Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Cifka Péter: Maillol

Egy szobrász, aki hetven évvel a megszületése előtt készített szobrokat a szerelmesemről

2020. október 10. - Mohácsi Zoltán

cifka_maillol_konyv.jpg

Szégyen, nem szégyen, én annak éltem meg, de Maillol nevével még csak nem is találkoztam, mielőtt A gömbölyű szép című könyvet olvastam. Ha szobrászat, akkor az amúgy is felületes tudományom megáll Michelangelo-nál és Rodin-nél, de még az ő esetükben sincsen mélysége az ismereteimnek. Alapvetőn úgy vagyok a képzőművészettel, hogy tetszik, ami tetszik, megindokolni nem tudom, csak ha kínoznak, miért tetszik. Maillol szobrai azonnal tetszettek, amikor utánanéztem, miket is alkotott.

Elsősorban nőket formázott meg. Olyan nőket, amik úgy uszkve lefedik az ízlésemnek leginkább megfelelő női alakot. Olyan nőket, akik meglepően hasonlítanak Szerelmetesfeleségtársamra. 
– És most teljesen jól kiadsz mindenkinek? – fogja mondani, ha ezt olvassa.* Én pedig ezt fogom felelni neki:
– Dehogyis, kedvesem! Soha nem tennék ilyet! Csupán tényt szögezek le, amit ha rád néz valaki, úgyis azonnal lát. Ha meg nem ismer, maximum fogalma lesz arról, hogyan nézel ki! 
Mire ő azt fogja válaszolni:
– Na, szép...!
Amire én azonnal lecsapok: 
– Úgy van, szép vagy, azért szeretlek évtizedek óta.
Erre ő megcsóválja a fejét: 
– Tizenhárom éve vagyunk együtt. 
Én meg lecsapom a labdát: 
– Világ életemben téged szerettelek, csak még nem ismertelek!
És így tovább. S mindez egy fikarcnyit sem változtat azon, hogy Maillon-nak csuda jó ízlése volt a nők terén. Nem úgy mint a kollégámmal, vele soha nem mennék csajozni (persze, persze, ha nem lenne SzFT!), mert abból csak ordenáré vita lenne. 
Ám sokkal fontosabb, hogy Maillol csodálatos szobrász volt. 

 

* Tegnap elmondtam neki, hogy megírtam, mennyire hasonlít Maillol szobraira. Mire kedvesem ezt mondta: 
– És most teljesen jól kiadsz mindenkinek?

A bevezetővel ellentétben a személyes ízlés és  művészeti esztétika nem azonos fogalmak. Akár fedhetik is egymást, de messze nem természetes, hogy így legyen. Vulgárisan: egy festményen, egy szobron ábrázolt nő nem csak akkor lehet szép, művészi, ha megfelel  személyes ízlésemnek. Más kérdés, hogy Maillol esetében az én esetemben találkozott a kettő. Amikor a fent említett könyvet olvasva utánanéztem, ki is ez az ember, pontosabban, miket alkotott, azonnal a szívembe zártam az alkotásait. Be is idéztem a bejegyzésembe néhány alkotását. 

Bárki bármit mond, a nők és a pénz mozgatják a világot! Intelligencia, kultúra, műveltség, történelmi kor, érzékenyítés, LMBTQXYVZS ide-oda. Cherchez la femme! Ugyebár. A  blogom olvasottságának elég nagy a szórása. A tíz alattitól általában úgy ötezerig a rányitások száma a bejegyzésekre. Ami ennél több, az kirívó. A gömbölyű szép című könyvről írt értékelésemre 147.470-en nyitottak rá. Jó lenne azt gondolni, mert annyira jól sikerült az írás. De félek, sokkal inkább az volt az oka a kirívó érdeklődésnek, hogy  bejegyzésben meztelen nők voltak... Mulatságos, nem? Vagy szomorú? 

cifka_maillol_10.jpgMost meg megvettem két kis könyvet, ami róla szól. Az egyik ez, a jelen értékelés tárgya, a másik kicsit vaskosabb, a Gondolat Kiadó Szemtől szembe sorozatának része, Harsányi Zoltán a szerzője.

Ez a kis sárga semmiség érdekes darab. Méretre kicsi, vastagsága gyakorlatilag nincsen: Cifka Péter tanulmánya 29 oldal, és van benne 44 oldal, amely Maillol művészetének legkiemelkedőbb és legjellemzőbb darabjait mutatja be. Vagyis tesók közt is, ez mindössze hetvenhárom oldal. Vagyis nem egy mindenre kiterjedő, alapos monográfia, hanem jóformán csupán egy reklámkiadvány. Viszont annak szerintem pompás. 

Mit illik tudnunk Maillol-ról? Francia volt, a teljes neve Aristide Maillol. 1861-től 1944-ig élt. Vidéken lakott, a katalánok földjén, egy Banyuls nevű falucskában. Ott élt egész életében, ott is halt meg. Kezdetben festészettel és gobelinek készítésével foglalkozott. A festészete erősen közepes volt, a kutya nem figyelt fel rá. A tehetség érződött rajta, de semmi kiemelkedőt nem művelt. A gobelinekkel már más volt a helyzet. Közben arasznyi szobrocskákat is készített. Ezekben aztán magára is talált. A kezdeti évek kiemelkedő alkotása a Földközi-tenger nevű szobor. (Hogy miért pont ez, arról nem szól a Cifka nevű fáma.)

– Immár biztos, hogy jó ízlésem van, kedvesem! – mondtam SzFT-nek ma reggel, amikor ébredés után összebújtunk. 
– Hogy-hogy? 
– Nézegettem Maillol szobrairól a fotókat, és az egyik nagyon tetszett. Aztán jól kiderült, hogy azzal lett világhírű. 
– Értem. 
– De itt nincsen vége! Az  szobor is te vagy. Szerintem Maillol időutazó volt, idejött, megnézett, visszament, megformált téged, és máris mindenki megismerte! 
– Persze, Morzsám! – bólogatott elnézőn SzFT.
– De a Vörösvári úti gyerekrendelő előtti szobrot csináló pasi is cimbije lehetett Maillol-nak, mert az is teljesen te vagy. Mármint a szobor...
– Melyik ez a könyv, az a kis sárga? [...] És melyik vagyok benne én? 
– Nagyjából bármelyik, de amelyikről beszéltem, az a Földközi tenger. 
Lapozgatás, nézegetés. 

– Hááát... Le kell fogynom!

cifka_maillol_07.jpg

cifka_maillol_07a.jpg

Cifka Péter nagyon szépen ír a szoborról, minden szavával egyet tudok érteni. 

Szép nőt ábrázol?
Nagyon szépet. Persze nem azoknak az ízlése szerint, akik a társaság eszményei és a divatrajzok alapján az elvékonyodott alkatot kedvelik. Ez vastagabb fajta, a képzelet nem a rebbenő kecsesség, hanem a fogantatás, szülés, szoptatás, vagyis az életrevaló, ős-természetes női dolgok képzetét társítja hozzá. Nem is illik rá más jelző, csak egyszerűen: szép. Csinos, bájos meg effélék nagyon is súlytalanok parasztos méltóságához.
Meztelen?
Ez a szó sem talál pontosan, mert olyasmire utal, mintha szokott állapotától eltérően levetkezett volna, holott felkínálkozó kacérság és szégyenlős szemérem egyaránt idegenek tőle, olyan őszinte-ártatlanul pöre, mint az állatok.

És aztán folytatja a szobor esztétikájával. Pompás leírás, találó megfogalmazásokkal. Pedig a művészeti, főleg  képzőművészeti dolgok leírásával nagyon sokszor úgy vagyok, mint amikor szakértők elemezgetik a borok ízét: szakadnom kell a röhögéstől, amikor egy íznél olyasmi kerül elő, hogy felidézi a homokos utak alkonytáji tücsökciripelésének madárszárny-verte illatát, és más, hasonló baromságok. Ámde Cifka ezzel a szobor-leírással valamit nagyon elkapott. 

És akkor máris és azonnal hozzáteszem, hiszen nem csupán Maillol művészetéről, hanem a könyvről is beszélünk, hogy ugyan csak huszonkilenc oldal Cifka szövege, s nem szállunk vele a Holdra, ám remek összefoglalása mind Maillol életének, mind az alkotásai értékének. Nem isteníti a művészt, hanem reálisan áll hozzá. Például kerek perec kimondja, hogy Maillol szobrásznak kiváló volt, tulajdonképpen  vele kezdődik a modern szobrászat, de minden másnak csak erősen középszerű volt. (Így sincsen szégyenkezni valója!)

Maillol lassan, precízen alkotott,egy-egy mű kiteljesítésére bőven hagyott magának időt. Voltaképpen, ahogy Cifka írja, az élete megtestesítette azt a természetközeli, egyszerű életmódot, amire a kortársai a szalonokban csak vágyakoztak. 

A művei visszatükrözik az életszeretetét: nőalakjainak a gömbölyűsége, természetessége, a mozdulataik mesterkéletlensége, mind-mind az élet szeretetét, a békét, a nyugalmat, a harmóniát sugallják. Illetve ahogyan Cifka fogalmaz: ahogyan Rodin a szellem alkotója, úgy Maillot az érzékeké. Szobrait szemlélve az ember szinte nem éri be a vizuális élménnyel, érinteni támad kedve. És arra gondol, hogy szép az élet!

(Érted már, SzFT, miért állok hozzá másképpen, mint tettem azt akár SzFT. e. 1-ben? :-) )

Mindenképpen említésre méltó még, két barátsága. Az egyik Renoire-hoz, a másik Rippl-Rónaihoz fűzte. Mindkét barátság gyümölcsöző volt a művészettörténet szempontjából is.

Egyszóval remek kedvcsináló és bevezető ez a kis füzet Maillot művészetéhez! 

 

Képzőművészeti Alap, Budapest, 1965, 80 oldal

8/10

2020. októbere, kicsit komolyabban nézett be az ősz, még járvány van, ha van

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr916227260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása