Moha olvasónaplója

David Van Reybrouck: A választások ellen

2019. január 10. - Mohácsi Zoltán

reybrouck_a_valasztasok_ellen.jpgSzerelmetesfeleségársam alátámasztható véleménye szerint a népmesék terápiás jelleggel is bírnak. Ugyan én most nem népmesét mondok (írok), de abból kettőt is. Mindkettő pompásan példázza ennek a könyvnek a tartalmát. 

1. mese

Ez a mese Paul White keresztény indíttatású, de minden transzcendens indíttatás nélkül is simán olvasható és élvezetes könyvéből származik, amelynek a címe:  A buyufa alatt.
Valaki talált egyszer egy árva, sérült sasfiókot. Magához vette, ápolta, táplálta, nevelgette. Egy karóhoz kötötte a lábánál fogva, hogy amíg meg nem erősödik, ki nem kupálódik, el ne repüljön. Így a sasfiók a kötél hosszában tudott körbe-körbe sétálgatni. 
Telt-múlt az idő, a sasfók kikupálódott, megerősödött, és a jótét lélek, aki magához vette, úgy döntött, ideje szabadon engedni a madarat. Levette a sas lábáról a kötelet, és hátrébb lépett, hogy lássa, amint felszáll. A sas nézett a lábára, nézett az égre, megrázta a tollait, kiterjesztette a szárnyaitt, csapott velük egyet-kettőt, majd elindult a kötélhez kötött lába által kitaposott, szokott, járt útján.
Nem hitte el, hogy szabad.

2. mese

Ez nem is mese, hanem történelem. De mert nem emlékszem, hogy melyik ország mely uralkodóival történt, kérlek fogjátok fel mesének! Volt egy uralkodó, aki messzi országból hozatott a palotájába egy különleges, ritka rózsafát. Megkereste az országa legnagyobb tudású kertészét és a palotájában egy kis udvart arra különített el, hogy ott a kertész nevelje, szaporítsa a rózsafát. A kertész valóban sokat tudott, és a nagy tudása, a keze munkája nyomán hamarosan az egész kis udvarban ott virítottak, illatoztak a különös, gyönyörűsgéges rózsák. Aki csak belépett erre a kis udvarra, majd elalált a rengeteg szépség láttán. Az uralkodó, hogy semmi bántódása ne essék a rózsáknak, őröket állított az udvar bejáratához, akk azt a parancsot kapták, hogy csak az ő külön engedélyével engedjenek be bárkit a rózsakertbe. 
Teltek-múltak az évek, és meghalt az uralkodó, meghalt a nagy tudású kertésze is. Majd az ő utódja is. A következő uralkodó egyszer kedvtelve sétált a palotában, és sétája során a kis kert kapujához ért. Megkérdezte az ott örködő katonát, hogy mit őriz. A katona azt felelte, hogy nem tudja, ő csak teljesíti a kapott parancsot. Az uralkodó bement a kertbe, de semmi érdekeset nem talált benne: szikkadt, száraz földet látott csak, évek óta kiszáradt növénytöveket. Lehangoló, semmitmondó volt a kert. 
Az uralkodó nem értette, miért őrzik katonák nap mint nap a ketkaput, miért nem szabad oda akárkink belépnie. Hivatta a nagyon okos embereit, elővetette a nagy törvénykönyveket, és parancsot adott, hogy rögvest nézzenek utána a titoknak. Az okos emberek kinyitották a könyveket, lapozgatták őket, keresték, hogy miért áll egész nap katona a kis kert bejáratánál. Addig-addig nyálazták az ujjukat, lapozgattták a nagyon okos köynveket, amíg rábukkantak a megoldásra: egykor ebben a kis kertben nagyon különleges rózsákat nevelt a kettővel ezelőtti uralkodó, aki nagyon féltette a növényeit, ő adott parancsot az őrzésükre. De a rózsáka tnagyon szerető uralkodó, majd a kertész halála után elfelejtődtek a rózsák, pusztulni kezdett a kis kert. De mert a törvény az őrzésükre olyan jelentéktelen volt a többi, nagy és komoly tövényhez képest, senki nem foglalkozott vele. Így a katonák továbbra is ott álltak őrségben a kapuban, még akkor is, amikor már nem volt ott semmi őriznivaló. 
Az új uralkodó parancsot adott, hogy az immár ostoba és feleslelges törvényt azonnal törölják el a nagyon okos emberek. És így is lett, másnaptól nem őrizték a semmit a katonák.

Na, akkor mi is ez a könyv?

Sajnos nem ugrik be, hogy hol és pontosan mire, de kaptam egy vaskos leszúrást, amikor a demokráciára, mint olyanra írtam kritikus mondatokat. Vélem, hogy a moly.hu-n történt a dolog. Nem is értettem az okát. Úgy festett, a bevett, szent tehén, politikailag korrekt témák közé immár a demokrácia is felsorokazott. Azért nem értettem, mert azért manapság már több könyv is feszegeti annak kérdését, hogy a még a Winston Churchill-nek tulajdonított mondás, miszerint a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit. 

reybrouk_arckep.pngA könyv szerzője belgiumi flamand író. Magyarul is több kötete megjelent már. Ilyen a jelen témába is vágó, A populizmus védelmében című könyve, vagy a műfajilag nehezen besorolható Járvány. Reybrouck a most tárgyalt írásának a legfőbb gondolatát a könyve első oldalán mintegy elsütve a puskaporának döntő részét, egy mondatban összefoglalja:

Furcsa idők járnak a demokráciára: úgy tűnhet, mindenki vágyik rá, de hinni már senki nem hisz benne.

De Reybrouck a könyvében nem a demokráciával számol le. Azt mondja, hogy a demokrácia jó, több formája is létezik, létezett, ám az a képviseleti forma, amiben itt Európában és Amerikában élünk, az nagyon nem jó. S azt is taglalja, hogy ebben a képviseleti formának a legrosszab, de sajnos immár kőbe vésett momentuma a választás. A választás, ami nem eIkekrülhetetlenül része a demokrácának, csak a hosszú évtizedek alatt elválaszthatatlan részévé tették. De anyira részévé, hogy mintegy agymosás képpen még az Emberi Jogok Egyetemes Alkotmányába is bekerült:

A legtöbbünk számára szinonim fogalom a »választás és a ,,demokrácia«. Zsigereinkbe ivódott, hogy a probálta képviseletiség elvét a szavazatunk leadásával ültetjük át a gyakorlatba. így áll ez Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában is 1948 óta: »A közhatalom tekintélyének alapia a nép akarata; ez az akarat (...) időszakonként tartandó tisztességes választáson kell hogy kifejezésre jusson.« Ez a »kell hogy kifejezésre jusson« remekül példázza a látásmódunkat: ha valaki demokráciat mond, mondjon választást is. De nem különös, hogy egy ennyire átfogó érvenyű szöveg – az emberiség történetének legegyetemesebb jogi szövege – precízen előirja, hogyan nyilvánuljon meg a népakarat? Nem bi-zarr, hogy egy alapvető jogokról szóló nyilatkozat (mindennel együtt sem több kétezer szónál) rögtön a jogok gyakorlatba ültetésénél köt ki? Kicsit olyan ez, mintha egy közegészségügyi törvénytervezet ételrecepteket is tartalmazna. Mintha a nyilatkozat összeállítói magát a módszert is érinthetetlen alapjogként tisztelték volna.

45–46. o

Reybroucknak az a legfőbb problémája a képviseleti választásokkal, hogy egyfelől a választók nem az őket képviselő emberekre, hanem pártokra szavazhatnak. A választások így elsősorban a média által közvetített és tematizált pártharcokról szólnak.

Bár ebben a modellben tartanak még választásokat, és ezek után új kormányok alakulnak, a választások nyilvános vitája minden részletében eltervezett látványossággá vált, amit a meggyőzéstechnika hivatásos szakértői vezényelnek le – a műsorszámban csak néhány, előre kijelölt, egyetértésben kiválasztott téma kerülhet szóba. A polgárok zömének passzív, apatikus szerep jut, ami kimerül abban, hogy reagálhatnak az eléjük tálaltakra. A valódi politika a színfalak mögött zajlik: a választott kormányok és a saját gazdasági érdekeit képviselő elit diszkrét együttműködésében.

58–59. o (idézi Colin Crouch: Post Democracy, Cambridge, 2004. 4. p)

A pártok viszont vastagon függnek a támogatóiktól, vagyis a tevékenységükkel nem csupán a választókra kell tekintettel lenniük, hanem a támogatókra is. Vagy inkább csak rájuk. A többi jóformán reklám. Nem beszélve arról, hogy az

elmúlt években jelentős hatalom került át a nemzeti parlamentektől olyan nemzetek feletti intézményekhez, mint az Európai Központi Bank, az Európai Bizottság, a Világbank vagy az IMF. Ezek az intézmények nem indulnak demokratikus választásokon, de befolyásuknál fogva a politikai döntéshozatal technokrata vonásait erősitik Ma már bankárok, közgazdászok és monetáris elemzők is ott ülnek a politika irányitópultjánál. És nem csak nemzetek feletti intézményekről varn szó. Jóformán minden modern nemzetállamnak technokrata jelleget kölcsönöz a tény, hogy jelentős feladatokat és felelősségi köröket vontak ki a demokratikus térből – példa erre a nemzeti bankok és alkotmánybi- róságok növekvő befolyása. A kormányok úgy láthatták, hogy a monetáris vagy az alkotmányos ellenőrzés kényes feladatát érdemes minél távolabb tartani a politika karmaitól és a választási esélylatolgatástól.

30. o.

S ebben a rendszerben éppen a demokrácia jellege vész el: a választások váltak a demokrácia fő jellemzőjévé, ahol a demosnak, a népnek jogában áll x évente végigélveznie a választásokat megelőző politikai showműsorokat, majd a show-ból levont (?) tanulságokkal az urnákhoz járulni, és mintegy vetésforgóként újra és újra ugyanazokat beszavazni a hatalomba. A szavazások álltal, észre sem vesszük, de kitermeltük a demokráciának vélt rendszer nem beleszületés, hanem a rednszerből fakadón mozdíthatatlan arisztokráciáját. És aztán a következő választásokig a kutya sem kíváncsi a demos szavára. Vagyis azért és csak azért van rá szükség, hogy legitimiálja a hatalmon levők állandó hatalmon maradását. Ami így végül a demokrácia diktatúrájává válik. Vált. 

A politikában, a politikusokban, a politikusoknak, a pártokban, a pártoknak, mondja a szerző, mind kevesebben és kevesebben hisznek. A demokráciában azonban mégis szakadatlanul bízik mindenki.  Viszont így a demokráciának gyakrolatilag semmi köze nincsen a demokrácához, mert az alanyainak voltaképpen semmi beleszólása nincsen abba, mi történik velük.  Holott, állítja egy helyen ez a flamand, a demokrácia nem csupán a népért való tevékenység, hanem igazából a nép tevékenysége önmagáért. 

Ráadásul a hatalomba kövesedett pártok a legjobb melegágyai a korrupciónak, a hatalommal való visszaélésnek. Tapasztaljuk világszerte. Mégis kapaszkodunk a választásokba, ami nagyjából soha, semmit meg nem változtat.

 

Itt rejlik a demokrácia kifáradási szindrómájának oka: mindannyian a választások szélsőséges hívei vagyunk. A képviselőinket lenézzük, de istenítjük a választásokat. Szilárdan hisszük, hogy választások nélkül nem létezhet demokrácia, és hogy a választások elengedhetetlen, alapvető feltétele annak, hogy demokráciáról beszélhessünk. Nem látjuk be, hogy a választás csak egy módszer a demokrácia múködtetésében – nem cél, és nem alapelv.

46. o.

Emlékszem, a keresztény gyülekezetben is voltak választások, ahová sok-sok évig jártam. Megvoltak a pozíciók, feladatkörök, amiket x évente be kellett tölteni. Teltek-múltak ott is az évek, mire egyszer valaki felvetette, hogy ha hiszünk abban, hogy a Szentlélek ad ajándékokat a gyülezet minden tagjának, akkor vajon mi miért arra törekszünk, hogy minden bevett pozícióba beltuszkoljunk valakit, és miért nem arra, hogy megvizsgálva kinek-kinek a képességeit hagyjuk munkálkodni a tagokat a kapott képességei szerint. Forradalmi ötlet volt. Majd hamarosan a cölöphöz kötött sas történetére hasonlított a gyakorlat. De elméleti szinten legalább megmutatta, hogy azért, mert egy gyakorlat valamikor jól máködött, nem biztos, hogy még ma is működőképes. S hogy nyugodtan lehetnénk kreatívabbak a gyülekezet vezetésében. De persze a járt ösvény mindig kényelmesebb, mert a megszokás nagy úr. A lábunk megszokta a cövekhez kötött kötél engedte szabadságot, ezért őrizzuk a kapu mögött a szikkadt földet és az élettelené száradt kórókat. 

A megoldás

Mert naná, ez a legfontosabb!

A szerző az athéni demokráciát veszi alapul. Elmondja, hogy az athéni demokráciában a város polgárainak csak egy kis része vehetett részt. Voltak olyan pozíciók, például a hadvezéré, amelyet válsztás során töltöttek be. Az athéni vezetést azonban sorsolás útján választották ki. 

Reybrouck forradalmi megoldása (és nem az ötlete, mert az ötlet nem az övé), hogy az ország vezetésébe be kellene vonni a polgárokat is, igen, sorsolás útján. Van létjogosultsága a politikusoknak is, de kell, hogy legyen beleszólása a népnek is abba, mi történik az országukkal. Az x évenkénti szavazás és a népszavazások rendszere nem ennek eszköze. 

Az első gondolatom az volt, ami a tiéd, persze: ööö... és akkor a sok-sok hozzá nem értő laikus hoz majd törvényekek és dönt majd olyan kérdésekben, amelyekhez semmi kompetenciája nincsen. Hát egyfelől, ugye, feltehető a kérdés, hogy a mostani szisztéma vajon garantálja-e ennek az ellenkezőjét? Pusztán az a tény, hogy valaki pártszínekben a kormányzás közelébe kerül, önmagában kompetensé teszi a bármlyen szintű vezetésre? 

»Futóbolondakat a hatalomba?« Ha az emberek úgy döntenek, igen. De így legalább nem lenne teéjhatalmuk.

157. o.

Mert az alapelv az lenne, mint Athénban volt: a sorsolással döntéshelyzetbe került polgárok a megbizatásuk csak meghatározott ideig, jócskán méltányos javadalmazásért, de csak egyszer gyakorolhatnák. S nem adott pozícókra, hanem konkrét célfeladatok elvégzésre létrehozott kis közösségekben dolgoznának az emberek. 

S most nyilván neked is rengeteg ellenérv jut az eszedbe. Ami természetes. Nekem is eszembe jutott. De e kis könyvecskét olvasva az is, hogy hány olyan eset volt, amikor valaki, mondjuk egy rövid Facebook-bejegyzésemre reagálva, szimplán azt hitte, a gondolatom és annak háttértartalma addig tart, amíg a bejegyzés, fel sem tételezte, hogy van mögötte háttérismeretem is.

Nos, a szerzőnek is van. És kiderül, nem spanyolviaszt talál fel, és a könyvét nem egy átmulatott éjszaka utáni macsjajajos flash után írta. Olyannyira nem, hogy a sorsolásos munkaközösségi munkára már több országban (Izland, Írország, Kanada, Hollandia), sőt, az Európai Unióban is történtek kísérletek. Amik meglepő eredménnyel jártak. Egyfelől, mivel nem kitaposott utakról van szó, bátran lehetett kísérletezni a metódusokkal (pl.: önként jelentkezők közül sorsoljanak, vagy teljesen eseti legyen, kik kerülnek be a körbe?) . Másfelől kiderült, hogy a létrejött munkacsoportok a célra koncentráltak, nem kellett marketingre, PR-ra költeniük, nem érdekelte őket a népszerűség mutatójuk (hiszen nem is volt ismrettségük), és sokkal komptensebbnek, ötletgazdagabbnak bizonyultak, mintsem az előzetesen bárki is gondolta volna. S természetesen nem a levegőből vették az ötleteiket, javaslataikat, hanem ahogyan a poltikusoknak is, minden segítség, oktatóanyag, szakértői gárda a rendelkezésükre állt. 

Mindennek megvalósítása a fennálló rendszerben a regnáló politikai köröknek, pártoknak természetesen nem érdeke sem politikai, sem anyagi oldalról. De az a tény, hogy vannak országok és ahogy mondtam, maga az EU is kísérletezett ezzel-azzal, azt jelzi, hogy a képviseleti demokrácia súlyos válságából kiutat kell találni. S ha ezzel már próbálkoznak, azt jelenti, mérvadó vezetói körök is érzik a válságot. Vagy csak ők érzik igazán?

Nem írom most le, Reybrouck mi mindent mond el és mutat be esetleges lehetőségképpen, mert akkor, a teljes megértés érdekében idéznem kellene a könyv második felét. Amire még elolvasva sem mondom, hogy teljesen átlátom, mélységében megértettem. De ennek az értékelésnek hazudott bemutatásnak éppen ez a célja: olvasd el a könyvet!

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr3014539170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HitetLAN 2019.01.16. 15:32:18

"és akkor a sok-sok hozzá nem értő laikus hoz majd törvényekek és dönt majd olyan kérdésekben, amelyekhez semmi kompetenciája nincsen"
- Hát igen, amúgy mi történik pl. nálunk sok-sok pozícióban? Ugyanez káder alapon.

Ez a sorsolásos dolog nem lenne hülyeség. Amúgy van más alternatíva is, a meritokrácia, persze annak is van gyenge pontja.
Bennem az merült fel, hogy az online kormányzás (van országportálunk) idején miért ne lehetne azon keresztül megoldani, hogy az állampolgárok döntő kérdésekben közvetlenül szavazhassanak? Minden kérdésben szavazhatna bárki, aki az azt megelőző tájékoztató anyagot elolvasta, megnézte és az ellenőrző kérdésekre megfelelő válaszokat képes adni. Aki nem tudja miről van szó, az ne szavazzon.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2019.01.18. 09:01:24

@HitetLAN:
„amúgy mi történik pl. nálunk sok-sok pozícióban? Ugyanez káder alapon.¨
Hát igen.... Azt írj a Reybrouck is, hogy így még csak nem is visszahívhatók.

Meritokrácia? Na, annak utána kell néznem, miazaz? Köszönöm, hogy megint tájékozottabb lehetek!

Online vezetés: na, ugye? És még csak te gondolkodtál el a kérdésről! Szerintem éppen ezt próbálja a szerző átadni: kreatívak az emberek, ha úgy érzik, valóban szükség van rájuk.

HitetLAN 2019.01.18. 13:23:50

Itt van egy alakulóban lévő meritokrata társulat:
www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=7&cad=rja&uact=8&ved=2ahUKEwiAs_bzm_ffAhWHhaYKHR_OA94QFjAGegQIABAB&url=https%3A%2F%2Fhu-hu.facebook.com%2Fmeritokrata%2F&usg=AOvVaw1CpM2nn4HrliA6Lf_MqsKk

Meg van wikipedia szócikk, csak a magyar nagyon szűkszavú: hu.wikipedia.org/wiki/Meritokr%C3%A1cia
Az angol változat Criticism fejezete jogos szerintem.
Sokan ugranának arra, hogy alapvető joga kell legyen az embernek a választásokhoz. Hát, meg is van az eredménye, de ha ezt korlátoznánk (ahogy a modern meritokrácia tenné), azzal kapcsolatban is lehetnének komoly aggályok. Szerintem eleve nem azt kéne nézni egyben, hogy egy ember mennyire okos, tisztességes vagy bármilyen, hanem azt, hogy ért-e annyira az adott kérdéshez, hogy a szavazatát legyen értelme figyelembe venni. Az ügy-alapú kompetenciát vizsgáló meritokráciának látom értelmét, nem az egyik embert a másik fölé-alá értékelő tesztelősdinek.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2019.01.27. 08:34:39

Magam is a kompetencia-központú választás felé hajlanék, mert ne a wc-s néni döntse el, hogy kell-e műteni a perforált vakbelet, csakhogy ott megint felmerül az a kérdés, amit Reybrouck is feszeget: a képviseleti demokráciában nincs igazából demokrácia, csak újabb esély egy másfajta arisztokrácia kiemelkedésére, képviseleti alapon. A kompetencia-központúnál meg komptencia alapon történne mindez. Míg, mondja Reybrouck, a sorsolásos választásnál a kompetensek ott vannak a háttérben tanácsadóként, de sorsoltak döntenek.
Kérdés, hogy ez jó-e vagy jobb-e, mint a komptetencia-alap?

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2019.01.27. 08:48:39

@HitetLAN:
Nézegettem az átküldött linken levő pdf-et. Ami azonnal megütötte a szememet, a Meritocraty felirat alatti logo: nagyon úgy fest, mintha azonos lenne a szcientológia logojával. (A harmadik kép ezen az oldalon: www.nathanrabin.com/happy-place/2018/8/8/should-tom-cruise-get-a-pass ). Számomra ez viszont nem túl biztató.