok lenni!

 

Kvintesszencia, Debrecen, 2017, ISBN: 9786155398032 · Fordította: Baranyi Tibor Imre
3,5
(2018)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr5614224643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.