Moha olvasónaplója

Réti László: Európa falak mögött

A migráció tragédiája egy kalandregény köntösében

2019. március 08. - Mohácsi Zoltán

reti_europa_falak_mogott.jpgreti_europa_falak_mogott_falak.jpgreti_arckep.jpg

Réti az író

Réti László rendőr volt. Most nem tudom mi, csak azt, hogy író. Olvastam már több könyvét. A kedvencem még mindig A hasonmás, de egy könyvén kívül (Szex és Szekszárd) mindegyik határozottan olvasható, olvasmányos és izgalmas. Van közöttük különbség, van amelyik közelebb került hozzám, van amelyik nem (Vérvonal), de még az is 3,5-es értékelést ért el. Szóval jó dolog Réti Lászlót olvasni. Ráadásul, bár ennek semmi köze nincsen a végtermékeihez, Réti egy közvetlen, abszolút nem elszállt író, aki, és ezt félre ne értsd, egy intelligens, jóképű, sármos (nem félreérteni!) pasas. 

A migráció, mint regénytéma és mint valóság

És akkor itt van ez a régi-új könyv a migrációról, ami 2016-ban a kötet Falak mögött címmel is megjelent. Migráció. Akár óvatosságra is késztethetne, hogy Réti gyakorlatilag napi politikával foglalkozik. Akkor is, ha a könyve 2033-ban játszódik. Vagyis úgy napi politika, hogy voltaképpen sci-fi. Persze űrhajók, idegenek, high tech nélkül. Úgy napi politika, hogy 2016-ban jó pár dolgot előre prognosztizált. Egy interjújában azt mondta, hogy nem volt ez az ördögtől való, csak össze kellett illeszteni a mozaikokat, egymásba kapcsolni a puzzle-kat.
Voltaképpen azt is mondhatjuk, hogy a könyv írója belefutott a konjunktura csapdájába. A magam részéről valahogy soha nem kedveltem a napi eseményekre, problámákra közvetlenül reagáló irodalmi termékeket. Valahogy úgy érzem, az ilyen konjunkturák meglovaglása igazából semmi más, mint egy divattémával való visszaélés. Ezért nem kedvelem például a globális felmelegedéssel és hasonlókkal foglalkozó könyveket. S mert gyorsan kell elkészülniük, hogy naprakészek legyenek, ritkán minőségiek, nincs elég idő a kidolgozásra. A kérdés az, vajon Réti csapdába lépett-e a migráció kérdésével vagy sem?

reti_europa_falak_mogott_iszlam_1.jpgRáadásul, mivel Réti álláspontja majdnem teljesen egyértelműen lejön a könyvből, azt is mondhatnánk, mármint megfelelő szempontból nézve, hogy egyfajta Fidesz-bérenc, Orbán-szopó, anti-Soros antiszemita, rasszista, náci értékeket közvetítő pártideológiai bértolnok könyvet olvasunk. Mondhatnánk, mondom, s bár nem túrtam fel kismalac mód a netet, de vélem, voltak is, akik ezt tették. S ha igen, akkor bődületes badarságot beszéltek. 

Réti reálisan szemléli, bemutatja és továbbgondolja az eseményeket. Az egyértelmű, markáns álláspontját, meglepő fordulattal, a két szír főszereplő szájába adja. S ez a két főszereplő kerek-perec kimondja: Európa elkényelmesedett, az értékeit önmaga kérdőjelezte meg, és ott húzta meg a saját halántéka felé a ravaszt, hogy az egyéni jogok liberális mindenkfölöttiségének képviselete során gyakorlatilag kiirtotta a saját immunrendszerét. És nem volt hajlandó tudomást venni arról, hogy az ellenség az ellenség. És eszébe sincsen Európa petyhüdt, erőtlen, finomkodó szabályai szerint harcolni. Ahogy a könyv két szereplője, a terrorista és a budapesti imám is elmondja: feleslegesek már a terrorcselekmények, mert Európa már az iszlámé, bármi történjék is, csupán idő kérdése a teljes hatalomátvétel. Az iszlám ugyanis a demográfiával teljes győzelmet aratott, felesleges tényleges fegyverhez nyúlnia. A kérdés sokkal inkább az, hogy a barbár tömegeket meg tudja-e fékezni önmagán belül, és építi-e, gazdagítja-e azt a földrajzi területet, amit elfoglalt vagy sáskaként elpusztítja ezen a fölrdrészen a saját életterét? (Az egyik legmeglepőbb kijelentés a könyvben, amikor az arab főszereplő a fekete bevándorlók tömegére nézve undorral ezt mondja: „Ezeket én sem engedném be!” Nem a bőrük színétől undorodott.)

reti_europa_falak_mogott_iszlam_3.jpgRéti egyáltalán nem próbál polkorrekt lenni, de megpróbálja reálisan nézni a dolgokat. Valószínűleg ezért is rajzolja árnyalt, de inkább pozitív figurának a budapesti imámot, aki a mérték elvét hangsúlyozza. Azt, hogy az iszlámnak csak a szélsőségesei gyilkolnak, a muszlim vallásnak nem lényege az erőszak, csupán sajnálatos és félreértésen alapuló velejárója a szélsőségesek által. De azt még az imám sem titkolja, hogy a céljuk a teljes hatalomátvétel Európa és idővel Amerika felett. Amely hatalomátvétel kikerülhetetlensége, ez jön le a könyvből, nem is kétséges. Csupán idő kérdése. S ahogy az imám megfogalmazza: a terrorcselekmények csak hátráltatják a cél elérését, mert bekeményítik Európát, és kikerülhetetlen atrocitásokat váltanak ki az őshonos lakosság és a bevándorlók között. 

A könyv vége két apró csavart is rejteget. Az egyik, a kisebbik, nem akkora durranás, de azért egy volt rendőr tollából talán sokat mondó: [[SPOILER: A Bevándorlási Ügynökség magyarországi főnöke azért nem lép a nemzetközi hírű terrorista megállítása érdekében, hogy a budapesti rendőrfőkapitány belebukjon a robbantásba, és ő átvehesse a helyét. SPOILER VÉGE.]] A másik csavar a történet lényege szempontjából valójában nem kulcskérdés, de sajnos elképzelhető, és ezáltal döbbenetes. Főleg, mert Réti nem az az összeesküvés-elmélet-fanatikus fajta: [[SPOILER: A budapesti amerikai nagykövetségen a főszereplő újságíró nénit a falhoz állítják, és közlik vele: vagy kussol arról, amit a szír terrorista Budapesten elkövetni készül, és arról, hogy az amerikaiak, politikai érdekből nem léptek semmit a merénylet megakadályozása érdekében, vagy ha nem kussol, akkor mindazt, amit átélt, kifordátják és felhasználják ellene. Például, hogy szemtanúja volt annak, hogy a szír feketéket gyilkolt, és ő, az újságíró, nem tett semmit az érdekükben. (Az mellékes, hogy éppen a feketék tömege akarta megerőszakolni.) Vagy hogy a kunmadarasi raktárnál résztvevője volt egy hajéktalan meggyilkolásának, de ott sem tett semmit. És fegyveresen, illegálisan lépett be az Unió területére. Sőt, a falnál részese volt kilenc fekete meggyilkolásának. (Szót se arról, hogy nála nem volt fegyver, és ő a feketékkel együtt próbált átjutni a falon.) És végül: ne feledje, hogy ha megszólal, akkor voltaképpen van egy olyan verzió is, hogy végső soron a szír terrorista a Dunába lőtte őt. SPOILER VÉGE.]] Vagyis az újságírónak nincs túl sok választási lehetősége. 

reti_europa_falak_mogott_iszlam_4.jpgDe azt a mai napig nem értem, fel nem foghatom, hogy az európai vezetők döntő többségének mi lehet a migráció kérdésében a fő motivációja? Mert az nem létezik, hogy ennyire ostobák, rövidlátók legyenek! Ahogy Réti egy interjúban el is mondta, a rendőrség már 2013 környékén tudott arról, mi készül, de nem volt szabad nyilvánosságra hozniuk. És valóban felesleges is lett volna, mert az európai ember fel sem fogta volna, mi készül. Ahogy igazából még ma sem fogják fel. Ahogy voltaképpen csak most nyílnak a szemek, de a migráció kérdése még mindig csak politikai eszköz pro és kontra, holott sokkal, de sokkal többről van szó. És amíg a napi poltika homokozójában a politikusok és a csahos média eljátszódik, az ellenség, mert kikerülhetetlenül ennek a kultúrának az ellenségeiről van szó (vö.: a regénybeli imám) már itt van, és még inkább itt lesz. 

Az egyén és a tömeg problémáját Réti is jól látja. Gondolok itt egy albán kollégámra: kis növésű, ötvenes, kedves, nagyon segítőkész, ránézésre nagyon szimpatikus ember, rettenetesen töri a magyart, de magyarul beszél, szorgalmasan, megállás nélkül dolgozik a konyhán. Néha fáradtan kiül a konyha elé, egyik kezében cigaretta, a másikban egy telefon, és beszélget valakivel. Nem ismerem jól, csak a munka közben néha összekoccanunk, mint a biliárdgolyók. Szerintem nincs ember, akinek baja lenne vele. Nem feltétlenül az egyénnel van/lesz a baj, hanem a tömegekkel. Erről is ír Réti. 

És akkor a könyvről

Réti könyve piszok jó. Nagyon régen nem olvastam így falva könyvet. De azt többször leírtam, hogy onnan tudom, hogy egy könyv jó nekem, ha mindenhol olvasni akarom, s ha simán félreteszem az elektromos kütyüket, hogy olvashassam. Most simán félretettem. 

Ami, gondolom, egyértelmű, de azért álljon itt: ez a migráncsos-könyv nem annyira a migránsokról szól, hanem a migrációról, a kultúrák harcáról és a terrorizmusról. Egy kalandregénybe, thrillerbe ágyazva. Pompásan ágyazva egy pompás kalandregénybe. Réti nem szégyelli, sőt hangsúlyozza, hogy ő szórakoztató irodalmat ír. S tényleg! Tényleg azt ír, és tényleg nagyon szórakoztatót! 

reti_europa_falak_mogott_iszlam_2.jpgAz események négy szempontból peregnek a történet végéig: egy magyar rendőrnő, egy szír terorista, egy Magyarországon már magyarként élő szír egyetemi tanár és egy amerikai újságírónő szempontjából. Peregnek, mondom, mert peregnek. De tényleg. Letehetetlenül. Magyarországgal, többnyire magyarországi eseményekkel a középpontban. Peregnek az események, de nem sokallunk be a sok pörgéstől, nem kezdünk émelygésbe, megfelelő a tempó,marad idő az egyénekre is, az érzésekre is. Amik nem csupán velejárói, hanem alakítói is a történetnek. Sőt, a legvégén feloldói is. 

És Réti már régen maga mögött hagyta az első könyveiben előforduló eseti, suta, nem életszerű megfogalmazásait, párbeszédeit. Nem rosszindulatból, mert számomra az egész Réti-jelenség szimpatikus, de vadásztam rá, és csak nagyon kukacoskodva találtam egy-két ilyen megfogalmazást. Vagyis, bárhogyan nézem, Réti az évek során, suttyomban teljes értékű íróvá érett. Ez a mondat meghajlás akart lenni. 

Két problémám azonban mégis akadt.
Az első lehet, csak a tapasztalati hiányom következménye. A szír terrorista nem tűnik túlságosan vallásosnak, de a muszlim vallás érdekében gyilkol, ha szükségét érzi. S ha azt érzi, nincs lacafaca. Vagyis a budapesti imám szerint a muszlim szélsőséges ágához, a vallási fanatikusokhoz tartozik. Viszont a beszélgetései az amcsi újságíró nénivel, no azok teljesen nyugatiak. Valahogy nem tudtam az érvekkel megsúlyozott nézeteit összeegyeztetni a teljesen hidegvérű gyilkolászással. A vallási fanatizmusát pedig azzal a józan szemlélettel, ahogyan magára vigyázott (ahogyan mondta, élve sokkal jobban tudja szolgálni az ügyet, mint darabokban). Vagyis a figurában éreztem valami Janusz-arcúságot, valami nem egyértelműt. Persze, nincsen ember, aki egyértelmű lenne, mindenkiben vannak ellentmondások, következetlenségek, de itt nem jellembeli, hanem karakterbeli következetlenséget érzek. 
A második az amcsi újságírónő motivációja. Réti megpróbált elfogadható indítékot kigyurmázni a számára, de nekem valahogy mégis sántított az útrakelése. Az ő tapasztalatával, a vele történtek hátterével tudnia kellett, hogy öngyilkosság, amire készül, és nem hihető, hogy erre az őt megerőszakolni készülő fekák mellét markolászó, combjait szétfeszítő keze között döbbent rá. Minden mást elfogadok vele kapcsolatban.

Ellenben a másik két szereplő, a Magyarországon élő, asszimilálódott szír tanár és a magyar rendőrnő inditékai teljesen korrektek, pompásan működnek. És csodásan vezetnek a végső feloldásig. 

Ha valamiből, ebből filmet kellene csinálni, nagyon! 
És marha kiváncsi vagyok a nyár elején megjelenő, 2060-ban játszódó folytatására! 

Művelt Nép2018, 550 oldal, ISBN: 9786155905117
4,5/5

(2019)

– Miért van ez az egész maga szerint, Mukhtar? – súgta a lány
– Mert az a vidék, ahol ezek az emberek élnek, már nem képes eltartani őket. Ez az eredendő ok. Minden más, a diktátorok, a polgárháborúk, a viszályok csak ennek a következményei. Aki mást lát bele az egész jelenségbe, az vagy vak, vagy ostoba.
– És Európa? Ha ilyen világosan érti a körülöttünk zajló eseményeket, mi a véleménye Európáról?
– Európa elpuhult és el fog bukni.
– Ennyi?
– Volt már ilyen a történelemben. Nem szaporodnak, és nem képesek megvédeni magukat. Egy olyan szabályrend szerszerint játszanak, amit az ellenfél nem tart be. Bukásra vannak ítélve. És a nőket is szabadjára engedték.
Sheila beszívta a férfi illatát, és bár ez az utolsó mondat mélyen érintette, pusztán emiatt nem akart kibontakozni a védő ölelésből.
– Mit akar a nőkkel?
– Amikor arra kényszerítették öket, hogy dolgozzanak megpecsételték a rendszer sorsát. A dolgozó nőnek nincs ideje és gazdasági értelemben vett ereje, hogy az utódaira koncentráljon. Ezért aztán kevesebb utóda van, és azokat védelmezi. De ez a kevesebb utód már nem elég a reprodukcióra. Ahol megjelenik az emancipáció, két évszázad alatt elbukik a társadalom. Mert a férfiak arra kényszerítik a nőket, hogy ne azzal foglalkozzanak, ami a biológiai feladatuk lenne.
– Ez a mondat lealacsonyítja a nőket.
– Nem. Ez a mondat felemeli a nőket. Nem a gyárban lenne a helyük.
– A család eltartásához ma már két kereső kell.
– Indiában nem. A kalifátusban sem. És még sok helyen nem. Nem lehetséges, hogy a család fenntartására a fejlett világban is elég lenne egy kereső? Csak az egyéni igényszínt nőtt meg? (338–339.)


A férfi elolvasta a reggeli fényben a bejárat melletti feliratot.
– Mentálhigiénés és Terápiás Központ.
– Magyarul dlliház – vetette oda szárazon Zsuzsa. – Ez a kibaszott felülfogalmazás megöli a valódi nyelvet. (323.)


A harmadik generációsok nagyszülei voltak azok, akilk bevándorlóként érkeztek a kontinensre a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben. Ezek az emberek leginkább Németországban, Belgiumban, Franciaországban letelepedett, keményen dolgozó török, algériai, marokkói, líbiai, szíriai és más arab országok kivándorlói voltak. Keveset kerestek, sokat dolgoztak, de igyekeztek beilleszkedni. Nyelvet tanultak, és minél több helyi szokást akartak magukévá tenni, bár kétségtelen, hogy nem adták fel teljesen saját identitásukat, és leginkább a vallásukat. De ezt az akkori liberális Európa nem is igényelte.
Ezek az emberek a gyermekeiket, – a második generációt – helyi iskolákba járatták. Ők már tökéletesen beszélték a fogadó ország nyelvét, csakúgy, mint a szüleikét. Sokan jó pozícióba jutottak, de szembesülniük kellett egy korábban nem ismert jelenséggel: hiába voltak jók, nekik még jobbnak kellett lenniük, mint a bennszülött fehéreknek.
Hiába a kemény munka, a megkülönböztetést a bőrükön érezték,
Ezek az emberek lassan megkeseredtek, mert Európa nem fogadta be őket, noha ők mindent megtettek. Nem voltak egyenrangúak, nem kerestek annyit, nem kapta meg olyan munkát, amit helybeli is el tudott végezni. Csapdába estek egy olyan kultúrában, amely nem engedte, hogy a magukénak érezzék.
Az ő leszármazottaik a harmadik generáció. Azok a tinédzserek és a húszas éveik elején járó fiatalok, akik megörökölték szüleik keserűségét, csalódását, és ez az élmény nem felnőttként, hanem már a lázadó kamaszkorban elérte őket. Ennek a rétegnek jelentős része radikalizálódott, hogy aztán a kétezres évek első évtizedeiben ők kövessék el nyugat-európai merényletek nagy részét.
Európát ez váratlanul érte: miközben a bevándorlók áradata ellen harcolt, és a politika hangosan azt bömbölte hogy a bevándorlók felelnek a terrorcselekményekért, addig meg kellett tapasztalni, hogy a határokon belül legalább annyi ellenség van, mint kívül.
Ezekkel az emberekkel a titkosszolgálatok is sokáig tehetetlenek voltak. A kezüket a saját jogrendszerük kötötte meg. Az a jogrendszer, amelynek túlzott engedékenysége az egyén jogainak mindenek fölé helyezése saját gyengeségét alapozta meg. Az a jogrendszer, amely végül a kontinens halálát okozza majd.
Hiába váltak ezek a radikális sejtek vagy szélsőséges magányos emberek viszonylag gyorsan ismertté a rendvédelem és a szolgálatok előtt, nem tehettek velük semmit. Csak ha már vér folyt. Akkor viszont a média azonnal rátaá madt a titkosszolgálatokra, hogy miért nem tettek valamit idejében a „korábban már látókörükbe került”, és később terrorcselekményt végrehajtó személy ellen. Mert nem tehettek semmit. Mert ha véletlenül ártatlannak bizonyult egy ember, akit idő előtt elfogtak, ugyanaz a média feszítette keresztre a „törvény felett álló" szolgálatokat. (439–440)

 

– Ez igy nem szabályos. Azonnal hagyják abba! Hívják az órséget!
Zsuzsa szeliden megkopogtatta a vállát.
– Doktor, én megértem, hogy maga itt a hallja-kend, de nálam meg itt van ez a kurva nagy pisztoly – azzal felmutatta a szolgálati fegyverét. – Ilyen biztosan nincs az őrségnek. Én itt maradok, amíg a kisfiút ki nem tolják a transzplantáció után a műtőből. Ha meg akarja akadályozni, ahhoz a radiátorhoz fogom bilincselni...
– Hogy merészeli?
– ...és ha már ott lesz, elkezdem ábécésorrendben felhívogatni az összes tévéállomást, rádiót, és napilapot, hogy van itt egy orvos, aki nem akar megmenteni egy gyereket.
Dr. Tasnádi összeszorította a száját.
– Megértette, amit mondtam?
– Ezzel még nincs vége! Panaszt fogok tenni.
– Tegyen! De addig is, ha már segiteni nem tud... Menjen innen a picsába, ha megkérhetem. Tegyen! De addig is, ha már segiteni nem tud... Menjen innen a picsába, ha megkérhetem. (570–571.)

A kötet „Falak mögött” címmel is megjelent.

Három interjú az íróval:
https://www.youtube.com/watch?v=8LsyGvTeoAA
https://www.youtube.com/watch?v=5FCuyx1NsJs&t=865s
https://www.youtube.com/watch?v=W-97j3q6YUo

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9314669949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.