Moha olvasónaplója

Seth Stephens-Davidowitz: Mindenki hazudik

Az vagy, amire klikkelsz

2019. május 28. - Mohácsi Zoltán

stephens-davidowitz_mindenki_hazudik.jpg Nem tudom, mi van velem. Ezzel a könyvvel hasonlóan jártam, mint Timothy Snyder legutóbbi könyvével: a főcím megtévesztett, az alcím pedig csak fokozta a félrevezettségemet. Sokkal inkább valami lélektani könyvre számítottam, mintsem arra, amit kaptam. Ebben az esetben ez sajnos nem volt örvendetes, és nem okozott kellemes csalódást.

Stephens-Davidowitz könyvének mondanivalója voltaképpen rettentő egyszerűen összefoglalható:

(1.)
az interneten előforduló adatok hihetetlen tömkelegét (a Big Data-t) megfelelően feltett kérdésekkel elemezve, roppant meglepő válaszokhoz juthatunk.

Néha, ha jó a kérdés, még hasznosokhoz is. Vagyis lefordítva: az emberek internetetes kereséseit felhasználva a megfelelő adatok megfelelő értékelésével több mint megfelelő statisztikai adatokat nyerhzetünk .

A könyv másik mondanivalója, ahogyan a cím és az alcím utal rá:

(2.)
valójában senki nem mond igazat azokról a dolgoról,
amelyek nem a legjobb színben tüntetik fel.

Például arról, mikre keres rá az interneten. Elsősorban a pornó oldalakon. (Tudtad, hogy a nők legtöbbször arra keresnek rá, milyen vonzerővel bír a nemiszervük illata a férfiakra, illetve milyen plüssállatokkal önkielégíteni?) De persze máshol is. Állítólag még akkor is hazudunk, amikor névtelenül adjuk le a válaszunkat adott kérdésekre. (Ennek vajon mi értelme lehet?) Egyszerűen azért, hogy jobb énképet sugaljunk. Vagy mert magunknak is hazudunk önmagunkról.

stephens-davidowitz_mindenki_hazudik_arckep.jpgNos, engem a második témakör sokkal jobban érdekelt volna. Mondom, érdekelt volna, mert a könyv  az első kérdéskörről szól. Illetve a gondom ott van, hogy ez a mondat nem állja meg igazán a helyét. Tulajdonképpen az egész olvasás alatt azon gondolkodtam: miről szól a könyv? Stephens-Davidowitz a könyv Zárszavában megválaszolja: arról, hogy az adatelemzésé a jövő, a holnap nagy elméi, Freud-jai, Marx-ai, Foucault-jai mind-mind adattudósok lesznek. Mert az adatatokból sokan egyszerűbben és pontosabban lehet a kérdésekre az igazi válaszokat megkapnunk.

Nem vitatom. Az igazi gondom abban áll, hogy a szerző megnyerőn végigfecseg a könyvével háromszázhúsz oldalt, de valójában talán egy olyan területre mutat rá, az egészségügyre, ahol valóban társadalmilag hasznos célokra lehetne használni a Google-keresések adattonnáit. A többi sztori, amivel összefutunk a „napi kis színes” kategóriába tartozik. Szerelmetesfeleségtársam szokta így jellemzni az olyan híreket, információkat, amiknek voltaképpen se íze, se bűze, nem haladnak semerre, csak olyan kis érdekesek, és ha nem tudnánk róluk, akkor se lenne semmi sem, csak érdekesek. Szóval ilyen történetekkel van tele a könyv. Figyelemfelkeltők, de túlságosan mélyen nem érintenek meg, megfogásáról pedig szó se essék.

A zárszóból pedig még az is kiderül, hogy az adatértelmezés témái, vagyis az, hogy milyen információkra volt kiváncsi a szerző, miért merített nagyot a Big Data-ból, nos, az mindig ötletszerű volt. Legalábbis ez jött le a könyvből. Meg az, hogy üzleti célokra milyen remekül használható a módszer, hogyan képesek a tudtunk nélkül befolyásolni a marketingesek.

A marketingről zárójelben (és ezkésőbb nagyon fontos lesz): tegnap, egy kerti partin mesélte a történetet a sógorom. Angliában volt három cipőbolt egymás mellett. Az egyik kiírta, hogy 50%-os leértékelés van nála. A jobb szélen levő erre kiírta, hogy nála 70%-os a kedvezmény. A középső gondolkodott, majd kifeszített egy óriási molinót, amire hatalmas, de tényleg HATALMAS betűkkel ezt írta fel: BEJÁRAT.

Ami érdekes, csak számomra nem érdekfeszítő. Tény viszont, hogy egy csomó etikai kérdést is felvet a dolog. Na, ez már érdekesebb lenne, de ebbe meg sajnos Stephens-Davidowitz nem megy bele mélyebben.

Viszont a könyv címéről és alcíméről, témájáról olyan nagyon sok szó nincsen. Vagyis a cím és az alcím: BEJÁRAT. Egy félrevezető molinó a könyv borítóján.

Amellet, hogy a könyv maga pedig egy roppant jól sikerült Google reklám. Nem vitatom, hogy a Google a talán leghasználhatóbb kereső. Jómagam is csak azt használom. Az is kétségtelen, hogy a cég nagyon ügyes segédprogramokkal ajándékozza meg a felhasználóit, önmagához kötve őket (például annyi feladat-program után egyértelműen a Keep mellett tettem le a voksomat, és ha vannak is hiányérzeteim, már régen nem használok klienst, csak a GMail webes felületét, gps-nek pedig a Térképet). Ahogy a szerző mondja, a Google keresésekben való kutakodáshoz már segédprogrik is vannak, ő is azoat használta a Big Data-ban való túrkáláshoz. Vagyis, ha Big Data, akkor Gugli. Vagy csak egy második BEJÁRAT-felirat. Ezt nem tudom eldönteni. Vagyis ez a bekezdés egy roppant rosszindulatú, ha nem is minden alap, de bizonyíték nélküli, gyanúkeltő szótömeg.

A könyvet úgy három napja olvastam ki. Tegnap vittem vissza a könyvtárba. Most pedig veszettül kattog az agyam, hogy akartam-e még valamit írni róla, és hogy mi is volt még benne, amiről érdemes lenne beszélni. És eszembe jut egy csomó kis színes, de semmi igazán érdemleges. Vagyis, ha elolvasod, gyorsan olvasható, nem vesztesz semmit, néha cöccögni fogsz, néha elcsudálkozol, néha továbblapozol, s gazdagabb leszel néhány adattal (ne feledd a maszturbáláshoz használt plüssöket!). Ha nem olvasod el, lemaradsz egy csomó érdekességről, de mindent összevetve nem maradsz le semmiről.

Athenaeum, Budapest, 2019, ISBN: 9789632938684 · Fordította: Szieberth Ádám
2,5/5
(2019)

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr8614862608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.