Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Frank Herbert: A Dűne messiása

A Dűne 2.

2019. január 30. - Mohácsi Zoltán

Már írtam: A Dűné-vel ambivalens a kapcsolatom. Az első részbe tengernyiszer belekezdtem, majd az azóta sajnos megszűnt Garmadában 2015-ben aprópénzét erőszakolta rám magát a Szukits-féle, féltéglányi én első rész, hagytam magamat, mondván: majd jól elrukkolázom, de aztán addig-addig, hogy…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 10. – Vadak

The Walking Dead 10.

Szóval az úgy volt, hogy a börtön elhagyása után kicsit csillapult bennem a lelkesedés. (Mármint nem amikor én hagytam el a börtönt, mert még látogatóban sem voltam ott soha, hanem amikor a képregény-sorozat hősei tették ezt.) De már a csillapult lelkesedéses értékelésben is írtam, hogy Kirkman…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 9. – Túlélők

The Walking Dead 9.

Még tart a lendület. Sokszor gondolkodtam, hogy azok a sorozatok, amelyek nem egy A-tól Zs-ig történetet mesélnek el (mittomén: Sándor Mátyás, Egy óra múlva itt vagyok), vagy nem olyanok, és egy-egy rész teljesen önálló történet, csak a szereplő(k) azonos(ak) (pl.: Colombo, Minden lében két kanál),…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 8. – Ostromállapot

The Walking Dead 8.

Úgy van az, hogy amitől az ember nagyon tart, és tolná a bekövetkeztét, valahogy mégis várja, hogy végre megtörténjen, miközben egyáltalán nem.  Így voltam ezzel a kötettel, meg így volt vele a kis csapat is a börtön biztonságában. Tudták, hogy el fog jönni a nap, készültek is rá, jó lett volna…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 7. – Vihar előtti csend

The Walking Dead 7.

Nincs olvasó ember, aki ne ismerné Tolsztoj közhellyé vált gondolatát: „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Vagyis a boldogságban voltaképpen semmi elmesélnivaló nincsen, tök unalmas hallgatni. Nem véletlen, hogy a végső üdvösségről, az újjá…

Tovább

Frank Miller: A sárga rohadék

Sin City 4.

Frank Miller az erőszak rajzolója. Zseniális rajzolója. Frank Miller Sin City megteremtésével alapművet alkotott, majd épített fel a folytatásokkal. A város neve, mondani sem kell, beszédes név: a vér, a hatalom, a korrupció, a prostitúció városa Sin City. A történet indulásakor egy zsaru nyugdíjba…

Tovább

Fran Miller: Sin City – 5. Családi értékek

Sokszor mondtam, legutóbb tán valamelyik (vagy több) The Walkind Dead-képregény értékelésénél, hogy soha életemben nem szerettem sem a horrort, sem az öncélú kaszabolós krimiket, thrillereket. Frank Miller Sin City-jét is sokáig csípőből utasítottam el. Amíg egyszer csak úgy nem jártam vele, hogy…

Tovább

Dr. Jonathan Wells: Darwinizmus és intelligens tervezettség

Közérthetően egy forrongó tudományos vitáról

Egy ilyen hipotézisnek (mint az intelligens tervezettség; M. Z.) még akkor se lenne semmi keresnivalója  a tudomány területén, ha az összes adat egy intelligens tervezőre utalna, mert nem természettudományos jellegű. Nature folyóirat, 1999/401. 425., Todd Scott: A view from Kansas on that evolution…

Tovább

Rejtő Jenő – Korcsmáros Pál – Garisa H. Zsolt – Varga „Zerge” Zoltán: A három testőr Afrikában

Voltaképpen nem is tudom, hogyan lehet nem egy-két szóval (pazar, pöpec, tök állat, totálbrutálzsírkaraj, stb) elintézni sem Rejtő könyveit, sem Korcsmáros grafikáit. Ami itt muníciót ad, az tulajdonképpen a plusz két alkotó munkája, akik a külső borítón említésre sem kerültek. Garisa H. Zsolt és…

Tovább

David Van Reybrouck: A választások ellen

Szerelmetesfeleségársam alátámasztható véleménye szerint a népmesék terápiás jelleggel is bírnak. Ugyan én most nem népmesét mondok (írok), de abból kettőt is. Mindkettő pompásan példázza ennek a könyvnek a tartalmát.  1. mese Ez a mese Paul White keresztény indíttatású, de minden transzcendens…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 6. – Siralomvölgy

The Walking Dead 6.

Na, így a sorozat hatodik részénél már végképp nem írom le, hogy nem szeretem, sosem szerettem a horrort. Azt még igen, hogy az egész Wólkingded-cirkusszal Ofi becenevű barátom késztetésére kezdetem foglalkozni, mert jobbára adok a véleményére. Ofi azt mondta, hogy nem a zombicsócsa a lényeg, sőt, a…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak 5. – Farkastörvények

Immár nem írom le, hogy nem szeretem a horror, hogy öncélú műfajnak tartom, s hogy még nem találkoztam olyan horrorral, ami meggyőzött volna arról, hogy eddig tévedésben voltam. Így, egy horror képregény-sorozat hatodik részét olvasva, úgy gondolom, ez nem is lenne igazán meggyőző. Ráadásul pénteken…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak – 4. Szívügyek

The Walking Dead 4.

A képregény-sorozat első három részének az értékelésiben leírtam, hogy soha nem szerettem igazán a fröcskölős, szaftos, darabolós horrorokat semmilyen formában, a halál után csámborgó hullák meg egyenesen taszítottak. Amit nem írtam le eddig: a halál utáni bármilyen tudatos létezés még a…

Tovább

P. G. Wodehouse: Halljuk Mr. Mullinert!

Akkor a Wodehouse-refrén: P. G. Wodehouse egész életében ugyanazt a könyvet írta. Olyan mint a harmincas évek magyar filmgyártása: ha egyet láttál, voltaképpen mindet láttad; ha egy Wodehouse könyvet olvastál, voltaképpen olvastad mindet. De mégis: az egy nem elég, valahogy mindet el akarod…

Tovább

Robert Kirkman – Charlie Adlard: Élőhalottak - 3. Menedék

The Walking Dead 3.

A bevezetés újrahasznosított refrén, de közvetlenül utána ott lesz a harmadik rész vesézése. Kezdjük a legalapoknál: nem szeretem a horrort. Egyfelől, mert nem látom találtam még (?) meg az értelmét, hogy miért jó félni és ezáltal lelkileg fosni, másrészt talán mert nem láttam, olvastam igazi,…

Tovább
süti beállítások módosítása