Moha olvasónaplója

Terry Pratchett: Vége a mesének

Ha a mesék valóra válnak, bizony a fejedre eshet egy tanya

2019. április 30. - Mohácsi Zoltán

pratchett_arckep_2.jpgHa már Pratchett

Egy időben valamiért azt gondoltam, tudatlanul, információhiányosan, hogy Terry Pratchett egy tucat-fantasy író, a fantasy sablonjaival, sablon-alakjaival, szokásos történeteivel. Már nem is tudom, hol, mikor, minek hatására következett be a változás. Azt tudom, hogy A mágia színe volt az első könyv, amit olvastam tőle. Nem volt elemntáris vagy sorsfordító élmény, de valamit elkaptam a Pratchett-fílingből. Négy dolog egyértelműen lejött belőle: Pratchett írásain lehet jókt röhögni, a történet csak felszín a számára, mert van mondanivalója, marhára figyelni kell, amikor az ember olvassa és hogy nem semmi fantáziája van. 

Ahogy Pratchett ír

Azt írtam, marhára figyelni kell, hogy az ember kövesse az asszociációit, hasonlatait, a gondolatmenetét. Ez annyira igaz, hogy úgy vettem észre, nem mindegy melyik fordítását olvassa az ember fia/lánya. Ugyan sajnos nem tudok angolul, de volt olyan, hogy egy Hamlet-idézetet benézett a fordító, és ezzel teljesen gallyra is vágta Pretchett ahhoz fűződő hatalmas poénját. Csak azért vettem észre, mert ismertem a Hamlet-szöveget. Én akkor a rossz Pretchett-fordítást olvastam, ezért megnéztem egy másikban: ott teljesen ült a szöveg. Nem szoktam ingyen reklámozni, és pénzt még senki nem ajánlott fel érte, de most megteszem: hacsak egy mód van rá, akkor a Delta Vision Pratchett-kiadásait érdemes olvasni, úgy fest, újrafordítottak minden könyvet. Pratchett-hez méltón. Viszont ezáltal nem tudom, hány szöveg maradt zavaros, hány gondolat, poén sikkadt el, ha csak a régebbi fordítások álltak a rendelkezésemre. Lehet, hogy ezért nem jött be igazán A mágia színe sem? Tény, hogy olvastam ennek az ellenkezőjét is. Mármint, hogy volt vannak, s vannak bizonyára többen, akik a régi fordításokat jobban díjazzák, különös tekintettel a z új fordítások beszélő neveire. 

Na, és akkor kimondom! Ki én, ha a fene fenét eszik is, mert itt a helye: Pratchettben néha azt nem szeretem, hogy piszok komplikáltan fogalmaz, rohadtul kell figyelni, mi a francot is akar mondani, és azért is, hogyy ne szakadjon meg az asszociációi lánca. (Isteni szerencsém, hogy van nekem egy Ofi nevű barátom, akinek a kommunikációja kísértetiesen hasonlít Pratchett-ére, csak győzzek figyelni. De komolyan volt olyan, hogy olvastam egy e-mail-jét (mármint nem Pratchett-ét, hanem Ofiét, és miközben minden sorát élveztem, halvány lila űrgyűrűfüttyöm nem volt, mit is akar mondani. A stílus, ugye, maga az ember.  És itt kell kimondanom, mert ha már ilyen kis bitang őszinte vagyok, akkor kimondom én ezt is: imádom, hogy Pratchett szövegeire ennyire kell figyelni, hogy ne szakadjon meg az asszociációk sora, és irgalmatlanul bírom a komplikált, de pazarul komplikált megfogalmazásait is.

pretchett_vege_a_mesenek.jpgPratchett világa és abban ez a könyv

Pratchett gyakorlatilag és nagyjából egy általa kitalált világba helyezi el az összes történetét: ez a Korongvilág. Korong, mert a teljesen lapos világot a Nagy A'Tuin teknősbéka hátán álló négy elefánt tartja. A Korongvilág kötetei nem összefüggők, vannak ugyan visszatérő szereplők, van csekély számú visszautalás a régebbi történetekre, de voltaképpen bármikor bármelyik kötet kézbe vehető, nem lesz érthetetlen. Még akkor sem, ha a Korongvilág-sorozat alsorozatokra bontható, és az alsorozatok szereplői jobbára visszatérő figurák. De még ez sem tökéletesen konzekvens. Szóval Pretchett könyvei szabadon olvashatók, bármelyikhez is fér hozzá a szerencsés olvasó, nem szabad hagyni, hogy reménytelenségbe süllyedjen: olvassa!

Ez a Vége a mesének című kötet a Boszorkányok-alsorozat harmadik története. (Az értékelés alatt elhelyeztem két linket. Az első többek között arról szól, az egyes kötetekben milyen témákkal foglalkozott Pratchett, a második pedig egy javasolt olvasási sorrend.) A Boszorkányok-alsorozatnak (meglepő fordulat következik) azért ez a címe, mert három boszorkány az egyes könyvek főszereplője: Wiharvész Anyó, Ogg Nagyi és Póré Magrat, az ifjú, még gyakorolgató boszi. Anyó és Nagyi folyton-folyt csesztetik egymást, Magrat és Anyó ki nem állhatják a másikat, s ha Nagyi dalra fakad, Anyó és Magrat versenyben csendesítik őt. 

pratchett_vege_a_mesenek_harman_b.jpgJelen részben Magrat megörökli a tündérkeresztanyaságot egy meghalt boszorkánytól. Magrat tapasztalatlan, ismerethiányos, tudatlan, és voltaképpen senki sem érti, miért övé a feladat? A meghalt boszi rögtön meg is bízza egy feladattal: nem szabad, hogy Pipő férjzhez menjen. Ezt kell Magratnak mindenáron megakadályoznia. Ehhez rögtön útra is kell kelnie Genuvába. Nagyi és Anyó persze nem hagyják magára a fiatal teremtést. Főleg, mert mindkettőjük csőrét nagyon csípi, hogy miért pont ő, és főleg miért ővé az elhunyt varázspálcája?

A könyv háromnegyede a három boszi útjának a bemutatása Genuvába, a negyedik negyed pedig a végső harc. De, á, nem ám csak úgy ukkmukkfukk, tök kiszámíthatón!

Persze a végső harc kibontakozása már az út során elkezdődik, szépen, ízlésesen, finoman adagolva felvezetve. Magratnak fogalma nincsen, mi történik körülötte, de Anyó és Nagyi számára egyre tisztább a kép: valaki mindenáron integrálni akarja a valóságba a meséket, de jobbára csüggesztő vagy éppen kegyetlen félmunkát végez. És egyre világosabb, hogy a székhelye Genuva, a fő célpontja pedig Pipő, akit, ha a fene fenét eszik is, meg kell menteni! 

Ám mire idáig eljutunk bejárunk néhány mesét (amikből valahogy hiányérzetem volt, több az sokkal több lett volna hiányérzet nélkül), végighallgatjuk a boszik permanens perlekedését. 

pratchett_vege_a_mesenek_harman.jpg„Happy end nincs?” 

A könyv tipikus Prathchett-könyv. Ha akarom egy szimpla, röhögős fantasy. Ha akarom, kicsit több, ha akarom, sokkal több. Pratchett nem egy könyve valami másnak a parafrázisa, továbbgondolása, hol Shakespeare-nek, hol Az operaház fantomjának, hol ennek, hol annak. Ez a könyv a meséké. Nem pusztán a mesék felhasználása, kiforgatása, kifigurázása, mert miért is figuráznánk ki a meséket, amikor a Korongvilág is voltaképpen egy mesesorozat? Hanem akkor? Úgy a könyv jó harmadáig az volt az  érzésem, hogy Pratchett írt saját magának egy roppant szórakoztató, szokásosan röhögtetős könyvet, aminek lesz majd valami amerikaul csimmbumm, csilivili befejezése (lett), és csá! Az a helyzet, hogy voltaképpen így is lett, de aztán mégsem. Terry bácsi nem szokott szájbarágni, de most egy kicsit ezt tette. Azonban bányja a kánya, ha ez a szájbarágás duplafenekű, és ha nem is mozdítja a világot a sarkaiból, mégis csak itt bizget belülről egy napja (tegnap este olvastam ki a könyvet), akkor is, ha nem új tudás, hiszen egyszer már váltam is (kétszer nem fogok, minek, ha itt van mellettem a másik felem; most dobjam el a saját testem és vérem, oldalbordám?): a mesékben nem lehet élni, nem erre valók, és senki sem tehető boldoggá a magunk útján. Úgy ennyi. csak nem ennyire snasszul persze. Hanem valahogy úgy, hogy itt cirkulál bennem tegnap este fél tizenegy óta, pedig azóta egy pögős műszakot végig vezettem a városban. Pretchettt-ül van megfogalmazva a cirkulció alanya, miközben ez nem is volt annyira olyan. 

A befejezés olyan csavaros lett, hogy bár tudtam, kinek illik drukkolnom, s persze, nekik drukkoltam, de voltaképpen az adta a legnagyobb csavart, hogy nem a jók harcoltak a rosszakkal, hanem olyan megzavarodott blikkem volt, mintha egy Frank Herbert-féle Dűne-könyvet olvasnék a Korongvilágról, ahol voltkaéppen senki sem jó vagy rossz, senki sem fekete-fehér, csak vannak akik cselekményben résztvevők pszichológia sokszínűségben szimpatikusabbak mert közelebb állnak hozzám az eszközeik és a módszereik. Pretchett ebben a mesében dúsan gondoskodott arróll, hogy frankherbertesítse a szereplőit. S bizony evégett mégsem cöccögve, hanem csettintve tesszük le ezt a könyvet. Is. Elismerve, hogy patent kis fantasy-paródia ez, meg valami sokkal több is. Bizony! pratchett_vege_a_mesenek_borito.jpg

 Delta Vision, Budapest, 2011, ISBN: 9786155161087 · FordítottaFarkas Veronika

5/5
(2019)

 

pratchet_arckep.jpgAz idős boszorkány nem az a fajta volt, aki gyakran élt erős szavakkal, de szinte bizonyosra lehetett venni, hogy ha egy olyan  visszafogott kifejezést használt valakire, mint „tűkön ül”, akkor egy olyan emberre gondol, aki szerinte több mérfölddel túllendült már az őrület határán, és tovább gyorsul. 
(17.)

*

– [...] Ha azt mondja az ember Wiharvész Eszmének, hogy el kell mennie valahova, akkor se lát, se hall majd a tiltakozástól, úgyhogy azt kell neki mondani, hogy ne menjen, és akkor üvegcserepeken keresztül is odarohan. Ez a Wiharvészek egyk jellegzetessége. Nem tudják, hogyan kell veszíteni. 
Majd mintha valami mulattatni kezdte volna.
– De most az egyik meg fogja tanulni.
A Halál semmit sem mondott. Az ő szempontjából, döbbent rá Desiderata, a vesztés olyasmi, amit előbb-utóbb mndenki megtanul.
(19.)

*

– Nadrág?
– Ez nem pont ugyanolyan, mint egy közönséges...
– És itt férfiak is látják! - folytatta Anyó. - Szégyelld magad!
– Mi az? – kérdezte a mögöttük megjelenő Ogg Nagyi.
– Póré Magrat itt áll ilyen állapotban – meresztette Anyó az orrát a levegőbe.
– Az a lényeg, hogy tudja a fiatalember nevét és a címét – felelte Ogg Nagyi megnyugtatóan.
– Nagyi! – szólt rá Magrat.
– Szerintem ez elég kényelmesnek tűnik – folytatta Nagyi. - Bár egy kicsit bőnek.
–  Én nem állhatom az ilyesmit! – tiltakozott Anyó.– Bárki megláthatja a lábát.
– Nem, nem láthatják - cáfolta Nagyi. – Méghozzá azért, mert a szövet útban van.
– Igen, de láthatják, hogy hol van a lába - érvelt Anyó.
– Ez butaság. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy mindenki meztelen a ruhája alatt – vetette közbe Magrat.
– Póré Magrat, az istenek bocsássák meg neked! – torkolta le Wiharvész Anyó.
– Hát, pedig igy van!
– Én nem vagyok az – szögezte le Anyó határozottan. – Rajtam három pendely is van.
(51.)

*

– A mi Istink olvasta a Kalendáriomban, hogy a külföldeken vannak azok a félelmetes fenevadak! – suttogta. – Hatalmas, szőrös izék, amik ráugranak az utazókra, azt olvasta. Nagyon nem szívesen gondolok bele, mi történne, ha ezek id'sanyánkra és Wiharvész nagyságára is ráugranának.
Magrat felnézett a nagy, vörös arcba.
– Maga vigyáz rájuk, hogy semmi baj ne érje őket, ugye? – folytatta Jásón.
– Ne aggódj! – felelte a fiatal boszorkány abban reménykedve, hogy tényleg nem lesz szükség erre. – Mindent meg-teszek, ami tőlem telik.
Jásón bólintott.
– Mert az is benne van a Kalendáriomban, hogy néhány már majdnem így is kihalt -magyarázta.
(54.)

*

Három perccel később egy tanya esett a fejére.
(169.)

*

– Ez az idóvarázs része – mondta Anyó. – Ál Ott is van. Tudtam, hogy valahol lesz valaki. Egy alak feküdt az ágyon rózsabokrok között.
– És ott van a rokka – mutatott Nagyi egy alig látható formára a borostyán alatt.
– Hozzá ne érjetek! – figyelmeztette őket Anyó.
– Ne aggódj! Majd a pedáljánál fogva megemelem, és kidobom az ablakon.
– Honnan tudjátok ti ezt mind? – kérdezte Magrat.
– Mert ez falusi legenda – felelte Nagyi. - Rengetegszer elöfordult már.
Wiharvész Anyó és Magrat lepillantottak egy körülbelül tizenhárom éves lány alvó alakjára, ami szinte ezüstszínűek tűnt a por és a pollen alatt.
– Hát nem gyönyörű! – sóhajtott fel Magrat, a csupaszív Mögöttük a rokka becsapódott a távoli macskaköveken, ajd Ogg Nagyi jelent meg a kezét porolgatva.
– Már vagy egy tucatszor láttam – jelentette ki.
– Nem is – ellenkezett Anyó.
– Legalább egyszer – felelte Nagyi minden szégyenérzet nélkül. – És több tucatszor hallottam erről. Mint mindenki. Falusi legenda, mint már mondtam. Mindenki hallott már arról, hogy ez történt az unokatestvérük barátnőjének a szomszédjának a falujában. 
 
(139)
*
Egy erdei tisztáson reggeliztek. Grillezett úritököt. A törpekenyeret is elővették, hogy megvizsgálják. De az csoda egy dolog a törpepekenyér! Soha senki nem lesz éhes, ha van a közelben egy kis törpekenyér, amire nemet mondhat. Csak egy pillantást kell rá vetni, és azonnal tucatnyi dolog eszébe jur az embernek, amit szívesebben enne. Például a bakancsa. A hegyek. Nyers birka. A saját lába. (143–144.)
*
Talált egy száraz kenyeret a kony szekrényben, és épp szorgalmasan rágta. Elképesztő, mir meg nem eszik az ember, ha a másik lehetőség a törpekenyér. (174.)

*
– Minek az nekik? – kérdezte.
– Azt nem mondták. Csak azt mondták, hogy van egy olyan érzésük, hogy a bakancsodat akarják.
– Ez nekem nagyon gyanúsan hangzik – mondta Anyó. – Az öreg Füttyös Reszketeg odaát Rekesztékben odáig volt a cipőkért – mesélte Nagyi, miközben letette a kenyérvágó kést. – Különösen a fekete, gombos cipőkért. Gyűjtötte öket. Ha meglátta az embert egy új párban, akkor el kellett mennie pihenni egy kicsit.
– Szerintem a törpék nem ennyire kifnomultak – felelte Anyó.
– Lehet, hogy inni akarnak belőle – találgatott Nagyi.
– Hogy érted, hogy inni akarnak belőle? - kérdezte Magrat.
– Á, hát a külföldeken ilyeneket csinálnak – magyarázta Nagyi. – Buborékos bort isznak a hölgyek cipőjéből.
Mindannyian lepillantottak Nagyi bakancsára Még ő maga sem tudta elképzelni, miért akarna bárki is inni belőle, vagy mi lenne az illetővel utána.
(174.)
*
A törpék nagyon bizonytalannak tűntek. 
– Izé – mondta a szószólójuk.
(175.)
*
– Idegesit, hogy egy boszorkányokkal teli házba kell be. lépned? – kérdezte Wiharvész Anyó.
A szószóló bólintott, majd elvörösödött. Magrat és Opo Nagyi egymásra pillantottak Anyó háta mögött. Valami egyértelmüen félrecsúszott valahol. A hegyekben a törpék egy pillanatig sem tartottak a boszorkányoktól. Sokkal in- kább az okozta a gondot, ha felástak az ember padlójából.
– Gondolom, ti régebben jöttetek le a hegyekból – vetet te fel Anyó.
– Egy nagyon ígéretes szénmezó van idelent - motyogtaa törpék szószólója a kalapját forgatva a kezében.
–  Akkor fogadok, rég nem ettetek már rendes törpekenyeret! – jelentette ki Anyó.
A szószóló tekintete elhomályosult.
– Amit a legfhinomabb kövel morzsolt kavicsból sütöttek, éppen úgy, ahogyan az anyukátok ugrált rajta – folytatta Anyó.
A törpék egyfajta együttes sóhajt hallattak.
– Idelent egyszerűen képtelenség olyat szerezni – közölte a szószóló a földdel. – A viz teszi, vagy nem tudom. Alig pár év, és darabokra esik.
– Lisztet tesznek bele -jegyezte meg mögötte valaki savanyúan.
– Még annál is rosszabb! Az a pék odaát, Genuvában aszalt gyümölcsöt tesz bele – tette hozzá egy másik törpe.
– Nohát, nohát – dörzsölte össze a tenyerét Anyó – Elképzelhető, hogy én tudok ezen segiteni. Lehet, hogy van nálam egy kis felesleges törpekenyér.
– Ál Az nem lehet rendes törpekenyér – felelte a szószóló nyügösen. – A rendes törpekenyeret a folyóba kell dobni majd kiszárítani, rá kell ülni és ott kell hagyni, és mindennap rá kell nézni, majd ismét elrakni. Idelent egyszerűen nem lehet ilyet szerezni.
– Lehet, hogy ma – közölte velük Wiharvész Anyó – nagyon szerencsés napotok lesz.
 – Az igazat megvallva – tette hozzá Ogg Nagyi – szerintem a macska le is pisilte egy részét.
A szószóló felnézett, és ragyogott a szeme.
– A fűzfán fütyülő mindenit!
(176–177.)
*
– Ezek fene nagy gőték – állapította meg Nagyi.
– Alligátorok.
(216.)
*
– [...] És ő egy béka. Még te sem tudod egész nap fenntartani az alakját. Éjszaka visszaváltozik a régi formájára. Egy van a hálószobájában. Ő egy béka – jelentette ki Anyó határozottan.
– De csak belül – válaszolta Lili .
– A belbecs a lényeg – mondta Anyó.
– De a külcsín is meglehetősen fontos, jegyezném meg – tette hozzá Nagyi.
– Rengeteg ember állat belül. Rengeteg állat ember belül – felelte Lili. – Mi ezzel a baj?
– Ö egy béka.
– Különösen éjszaka – jegyezte meg Nagyi. Felötlött benne, hogy egy olyan férj, aki egész éjjel ember és egész nap béka, szinte elfogadható; nem teljes értékű áru, de a bútor kevésbé kopna. És bizonyos intim feltételezéseket sem tudott kiverni a fejéből a nyelvével kapcsolatban.
(304.)
*
– A haladás csak annyit jelent, hogy a rossz dolgok gyorsabban megtörténnek.
(307.)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr2214780812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ad Dio 2019.05.01. 22:31:39

Sturm a barbár? Hiszen ő egy hős, kókuszdiónyi izmokkal! A nagyapám mesélte! A nagyapám mesélte?!...

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2019.05.03. 18:21:37

@Ad Dio:
Ajjaj... Ez mi ez? Illene tudnom, igaz?