Moha olvasónaplója

Mándy Iván: Csutak színre lép

Csutak 1.

2018. október 06. - Mohácsi Zoltán

mandy_csutak.jpgmandy_csutak_szinre_lep.jpg

Hiánypótlás 3.

A „Hiánypótlás”-sorozat a blogomon azoknak a könyveknek az értékeléseit sorakoztatja fel, amelyeket réges-régen olvastam, meghatározó olvasmányélménnyé lettek, de túl széles út és illetlenség lenne harminc-negyvenéves emlékek alapján értékelést írni róluk, ezért a sorozat elemei újraolvasások következményei. 

Ez egy kicsikét umbuldált értékelés. Jelenleg egy kötetbe szedve olvasom a Csutak-történeteket, de logikailag jól megokoltnak tartom, hogy kötetenként különszedve is feltegyem az értékeléseket. Aztán majd egybe pakolva feldobom az egészet, hátha lesz valaki olyan merész, hogy a négy kötetet végtelen hosszú recenzióját is magáévá tegye. De a bátortalanabbaknak itt van az emberi fogyasztásra még alkalmas rövidebb, cincált verzió.

Mándy Iván azoknak az íróknak az iskolapéldája, akik bizonyítják, hogy igazából nincs külön ifjúsági és felnőtt irodalom, hanem csak irodalom van, ami jó vagy rossz. A Csutak-sorozat első kötete jó irodalom. 

Mándy Iván írásművészetével gyerekfejjel találkoztam először, a Delfin Könyvek sorozat Robin Hood kötetében. Az egy egészen más, mondhatnók Mándy Iván mentes Mándy Iván mű, viszont egy nagyon jól sikerült ifjúsági kalandkönyv. Mondhatnók egy igazi, feledhetetlen kis alapmű. De mondom, nem Mándy Iván. A második találkozás, amikor tudatosítottam, hogy kicsoda Mándy, A locsolókocsi filmváltozata volt. Amikor felnőtt fejjel újranéztem a gyerekeimmel a filmet, komolyan felnéztem gyerekkori önmagamra. A mostani srácok kötve hiszem, hogy egy ilyen filmet értékelnének. Úgy fest, a generációm másképpen működött, mint ahogyan a maiak működnek. A gyerekeim (manapság a huszonéves koruk végén, közepén járnak) dícséretére legyen mondva, megnézték velem a filmet. Igaz, amikor vége lett, és megkérdeztem, mi a véleményük, tanácstalanul egymásra néztek.
– Hááááát... Nem volt rossz...
És elspuriztak játszani a szobájukba. 

mandy_portre.jpgCsutak kőkeményen lúzer. Ez nem fikázás, nem szidás, nem lekicsinylés. A Torrente-filmsorozat óta meggyőződésünk szerelmetesfeleségtársammal, hogy mindenki lúzer, csak mindenki másképpen, máshogyan, más pontokon. Csutak viszont az a lúzer, akit a mindennapokban is általában lúzernek tartunk. Olyan, mint az Üvegtigris Rudolf Péter alakította Lalija. Van akarata, vannak tervei, de nem egy májer, nem egy erős akaratú figura. Jó szívű, jót akar, alapvetőn becsületes, de mégis, inkább a szél sodorja, mint sem a céljai megvalósítására törő sziklaszilárd akarata. 

Csutak tagja mikrotársadalma csapatának, az Ér utcaiaknak. Azon időkben járunk, amikor az egy iskolába járó gyerekek gyakorlatilag az iskolát körülvevő utcákból jártak suliba, nem anyci-apci kocsiján, iskolabusszal vagy BKK-járatokkal. Ezáltal a mikro lokálpatriótizzmus ezerrel működött bennük. A különböző földrajzi területek szemben álltak egymással. MInt A Pál utcai fiúki-ban is. 
Csutak tehát Ér utcai srác. Igaz, az Ér utcaiak csapatának perifériáján áll. Nemecsek utódja, a csapat csicskája. Aki annyira akar valahová tartozni, hogy ezért vállalja a lúzer csicska szerepet is. Minden közösségben vannak ilyen alakok. Ők azok a jó szívű, akarat- és tartáshiányos figurák, akik akkor is mosolyognak, amikor fát vágnak a hátukon és vérzik a szívük. Ők azok, akiket alapvetőn mindenki kedvel, de a véleményük, a jelenlétük gyakorlatilag nem hiányzik, nem számít senkinek. Akik jobbára olyanok, mint az üveg: mindenki átnéz rajtuk, csak az alantas feladatok elvégzéséhez kellenek. Akik krétával az elhagyott udvar kerítésére írják a véleményüket, és beszélgetnek a kerítéssel, mert az tutira meghallgatja őket, és arra válaszol, ami a szívük mélyén van. Mintegy naplóként hasznlják a kerítést. 

mandy_csutak_01_1.jpgMándy követi Molnár Ferenc receptjét. A két utca, az Ér utca és a Vay Ádám csapatai összecsapnak. Az előbbiek Színes Géza (akit magamban rendszeresen keverek a másik vezéregyéniség-Gézával, Csukás István Palánk Gézájával) vezetésével, az utóbbiak Nagyvilági Főcső irányításával. A két főnök tűz és víz. Színes Géza egy jellem: remek képességei vannak, kisugárzásával szó nélkül maga mögé és alá utasít mindenkit, a lányok rajonganak érte, a tanárok szeretik, a társai felnéznek rá. Géza jellem, és a siker csak megengedhető, mosolyogtató mértékben száll a fejébe, nem teszi gőgössé, hivalkodóvá. Bátor (simán szembe száll Főcsővel is) és kreatív. Megbocsátó és perspektívikus (lehetőséget ad Főcsőnek és bandájának akkor is, amikor már nyilvánvaló, hogy Főcső gazember; ad lehetőséget a saját embereinek a felemelkedésre, ő ad főszerepet a niemand Csutaknak, és egyedül ő lát benne fantáziát), de tud következetesen kemény is lenni. Főcső mindenben az ellentéte, egy aljas, sunyi, alávaló gazember, aki az egyenes utakat mintha nem is ismerné, egy gyáva, szennyes alak. 

Csutak tehát úgy főszereplője a saját történetének, hogy egyáltalán nem egy főszereplő-alkat. Mondom, ő az örök vesztes, akinek még akkor sem sikerül főszereplővé lennie, amikor ő kapja a főszerepet. Csutak áldozat. Egy komplett viktimológiai eset. Akit mégis nagyon szeretünk, és éppen ezért néha szeretnénk rákiáltani, hogy álljon már a sarkára! 

Mándy csodát művel a kapcsolatokkal a könyvben. Nem rág szájba, nem tömködi a tanulságot és eszébe sincsen hállivúdi heppiendet lenyomni a torkunkon. Viszont végig olyan kedvesen, pasztell-finoman adagolja a gyerekek és a felnőttek kapcsolatait, a szeretet, a vergődéseket, a gúnyt, a tétovázásokat, hogy az mesteri. Főcső és első embere, Nacsaszta kapcsolata nagyon mulatságos pillanatokat ad. Nacsaszta, bár elismeri Főcső elsőbbségét, keményen be-beszól a főnöknek, de olyan ügyesen teszi, hogy Főcső nem nagyon tud rá mit mondani. Főcső privát Csutakja, Fedecs és az igazi Csutak pozíciójukból fakadó, csüggedt összenézései olyanok, hogy az ember megölelné őket. Zsuzsi olyan finoman néz át Színes Gézán, Ági olyan reménytelenül epekedik utána, hogy az mesteri. Kürti tanár úr sokkal többet lenne a tanítváyaival a szíve szerint, de a fél szeme mindig az otthoni túzhelyen van, érezhetőn, de kibeszéletlen túlzások nélkül. 

A kötet voltaképpen két történet, egy ródliverseny és egy amatőr színházi este története, amit összeköt Géza és Főcső csapatának a vetélkedése, és Csutak személye. Mándy nem akar semmiféle erkölcs tanulságot lenyomni a torkunkon, csupán elmeséli a történeteket a magányról, az összetartásról, a valahová tartozásról, a célok megvalósíthatóságáról, a kapcsolatok fontosságáról és törékenységéről. De nem kell hozzá pszichológiai nagydoktori, nem kell hozzá a posztmodern regények értelmezéséhez jobbára szükséges lila szemüveg sem: minden túlagyalás nélkül egyszerűen élvezni kell a szorit, és elszorult szívvel jókat kell mosolyogni, és bizony, nosztalgiázni, hogy hát, igen, egykor, amikor ugyanilyen gonosz volt a világ, valahogy mégis szebb volt az egész. 

 

Magvető, Budapest, 1993, ISBN: 9631419479

5/5

(2018)

– Csiriz! – intett Géza. – Fölmész Barta Mártához, ide a huszonötbe, és megmondod, hogy jöjjön csak vissza. Megállj! – Elgondolkozott. – És hogy a próbáról nem lehet csak úgy elmenni, mirniksz-dirniksz! – Mirniksz-dirniksz – ismételte Csiriz, és indulni akart.
– Megállj! És azt is mondd meg, hogy hagyjon fel az ilyen... az ilyen allűrökkel!
Csiriz a fejét csóválta.
– Talán mégis inkább azt mondom, hogy mirniksz-dirniksz!
Azzal elszáguldott.

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9114284765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.