Moha olvasónaplója

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 4. – Szívügyek

The Walking Dead 4.

2019. január 06. - Mohácsi Zoltán

walking_dead_4.jpgA képregény-sorozat első három részének az értékelésiben leírtam, hogy soha nem szerettem igazán a fröcskölős, szaftos, darabolós horrorokat semmilyen formában, a halál után csámborgó hullák meg egyenesen taszítottak. Amit nem írtam le eddig: a halál utáni bármilyen tudatos létezés még a világnézetemnek is ellene mond, mert hiszem, hogy a Biblia tanításáak megfelelően, hogy van az itt és most létezés, ez a hatvan-hetven év, ami alatt adottak számunkra a  döntési leheőségek, aztán kakukk, egyszercsak jön majd a végelszámolás. 

Aztán jött ez a DöWolkinded. Illetve nem is jött, hanem Ofi barátom beszélt róla, mondta, hogy van zombi-kaszab, fröcskölés meg minden, de rohadtul nem ez a lényege, hanem az, hogy kiálezett helyzetben hogyan viszonyulnak az emberek egymáshoz, mennyire képesek a közösség érdekében önfeladni, vagy menniyre az önzésre, a kibacókára játszanak. 

Aztán a könyvtárban összejöttem a képregénnyel. Immeg már a negyedik részéről írok értékelést, miközben a hatodik kötetet olvasom. 

*

walking_dead_4_rick_bunyo.jpgEnnek a résznek roppant fura az alcíme: Szívügyek. Az alcím ellenére nem egy passzív, statikus résszel van dolgunk, van itt is darabolás, kaszabolás bőven, van izgalom, küzdelem, halál, de ennek ellenére valóban a kapcsolatokra kerül a hangsúly. Sőt, kiderül, hogy a komor téma ellenére a szerzőknek humora is van. Még ha morbid is. Nézdcsak a következő képet! 

Ami viszont őszintén meglepett, a szerzők mind szövegben, mind rajzban kiválóan megoldották annak a konfliktusnak majd harcnak az ábrázolását, ami a főhős Rick, a kis csapat vezetője és a legjobb barátja Tyreese között zajlik. A legjobb, hogy sikerül valós bizonytalanságot kelteniük, erkölcsi szempontból kinek van igaza, miközben mindekettőjük kezéhez vér tapad. És sikerül azt is elérniük, hogy az olvasó maga is bizonytalankodni kezdjen afelett, hogy Rick döntései nem mennek-e már túl az ésszerűség határain? Amikor Tyreese felsorolja Rick döntéseit, amelyek egyenként, az adott helyzetben mind logikusnak és ésszerűnek tűntek, így együtt valóban túl soknak állnak össze. 

Ráadásul ezt olyan árnyaltan, nem pusztán direktben teszik, hogy az csuda. Mert valóban, ahogy az egyik szereplő érvel, az új helyzetben miért is ragaszkodnának a régi elvekhez, formákhoz, erkölcsi tartalmakhoz? Az új helyzet nem igényli-e mindezeknek a megújítását, felülbírálását? Nem kellene-e esetleg túllépni például a párkapcsolatok szigorúan két fős létszámán? Miért ne lehetnének például háromfős házasságok? 

walking_dead_4_rick_bunyo_1.jpg

Nem mellesleg, nincs már ugyan nálam, és nem tudom közvetlenül összehasonlítani, de ahogy írtam a második résznél, az első kötet rajzolójához, Tony Moore-hoz képest Charlie Adlard sokal jobb választás. De a második kötetnél még tőle sem voltam elájulva. Azt kell mondanom, mondom kell, hogy immár nem vettem észre azokat a kis kiábrándító sutaságokat, aránytalanságokat, amik a második kötetnél még megütközést keltettek. És nem csak azért, mert megszoktam a stílusát. 

De jó kis sorozat ez!

Books & Stuff, Székesfehérvár, 2017, ISBN: 9786158040754 · Fordította: Juhász Viktor
5/5

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr5914541790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.