A kapcsolatom Rejtő Jenő könyveivel Apuék könyvespolca előtt kezdődött. Azt hiszem, Anyu akkor már nem élt, vagyis '77 után történt valamikor, hogy álltam a rettenetesen tűzpiros, fényesre lakkozott szekrény előtt (életre szóló volt a stressz, hogy pont ez választotta Apu és Anyu az új lakásba, hozzá meg két spenótzöld heverőt; máig nem hevertem ki), nézegettem az elhúzott üveg mögötti könyvek sorát, amelyek között ott volt egy kétnevű szerző, valami Rejtő Jenő (és mögötte zárójelben, hogy P. Howard) könyve is. Nem értettem, miért van két neve az írónak. Fogalmam sem volt róla, ki ő. Az Albatrosz sorozatban jelent meg a könyv. Azt hittem, krimi. A címe ez volt: A szőke ciklon. Egy Buddha-szobor volt a borítóján, amiért több kéz nyúlt. Nem olvastam bele. Ott hagytam a polcon.
Rejtővel az első igazi találkozásom akkor volt, amikor a Papa által kivágott, majd spirálfüzetbe ragasztott Füles-képregények között egyszer csak összefutottam P. Howard nevével egy történet elején. A 14 karátos autó volt az. Már az első oldalon felnevettem, amikor a maláj erőművész kap egy balos pofont, és aki adta neki, flegmán megjegyzi. hogy nem állíthat minden pofon mellé közlekedési rendőrt. A képregény után visszaballagtam a polchoz és kivettem A szőke ciklon-t is az üvegajtó mögül.
Más volt, mégis ugyanolyan, csuda jól jókat mosolyogtam rajta. (Ahogy aztán a többin is, mert sorra beszereztem a Rejtő-könyveket.)
Apu, amikor meglátta, hogy A szőke ciklon-t olvasom, elmosolyodott:
– Ezt olvasod? Nagyon jó. A többi is.
Márpedig ami Aput Anyu halála után is mosolyra tudta késztetni, az nekem is egyből szimpatikus lett.
Immár öt színesre gyúrt, átalakított, szerkesztett Rejtő–Korcsmáros képregényen vagyok túl, mindről írtam is valamit. Az összefoglaló véleményem legfőbb sziporkáit tulajdonképen az elsőnél elsütöttem. Mármint az elsőnél, amit olvastam, nézegettem. 
A színes, átdolgozott Rejtő–Korcsmáros-képregények közül
ezekről írtam értékelést
A három testőr Afrikában
Piszkos Fred, a kapitány
Az elátkozott part
Az elveszett cirkáló
Az előretolt helyőrség
Legszívesebben ide másolnám AZ ELSŐ ÉRTÉKELÉSEMET, hiszen újat mondani, hozzátenni nemigen tudok, csak ismételni a szuperlatívuszokat. Ám ha nem klattyolsz át oda, hogy tudd, miről van szó, akkor az alábbiak neked szólnak.
Hát egy sokszoros áttétről van szó, én mondom! Mert ugye volt ez a REJTŐ JENŐ, aki kabarétréfákat írt, meg jó pár regényt, amikről az a legenda keringett, hogy pénz híján az újabb és újabb oldalakkal fizetett a kávéházban. Amit Rejtő írt, az ponyvairodalom. De senki nem tudta még megközelíteni sem. Nem csupán abban nem, hogy izgalmas volt meg fordulatos meg egzotikus (a legtöbb története Afrikában játszódik), de elsősorban abban nem, hogy mennyire humorosak voltak ezek a történetek, és minden sablonosságuk ellenére mennyire egyediek voltak az alakjai, Mégpedig azért is voltak egyediek, mert a pesti éjszakai arcait adoptálta a francia kikötői kocsmákba és az idegenlégióba. Nem ördöngösség belátni, hogy nem tipikusan francia név mondjuk Troppauer Hümér neve. A szereplők lepukkant, niemand figurák, akik roppant nagy pofonokat tudnak adni, de nemesebbek, mint Lord Sinclar a Minden lében két kanál-ban. A történetek jobbára lefedik Dumas A három testőr-ét (ami, mint tudjuk, nem is három, hanem négy), csak sokkal viccesebbek. Na, szóval vannak ezek a Rejtő-regények. Sok.
*
Aztán volt egy csodálatos magyar rajzoló, KORCSMÁROS PÁL, aki a hatvanas években a magyar képregények egyedülvaló írójával, Cs. Horváth Tiborral képregényre álmodott egy sor Rejtő-könyvet. Történetesen A szőke ciklon-nal kezdték 1963-ban. 
És azok a figurák, akiket Korcsmáros megalkotott, gyakorlatilag a magyarok genetikájának a részévé váltak: ki ne ismerné őket (aki nem, az nagyon sürgősen pótolja az irgalmatlan kulturális hiányát!), és ki tudná Piszkos Fredet, Fülig Jimmyt, Tuskó Hopkinst, Senki Alfonzot, Gorcsev Ivánt vagy Vanek urat másképpen elképzelni, mint ahogyan Korcsmáros Pál az elénk tárta az egyedül elképzelhető és teljesen végleges alakjukat? Próbáld meg, és úgy jársz, mint akinek megtiltják, hogy a majomra gondoljon.
*
A kommunista éra teljhatalmú főkultúrfelelőse, ACZÉL ELVTÁRS NEM SZERETTE A KÉPREGÉNYEKET. Önállóan nem is jelentek meg az ő uralkodásának az ideje alatt, csak a Füles-ben meg a Népszavá-ban, folytatásokban. Legalább az utóbbit is vették valamiért az emberek. A nyolcvanas évek közepétől kicsit megtört a jég és az Ifjúsági Lapkiadó nekifeszülése nyomán megjelentek füzet formában is a Rejtő-képregények, igaz, csapnivaló borítókkal és még csapnivalóbb papíron. De legalább megjelentek. (Meg velük néhány más is, szerencsére, de dömpinget azért ne vizionáljunk!)
*
Aztán telt-múlt az idő. Rejtő könyvei szerencsére mindig megjelentek, új és újabb kiadásban. Közben szépen lassan a képregénypiac is életre kelt, manapság a legfrissebb eredeti képregények is megjelennek, magyarul. Szemlélet kérdése, de a magyar képregény nagy klasszikusainak (Zorád Ernő, Korcsmáros Pál, Sarlós Endre, Fazekas Attila, Sebők Imre) is kiadják az egykori munkáit.
*
De itt jön a számunkra utolsó lépcső, ennek a két fiatalembernek, GARISA H. ZSOLTNAK és VARGA „ZERGE” ZOLTÁNNAK a felbukkanása Korcsmáros Pál Rejtő adaptációi környékén. A történetet így írja le Kertész Sándor a Pókember generáció című könyvében, amely a képregények (úgynevezett) rendszerváltás utáni sorsát taglalja. Már ami kis hazánkat illeti. Ő írja le annak történetét, hogyan talált egymásra több generáció Rejtőn és Korcsmároson át. Garisa és Varga 2002-ben figura terveket készítettek a Piszkos Fred, a kapitány című,sajnos azóta sem elkészült filmhez. A terveket tartalmazó cd eljutott Korcsmáros Pál fiához, Péterhez és unokájához, Gáborhoz. Ők egyből meglátták az új technikában a lehetőséget, és felvették a kapcsolatot a két fiatallal. Tehát nagyon nem úgy működtek, mint a Bartók örökösök. A feldolgozás most a kilencedik kötetnél jár. 
S most megint lassítsunk egy pillanatra. Amikor azt mondom, új színezési stílus, akkor egy kicsit nem mondok igazat. Mert nem pusztán arról van szó, hogy Garisa és Varga fogták és kiszínezték valahogy az eredeti rajzokat. Ennél sokkal többet tettek. Gyakorlatilag újraalkották az eredeti képregényeket. Eddig azért pampogtam, hogy Cs. Horváth Tibor neve miért nincsen rajta a borítón. (Egyébként azért, mert a fiatalok a szövegeket is újraalkották az eredeti művek alapján; nyugi, Cs. Horváth örököseivel rendezett a buli!) Most meg az a bajom, hogy méltánytalannak érzem az ő nevük nem szerepeltetését a bortón. Legalább alul, kisebb betűkkel...
Mert a színezésen túl (egek, de az is, mármint a színezés is mennyire jól sikerült, mennyire eltalált az összhatás!), mondom, gyakorlatilag újraálmodták az eredeti képregényt. Az, hogy a korra aktualizáltak egy csomó mindent, az már szinte közhelyszerű. (Példa: Korcsmáros hatvanas évekbeli autókat rajzolt, ezeket a mostani változatban a '20–'30-as években gyártottakra cserélték.) Ezért a képregényt dicsérve az ember gyereke nem is tudja, kit dicsérjen jobban a négyfős csapatból: az eredeti írót, aki a képzeletével életre keltette az alakjait, a humorával pedig igen nagyon megnevettet, az első rajzolót, aki testet adott az író alakjainak, vagy az újrateremtőket, akik vérátömlesztésre vitték a mára picit megfakult eredeti rajzokat?
*
Lássuk tehát, MIT TUD MAGA A TÖRTÉNET! Egyfelől gömbölyű és izgalmas, mint Szerelmetesfeleségtársam bármelyik másik Rejtő történet. Másfelől, végső soron teljesen érdektelen, hogy milyen, hiszen Rejtő regényeit és a belőlük készült képregényeket elsősorban nem a történetekért olvassuk, hanem a hangulatért, a poénokért, a fordulatokért. Azt úgyis tudjuk, hogy a vége mi lesz... Az alapsztori most sem annyira egyszerű, bonyolódik rendesen. Adva van egy viszonylag kisstílű tolvaj, aki a börtönben haldokolva végrendelkezik: egy hatalmas gyémántot hagy egy fiatal lányra, Evelyn Westonra. A baj csak az, hogy a gyémántot egy Buddha szoborba rejtette, a bv-intézménybe vonulása előtt. Meg az is a baj, hogy a végrendelkezést végighallgatja egy másnap szabaduló kurafi, aki persze azonnal startol a gyémántra. Ahogyan az Evelynt magának kiszemelő fiatalember is. S hogy még ne legyen ennyire egyszerű a zűrzavar: Evelyn teljesen véletlenül kihallgat egy beszélgetést, amelyből megtudja, hogy van valahol egy ember, akinek tönkretették a becsületét, de ott van, ni, az a boríték, amelyet ha eljuttat hozzá, az tisztázhatja magát. De mert a kiszabadult kurafi a nyomában van, Evelynnek menekülnie kell. Arról nem beszélve, hogy a kihallgatott gazemberek is a nyomába erednek, hogy visszaszerezzék a borítékot. Evelyn belekapaszkodik az első emberbe, akit elér, majd maga után vonszolja a fél világon. A férfiú nagyon szeret borotválkozni. Vagyis egy csomóan rohannak egymás elől, meg után, van, aki tudja, miért, van, aki úgy tudja, hogy tudja, van akinek fogalma sincsen semmiről, de rohan a megállíthatatlanul és kétségtelenül bekövetkező vég felé, ahol ki-ki, ami neki jár. Szóval a szokásos.
Két dologban egyedi ez a Rejtő-alapanyag. Egyfelől abban, hogy nagyon maradandó, egyéni figurák nincsenek benne. Másfelől abban, hogy voltaképpen ez az egyetlen regénye a szerzőnek, amelynek nő a főszereplője. Minden regényében vannak nők, jobbára ők a konfliktusok kiváltó okai, de főszereplővé csak ebben a történetben válik a gyengébb nem egyik képviselője.
Mondom, nem annyira a történet, mert az majdnem mindig majdnem ugyanaz. Rendben, csavaros, rendben izgalmas is, de voltaképpen semmi különös, ahogy olvasod, úgy felejted el. De hát Rejtőt nem is a történetért olvas az ember, hanem a hangulatért. És azzal semmi baj sincsen. Akkor sem, ha most z egyszer nem irgalmatlanul nagy pofonokat osztogató, laza és meglehetősen műveletlen fiatalember a főszereplő. Sőt, akkor is, ha nagy pofozkodás nincs is a könyvben, csak némi lövöldözés.
Azt hiszem, ez Rejtő azon kevés története közé tartozik, amelyik igen könnyen venné az élőszereplős megfilmesítést. Talán éppen azért, mert nincsenek benne olyan jellegzetes, ráadásul Korcsmáros rajzaihoz köthető karakterek (mert el tudjuk-e másképpen képzelni például Piszkos Fredet, mint ahogyan ő megrajzolta. S valószínűleg ezért volt rettentő izzadságszagú a remek színészi gárda ellenére Bujtor István Rejtő-filmje.)
Két ÚJDONSÁGOT tartogatott számomra ez a kötet, Egyfelől, hogy Korcsmáros Pál készített pikáns karikatúrákat is.
Másfelől, hogy az a Mesélő ceruza című kötet nem Korcsmáros Pál többször kiadott, rajzolni tanító kötetének az újracsomagolása, hanem a fiának, Korcsmáros Gábornak egy életrajza az édesapjáról. Beszédes a megegyező cím, ugyanakkor félrevezető is. Már úton van felém. :-)
Képes, Budapest, 2016, 66 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639833616
10/10
2020, november idusa, ügyeletben vagyok, így elvileg tudok írni; aztán majd meglátjuk
