Hernádi Gyula regénye eredetileg 1971-ben jelent meg először. Aztán még párszor. Én az 1979-ben belőle készült filmet láttam először, parádés szereposztással: Bitskey Tibor, Juhász Jácint, Benedek Miklós, Oszter Sándor, Bács Ferenc, Rajhona Ádám, Reviczky Gábor, Madaras József, Hernádi Judit, Gáspár Sándor... Ugye, hogy ugye?

Egyedül voltam otthon, Apu éppen dolgozott, volt két tévécsatorna amiből válogatni lehetett, hát egy este, minden előzetes információ nélkül kiválogattam ezt a filmet, mit sem tudva a történetről, Hernádi Gyuláról. És az sem tűnt fel, hogy a zeneszerzője Presser Gábor. Csak bekapcsoltam a csöpp kis Junoszty tévémet és néztem ezt a nem is tudom mit. Nagyon tetszett. Fogalmam sem volt arról, kicsoda Hernádi Gyula, mit sem tudtam még akkor A legyek urá-ról, és hol volt még a Battle Royal? Terv sem volt még akkoriban Az éhezők viadala, és A menekülő ember-t is csak 1982-ben írta meg Stephen King, a filmet meg 1987-ben forgatták le, Schwarzenegger a főszerepben. Ugyan Az erőd nem egy showműsor keretében mutatja be az unatkozó milliomosok egymást-gyilkolászását, hanem egy titkos játék keretében, egy elszigetelt területen, mintegy csilliárdokért való szolgáltatásként, de az alapelv ugyanaz: az ingerküszöb annyira megnő, hogy szórakozássá válik az élet kioltása. Ebben az esetben, szemben a későbbi változatokkal, önként vállalják, akik vállalják, hogy akár ölhetnek vagy őket is megölhetik, de a végső eredmény ugyanaz: az ölés szórakozássá válik valakik számára. Vagyis Hernádi jócskán elébe futott valaminek, ami később igencsak divatossá vált. 

Az akkori viszonyok között egy tizenkét éves ingerküszöbét teljesen bökögette ez a film, és egy csomó gondolatot bizgetni kezdett bennem az erőszak születéséről, a morál és az etika gyors változásairól, az emberi gonoszság mibenlétéről, az erkölcs adott helyzetben bekövetkező torzulásairól. (Ez utóbbira kiváló példa még az előképnek tekinthető a pompás Híd a Kwai folyón. Illetve nem tudom elhallgatni, volt még egy akkoriban vetített pompás magyar film, a Zsoldos Péter által írt, 1977-es A bunker, amely szintén felvonultatta az akkori színjátszás színe-virágát, és amely pompás példánya, prototípusa az általam nagyon kedvelt témának: zárt, elszigetelt közösségben hogyan fordulnak egymás ellen az emberek (vö.: A tíz kicsi néger). 

Az erőd pompásan egyesíti magában a két témát, az erőszak megszületését, térnyerését és hogy a zárt térben összedrótozott kis emberi társaságban, a közösség szó itt nem megfelelő, hogyan kerülnek felszínre az addig lélekmélyben tartott torzulások, frusztrációk, s hogyan derül ki, szélsőséges helyzetben ki képes miért embernek maradni. Mit teszünk a bennünk élő agresszióval, ha ellenőrzés nélkül, büntetlenül kiélhetjük? Pompás téma, remek kérdés, nem? 

Csak sokkal később tudtam meg, hogy ennek van a filmnek egy regény-alakja is, pontosabban az volt előbb, meg hogy a Hernádi az, aki a Jancsóval, tudod, a meztelen nős rendezővel... Amikor ezt megtudtam, kicsit csudálkoztam, de azonnal a magamévá tettem a könyvet. Tetszett. Bár a film nagyobb hatással volt rám. 

Ez a képregény-változat a regény megjelenésének az évében, 1971-ben született. Emlékeim szerint nem volt benne a Mohácsipapa által készített spirálfüzetes-gyűjteményemben, már csak azért sem, mert akkor a filmen látott történet nem lett volna teljesen ismeretlen előttem. 

Na, ezt elmesélem! A hetvenes-nyolcvanas években bőven folyt a papírgyűjtési akció: az úttörő pjtások járták a házakat, lakásról lakásra becsöngettek, csókolomnincsfeleslelgesújságpapírja?, és ha volt, vitték. Az összegyűjtött újságpapírt, szigorúan külön a fekete-fehéret és a színest aztán emelhető súlyú kupacokban összekötözték, majd vitték a MÉH-be, ahol a pajtások pízt kaptak érte. Emlékeim szerint ez a sulié lett. Bár alsóban lehet, hogy szétosztották és lehetett belőle takarékbélyeget venni, amit meg év végén pénzre lehetett váltani, hogy legyen belőle bicikli, roller, nyári nyaralás.

Beával gyűjtöttük a képregényeket. A Füles-képregényeket. S ha már, akkor a Népszavásat is, bár az nagyon nyűgös volt: egy nap három vagy négy képkocka jelent csak meg, az újság napilap volt, s pont azokat megtalálni...

Egy évben két szervezett úttörős újság-gyűjtésünk volt, s akkor meg annyian csinálták, hogy Beával nem tudtuk átnézni, vannak-e benne Fülesek, meg kitépkedni, idő, konfliktus... Ezért úgy döntöttünk, játszunk ketten papírgyűjtős-úttörőset, úttörő-nyakkendőt kötöttünk csak úgy a civil ruhára és nekieredtünk a lépcsőháznak. A szajrét rögtön a ház alatt szelektáltuk is, a Füles-ekből ki is tépkedtük a képregényeket a sallangot, vagyis mindent, ami nem Füles volt, vittük a kukatárolóba. Emlékeim szerint nem dobtuk a többi szemét közé, csak letettük a konténer mellé. Nekünk csak a képregény kellett, semmi más. (Na, jó, ha volt olyan SZÚR Magazin vagy Tollasbál, ami nem volt meg, azt is vittem, mert azon lehetett röhögni, de főleg, mert voltak benne nagyjából meztelen nők.) Ezzel a képregénnyel akkor és ott találkoztam először, örültem neki, mert film és könyv-formában már ismertem. 

Az akciónknak köszönhetőn alaposan megnőtt a birtokunkban levő Füles-képregények mennyisége. Aztán valahol mégis az enyészeté lett az egész... Illetve nem tudom, Beának meg vannak-e még, pedig hébe-hóba össze-összefutunk, Tesco-ban, a Fezen-en Dream Theater koncerten...

Pár szó a szerzőkről

Kell egyáltalán? Nem csak tiszteletkör, hogy növeljem a betűk számát? Ugyan ki nem hallott, olvasott már Hernádi Gyuláról? Ki nem tudja, hogy Jancsó Miklós állandó szerzőtársa volt, a legkreatívabb időszakában az ő forgatókönyveiből forgatta a filmjeit? 

Illetve mit lehet elmondani még Zórád Ernőről, a legművészibb magyar képregényrajzoló grafikusról, aki stílusváltás nélkül volt képes képregényt rajzolni és több tündéri hangulatú albumot kiadni a Tabánról készült festményeiből, s aki ugyanolyan könnyedséggel rajzolta meg Rejtő történeteit, ahogyan indiános könyvekét vagy Verne-ét, vagy Heltai Jenő tréfás bohémságait, vagy bármit, és bármelyiket is tette, mind-mind hiteles volt tőle? 

Cs. Horváth Tiborról alig van valami információ hálón. De annyit minden képregény-kedvelő tud, hogy a magyar képregények döntő részét ő írta egy időben.

A kérdés már csak az, hogy mit szültek egy nagyon jó ötletből a hegyek? A képi megfogalmazás, ugye, adott. A Hernádi regény szövegének a szikársága, dramaturgiája eleve filmre teremtette a történetet. A történet meg, ugyebár, mindig időszerű, ráadásul cselekményes, pörgős, elgondolkodtató. Túl azon, hogy Zórád nagyjából bármit követett el, engem kilóra megvett, megvesz vele, bármikor, akármivel, mégis azt mondom, nagy nyereség, hogy Az erőd-öt ő rajzolta meg. 

A Füles képregény bibliográfiája

5/5

(2020, február)