Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Marschalkó Lajos: Országhódítók – Az emancipációtól Rákosi Mátyásig

2020. augusztus 30. - Mohácsi Zoltán

marschalko_orszaghoditok.jpg

A múltkor az eddig a közösségi médiáktól magát teljesen távol tartó, de most hihetetlen trollaktivitást mutató barátommal összehoztuk, hogy liberális, polkorrekt szempontból mivé kellene lennünk, hogy minden fórumon elsőbbséget élvezzünk: transznemű muzulmán, hímnemű egyed, zsidó-, cigány-, afro- vérvonallal, aki nőnek tudja magát, miközben leszbikus. 

A vicc az, hogy bennem valóban van cigány vér is, meg zsidó is, és ami még biztosnak tűnik, az a jász vonal. Ehhez elég megnézni a birtokomban levő családi videókat. Vagyis egy része a polkorrekt önazonosságnak már összejött. De a társadalmi, gazdasági érvénysülésben egyik vér sem segített valami sokat, se, így, sem úgy.

Aztán, nézd már, micsoda könyvek kerülnek a kezembe! Valami kis alkalmazkodó szinten mindig volt bennem egy adag renitencia... 

marschalko_orszaghoditok_ml.jpgA könyv szerzőjének menekülnie kellett Magyarországról. Aktív újságíró maradt külföldön is, könyveket írt, folyóiratokba küldött cikkeket, illetve több lap szerzője, főszerkesztője volt. Írásainak fő mondanivalója az volt, hogy a zsidóság uralkodó gazdasági befolyást gyakorol Magyarország felett. Két fő műve a Világhódítók és az Országhódítók. A címek önmagukért beszélnek. 

  *  

Érdekesek ezek a zsidózós könyvek több szempontból is! Egyfelől, ugye, minden antiszemitizmus, ami úgy en bloc a zsidó érdekek érvényestéséről beszél, mert ahogy nincsen cigánybűnözés, úgy nincsen zsidó érdek sem. Ami ugye, úgy badarság, ahogyan van: ha létezik a társadalomban olyan szegmens, hogy zsidó, akkor ennek a szegmensnek vannak érdekei. Például, hogy ne legyen antiszemitizmus a társadalomban. Vagyis az antiszemitizmus és a zsidó érdek kölcsönösen feltételezik egymást. 

Aztán lássuk csak, a nemzeti karakteológia Vagy van ilyen, vagy nincsen. A veszélyes ukránok, az egyszerű oroszok, a harsány olaszok, a depis svédek, a precíz németek, a távolságtartó svájciak, a Macskajaj-os balkániak, a bunkó magyarok... Ja, és a pénzéhes zsidók.

Továbbá: soha nem értettem ezt a kontra-érvet: ha azt mondom, hogy van fenntartásom ide vagy oda, erre vagy arra, de nem utálom ezt vagy azt a nációt, hiszen van belőle származó ismerősöm/barátom/szeretőm/munkatársam/akármim, rögtön jön a fanyalgás, hogy ez csak mellébeszélés. Próbáltam felfogni, miért lenne az, de még nem sikerült. Elfogadom, hogy velem van a baj. Igen, vannak bennem globális nációs fenntartások, lokálisan meg pont lekakkantom a nációt, és erre, igen, személyes kapcsolati bizonyítékaim vannak. S tapasztalatom szerint ezzel a legtöbb ismerősöm így van. (A legtréfásabb, amikor a globális-fenntartásos nációs ismerősöm erősíti meg a fenntartásaimat a saját csoportjával szemben. Mármint úgy, hogy kifakad, csendesen megállapít vagy dühösen csalódik, hogy milyenek már a saját fajtársai, és elmondja, amit én globálisan előítélek, de személyes kapcsolatban lekakkantok.)

Írtam már, mondtam már: jelenleg egy bevallottan zsidó-fenntartású intézményben dolgozom. Az eddigi legjobb, legkorrektebb munkahelyem. Csak úgy mondom. Nem Kánaán, vannak ellentmondások, bajok, hol nincsenek, de mondom, mindazokból a munkahelyekből, ahol eddig dolgoztam, messze kiemelkedik. 

Ahogyan azt sem, a rasszizmus miért egyirányú utca, miért csak az egyik fél fenntartásai számítanak rasszizmusnak, a másiké miért nem? (Csak nagyon röviden, mert messzire vezet, és nem ez a fő csapás: ha a fehér fajt, a kereszténységet érintő gyűlölet a kérdés, arra jobbára elkenegetett polkorrekt mismás a válasz. Ha egy neves zsidó író mondja, hogy „mi jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket” vagy egy másik nagy-nagy díjat nyert honi jeles tollforgatónk talál olyat kiejteni a száján, hogy ha magyart lát az utcán Frankfurtban, átmegy az másik oldalra, nos ez nem rasszizmus, hanem érthető, történelmi okokból létrejött fenntartás. 

Vagyis az egyfelőli nézet szerint mindenki ember, semmi jelentősége a faji, nemzeti hovatartozásnak. Az ugyaninnen származó másfelőli nézet szerint meg de, naná, hogy van jelentősége mindennek. Persze csak akkor, ha megfelelő célra irányul a fenntartás. Kettős mérce, ugyebár, a lényeg, hogy mindig megfelelő irányba mutasson a szélkakás. 

Mert valóban gyalázat akár egy ember halála is, pusztán azért, mert annak született, ami. De ez minden irányból gyalázat. Akkor is, ha zsidóként küldik táborba, és akkor is, ha a második világháború után németként hal meg másfél millió honfival egyetemben, betegségben, éhen a szövetségesek táboraiban. Vagy ha éppen a péppé bombázott Drezda lakója. Vagy ha éppen japán Hiroshimában... Hogy is mondta Vonnegut? „Így megy ez!”

    

Azzal kezdtem, hogy érdekesek ezek a zsidózós könyvek. A borítókról jobbára nem érdemes szót sem ejteni. Van, hogy lefedik a tartalmi minőséget, van hogy úgy járnak mint a Generál együttes második lemezének borítója, aminél félrevezetőbbet, ocsmányabbat, ízléstelenebbet, ötlettelenebbet, pfújabbat én még lemezborítóban nem láttam (ha jót akarsz, ne kattints a linkre, nagyon megbánod!). Miközben a lemez zenei tartalma valami csodás. Ezeken a zsidózós könyveken jobbára van egy nagyfülű, guvadt szemű alak, akinek vagy csak a premier plános arcát látjuk, vagy vastag szivarral a szájában pénzeszsákokon ül a glóbusz tetején. Ami a tartalmakat illetőn találó kép ugyan, de azért irtóztatón sematikus, és azonnali elutasítást szül. 

Másfelől azért érdekesek ezek a könyvek, mert a zsidózás, ugye, antiszemitizmus. Anélkül, hogy kicsit is elmerülnénk a szó jelentésébe. 

Innentől e könyv mondanivalójáról beszélek. Az antiszemitizmus a köznyelvben a zsidók gyűlöletét jelenti. Valóban jelentheti ezt is. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az anti előtag jelentése azt jelenti, valami ellen, valami helyett. Ahogy Drábik János rámutat a Kiválasztottak című könyvében.

Az antiszemita kifejezés logikailag feltételezi a szemita fogalom létét. [...] A szemitizmus ismérveinek feltárása azért fontos, mert így lehet az ok- okozati összefüggésnek megfelelően logikusan értelmezni, hogy mire akar válaszolni az, amit összefoglalóan antiszemitizmusnak neveznek. A logika azt diktália, hogy nem létezhet csak antiszemitizmus szemitizmus nélkül, ahogyan a ellenreformációhoz is reformációra volt szükség.
(350–351.)

A XIX. századi, XX. századi eleji magyar antiszemitái ebben az értelemben voltak antiszemiták (ahogyan az akkori liberálisok sem a mai értelemben vett liberalizmust gyakorolták). Az antiszemitizmus semmiképpen sem vallási gyűlöletet jelentett. Az akkori antiszemitizmus elsősorban a Habsburg uralom alatt a környező országok rendelkezései, törvényei miatt bevándorolt zsidóság elsősorban gazdasági, másodsorban társadalmi befolyása ellen tiltakozott. Roppantul leegyszerűsítve, nem Kohn bácsival, a vallásával volt a baj a Dob utca 46/z-ből. A XIX. században a magyar társadalom volt talán az egyetlen, amelynek nem volt bevándorlási törvénye.

A baj a zsidóság pénzügyi, gazdasági, kereskedelmi manővereivel volt. Illetve azzal, ami az egyik legnagyobb előnyük: a hihetetlen összetartással, összezárással. Nem önmagában, hanem a kizárólagossággal: a zsidóság integrációja az adott társadalmakba nem valós integráció jelentett, hanem egy mini társadalmat az össztársadalomban. Vagyis nem asszimilálódott, hanem az érdekei mentén beépült, miközben összezárt és a befogadó társadalmat pusztán gazdatestnek tekintette. 

A zsidóság ereje és tragédiája a történelmében gyökerezik. Kr. u. 70-ben Titus lerombolta Jeruzsálemet, ezzel megszűnt a zsidó állam, a zsidóság szétszóródott, diaszpórákban élt tovább. Összetartásának, vallásának az erejét megmutatja, hogy bár maroknyi népről beszélünk, a mai napig léteznek, nem fújták, nem mosták el őket az majd kétezer év véres viharai, töretlenül léteztek és léteznek minden ellenük irányuló gyűlölet, a kitiltások, kitelepítések, a pogromok ellenére. Mivel rendszeresen el kellett hagyniuk az otthonaikat, esélyük nem volt a röghöz kötöttségre, maradt számukra a kereskedelem és a gazdaság. Kohn bácsi jobbára szatócs lett, a Rothschildok pedig bankárok. Ha menni kellett, így könnyebb volt a menekülés. 

A kérdés, miért kellett mindig, mindenhonnan menekülniük? Finkelstein a Holokauszt-ipar című könyvében igen sommás választ ad a kérdésre. A rendszeres menekülés, a zsidók ellen fel-fellángoló, nagyon sokszor pogromokba torkolló gyűlölet oka éppen az asszimiláció hiánya, a rendre megjelenő arrogancia és a gazdasági életben gyakorolt kíméletlenség volt. Vagyis nem a másságukhoz, a vallásukhoz való több mint következetes ragaszkodásuk, mintsem a gazdasági fölényükkel való kíméletlen visszaélés. Mondja Finkelstein. Ma ezt szupremácizmusnak hívják. 

(Mindig elgondolkodom, amikor a magyar társadalom antiszemitizmusa, rasszizmusa kerül szóba. Nem mondom, hogy nem találkoztam még emberrel, aki nem tartozott volna valamelyik csoportba. Ám amikor a mindennapi fenntartásokkal találkozom akármelyik csoporttal szemben (zsidók, cigányok, feketék) mindig rákérdezek, vajon mi a helyzet a kínaikkal? A válasz eléggé egyöntetű: „Semmi, csak ne főznének kutyát a kínai kajáldákban! Bár amíg nem tudom biztosan, mit eszek, nincs baj.”)

Vagyis ahogyan megboldogult gyermekvédelmis koromban egy gyömrői, cigány nevelőszülő minden bevezetés nélkül megfogalmazta nekem: „Amit a jobboldali sajtóban a cigányságról olvashatsz, mind igaz!” (Sejtheted, mekkorát néztem, miközben az asztalánál ülve a kávéját kortyoltam és a cigarettáját szívtam!) De ugyanezt sírta az általam főzött kávéba, a mi egykori otthonunkban egy vidékről Budapestre költözött oláh cigány szomszédasszonyom: „Gyűlöletes, hogy érzem az önkormányzatnál a megkülönböztetést, hiába is dolgozunk éjjel-nappal, hiába neveljük rendesen, tisztán a gyerekeinket, hiába is jár a nagyobbik rendesen iskolába, mi csak cigányok maradunk. De azt is tudom, hogy ezt a saját fajtám viselkedése váltja ki. Ez a legrosszabb.” 

Az egyénre irányuló gyűlöletre, az ebből fakadó verbális, ne adj isten tettek általi cselekedetekre nincs mentség. Az előítéletnek viszont jobbára oka van. Ami nyilvánvalón azon az egyénen is csattan, aki nem okozója, kiváltója az előítéletnek.

Mire akarok kilyukadni? Ismét csak Kohn bácsira és a Rothschildokra, arra, amit Finkelstein állított a könyvében. Nem a kétes „nem zörög a harasztra”, hej, de sokszor tud tévedni ez a szemlélet, hanem a tényekre. 

„Ahol csak letelepedtek a zsidók, miután nemzetiik megszűnt, amely védelmezte szabadságukat és függetlenségüket, megfigyelhetjük az antiszemitizmus, pontosabban a zsidóellenesség kifejlődését. Az antiszemitizmus ugyanis rasszul megválasztott szó, amelynek csak napjainkban van valamiféle értelme, amikor megpróbálják filozófiai és metafizikai értelemben kiszélesíteni a zsidók és a keresztények közti viszályt az eddigi anyagi természeti okokra hivatkozás helyett. Ha ez az ellenségesség, ez az ellenszenv a zsidóval szemben csak egy bizonyos időszakban és egyetlen országban mutatkozott volna meg, egyszerű lenne ennek a beállítódásnak a konkrét okait feltárni. De ezt a fajt mindig minden nép utálta, ahol csak megtelepedett. Mivel a zsidók ellenségei a legkülönbözőbb fajú népekhez tartoztak, akik egymástól távol lévő országokban éltek, és akik fölött eltérő törvények uralkodtak, életüket egymásnak ellentmondó alapelvek irányították, és sem erkölcseik, sem szokásaik nem voltak azonosak, életükben más erők mozgatták őket, ezért semmit nem ítélhettek meg ugyanazon elvek alapján. Ilyen megfontolásból állíthatjuk, hogy az antiszemitizmus okai mindig is magukban az izraelitákban lelhetők fel, és nem azokban, akik Izrael népe ellen harcoltak."

(Bernard Lazare francia történész
idézi: Drábik János: A kiválasztottak, 368. o.)

   *   

Az Országhódítók az alcíme szerint a hazai zsidóság szerepét az emancipáció idejétől fogva a kommunista uralom első szakaszáig tekinti át. Az emancipáció idejét, mármint a zsidók emancipációjának idejét a XIX. század közepére teszi. 

A zsidóság emancipációját akkori nagyjaink közül sokak vitatták. 

A zsidókat nemcsak mi, hanem a zsidók is így nevezik: zsidó nép. Nem szoktuk pedig mondani: pápista nép, kálvinista nép, lutheránus nép, unitárius nép. Innen látszik, hogy e szó alatt: 'zsidó', több fekszik, mint csupán valláskülönbség. A zsidókat tehát nem lehet emancipálni, mert vallásuk politikai institúció, theokráciai alapokra fektetve, amely a fennálló országlási rendszerrel politikailag egybehangzásba nem hozható.  [...] Vallásuk nemcsak vallás, hanem politikai organizmus is, theokráciájuknak polgári érvényességet adni nem lehet, ők nemcsak külön vallásfelekezet, hanem külön nép is.
Kossuth Lajos vezércikke a Pesti Hírlap 1844. május 5.

Egy bárkában ülök, és abban van a gyermekem és másnak a gyermeke, és a bárkába bejő a víz, s előttem apodictice áll, hogy e két gyermeket benn nem tarthatom. Az igaz, hogy ha a magamét lököm ki és a másikat benn tartom, azt az újságban fogják hirdetni. De én bizony inkább a magam gyermekét tartom és a másikét lököm ki. E tekintetben tehát a liberalizmus egyenesen a nemzetiség rovására történik. És ez nem vélekedés, mert apodictice számszerűleg is be lehet bizonyítani, hogy minden ilyenféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve. [...]
A nyelveknek pengése még korántsem dobogása a szívnek, s a magyarul legékesebben szóló is még korántsem magyar.
Gróf Széchenyi István akadémiai beszéde 1842-ben

Van azonban egy, amit nem hozzákötve, hanem ezzel párhuzamosan óhajtok, és ez egy bevándorlási törvény.
Deák Ferenc a zsidók emancipációjával kapcsolatban mondotta, parlamenti beszéd, 1865. dec. 14.

A recepció törvényjavaslatának országgyűlési tárgyalása idején (1895) Vaszary Kolos hercegprímás elnöklete alatt a Katolikus Püspöki Kar megállapította, hogy a zsidóságot nem lehet recipiálni, mert a zsidóság nem felekezet, hanem nemzet, külön nemzeti életet él, külön nemzeti törvényei vannak.
Dr. Fejér Lajos: Zsidóság. Veritas könyvkiadó. 320 oldal.

„Ami a zsidó élet- és keresetmód káros befolyását illeti a többi lakosság erkölcseire, a részben magunk is vétkesek vagyunk, őrizetlen hagyván az ország határait s a városokat a mindenünnen betolakodó zsidók ellen s befogadván őket kocsmárosokul és boltosokul, mert jobban fizetnek, a nép közé, amelyet megrontanak.
Vörösmarty Mihály, 1848. május 13-i „Zsidóügy“ című cikke. Összes munkái, 7. kötet, 352. o.

„Azt is szükségesnek látom törvény, vagy ideiglenes rendeletek által meghatározni, hogy jövőre minél kevesebben s a legszigorúbb feltételek mellett bocsáttassanak be, mert az ország ennyi henye és idegen szellemű népet saját megromlása nélkül továbbra be nem fogadhat. Általában nekünk a honosítást igen szigorúan kell vennünk, ha elboríttatni nem akarunk. 
Vörösmarty MIhály, Idézi Szekfű Gyula „Három nemzedék“ 184. o.

Amely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll.
Kölcsey Ferenc beszéde:, Idézi Szekfű Gyula „Három nemzedék“, 261. o

Vagyis mai szempontból a 19. század közepén Magyarország legjelesebbjei töményen antiszemiták voltak. Azonban érdekes folyamat ment végbe valahol a mélyben. Az ember jobbára nem a génjeiben hordozza az előítéleteket, nem születéskor bukkan vele együtt a külvilágra. Még nemzetünk nagyjainál sem. 

  *  

Az Oszághódítók negyedik fejezete a tiszaeszlári perről szól. 1882-ben Tiszaeszláron eltűnt egy tizennégy éves kislány, Solymosi Eszter. A szomszéd faluba ment, utoljára az ortodox izraelita zsinagóga előtt látták. A zsinagóga vezetőjének Scharf József fia, Sharf Móric a vallomásában elmondta, hogy látta a házban a leányt, egy kulcslyukon át nézte, ahogy többen lefogják. A leány holtteste soha nem került elő, de pár nappal később a szomszédos Tiszadada községnék felpuffadt női hullát fogtak ki a a folyóból. A holttesten Solymosi Eszter ruhái voltak, de a test nem Eszteré volt. A holttest jobbkezére kötötték a Solymosi Eszter által vásárolt festékeket, amelyekkel hazafelé tartott. A nyomok egy tutajoshoz, Herskovics Salamonhoz vezettek, aki bevallotta, hogy a holttestet a máramarosszigeti zsidó kórházból adták ki neki, és ő engedte be a folyóba. Minden jel, nyom arra utalt, hogy a gyilkosságot zsidók követték el. 

Az eset nagy nemzetközi visszhangot keltett. Nem volt ember, politikus, teológus, aki arra gondolt volna, hogy bevett zsidó szokás lenne az emberáldozat. Erre sem Mózes öt könyvben, sem a Talmudban nincsen semmi utalás. A pernek, a visszhangnak tehát nem volt zsidóellenes vetülete. A gyilkosság az eszlári sakterek („metszők”, vagyis speciálisan kiképzett zsidó mészárosok) egyedi, egyéni, bizonyítható bűne volt. 

A meglepő fordulat innen veszi kezdetét. Az akkori zsidóság egyöntetűen állt a sakterek mellé, és antiszemitizmusnak állították be a tett elleni felháborodást, illetve a bíróság hozzáállását, akikre már csupán az ítélet meghozatala várt. 

A perben a bírót Korniss Ferencnek hívták. Korrekt, nagyvonalú ember volt, aki a gyilkosságot igyekezett kideríteni, a vérvádat, a rituális gyilkosságot szóba hozni sem engedte. Isóczy Győző feljegyzése szerint a bírót meghívták a téglási Dégenfeld kastélyba, ahol a vendégek között volt Tisza Kálmán is. Aki gyakorlatilag választás elé állította a bírót, elárulva neki, hogy amennyiben a bíróság bűnösek találná az elkövetőket, a bécsi Rothschild-ház gyakorlatilag csődbe juttatja Magyarországot. A vádlottakat felmentették, Korniss Ferenc soha többet nem vállalt bírói tisztet. Az egyik szavazóbíró, Russu Gyula az ítélethirdetés után visszavonult, és soha többé nem volt hajlandó megszólalni. 

A könyv szerint Tiszaeszlár egyfajta próbája volt az igazság befolyás általi hajlíthatóságának.S a nyilvánosság álta a próbát. Nem kiállta, hanem bedőlt a próbának. Mondja Marschalkó. 

A mai sajtó pedig egyöntetűen az akkori idők proto-antiszemitizmusára koncentrál: lám, már akkor is a zsidók voltak a bűnbakok, szegény saktereket el akarták ítélni, a vallomást tevő gyermekek pedig több mint gyanús körülmények között mondták, amit mondtak. Vagyis néhány ártatlanul bevádolt zsidó állt szemben a rájuk hörgő komplett közvéleménnyel. Hirtelen úgy tizenegy könyvet találtam, ami közvetlenül a kérdéssel foglalkozik. A tizenegyből egyet Marschalkó írt. A maradék tízből kettő van még az ő álláspontján, egy nem foglal állást. Tehát a könyvek 60%-a szerint a per során és körül össztársadalmi előítélet tombolt. 

Ha akarom, a mai könyvek reálisabbak, liberálisabbak, korrektebbek. Ha akarom, ebben is látszik Marschalkó igaza, már nem is lehet más szempontból megírni a történetet, csupán polkorrekt hozzáállással. 

  *  

Olvasom még a könyvben, hogy a zsidók hozzáállása az őket körülvevő, adott társadalomhoz meglehetősen érdekes, függetlenül attól, hogy hívő vagy szekularizált zsidókról beszélünk. S hogy ez a gondolkodás alapvetően nem elválasztható Mózes öt könyvétől, a Talmudtól. Vagyis a zsidó térnyerés gyökere a zsidó vallásban és az abból fakadó gondolkodásból ered: az ószövetségi iratokból, elsősorban Mózes öt könyvében, de a közvetlenül ezt követő bibliai könyvekből (Józsué könyve, Bírák könyve, Sámuel könyvei, stb.). Ezek a könyvek ugyanis két dologban konzekvensek:

  1. a zsidó népet választottnak tekintik, Isten különleges figyelme tárgyának,
  2. a nem zsidókat pedig gyakorlatilag szemétnek, reszlinek, kiirtandó feleslegnek.

Ez utóbbihoz. Valóban több olyan Istentől eredő, a zsidókat körülvevő népeket érintő parancs van a Bibliában, amivel tizenhét éves kereszténységem alatt egyszer sem tudtam mit kezdeni. A parancsok kegyetlensége miatt nem tudtam velük mit kezdeni. E parancsok szerint a zsidó népnek jogában állt különös kegyetlenséggel kiirtani a Kánaán földjén élő népeket. Ugyan nem ebből az időből való szöveg, de mit szólsz mondjuk a 137. zsoltárhoz? „Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig! 

Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen a ki megfizet néked gonoszságodért, amellyel te fizettél nékünk! Áldott legyen, aki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!” (7–9.)
A gondom az (volt) ezekkel a szövegekkel, hogy vizuálisan empatikus típus vagyok. Elképzeltem, hogy zsidó vagyok és parancsot kapok arra, hogy kapjak fel egy edomita kisfickót, és uzsgyi e legközelebbi sziklához vele, neki annyi! Meg is ragadom a zokogó kiskrapekot a lábánál fogva, nagy lendületet veszek a csöpp testével, és a fejével a legközelebbi sziklán csapom: törik a csont, fröccsen az agyvelő, spriccel a vér, de még mozog. Új lendületet veszek...
Egek! S mindez isteni parancsra, a szeretet nevében, mert lejárt az edomiták kegyelmi ideje. 
Többször kérdeztem nálam okosabb keresztény testvéreimet, lelkészeket, hogyan is van ez, de nem kaptam elfogadható, logikus, koherens magyarázatot.   

Több olyan könyv létezik, Marschalkó lábjegyzetben hivatkozik is többre, amely megerősíti, hogy a zsidó szemlélet szerint a nem zsidók másodlagos emberek, a becsületesség, a korrektség, az emberség, a humánum és más hasonló emberi viszonyulások csak a zsidók között érvényesek kívülállókra nem vonatkoznak.

Így áll össze a kép: a választottságból eredő felsőbbrendűség, a kívülálló gojok alárendeltsége, a velük szemben érvényesített elvek (elvtelenség), a közösség összezárása, elzárkózása az oka annak, hogy a zsidósággal szemben gyakorlatilag minden országban előbb-utóbb lábra kap az ellenszenv. Mondja a könyv. 

  *  

Azt olvasom még ebben a könyvben, hogy amikor a XIX. században nagy számban találtak otthont hazánkban a környező országok zsidói, volt egy átfogó terv a tevékenységük mögött. Ez a terv szerepel a könyv hátulján fülszövegként. 

Az Alliance Israelitée felhívása

„Testvérek! Hittestvérek! Az egész földkerekségen nincs egyetlen darab föld sem, amelyet könnyebben leigázhatnánk, mint Galíciát és Magyarországot. E két országnak mindenképpen a miénknek kell lennie, mert számunkra ott a legkedvezőbbek a körülmények. Ti, zsidó testvérek fáradozzatok minden erőtökkel azon, hogy mindkét országot teljesen birtokotokba vehessétek, fáradozzatok, hogy minden keresztényt elűzzetek és teljesen úrrá legyetek. Törekedjetek, hogy mindent, amit ott a keresztények birtokolnak, teljesen a kezetekbe vegyetek. Ha erre nem volna elegendő anyagi eszközötök, a párizsi szövetségünk minden erővel segíteni fog titeket. Erre a célra a szövetségünk már is gyűjtéseket rendez és az adományok váratlan bőséggel folynak be a pénztárunkba azzal a céllal, hogy a galíciai és magyarországi területeket a galíciaiak és magyarok kezéből kiragadjátok és hogy azok kizárólag zsidó kézre kerüljenek. Az egész világ tőkései erre a célra nagy összeget áldoznak s egyesülnek, hogy ezt a célt a legrövidebb idő alatt elérhessétek.”
Russischen Invaliden (1910 dec. 30, 285. szám)

Ami úgy hangzik bruttó hülyeségnek, ahogyan van. Csakhogy ennek van modern változata is, igaz, az is tizenhárom éves. 

Meglepő, őszinte megfogalmazás. Marschalkó könyvének voltaképpen ez a fő mondanivalója: Magyarország a zsidóság pénzügyi manőverei által gyarmattá lett, és ennek olyan komoly előjelei voltak, amelyeket már Kossuth, Széchenyi, Deák és Kölcsey is érzékelt, és szóvá is tett. (Ha egyszer kitörne a Jews Live Matter, micsoda szoborhullás, meg utcanév-átírás cunami lesz itt!) 

  *  

Van azért egy probléma (még ha csak egy lenne!). A zsidó összefogás, összetartás bármennyire is becsülendő, irigylendő, csak bizonyos keretek között működik. A második világháború idején például a nyugati országok nem fogadták a keleti zsidó menekülteket. Volt, hogy brit felségvizeken menekültekkel teli hajót süllyesztettek el. A nyugati országok, időben lépve, komoly akadályokat gördítettek a menekültek elé, s gyakorlatilag lezárták a határaikat. 

Német részről felajánlották a szövetségesek felé a zsidók kivásárlását, de semelyik ország nem élt vele. 

Másfelől amikor például szorult a hurok Magyarország körül, a magyar tőkés társadalom krémje igen hamar megtalálta az utat saját maga kivásárlására, miközben Kohn bácsi, tudod, a Dob utca 46/z-ből csak nézhetett maga elé üveges szemekkel. Miközben az addig hatalmon levő tőkések gyakorlatilag a bőrük mentése végett, évi apanézsért átadták a vagyonuk nagy részét a német megszállóknak (például Weisz, Chorin). Ami vagyonokat a háború után államosították, s így azok a kommunisták kezébe kerültek.

Az összetartás, összezárás a második világháború után sem volt az igazi. Ahogy Norman Finkelstein írja a Holokauszt-ipar című könyvében, a Németország által fizetett jóvátétel összegei jobbára a Wall Street-en landoltak, a Rothschild bankokban, az elhunyt, szegény Kohn bácsi csemetéi vagy csak hihetetlenül alacsony összeget kaptak, vagy jobbára egy fillért sem a bácsi után. Neki és róla ott van a holokauszt-múzeum. 

  *  

A második világháború után, a tőkés zsidóság kimenekülésével a Magyarországon hatalomra került kommunista vezetés döntő többsége zsidó származású volt. Arról a kíméletlen, szadista pusztításról, amit a kommunisták végeztek az országból talán nem szükséges részletesen szólnunk. Marschalkó megteszi. Az akkori hatalom birtokosai nem tesznek mást, csak folytatja, amit a Tanácsköztársaság elkezdett, de mert sajnos több idejük volt, sokkal alaposabb munkát végeznek. S a kereszténység gyűlölete az esetükben már nem pusztán vallási, hanem ideológiai okokból is szabad utat kapott. 

A jobboldalisággal nem vádolható Bibó István például a következőt írja a Válasz című folyóirat egyik 1948-as számában A zsidókérdés Magyarországon című tanulmányában. 

„A zsidó vagyonok kezelőinek s értéktárgyak megőrzőinek az a gyakorlati tapasztalata, hogy a zsidók mérhetetlen gyanakvással, semmiféle rendőrségi és bírósági hercehurcáktól vissza nem riadva, barátságot és bizalmat félretéve, néha kiáltó hálátlansággal keresnek rajtuk olyan értékeiket, amelyeknek megőrzését, vagy rendben tartását a háborús események tették az illető hibáján kívül lehetetlenné. Három éve egyéb sem történik az országban, mint a zsidók elégtételszerzése. A számonkérés összes intézményeinek hite lét nagyon aláásták. Alaptalan feljelentések, az előre elfogult tanúk, hamis ráismerések és rá nem ismerések, gyanús vallomások, az akasztást követelők összevisszasága. Súlyos problémává vált a zsidóknak az egész számonkérési eljárásban való hivatalos szerepe. A számonkérésben az ügyek bíráiként, a nyomozás és ítélkezés legkülönbözőbb szakaszaiban szerepelt annyi zsidó személy, hogy visszhangra talált az a beállítás, hogy az egész számonkérés lényege az, hogy tulajdonképpen zsidók ítélkezzenek magyarok felett. De mindezt nem lehetett volna három évvel ez- előtt nyugodtan megmondani. Gyávaság és kényelmesség volt mindnyájunktól, hogy ezt akkor nem tettük meg, s a zsidók »mérséklethiányán« sopánkodtunk. [...]

A felszabadulás pillanatában az antiszemitizmus a nullponton volt. Akik nem szerették a zsidókat, azok továbbra sem szerették meg őket, de a lezajlott szörnyűségek mellett eltörpült, az emberek torkán akadt mindaz, amiért egyáltalán szidni szokták őket. Az azóta eltelt esztendők alatt ez a gátlás tökéletesen és teljesen megszűnt. Ma újból létezik egy tökéletes és szabályos antiszemitizmus, amely a maga hivatkozásait és adalékait csaknem kizárólag az 1945 óta zajló körülményekből meríti. Nincs neoantiszemitizmus, de vannak neoantiszemiták, sokan vannak, akik azelőtt nem voltak antiszemiták, de ma azok.“

Roppant súlyos szavak!  

Marschalkó át- és visszatekintése '56-al és a Rákosi korszak sommás, szívszorító áttekintésével véget ér. Ennyit ígért a könyv alcímében, és tartotta magát az ígértéhez. 

  *  

A könyv, ha akarom, nem polkorrekt, elfogult, rasszista és antiszemita. Annak ellenére, hogy citál statisztikákat, tényeket, és összefüggéseket. Tény, ami tény, a megfelelő összefüggések megtalálása sokszor csak kellő leleményesség kérdése. Többen hisznek a lapos föld-elméletben is.

Ha akarom nem más mint egy régi-új összeesküvés elmélet, amelyet egy vitatott (vagy nem is vitatott könyv) a Cion bölcseinek jegyzőkönyve hátborzongatón alátámaszt.

Ha akarom, tényszerű, ha akarom nem az. Ami tényszerű: a zsidóság gazdasági és szellemi súlya a népesség számához viszonyítva. Ami mindenképpen kiemeli őket ma is a társadalomból. Vagy ha akarom, fölé emeli. S ami, ez is tény, s ez pusztán csak logika, nagyobb felelősségüket is ró rájuk, hiszen ez válhat áldássá is, átokká is számukra is, a befogadó országokra, társadalmakra is. Erről Marschalkó nem beszél. 

Még egy szó a hangnemről. A zsidóság általi pusztítást a szerző tényként kezeli az általa összegyűjtött, csoportosított információk alapján. Viszont gyűlölet nincsen a könyvben. Illetve az ország elpusztítása, gyarmattá tétele iránt, a viszonyulások iránt van, mert kikel a pusztítás, pusztulás ellen. De ahogyan az értékelés elején idézett 19. századi nagy magyarok, ő sem az egyének pusztításán látja a megoldást (ha egyáltalán lát megoldást), hanem a zsidóság önálló nemzetté lételében. Rámutat arra is, hogy a legnagyobb veszély, ahogy erre Izrael állam léte, történelme is rámutat, hogy nem csupán egy vallásról, hanem egy náció gondolkodásmódjáról van szó, amelyet még elvilágiasodott formájában is áthat a kiválasztottság, a felsőbbrendűség biztos tudata (lásd a fenti videót). 

  *  

Én meg csak ülök itt a könyvvel a kezemben, és azokra az emberekre gondolok, akik a barátaim még keresztény koromból, a munkatársaim a jelenben. Mert velük kapcsolatban, így egyénre bontva semmiképpen nem áll meg a kép, bomlik az összhatás. A napi sajtót olvasva, a bankrendszert, gazdaságot, a világ kultúráját tekintve, az úgynevezett rendszerváltást és az eltelt harminc évet tekintve pedig elkeserítő a kép. Képtelen vagyok magamban feloldani ezt az ellentmondást. 

Valahol ott van tán a feloldás, amit a tegnap reggel elhunyt, remek embertől, a hatalmas tudású, remek előadótól, a szívből keresztény Szigeti Jenőtől tanultam. Jenő azt mondta, a dolog egyszerű és bonyolult: az embert szeretni kell, a bűnt nem szabad elfogadni. El kell különítenünk a kettőt. Ez a feladatunk. A többi Isten dolga. Egyszerű.

A fenti gondolatsornál kellene befejeznem, csattanós vég lenne. Nem nagyon van más út. De ez a világ legnehezebb, legbonyolultabb dolga. S korántsem biztos a siker Voltak, akik megpróbálták, és nem jártak sikerrel. Nem önlelkükben vallottak kudarcot. Kit is említsek elsőként... Talán Jézust. 


Gede Testvérek
, Budapest, 2003, 380 oldal · ISBN: 9639298441

8/10

2020 augusztus vége

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr1316171880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyéef 2020.09.01. 17:57:59

Hát, a régi indexen ez nem kerülhetett volna címlapra...

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2020.09.01. 22:16:59

@gyéef:
Ja, hogy már le is került?
Mondjuk nem szokott sokáig fent lenni, tekintettel a blogok nagy számára.

gyéef 2020.09.02. 13:28:17

@Mohácsi Zoltán: Inkább csak gyorsan észbekaptak...
süti beállítások módosítása