Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Barlay Ö. Szabolcs: Hitvédelem és hazaszeretet avagy antiszemita volt-e Prohászka?

2019. november 11. - Mohácsi Zoltán

barlay_hitvedelem_es_hazaszeretet.jpgA zsidó önmagának is zsidó.
A zsidókérdés akkor is létezik, ha a zsidó eredetű
ember egyedül ül zárt ajtók mögött a szobájában.
(Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert.)

*

No, most mondd, manapság ki a fenét érdekel egyáltalán egy ilyen könyv?

Az antiszemitizmus az egyik legjobb lejáratott csont-vád, amivel bárkit el lehet némítani (plusz: fasiszta, náci, fallokrata, homofób és társaik), de legalábbis hiteltelenné lehet tenni. Szép lassan semmi nem olyan szégyenletes, mintha valaki antiszemita lenne. A gyakorlatban antiszemitizmussá lesz bármilyen kritika, ami a zsidóságra vonatkozik.

S ki a csuda volt az a Prohászka? És kit érdekel, hogy antiszemita volt-e? Arról nem is beszélve, hogy voltaképpen van egy könyv, ugyan nem Prohászka írta, csak összeállították az írásaiból, a címe ez: Az én antiszemitizmusom. „Van kérdés, nincs kérdés?” (Vili, a veréb) Az volt, slussz! Különösen, hogy a könyvet a Gede Testvérek adták ki, és ők, evidencia, kizárólag antiszemita, holokauszt-tagadó, fasiszta-barát könyveket adnak ki és árulnak. Összekerül, ami összetartozik, ugyebár. 

Prohászka Ottokár Mindszenty József és Márton Áron mellett a magyar történelem leghíresebb katolikus, egyházi személyei, politikusai közé tatozik. Egyben a legvitatottabb jelenség is. A XIX. végén, a XX. század elején élt. Legvitatottabb, mert vannak gondolatai a zsidósággal szemben, a zsidó mentalitás ellen. 

barlay_hitvedelem_es_hazaszeretet_barlay.jpgBarlay Ö. Szabolcs (1919–2018) szerzetes, paptanár, irodalom- és egyháztörténész, bölcsész doktor, a történelemtudományok kandidátusa.

Ha egy antiszemita püspököt véd, akkor minden bizonnyal fasiszta kollaboráns mindkettejük. Mi más? Sőt, ha egy katolikus püspök antiszemita, akkor a katolikus egyház is az, hiszen a könyvet is katolikus egyházi személy írta. Egyszerű logika, nem? Tiszta a kép.
Vagy mégsem ennyire fekete-fehérek a dolgok? Költői a kérdés. Persze, hogy nem. 

A könyv háromnegyede egyfajta korvázlat. Barlay megkísérli nagy vázlatokban az olvasó elé tárni a XIX. század végi, XX. század eleji magyarországi viszonyokat, és a viszonyokban a zsidók szerepét. Természetesen középpontban a zsidósággal. Veszélyes dologba fog. Veszélyesbe, mert ahogy többször írtam már itt-ott, a zsidósággal kapcsolatban sokszor még a zsidó szó kimondása is pejoratívnak számít. Mert az zsidózás. Antiszemitizmus.

Ami szónak túl sok értelme nincsen, hiszen a szemita-ághoz nem csupán a zsidóság tartozik, vagyis az antiszemita kifejezés nem azt jelenti, hogy zsidó-ellenes. Sém biblia alak. Noé legidősebb fia volt. A vízözön utáni világot két öccsével osztották fel egymás között. Sém földrajzi területéhez tartoztak az arabok, az akkádok és a zsidók is. Nem is megyek ebben messzebbre: aki antiszemita, az tehát antiarab is. Ez meg így elég értelmetlennek fest. Az antiszemita szót 1787-ben alkotta meg egy Johann Gottfried Eichhorn nevű teológus. Barlay konzekvensen az antijúdeaista szót használja az antiszemita helyett.

barlay_hitvedelem_es_hazaszeretet_sem_terkep.jpg

A világ felosztása SémKám és Jáfet között. Metszet a Nürnbergi Krónikából
Készítette: Michel Wolgemut, Wilhelm Pleydenwurff (Text: Hartmann Schedel)

 

Persze manapság egyértelmű a szó jelentése: antiszemita az, aki a zsidóság ellen beszél. A zsidóság elleni beszéd, bármilyen formában is történjen, az gyűlöletbeszéd. Ha tesz is valamit valaki a zsidóság ellen, akkor csak kibújik a szög a zsákból. 

Ráadásul mára az antiszemitizmus árnya is egyet jelent azzal, hogy aki antiszemita, az újra építi az auschwitz-i gázkamrákat, és máris tereli befelé a túlélőket. Ha ugyanezt a felállást megfordítom, és azt mondom, hogy a magyar-ellenes megnyilatkozások (például Kertész Imre elhíresültje, hogy ha Frankfurban meglát egy magyart, átmegy az utca túloldalára) a magyarok kiirtásáról szólnak, máris kiviláglik, hogy az ilyen következtetésre épülő logika mekkora sületlenség. 

Barlay annak kísérel meg utána járni, egyáltalán miért is alakult ki antiszemita hangulat Magyarországon a XX. század elején. Röviden:  XIX. század végén megnyílt az út a galíciai zsidók számára, hogy elhagyják Lengyelországot. Magyarország befogadó ország volt, mintegy a szabad lehetőségek európai országa.

A magyarok kényelmesek, a gazdaságban nem szemfülesek, inkább hedonisták, mintsem pragmatikusak. A bevándorló zsidók a társadalom alsóbb rétegéből kerültek ki, de távlati gondolkodásuk, gazdasági érzékük, szellemi képességeik miatt a magyarországi lehetőségeket kihasználva hamarosan jóformán ők alkották a polgári réteget. Míg a magyarok vagy urizáltak vagy maradtak a mezőgazdaságban. 

Vagyis adva lett egyszer a zsidóságnak egy rétege, akik közé az egykori Szabolcsi Miksa is tartozott (lásd alább): az integrálódni, asszimilálódni akaró zsidóság, amely a hazájának érzi az őt befogadó országot. És adva van a talajtalan, gyökértelen, vallását nem tartó, hazát nem találó, arrogáns zsidóság, amely mind szellemi, mind gazdasági, mind politikai téren nemcsak él, de visszaél a befogadó országok adta lehetőségekkel. Ők azok, elsősorban a gazdaságban tevékenykedő réteg, akik ellen még Széchenyi István is, aki ellen soha senkinek eszébe nem jutott kijátszani az antiszemita kártyát, ezt írta:

„..a zsidónak több szorgalma, intelligenciája van, mint a magyarnak. Elősegítenék ugyan gazdaságunk fejlődését, ám egyszersmind a magyar nemzetiség kárára volna.”

Nehéz, veszélyes kérdés. Ennek manapság utánagondolni is veszélyes. Ugyanis azt feltételezi, hogy a zsidósággal szembeni fenntartásnak lehetnek valós okai. 

Márpedig semmilyen fajjal, rasszal szembeni fenntartásnak nem lehetnek, nem szabad, hogy legyenek okai. Ezért helytelen cigánykérdésről beszélni, ezért gyűlöletbeszéd, ha valaki a migráns-problémáról beszél. Nem léteznek faji karakteológiák, csak egyéni jellemzők vannak. Van oldal, ahol a zsidóság antropológia jellegéről beszélni is antiszemitizmus. Egy nyilvános magánbeszélgetésben volt, aki azt állította, nincsenek antropológiai jegyek. (Vö.: szőke svéd, barna bőrű afrikai, ferde szemű ázsiai, stb.), mert ilyet feltételezni is fajgyűlölet. Az ész megáll!

Nos, Barlay igen sokat hivatkozik Paul Johnson A zsidók története című könyvére. Saját nézete szerint  alapmű a könyv e kérdésben. De viszonylag sokat idéz Márai (akinek zsidó felesége volt) nem éppen zsidó-barát mondataiból, holott Márai nem áll antiszemita-hírben. De találunk meglepő idézetet Szolzsenyicintől is.

ZSIDÓ ÉRTÉKEK

Barlay a bevezető fejezetben felsorolja a zsidó értékeket. Ezek között elsődlegesen ott van a hithűség, az összetartás és a családszeretet. Aztán ott van az arányaiban kiemelkedő zsidó szellem, amellyel művelik és megújítják a művészeteket.

„Az Oscar a második legnagyobb zsidó ünnep a hanuka után.” 
Woody Allan alias Allen Stewart Konigsberg

A zsidó szellem természetesen nem csupán a művészetekben, hanem a tudományban és a politikában és a elsősorban a gazdaságban is vastagon fellelhető. Mondjuk meglepő fordulattal a Rothschild-ok is a pozitív példák sorához tartoznak Barlay bemutatásában.

(Nem tudott nem kibújni belőlem a kisördög, hogy egy beszélgetést össze kellett volna hozni a szerző és Drábik János között, különös tekintettel arra, hogy a későbbiekben Barlaynál szóba kerül a bankvilág zsidó kézben létele, az uzsora-kamatok rendszere, amellyel a pénz országokat taszít szolgasorba.)

JÓ ZSIDÓ, ROSSZ ZSIDÓ

Na, már ez az alcím is milyen! Pedig Barlay Prohászkára hivatkozva sokszor használja ezt a megkülönböztetést. Sőt, azt mondja, hogy voltképpen Paul Johnson és Márai is húz egy vonalat, és a zsidó zsidót szembeállítja a „nem zsidó zsidóval” és az „alzsidóval”. Nagyon leegyszerűsítve a képet arról van szó, hogy vannak a zsidók, akik tartják a hitüket, illetve akik őszintén asszimilálódni szeretnének. Ez utóbbira példa Szabolcsi Miksa, akinek az unokája idézi fel egy Herzl-lel való beszélgetését.

Szabolcsi: „Nem azért vagyunk mi magyarok, hogy másoknak tessünk, hanem magyarok vagyunk, mert szívünk, érzésünk magyar, mert mások nem lehetünk, mert mások lenni nem akarunk.”
Herzl: „Ahol az embert nem becsülik, ott az ember idegen, ott nem lehet hazafi.”
Szabolcsi: „De már hazafiságunkban senki se kételkedjék. A magyar zsidó őszintén szereti hazáját, szereti akkor is, ha rosszul bánnak vele”

A jó zsidók az ortodoxok, ami kifejezés itt nem elsősorban a vallási ortodoxiát jelenti, bár azt is.

A rossz (nem zsidó zsidó, alzsidó, neológok) az a zsidó, aki nem tartja a hitét, ügyet sem vet a vallására, eszébe sincs asszimilálódni, viszont minden lehetőt megtesz a befogadó ország mind anyagi, mind hatalmi lehúzásáért. A legfőbb példa erre a zsidóság és a kommunizmus viszonya, hiszen köztudott, hogy mind a Tanácsköztársaság, mind a második világháború utáni kommunista rendszerek vezetésében messze felülreprezentáltak voltak a zsidók. Nem mellesleg a valósan létező antiszemitizmusban ez természetesen óriási szerepet játszott. Úgy kezdődött, hogy a nem zsidók visszaütöttek. A Tanácsköztársaság idején történtek a magyar társadalomban kettős fenntartást alakítottak ki: egyfelől a bolsevizmussal szemben, másfelől a véreskezű bolsevizmust megtestesítő zsidósággal szemben. 

Mellékvágány, de érdekes és vitatható adalék a numeros clausus törvény tartalmi magyarázata. Vajon valóban a későbbi zsidó törvények előfutára volt-e vagy csak egy akkoriban úgymond szokásos rendelkezés? Amely például, milyen meglepő, az Egyesült Államokban is létezett. 

A politikai, erkölcsi liberalizmus fő képviselői is a zsidóságból kerülnek ki, és tevékenységükkel megfosztják a befogadó országokat alapvető erkölcsi tartásától és a saját kulturális értékeitől. 

Vitatott, hogy elhangzott-e a valóságban vagy sem, de Landeszman György, egykori budapesti főrabbinak tulajdonítják a mondatot: „(...) ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bőgatya és a fütyülős barack”. 
(Az interjú 1992. karácsonyán hangzott el, de csak 1993. február 26-án jelent meg a Heti Magyarország-ban.)

Aztán jellemzője még a „rossz zsidóknak” a faji felsőbbrendűség gőgje, amely ellentmondásos módon a nem gyakorolt vallásukból hite szerinti kiválasztottságból fakad. A kiválasztottság arrogánssá teszi a „nem zsidó zsidókat”, és amikor válasz érkezik az arroganciára, akkor kész a válasz: tombol az antiszemitizmus.  

Mondjuk erre nem csupán Barlay hivatkozik, hanem ugyanezt mondta a híres-hírhedt A holokauszt-ipar című könyv zsidó szerzője, Norman. G. Finkelstein is.

Kicsit hiteltelen az előző mondatom, mert az este leírt fenti mondat után, ma, ébredés után rávettem magam a Finkelstein-könyvre, de nem leltem meg a mondatot.

Csak nehogy úgy járjak, ahogy egy lelkész ismerősöm!
Egyszer valami teológiai kérdésről beszélgetve ezt mondta:

– Ott van a Bibliában, feketén-fehéren!
Néztünk rá kíváncsian.
– Tényleg? Hol?
Lelkészünk lapozni kezdte a Bibliáját. Előbb tökéletesen magabiztosan, majd némileg bizonytalanabbul. Nem találta, amit keresett.
– Benne van. Biztosan emlékszem rá...
Újabb lapozgatás, is közben szemmel láthatón fogyatkozott a magabiztosság. 
– Itt van valahol, egészen biztosan. 
Telik-múlik az idő, susognak a lapok, mi várunk türelmesen.
Lelkészünk egészen elanyátlanodik.
– Mondom benne van! Benne kell lennie – mondja, majd elmosolyodik és hozzáteszi: – Benne kell lennie, hiszen beleírtam!

A sajtó létrehozta a közvéleményben a kétkulacsos értékítéletet, és csodás túlérzékenyítéssel fenn is tartja azt, egyik oldalról semmilyen kritikát nem enged meg,  a másik oldalról bármi mondható, az csupán realizmus, a status quo tényszerű rögzítése, maximum egyéni vélemény. Például Kertész Ákos szerint:

A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.

Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.

De van néhány méltó párja a fentieknek. Legelébb Spiró György verse, a Jönnek, amely így kezdődik. 

Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,
füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból...

Ha a mondatokat úgy ízlelgetjük, hogy a magyar szót kicseréljük zsidóra, máris nagyon tisztán áll előttünk a kétkulacsosság-problémája. A zsidó szó behelyettesítése után nincs olyan szövegösszefüggés, amely elfogadhatóvá, magyarázhatóvá tenné e két idézet bármelyiket  (és a társaikat sem). A fajgyűlölet, úgy fest, egyirányú utca: egyik irányba bármi és minden, a másik irányba még a leghalványabban félreérthető, -magyarázható gondolat sem. 

A jó zsidó-rossz zsidó ellentétpár és rokonértelmű szavaik ezzel együtt, érthető, mégis visszás megfogalmazások. Bár nem tudom, mivel lennének kiválthatók. Mégis, ehhez az elkülönítéshez nincsen semmi objektív mérce. 

PROHÁSZKA ANTISZEMITIZMUSA

Az egykori püspök zsidók ellen szóló mondatait ezeknek az összefüggéseknek a hátterén kell értelmeznünk, mondja Barlay. Vagyis nem egy faj egyedeinek, vagy a komplett faj gyűlöletéről van szó. Prohászka nem utálta a zsidókat, a rabbival karonfogva ment az utcán, voltak zsidó barátai is.

De a személyes kapcsolatok nem fosztották meg attól, hogy a zsidóság gazdasági, kulturálisan vezető helyzetben levő tagjainak a romboló munkája ellen ne emeljen szót. Úgy, hogy közben ne lássa kristálytisztán a saját nemzetének a gyengeségeit, hibáit is. 

Vagyis Prohászka azt szerette volna, ha a magyarság kezébe visszakerül vagy egyáltalán odakerül az irányítás. Amire esély sem volt. Esély sincs. Mind a magyarok mentalitása, mind a hatalom belső összefüggései miatt, mind a zsidóság szellemi kapacitásai, észjárásának magasságai. És Barlay (valamint Széchenyi, Szolzsenyicin és sokak mások szerint az észjáráshoz társuló erkölcsisége miatt sem. 

A könyv így megmarad egy történeti összefoglalónak, egy katolikus püspök védelmében írt röpiratnak. Paul Johnson vaskos történelmi kötetének a hátterén a farvizén. 

Hogy meggyőzött-e? Nem tudom. Kicsit olyan ez, mintha a Cion bölcseinek jegyzőkönyvé-t csak a róla írt kritikák alapján akarnám megítélni (mert van több is, magyarul legalább kettő): Vagyis olvasni kellene Prohászkát. Összefüggéseiben. 

P. S.:

Gondolkodtam, hogy leírjam-e, hogy mosakodás-e vagy sem, de úgy döntöttem, igen, leírom. Még mielőtt bármi túlgondolás vagy félreértés lenne.

* Van bennem zsidó vér, igaz, csak apai ágon, s az, ugye, nem játszik.
* Jelenleg egy nevében is deklaráltan zsidókhoz köthető helyen dolgozom, és az eddigi legjobb, legkorrektebb munkahelyem. 

P. S.2.:

A bejegyzésem hozzászólásai között van egy link egy pompás cikkre, amit kiemelek, hogy el ne tűnjék:
Magyar Idő blog: Prohászkázunk, Prohászkázunk?

*

https://hu.wikipedia.org/wiki/Barlay_Ö._Szabolcs

Prohászka, Székesfehérvár, 2003, 172 oldal · ISBN: 9638644702
3,5/5
(2019)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr2715272492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szabó A. Imre · magyarido.blog.hu 2019.11.11. 23:51:20

"Vagyis olvasni kellene Prohászkát. Összefüggéseiben."

Nincs akadálya. :-) A 25 kötetes Prohászka Ottokár Összegyűjtött Munkái olvashatók, letölthetők a Világhálóról.

gondola.hu/cikkek/59632

A 25 kötetből háromban találhatók közéleti jellegű szövegek, a többi, egy katolikus püspöktől egyáltalán nem meglepő módon, teológiai, lelkiségi, hitbuzgalmi írásokat tartalmaz. A 22., Iránytű és 23., 24., Soliloquia I.-II. című kötetek cikkek, illetve naplójegyzetek gyűjteményei.

Prohászkáról az emberek általában ennyit tudnak egy Wikipédia-bekezdés alapján (és azt is rosszul): "(...) „Mi az antiszemitizmust nem faji, vallási, hanem szociális, üzleti reakciónak fogjuk fel” – írta már 1893-ban, majd hozzátette: – „A zsidóság fekélye csontvázzá rágta a keresztény magyar népet.” Nézetei később sem változtak. A zsidóság „sakterkezek alatt vérbe akarta fojtani a magyarságot” – fogalmazott 1923-ban, ezért nemzeti önvédelemnek tartotta a „pozitív”, azaz a keresztényeket előnybe helyező antiszemitizmust, és a liberalizmus mételyével az általa megalkotott fogalmat, a „hungarizmust” állította szembe. (...)"

Én vettem a fáradságot (azokkal ellentétben, akik bőszen citálgatják) és rákerestem az idézetek forrásaira. A következőket találtam: ...

Hogy mit találtam, az nem egy, de két-három kommentbe sem férne bele, ezért úgy döntöttem, összefoglalom egy blogbejegyzésben. Amint kész vagyok vele, engedelmeddel, hagyok majd itt hozzá neked linket. :-)

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2019.11.12. 07:02:35

@Szabó A. Imre:
Nagyon kíváncsi leszek rá!
Különös tekintettel arra, hogy a moly.hu-n is beindult a könyv adatlapján egy beszélgetés. Nem tudom, hová jut, sőt, azt sem, akarom-e, hogy jusson hová.
süti beállítások módosítása