A Magyarországon először megjelent füzet története egyszerű: a kis gall faluba eljut a hír, hogy Ceasar a belga harcosokat tartja a legbátrabbnak a birodalmában. Hasarengazfix főnök ezen annyira felszívja magát, hogy elhatározza, útra kel, és megnézi magának a hős belgákat. Asterix és Obelix természetesen nem engedik egyedül útnak indulni szeretett főnöküket, elkísérik az útján.
Azt, hogy ki a bátrabb, természetesen a rómaik laposra verésén, erődítményeinek a lerombolásán mérik le. Hasarengazfix dicséretére legyen mondva, elárulja, hogy ők a varázsital hatása alatt verexenek, pardon, verekszenek, és becsületesen még fel is ajánlja, hogy igyanak belőle a belgák is. Akik visszautasítják a kínálást. (Én itt döntöttem el, hogy, a belgák a bátrabbak, a gallok meg a rászorultabbak.)
A gall és a belga római-verés híre eljut Rómába, Ceasar fülébe, aki úgy indul útnak a seregével, hogy nagy lázadást ver le. A történet vége nem kétséges.
Alapvetően élvezetes, de nem pazar történet. Mosolygunk, de nincsen nagy sziporkák, és röhögés meg sem közelít, és voltaképpen olyan kis semmitmondó a konfliktus is. Annak ellenére, hogy az eredeti szerzőpáros, Goscinny és Uderzo jegyzi a 24. Asterix füzetet. Élvezettel olvassuk, de nem nyűgöz le, nem kapcsolja ki teljesen a külvilágot sem a képek nézegetése, sem a nyelvi lelemények, sem a poénok, sem a viccek tömkelege: mert nincs. De mégis szeretjük, mert szívünk csücske Asterix.
