Moha olvasónaplója

R. J. McGregor: A kis detektívek (Delfin Könyvek)

2019. október 22. - Mohácsi Zoltán

delfin_jel.jpgEgy könyvismertetésben már részletesen írtam a DELFIN KÖNYVEKHEZ fűződő, többször több évtizedes kapcsolatomról. Mivel feleslegesnek tartom újra leírni (így is volt már előzménye önmagamnál), ezért inkább csak idézem a Delfin-szerelem kezdetét. Így festett, amit írtam: 

DELFIN-INTERMEZZO

Apuék könyvespolcán viszonylag sok könyv volt. Amikor, elég hamar, rádöbbentem, hogy persze, azok felnőtt könyvek, de ugyan én miért ne szemezgethetnék belőlük, ha úgy adódik, akkor elég sűrűn ácsorogtam a csúszkás vitrines üvegek, meg a három másik szekrénypolc előtt. (Egek, ezt képzeld el! Tűzpiros, lakkosan fénylő szekrénysor volt [megvan?] és ehhez Anyu és Apu vett két spenótzöld heverőt [ha feléledtél, olvass tovább, több ilyen sokk nem lesz, ígérem.) No, azok között a könyvek között találtam egy fura logóval ellátott könyvecskét. Rá nem jöttem volna, hogy delfint látok, csak rá volt írva. Nézd csak a képet, így festett! Megmagyarázhatatlan indokból beleszerettem a sorozatba. Akkor is, ha konkrétan ez a kötet nem fogott meg.

(Mondom én, hogy van valami titokzatos összefüggés a női nem és a könyvek között. Megvan az a jelenet, a Kill Bill-ből, amikor Kill Bill igazságszérumot ad az Uma Thurman által játszott szereplőnek, és megkérdezi tőle: „Miért csaltál meg? ” Mire a nő, mondom, az igazságszérum hatása alatt sírva mondja: „Nem tudom...!” Na, az milyen, hogy volt, amikor tőlem is kérdezte valakiről szerelmetesfeleségtársam, hogy „Voltaképpen mit vártál a kapcsolattól?”, és nagyjából, zokogás nélkül is ugyanazt válaszoltam, mint a Thurman formálta alak?) 

Amikor megtudtam, hogy léteznek olyan helyek, hogy antikváriumok. („Papa, milyen jó lenne már, ha lenne olyan hely, ahol mások használt könyveit lehetne megvenni, mert akkor nem csak azokat a könyveket, lehetne beszerezni, amiket mostanában kiadnak, hanem régieket is!”, „De Zotyikám, van ilyen bolt sok helyen: antikváriumnak hívják.”, „Antikvárium?”, „Antikvárium!”) Ha nem is összes pénzemet, de majdnem mindet innentől antikváriumokban hagytam. (Kivéve, amikor könyvesboltban, főleg, ha új Delfin Könyv jelent meg.) Micsoda, de micsoda egy élmény volt szép lassan levadászni az összes hiányzó kötetet! Micsoda szívdobogás volt, amikor remegő kézzel kiemelhettem a többi közül! Először csak a Népszínház utca közepén levő boltba jártam, aztán megtudtam, hogy a Múzeum körúton is van még két bolt. (Akkor még csak kettő.) 

Ide figyelj csak! Nem fogod elhinni, de amikor pár éve általános iskolai osztálytalálkozónk volt, valaki azt mondta nekem:
– A csodájára jártunk a Delfin könyveidnek, Moha! Megvannak még?
Kis büszkeséggel mondtam, hogy a könyvtáram többrendbeli átalakuláson ment át, de a Delfin-összes ott van a polcomon. Most is. 

Ez mindössze azért érdekes jelenleg, mert a jelen bejegyzés könyve is a Móra Kiadó Delfin Könyvek sorozatában jelent meg. Elég régen. 

delfin_jel.jpg

A kis detektívek kiskamaszkorom egyik KEDVENC könyve volt. Nem tudom pontosan, hány éves voltam, amikor olvastam, de tízen alig túl, az biztos. Úgy is maradt meg az emlékezetemben, mint egy csuda izgalmas, nagyon kafa könyv. Mondjuk azon kívül, hogy por van, meg valami barlang, nagyjából semmire nem emlékeztem. Ebben a tudatban éltem le hosszú-hosszú éveket, évtizedeket, csordogált szépen az idő folyama és A kis detektívek semmit nem veszített a kamaszkoromban elnyert presztizséből.

Úgy igazán fogalmam sincsen, évtizedek után, hogyan és miért jutott újra az eszembe. Talán a legutóbb újraolvasott, kicsit későbbi kamaszkori kedvencem, az Egymás szemében miatt. Gondolom, mert mindkettő kedvenc az olvasási panoptikumomban. S mert amannak volt ugyan egy régi, de roppant méltatlan értékelése a moly.hu-n, de emennek meg semmi sem. Képedjünk el, mert mondom, gyerekkori kedvencemről van szó! 

delfin_jel.jpg

R(eginald) J(ames) McGregor-ról nem sok információt leltem. Amit leltem, ott még a nevét is MacGregor-nak írták. Ifjúsági könyvek írója volt, a bibliográfiája huszonnégy könyvet sorol fel, amelyek közül ez, A kis detektívek és a magyarul meg nem jelent folytatása volt a legsikeresebb. A könyvben szereplő gyerekek az író saját gyerekeinek a nevét viselték. Azt is olvasom még, hogy McGregor tanár és népszerű iskolaigazgató volt. Több könyve nem jelent meg magyarul, csak ez az a Delfin Könyves. És még fényképet sem leltem róla a neten. Most képzeld el! 

delfin_jel.jpg

mcgregor_a_kis_detektivek.jpgA történet egyszerű. A Mackenzie-családban van egy csomó, de legalább öt gyerek. Apu éppen kimegy Amerikába dolgozni, de előtte, megszokott dolog, vásárolt egy olyan házat, hogy a szobáit megszámolni is sok, házrészek vannak, nem csupán több szoba, több emelet... Vagyis egy kisebb kastély, na! Proligyerek lévén, minden empátiám azonnal beindult, és hatalmasat röhögtem Apu ajándékán. Különösen, hogy az amerikai út előtt vásárolta meg a kastélyt és sok pénzt az amerikai úttól várt csak. A könyvben elhangzik, hogy „nem vagyunk milliomosok, gyerekek”. Hanem? Kérdem én. Spongyát rá. Vagyis a házat a kevés pénzből vásárolta meg csórikám. Nem is értem, hogy a könyv magyar kiadása idején hogyan nem tűnt a coclista rendszer éber cenzorainak, hogy itt egy burzsuj kapitalista, de legalábbis erősen polgári család tagjainak a kalandjai következnek?

A Meckie-család, mert becézik is magukat, tehát leköltözik a tenger melletti kastély nagyságú hétvégi házba. A házat természetesen azonnal bebarangoló skacok találnak (!) egy lezárt házrészt, több szobával. (Érted, találnak. Te mikor találtál otthon néhány szobát?)  Ahol hamarosan csupa nagyon izgalmas dolgot fedeznek fel: néhány láda, amelyből alagút nyílik (már amikor nyílik), a tengerpartra kivezető barlangfolyosó, eltűnő-megtalált gyerekek, egy titokzatos férfi a lépcsőfordulóban... Nem ragozom: jócskán van mit nyomozniuk az öt srácnak. És érdekes is a nyomozás, meg izgalmas is.

Akkor is, ha az egész valami olyan hangulattal bír, mintha egy coclista-rendszerben készült krimit néznék, Kántor-t vagy Lindá-t: érdekel is, szórakoztat is, de az egészet belengi valami megbocsátható dilettantizmus, olcsóság és ripacsság. És mégis szeretjük, mégis rendre odaülünk a tévé elé megnézni az újabb epizódjait. Ki érti ezt? 

A könyv párbeszédei, hátajjajaj, olyan mesterkéltek, olyan élettelenek, kimódoltak, hogy az valami rémület. A történések sokszor motiválatlanok, előzmény nélküliek vagy életszerűtlenek. Nem tudott nem eszembe jutni, amikor egy kis protestáns kiadónál elvállaltam egy ifjúsági regény tördelését és stilizálását. Vért izzadtam a szöveggel. Nem tudom, előttem hányan olvasták át a szöveget. De elképesztő volt a minőség. Mintha a nyersfordítást olvastam volna. (Bár nincsen kizárva ez sem.) A top-sutasága az volt a történetnek, amikor a főszereplő testvérpár a nagynénivel elhajókázik egy szigetre, ahol csak ők vannak. Felmennek a hegy tetejére, az egyikük megcsúszik, de nagy szerencséjére a révész pont elkapja, mielőtt lezuhanna. A révész, akiről, akinek a létezéséről előtte egy szót sem olvasunk. Aki felbukkan a semmiből, egy negyed mondat magyarázat nélkül, úgy értsd, se a gyerek megmentése előtt, se utána. S több ilyenség volt a nyers szövegben. (Aztán egy helyen a tördelésnél nekem is sikerült mellényúlnom valahogy és kimaradt egy komplett bekezdés; nem vagyok rá büszke. Nos, ennyire durva figyelmetlen nagyléptékűség nincsen a piciny detektívek sztorijában, de sehová nem vezető mellékszálak, elnagyolt eseményleírások bizony vannak. 

Azt sem mondható, hogy a szereplők jellemábrázolása jelentősen meghaladná egy vásári bábjátékos történetének a színvonalát. Kemény Henriket ebben a momentumban felejtsük el, nem rá gondoltam. Az öt gyereknek, bár pár napja olvastam el a könyvet, gyakorlatilag csak egy kis memóriaerőltetés után emlékszem a nevére. De az, hogy melyikük milyen tulajdonságokkal bír, az életkorukon kívül, nos, erre a kérdésre még egy alapos inkvizíciós tortúra nyomása alatt sem lennék képes számot adni. Inkább kitalálnék nekik valami jellemet, ha eszembe jutna a nevük...delfin_jel.jpg

A vicc az,  hogy mindezen jellemzőkkel együtt, minden bárgyúságával, sutaságával mégis csak remekül szórakoztat a regény. A csuda tudja miért. Vagy hogyan éri el McGregor, hogy így legyen. Abba gondolj bele, hogy rögtön után egy Stephen King horrorba fogtam, és az irodalmi szöveg ehhez képest! Na? S ezzel együtt, bár a kamaszlelkesedésemmel egyáltalán nem tudok empatikus lenni, mégis azt mondom, nem volt elfecsérelt idő az újraolvasás. 

delfin_jel.jpg

Azzal együtt nem, hogy valahogy mindig ódzkodtam azoktól a könyvektől, ahol gyerekek valós bűnügyeket nyomoznak ki. Éppen ezért nem tetszett még Csukás István Vakáció a halott utcában című könyve sem. Az öreg bánya titka még elment, de valahol ott van a határ. Astrid Lindgren immár több részt megért sorozatával, amelynek első része, Az ifjú mesterdetektív szintén a Delfin sorozatban jelent meg, bajban vagyok, ahhoz, hogy korrekten lássam, újra el kell olvasnom, tervbe is vettem, éppen A kis detektívek miatt.

Valahogy úgy érzem, két műfajnak az ilyen összekeverése (és nem úgy általában a műfajok keveredése!) valahogy irreális végeredményt hoz ki. Még ha a skacok úgy jönnek valaminek a nyomára, hogy mintegy véletlenül, az csak-csak. De hogy ők vigyék végig a balf...ék rendőrök helyett a teljes nyomozást, na az... 

Mondjuk, A kis detektívek-ben végső soron nem ők viszik végig az ügyet, nem ők fogják el akit el kell fogni, nem ők göngyölítik fel az eseményeket, csak mindig jókor vannak jó helyen, és jó dolgokat vesznek észre, és mindig azt fedezik fel, amit éppen kell. És végső soron nagyjából ők vezetik rá a nyomozókat a lényegre és a megoldásra, és mindig ott vannak, ahol lenniük kell.delfin_jel.jpg

Az a helyzet, hogy bármennyire szeretem is az illusztrátor, Szecskó Tamás rajzait, több esetben is az volt az érzésem, nem olvasta a regényt, csak elmondták neki, mit kellene rajzolnia. Egy esetben például a gyerekek fürdőruhában másznak fel apály idején egy megfeneklett hajóroncsra, és olyan felelőtlenek, hogy utoléri őket a dagály, mielőtt még újra a partra mehetnének. Ebből az illusztráción simán vihar lett, tetőtől-talpig ruhában levő gyerekekkel, viharkabátba öltözött csónakossal és hegynyi hullámokkal. Hm...

A rajzok egyébként plasztikusak, komponáltak, de számomra valahogy hiányzott belőlük az az invenció, amit a grafikustól megszoktam. Azzal együtt, hogy bajom nincsen vele, pusztán nem lettem lenyűgözve.

delfin_jel.jpg

Van-e valami végső szavam a könyvről. Igen: az, hogy nincsen. Habkönnyű szabadságos olvasmány, a szórakoztatáson kívül különösebben nem szabad tőle semmit várni, túl szigorúan se ítélkezzünk felette. Sok fenntartásos észrevételt összehordtam az elébb róla, de ismét mondom, olvasni nem rossz. S azt is mondom ismét: valami van benne, mert sokunknak úgy maradt meg az emlékezetében, mint gyerekkora kedvenc olvasmánya. 

delfin_jel.jpg

delfin_jel.jpg

Móra, Budapest, 1968, 224 oldal · puhatáblás · Fordította: Lénárt Edna · Illusztrálta: Szecskó Tamás
3,5
(2019)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr7315229700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.10.23. 20:15:23

Hú, ezt a könyvet én is nagyon szerettem. De a cikk után azt hiszem, nem nézem meg a szüleim pincéjében, hogy megvan-e még. :-)

midnight coder 2019.10.24. 07:00:29

A fantázia és a realitás két különbözõ dolog. Vén fejjel pedig a hajdani kedvenc gyerekkönyvekben keresgélni a logikai hibákat elég hülye idõtöltés.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2019.10.24. 08:32:42

@Csokis:
Pedig érdemes lemerészkedned érte. Lehet, az értékelésemben a értéktelenségre került a hangsúly, és nem eléggé vagy rosszul hangsúlyoztam, hogy alapvetően jól szórakoztam rajta. Csak az pluszt nem találtam meg benne, ami gyerekkoromban megfogott.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2019.10.24. 08:39:51

@midnight coder:
Minden betűddel egyetértek. Csak azt nem tudom, kinek írtad. :-)
Ugyanis a fene sem azért vette a kezébe a hajdani kedvenc gyerekkönyvet, hogy logikai hibákat keresgéljek benne, mert az valóban hülye időtöltés lenne, teljesen igazad van. Nem is emlékszem, hogy vettem-e valaha kezembe könyvet azért, hogy ilyet tegyek.
Az egy más kérdés, hogy vén fejjel újraolvasva FELTŰNNEK azokat a hibák, amiket kamaszkoromban nem vettem észre.
A többi stimmel...

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.10.24. 09:57:54

@Mohácsi Zoltán: Á, inkább maradjon így, szép emléknek! Egyszer vettem egy Karl Mayt, ami nem Szinnai átdolgozás volt, hogy na, most meglátom, milyen klassz az eredeti, vágatlan Maykároly. Hááát, mit mondjak? Megrázó élmény volt. :-)

@midnight coder: Pedig amikor a Harisnyás Pippit, meg a Május 35-öt olvastam a gyerekeimnek, azokat újra nagyon élveztem. Sajnos Dékány Andrásra és Karl Mayra nem haraptak rá, de remélem, Rejtőt azért még fognak olvasni.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2019.10.24. 18:01:55

@Csokis:
Tényleg, May-t nem olvastam még újra. Ennyire pocsék, ami nem átdolgozás?

Amit @midnight coder-nak írtál valós tényleg. Nekem például Méhes György ifjúsági könyvei, a „Szikra Ferkó” című meseregény és a családjáról szóló rötyögtetős sorozat ugyanazt az élményt adták, mint anno. Hogy csak egyet említsek (ami öt).