Moha olvasónaplója

Daniel Whiteson – Jorge Cham: Halvány lila gőzünk sincs

Tutikalauz az ismeretlen Univerzumhoz

2019. április 13. - Mohácsi Zoltán

whitson_cham_halvany_lila_gozunk_sincs.jpgÁltalános iskolában hatalmas kíváncsisággal vártam, hogy végre ötödikben legyen fizikaóránk. Vártam a kémiát is, de az csak hatodikban lett. A várakozásomban a kísérletezésnek, az aktivitásnak volt a legnagyobb szerepe: végre nem csupán ülünk az órán hanem látjuk, amit tanulunk. A lejtőig és annak törvényszerűségeinek megértéséig láttuk is. (A kémiai órán sem volt sokkal jobb a helyzet, ott a magnézium égésére emlékszem, irtó látványos volt a fellobbanó fehér fény.) Aztán nagyon hamar, mindkét tárgy bevezetésének az évében, egy-két hónappal azután, hogy tanítani kezdték, fonalat veszítettem. És soha többé meg sem találtam. A fizika és a kémia egyaránt a misztikus, kizárólag a mélyen beavatottak számára érthető tudománynak tűnt számomra. A fizikában nagyjából az atomszerkezetnél adtam fel. Akkor, amikor el kellett képzelnem ezeket a nem látható részecskéket, hogy mi mindent művelnek egymással. Akkor még nem tudtam, hogy a proton és a neutron voltaképpen marha nagy összetevők azokhoz képest, amiket akkor még nem ismertek a fizikusok, és hogy utánuk még rengetegen toporognak a megismerésünkért. A kémiával nagyjából ugyanez volt a bajom: azt, hogy hogyan lesz az egyesülésem végre egy nőnemű egyeddel, mikor melyikkel, teljesen élesen el tudtam képzelni (hol voltak akkor még pornóújságok és az internet, majdnem minden a képzeletünkre volt bízva), de azt, hogyan egyesülnek egymással, hogyan kötnek kémiai anyagok egymással kovalens kötést, az a nahagyjálmár-kategóriába tartozott. Tartozik. 

Szégyen, nem szégyen, leéltem úgy egy fél életet, hogy a leghalványabb érdeklődés sem ébredt bennem egyik tudományág részletei iránt sem. Bár volt egy idő, hogy az egyszermajd-jövőbe tekintve beszereztem Öveges professzor három könyvét a fizika legalapjairól. De még mindig tart az egyszermajd-jövő. 

Egyedfejlődés Mohabácsi-módra

Viszont valamikor negyvenéves korom után egyszerre csak belefutottam Michio Kaku és John Gribbin egy-egy könyvébe. Persze ez sem volt előzmény nélküli. Az előzmény metafizikai és filozófiai volt. Egyfelől akkoriban ment teljesen tönkre a házasságom, és hasonlottam meg a keresztény hitemmel is. Hangsúlyozom, a hitemmel és nem feltétlenül Istennel. Volt egy csomó kérdésem, amire hirtelen nem leltem választ, és tudtam, ha nem leszek őszinte magamhoz, a büdös életben nem fogok tudni előrébb lépni. Az előrelépés voltaképpen azt jelentette számomra, hogy feladok egy csomó mindent, és kilépek a semmibe. Ahogy a Republic és Cipő énekelte nekem: „Kirúgjuk magunk alól a földet... / Jön értünk egy másik hajó...” A változás dala. A hajó jött valóban, a „Mindenható csak változtatott”, hamarosan boldogabb lettem, mint életemben bármikor. De ez nem jelentette azt, hogy megértettem, amit nem értettem. 

Egészen új kérdéseket vetett fel a Mátrix című film első része, és jelent meg a Mátrix-filozófia című könyv. És akkoriban találkoztam Philip K. Dick könyveivel is, és főleg a Figyel az ég talált be nagyon. Valamint akkoriban bukkant fel az életemben újra Ofi barátom, akvel vagy tíz évre elszakadtunk egymástól. Ő is abban a karámban legelt, ahol én, és ő sem járt már oda, és egy csomó hasonló meglátása, kérdése volt, mint nekem. Szóval álltak össze a dolgok, szaporodtak a kérdések, új nézőpontok vetődtek fel. Rájöhettem, hogy a kérdéseimre valószínűleg a büdös életben nem találok fekete-fehér választ, hiszen a filozófusok is pont ezekkel küszörésznek pár ezer éve, és nekik sem jött össze, hogy megdönthetetlen érvekkel dűlőre jussanak úgy nagyjából bármiben. 

Na, és ahogy mondtam, akkoriban futottam össze Kaku és Gribbin párhuzamos valóságokról szóló könyvével. Annyit máris konstatáltam magamban, hogy jómagam jócskán leragdtam a statikus newton-i fizikánál, holott rajtam kívül uszkve mindenki tudta, hogy azt a kvantumfizika néhány ponton már jócskán túlhaladta. Ez a kisfilm kitátotta a számat, és úgy maradtam nagyjából azóta is, Kaku és Gribbin sem becsukta, hanem stabilizálta tátott állapotban. 

Aztán láttuk szerelmetesfelségtársammal a Csillagok között című filmet. Akkor még nem tudtam, nem tudhattam, hogy a film rendezőjének egy fizikus, Kip Thorne is segítségére volt, aki később könyvet írt, Az Interstellar és a tudomány címmel, aminek a bevezetőjében elmondja, hogy voltaképpen a filmben semmi sincsen, amit a ma ismert fizikával ne lehetne alátámasztani. Itt már nagyjából kiakadt az álkapcsom. (Lehet, tudatallati volt, de sikerült olyan alaposan eláztatnom egy palack ásványvízzel a táskámban a könyvtárból kivett kötetet, hogy a lelkiismeretem ne, engedte, hogy ne vegyem meg a könyvtárnak, így a pocon most itt van az eláztatott példány.)

Tovább is van, mondom még. Pár éve levelezgettem egy keresztényből harcos vérateistává lett ismerősömmel, aki a tudomány mindenekfelettiségében hisz. Bár a levelezésünk voltaképpen parttalan és eredménytelen volt, számomra annyi hozadéka mindenképpen lett a vele való kommunikációs-csődnek, hogy andante módon elkezdett érdekelni a tudomány és vallás kapcsolata. Meg az, hol is tart manapság a tudomány. Valahogy így került a képbe (na, végre eljutottunk ehhez a könyvhöz is, ugye?) a jelen értékelés alanya. Amit véletlenül leltem a köynvtárban. Együtt egy másik, még nem olvasott kötettel, Richard Panek vaskos írásával, a 4% Univerzum-mal. (Ami, bár voltaképpen ugyanerről szól, mint a Halvány lila, máris és azonnal ellentmondásban van: a Lila azt mondja, 5% ismerjük az Univerzumnak, Panek ezt megfellebezhetetlenül 4%-ra teszi. Itt tegyél igazságot, öcsém!)

Mindkét könyv amellett érvel, hogy bár már mocsok sokat tudunk a világunkról, de úgy járunk, mint az egyszeri bölcs ember, aki minél többet megismert a világból, rájött, hogy voltaképpen semmit sem tud. (Ennek ellentéte a Dunning-Kruger hatás, a szerzők 1999-ben publikálták, és az a lényege, hogy az emberek döntő többsége hajlamos túlecsülni a saját ismereteit, annál inkább hajlamos, minél kevésbé ért az adott kérdéshez, és annál kevésbé hajlamosak elismerni, ha valaki ért hozzá.)

Akkor végre a Lila-könyvről is

Mert a Halvány lila is tulajdonképpen azt mondja, hogy bár növekszik a tudás, de a növekedésével rájövünk, hogy voltaképpen szinte semmit nem tudunk. Azt mondja, hogy a XX. század eleje óta jócskán megújult a fizika, megtudtunk egy csomó mindent az Univerzumról, de minél többet tudtunk meg, annál inkább meg kellett értenünk, hogy valójában semmit sem értünk igazán. 

whitson_cham_halvany_lila_gozunk_sincs_kep1.jpg

Tudunk a sötét anyagról, a sötét energiáról, a gravitációról (ami messze nem annyi, mint az alma és Newton), az újabb és újabb atomi részecskékről, az időről, a párhuzamos világok lehetségességéről, húrelmélet, miegymás, a dimenziók számáról (képzelj már el háromnál többet, légyszi'!) meg egy csomó más mindenről, a Nagy Bumm-ról, az Univerzum nagyságáról, tágulásáról, arról, hogy a fénysebességnél gyorsabban ebben az Univerzumban képtelenség haladni, arról, hogy a tér, nagyon nem üres valami, mert görbül és hullámzik. Meg még egy csomó mindenről tudunk. Tudunk róluk, de voltaképpen leginkább azt tudjuk, hogy semmit nem tudunk róluk biztosan. Mert nézd csak, itt van Einstein híres relativitás elmélete, amiről mindenki hallott, de szeretném látni a kezeket, hogy ki az aki érti is! A relativitás elmélet azt mondja, hogy a gravitáció nem pusztán egy erőféle valami, hanem sokkal több annál, és még a teret is képes meggörbíteni. (Nekem itt is akadt kifelé az agyam rendesen: a teret görbíteni, mi? Miiii?) Ezáltal van tudomásunk a sötét anyagről és a sötét energiáról (de hogy melyik mi a franc voltaképpen, tuggya a fene!). De az biztos, hogy az elmélet működik! A kvantumfizikával is vannak bajok, ember nincsen, aki teljesen értené, de a hatásait tapasztaljuk, bizonyos aspektusait magyarázni is tudjuk (láttam olyan könyvet róla, hogy amikor kinyitottam, csak a vesszőket és a pontokat értettem, annyira tele volt teljesen megvadult képletekkel; rögtön, teljesen bepánikolva be is csuktam, de rémálmokban néha előjön). A baj azonban az, hogy a relativitáselmélet tutira igaz, tuti igaz, amit tudunk a kvantumfizikáról, de a kettő, mondja ez a könyv, a Lila, egyszerre biztosan nem lehet igaz! Namost akkor? 

Szóval ez a Lila egy nagyon érdekes könyv! A témái mindennapi kérdések, a filmekben, sci-fi könyvekben rendre felmerülő kérdések, amikről szerintem mindenki hallott, s nagyjából senki sem tud semmit (naná, ha még a fizikusok sem!). 

A könyv az elejétől a végéig te-ként szólítja meg az olvasót. Bevallom, egy darabig úgy olvastam, hogy minden bizonnyal nagy gyerekeknek, kamaszoknak, maximum fiatal felnőtteknek írták a szerzők, de amikor találkoztam egy olyan megfogalmazással, hogy amikor én az olvasó valamit csinálok (már nem tudom mit) a gyerekemmel, akkor jöttem rá, hogy ja, nem, nem a kiscsákóknak vigyorogták össze ezt a tudományos ismeretterjesztést, hanem pont az ilyen alulművelt krapekoknak, mint én vagyok. Na, jó, az érdeklődő csajsziknak is. 

Lila egy csuda vicces könyv. Egyfelől azért, mert rettentő tudatosan nem akar hű, de komoly lenni, és a humoron eszközeivel is tudományos ismeretterjesztés végez. De tényleg annyira vicces, hogy jóformán enm volt oldal, hogy ne röttyintettem volna el magamat. Komolyan. Öööö... nem komolyan rötyögtem, hanem teljesen jókedvűen.

Másfelől azért is vicces, mert olvasás közben az emberfia úgy érzi, végre ért valamit a fizikából, a minket körülvevő világból, aztán amikor leteszi, és megpróbálja felidézni, mi is az, amit ért, rájön, hogy igazából semmit sem. Maximum elérte a félműveltség (ez fél persze hihetetlenül nagyvonalú túlzás) szintjét, és tudjuk, hogy a félművelt ember, a legrosszab, mert aki azt hiszi, hogy tud valamit, az voltaképpen semmit sem tud, de legalább túlbecsüli a saját tudását, és agresszív lesz a vélt tudása védelmében, és nem képes belátni, ha valaki többet tud nála. (Igen, a fent említett Dunning–Kruger-hatás.) 

Aztán vicces azért is, mert bár a két szerző mindent megtett, hogy a humor által közelebb hozza mindenkihez a fizikát, volt egy lábjegyzet, aminél már hangosan röhögtem a vonaton. És egy a lábjegyzet nem a szerzők, hanem a fordító lábjegyzete volt. És elárulta, hogy mi melója lehetett Kovács Józsefnek és a (könyv szerinti „tettestársának”, Szabados Lászlónak. S hogy a könyv frenetikus hatása mennyire az ő szellemességük következménye is. A lábjegyzet a következő volt: 

[A mindenség elmélete] Angolul „Theory of Everything” azaz ToE, és az angol szó magyar jelentése lábujj. Jobb híján mi a LÁBUJJ (Láthatóan Általános, Bámulatos, Univerzális Jelentőségű Jövendölés) mozaikszóval hivatkozunk rá. (305.)

Szakadás, nem? :-D

Szóval rengeteg mindent megtudtam azokról a dolgokról, amikről halvány lila gőzünk nincsen. És nem csak nekem, a fizikából teljesen tudatlan, taníthatatlan laikusnak, hanem a nagyon okos fizikusoknak sem. Csak ők sokkal okosabban és részletesebben tudnak arról beszélni, írni, amiről fogalmunk sincsen. Hehehe!

whitson_cham_halvany_lila_gozunk_sincs_kep3.jpg

*

Na, most figyelj! A következőre jutottam ezt a könyvet elolvasva.
Voltaképpen semmit sem tudok igazán (csak azt, hogy szeretem szerelemtesfeleségtársamat). A fizikusok sokkal-sokkal többet tudnak nálam. Viszont minél többet tudnak, annál inkább látják, a többlettudás miatt, hogy mi az, amit nem tudnak. Vagyis minél többet tudnak, annál többet nem tudnak. Vagyis minél többet tudnak, annál kevesebbet tudnak, mert a tudással növekszik a nem-tudás tartománya. Én azt sem tudtam, hogy az Univerzumnak csupán 5%-át ismerjük. Tehát azáltal, hogy sokkal-sokkal kevesebbet tudok náluk, ezért sokkal-sokkal kevesebb az, amit nem tudok. Vagyis végülis többet tudok náluk: mert kevesebbet nem tudok, mint ők. 
:-D

 

Európa, Budapest, 2017, ISBN: 9789634058403 · Fordította: Kovács József · Illusztrálta: Jorge Cham
5/5
(2019)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr4214747375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.