Moha olvasónaplója

Philip K. Dick: A halál útvesztője

2019. április 07. - Mohácsi Zoltán

pkd_a_halal_utvesztoje.jpgAz első magyarul megjelent PKD-regény. Ami nem xarozik, minden különösebb bevezetés nélkül egyből belecsap a PKD-lecsóba, aztán döntse el az olvasó, hogy a szerző most regényt írt vagy csak smán leírta valamelyik kábult flash-ét, kicsit kiszínezte és eladta, mint regényt. (Súgok és némileg spolerezek: regényt olvasunk.)

Nem titok, és sci-fi olvasó, néző berkekben köztudott: PKD kedvenc és jóformán egyetlen témája volt a valóság értelmezése. Körbejárta jobbról, balról, alulról, felülről, regényekben, regénynek álcázott filozófiai nyögvenyelésben, esszékben, mindenfélékben. A csuda tudja, jutott-e valamire? Nem harapott kicsit, hiszen a kérdés voltaképpen a filozófia gyökerei óta foglalkoztatja az emberiséget. Platon közismert barlang-hasonlatán át a már kiábrándult Nietzsche-ig, a konkrétan ateista Feuerbach-ig mindenki ezzel a kérdéssel nyüglődött, s naná, hogy kihatásukban nagyon kihatottak, de voltkaképpen PKD egész írói munkássága, a könyveinek és az ötleteinek a máig ható, a művei filmfeldogozásainak szakadatlan sikere mind-mind arról beszél, hogy a „mi a valóság?”-kérdése vetekszik  tyúk vagy a tojás klasszikus elméleti megoldhatatlanságéval. S ezáltal marad megoldásnak a kiafrancotérdekeleszünkiszunkkefélünkésmeghalunk-alternatíva vagy a szilárd meggyőződés, hogy mátrixban élünk. És ennek ezer változata. Valószínúleg pontos, definiálható, megtapsztalható biztos válasz nélkül mindvégig. Szóval csóró filozófusok küszködhetnek orrvérzésig, szerencsétlen PKD kapirgálhatott a nagyon korai haláláig, válasz nincs, vagy nem érjük fel ésszel De PKD legalább szórakoztatón csinálta a kapirgálást. 

Ahogy ez a könyve is bizonyítja. Az alapszituáció szinte krimi: tizennégy ember kap meg- és elhívást egy bolygóra,a Delmark-O-ra. A bolygón, tudtukkal, rajtuk kívül nincsen senki. Mégis előáll egy Tíz kicsi néger-es helyzet, egy nap alatt heten meghalnak, igaz, két ember egyértelműen az összegyűltek keze által hal meg. Ezzel nagyjából a regény közepén járunk. És innentől bármit mondok, élvezeti értéket csökkentek. Ha már annyit elmondtam, hogy ennek a regénynek is a valóság/nem valóság/mi a valóság? a témája. És akkor azt még nem is mondtam, hogy PKD ha nem is állandó, de visszatérő témája a vallás, Isten léte, no persze egyáltalán nem bármelyik vallás dogmatikus értelmezésében, hanem a PKD-fajta rendszerszerszintű következetes szertelenséggel. Mert ugye, az kétségtelen, hogy van Isten, botor, aki megkérdőjelezi, a kérdés csak az, hogy ki alkotta őt, hányan van, meddig terjed a mindenható hatalma. és meddig terjed a hatalma? Az Isten-kérdés ebben a könyvben is nagy szerepet, hiszen a valóság mineműsége mellett ez volt PKD agygyurmázásainak a másik sarokpontja. 

Volt egy pont olvasásá közben, amikor olyan érzésem volt, hogy ez az a PKD-regény, amit Phil barátunk tutira a szer hatása alatt írt meg, és amikor nem hatás alatt körmölt, akkor írta, minden különösebb utángondolás nélkül, ami eszébe jutott (a legvadabb: az élőnek tűnő, nagyjából tenyérben elférő, mászkáló kis épületek, amik akár gyilkoni is képesek; na ne!)

pkd_arckep.jpg

Aztán elkezd kigömbölyödni a történet, hogy a végén egy gyorssorozatos gyomrossal elintézze az olvasót. Olyan kis dupladöbivel, amilyen a Majmok bolygója könyveredetijének a vége. Ha másért nem, hogy ne érezhessük biztonságban magunkat még akkor sem, ha már úgy gondoltuk volna, hogy ott vagyunk. 

Apró észrevétel: Mr. PKD, ennek a könyvének a címe, különösen a többi, pöpcül sikeredettel összehasonlítva, gagyi. Ponyva. Ráadásul csöppet sincsen olyan érzésem, hogy lefedi a történetet. S ha nem Ön írta volna, ilyen címmel kézbe sem venném. Na!

Olcsó poén, de én most ezt hiszem, befejeztem ezt az értékelést, élessé teszem a blogomon, a linkjét beemelem a Moly-ra, aztán előveszünk szerelmetesfeleségtársammal egy tegnap kinézett román filmet, és a piacon, az ismerős húsosainknál vett ínycsiklandó Tót Kolbász (semmi hőzöngés, Magyarországon készítik!) falatozása közben megnézzük (a tegnap nézett egyikünknek sem tetszett, pedig egy csomó díjat nyert). Legalábbis most ezt gondolom a valóságról. Aztán lehet, hogy percek múlva valahol máshol eszmélek, elhúznak egy függönyt, s változik minden. De mit bánom én, csak együtt menjünk a párhuzamos dimenziókba! 

Kozmosz Könyvek, Budapest, 1986, ISBN: 9632116984 · Fordította: Veres Mihály
4/5
(2019)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr1514746081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.