Kezdjük az alapokkal!
Gion Nándor jó író, érdekesen, izgalmasan, szépen ír
Jó pár hónapja Göbölyös N. László azt írta nekem a pompás Yes-monográfiát író Vasváry-Tóth Tiborról, hogy amit ő nem tud a Yes együttesről, az nem is történt meg.
Egy alkotóról tudni valamit, pláne sokat tudni, érdeklődés kérdése. S jobbára a tudás arról szól, hogy kedvelem az alkotó munkáit, legyen zenész, színész, rendező, festő, szobrász vagy író. Vagy bármi más.
Magát az alkotót szeretni az szerelem vagy rajongás, ami jobbára és végső soron elválik a produktumtól, mert tudjuk, a szerelem, ugyebár, vak. Ebben az esetben nem az alkotás lesz a lényeges, hanem az alkotó személye, kinézete, varázsa. S mert az kedvelem, ezért tetszik az alkotás. A rajongás tökéletesen megakadályozza az alkotás helyes értékelését. A tragédia az, hogy még a helyes pozitív értékelését is, mert leragad annál a ténynél, hogy az alkotótól származik, s azért jó. Vagyis valójában elvész az alkotás igazi értéke, mert az értéke mindössze az alkotó személyében van.
Az alkotóról szerzett, kutatott, kapott, kilesett, ellopott bármilyen ismeretnek akkor van értelme, ha az alkotói folyamathoz kötődik. Az alkotók magánélete minden más értelemben tökéletesen indifferens, s csak ebben az értelemben érdekes.
Semmi jelentősége nincsen annak, hogy egy rockzenésznek mikor, hol hány orgazmusa volt és kivel, kikkel. Az, hogy kiszáll egy legendás együttesből, mert jön egy nő, és azzal alapít egy másik bandát, az más kérdés. De akkor sem érdekel, hány orgazmusuk volt közösen. Ahhoz, hogy egy zenésznek mikor kije halt meg, semmi közöm. Ha meghalt a gyereke, és abból egy torokszorító, csodálatos dal születik, más kérdés.
Érzékeltettem a különbséget?
Menthetetlen vagyok: engem kicsit sem, egyáltalán és végtelenül nem érdekelnek a celeb-hírek, az intimpistáskodások.
Aki monográfiát ír, és a monográfia alatt most nem olyan alkotói pályafutás-bemutatást értek, amiből Dunát lehet rekeszteni, a Wikipediáról és egyéb netszerte fellelhető információk szellemtelen, szemtelen összeollózásából összeállított kitudjami, hanem gondos utánajárással, interjúkkal, kutatásokkal, és elsősorban önálló gondolatokra fűzött bemutatása annak, aki a művek mögött áll. Sőt, ha belegondolok, a legjobb monográfiák sokkal inkább a művekre koncentrálnak, és a művek mutatják be a művészt.
Namost, Kurcz Ádám István ilyen értelemben írt monográfiát. Előre mondom, kalapot emeltem előtte, s nem csupán azért, mert magam is nagyon szeretem Gion írásait. (Kurcz úréhoz képest a Gion-írás-ismeretem csak nagyon-nagyon törtszámmal kifejezhető.) Sokkal inkább azért, mert a fentiek szerint telitalálat és lenyűgöző a könyve.
S több okból is egyértelműnek tűnik, Kurcz Ádám István nem szerelmes Gion Nándorba, nem ezért írta a könyvét. :-D
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
*** HIRDETÉS *** HIRDETÉS *** HIRDETÉS *** HIRDETÉS *** >>>>>>>
Ha esetleg birtokodban van a Gion Nándor Életmű sorozat 1. kötete,
a Latroknak is játszott, amelyben mind a négy regény benne van,
és valami csoda folytán nem tartasz rá igény, nem ragaszkodsz hozzá, keress meg bátran,
én égen-földön keresem, ésszerű áron szívesen megvásárolom tőled!
*** HIRDETÉS *** HIRDETÉS *** HIRDETÉS *** HIRDETÉS *** >>>>>>>
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
KURCZ ÁDÁM ISTVÁNRÓL A KÖVETKEZŐKET TALÁLTAM
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának honlapján:
KURCZ Ádám István (Budapest, 1982) PhD irodalomtörténész, nyelvész, történész, az MTA Nyelvtudományi Intézet és a Magyar Nyelvstratégiai Intézet volt munkatársa, jelenleg az Oktatási Hivatal Kommunikációs Osztályának vezetője.
Azt, hogy mit jelent a „jelenleg”, nem sikerült megfejtenem, de a cikkben a szerző 2017-es megjelenései már szerepelnek, viszont az, hogy 2020-ban megjelent Krisztus katonái a Görbe utcából című posztumusz Gion-kötetet ő szerkesztette, az már nem. Értelemszerűen az sem, hogy azóta megjelent még egy hasonló összeállítása, Keresünk egy jobb hajót címmel. De mert nem látom a főbb művei alatti felsorolásban a Napkút Kiadó–Petőfi Irodalmi Múzeum sorozatában, a Hang-Kép-Írás-ban megjelent Gion Nándor-album-ot, amely 2018-ban látott napvilágot, vélhető, hogy a cikk dátumát körüllőttük.
Az Oktatási Hivatal honlapján még mindig ő a Honlap- és Kiadványszerkesztési Osztályának a vezetője, amely a Kommunikációs és Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya alá tartozik. De hogy mindeközben Gion-t olvas szakadatlanul és ezt még tenni is akarja, mi sem bizonyítja jobban, hogy még legalább három kötetet szándékozik összeállítani a Gion életmű-sorozatba, ahogy a Keresünk...-ben írta.
(Háromszoros hurrá KÁI-nak! Isten éltesse és adjon neki erőt és időt ehhez! Is.)
A KÖNYV CÍME MINDENT ELMOND:
ez a könyv nem annyira Gionról, mintsem Gion írásairól szól. Amik mögött, ahogyan fentebb mondtam, óhatatlanul ott van az író. De az itt olvasottak elsősorban a művekről, az életműről szólnak. Kell ezt tovább morzsolgatnom, amikor erről szólt az egész bevezetésem? Ugye, már a könyv címe is kimondja, mit várhatunk: a művekről és a műhelytitkokról lesz szó. Vagyis az útról, ami a művekhez vezetett, háttér-ismeretekről, amik által jobban megérthetjük a kort, a eseményeket, amikről a művek szólnak. S csak annyiban Gion személyéről, amennyiben a művek és a háttéresemények érintik őt. De persze még ebben az esetben sem az intimpistáskodás a cél és az eszköz.
Az viszont a fentiek fonákja, hogy voltaképpen Gion egy kitárulkozó író. Amiket, amikről ír, azok összességében vagy a családja vagy az ő személyes emlékei. Mert nem a naplóit adatta ki, hanem regényeket, kisregényeket, elbeszéléseket. Vagyis a személyes és a családi emlékek, a helyi történések, történelem, a családtörténeti kutatások, a templom, a temető, a kálvária, minden, minden valósak. Meg valótlanok. Gion például igen szabadon kezeli szülőfalujának, a mostani déli határunkon túli Szenttamásnak a demográfiai adatait. Azért, mert regényt ír. Vagyis mindazt, amit ír, átengedi írói lényén, szelektál, rendez, szerkeszt, álmodik, átalakít. S ami a művész bűbájkondérjából kikerül, mégis maga a valóság. Valóságosabban, mintha a csupasz valóságot írta volna meg.
Viszont a fentiek meg hatalmas anyagot biztosítanak egy, a szerzőről szóló monográfia írójának. Ha Gion azt írja, a szenttamási kálvária, akkor ma már lehetősége van elmenni Szenttamásra (ami, ugye, határon túli helység, Trianon óta a Vajdaságban található; és ez nagyon lényeges, ha Giont olvasunk), megnézni a kálváriát, rajta a virágos katonát (Gion főművének, a tetralógiának az első kötete viseli ezt a címet: A virágos katona). Ha azt mondja, Krebs család, utána lehet nézni a családnak a helyi bejegyzésekben, a temetőben. Ha azt mondja, Johann Schank téglagyára, akkor van még olyan tégla, amin rajta van a JH-monogram. Ha beszél arról, hogy Gallai Istvánék micsoda kedves dínomdánomokat tartottak citeraszó mellett a családi otthonukban, lesz, aki elvezet a házhoz, ahol egykor mindez történt. Nem folytatom. Gondolom, egyértelmű, hogy arra gondolok, Gion műveinek a valós fizikai és történeti, történelmi háttere gazdag és bőséges lehetőséget biztosít a kutakodásra.
A kép forrása, ahol a kálváriáról bőséges információt is találsz, Szenttamás honlapja
Arról nem is beszélve, mit jelent a Kárpát-medencében, hogy Gion jugoszláviai magyar író volt. Ráadásul a kommunista érában volt jugoszláviai magyar író. Duplacsavar. Aki aztán Magyarországra költözött. Triplacsavar.
AMIRŐL SZÓ VAN
Röviden vagy hosszan mondjam? Röviden: mindenről, ami Gion Nándor. :-D
Hosszabban, úgy vélem, informatívabb leszek. Mivel a gioni életmű gazdag és sokrétű, úgy gondolom, a monográfia szerzőjének a legnagyobb feladat nem az anyag összegyűjtése, hanem a szerkesztése volt. (Mondom ezt labdaszedegetőként, a pálya széléről, kibicnek semmi sem drága alapon.) Vagyis a tengernyi anyagban meg kellett találnia a rendező elvet, elveket. Ami aztán úgy működhetett, akár egy kaleidoszkóp: ha így tekerem, ezt látom, ha úgy, amazt.
Fellapoztam a tartalomjegyzéket, gondoltam, lustaságból beszkennelem és citálom. Azonban az a trükk, hogy a tartalomjegyzék nem mondja el, amit én akartam mondani. Pedig meggyőződésem volt, hogy de. Csakhogy a tartalomjegyzék a másodrendű alcímekig dolgozik. A finomságok pedig a harmadrendűeknél kezdődnek. Így jártam, meg kell próbálnom a saját szavaimmal összefoglalni, mi minden van a könyvben. (Foglald már nekem össze, légyszi', mit látsz a kaleidoszkópban! Köszi! Na, ugye!)
Gion életművét nagyobb egységekre bonthatjuk. Kronológiailag is, a művek jelentősége szerint is. KÁI értelemszerűen a délvidéki magyar irodalom alapját jelentő tetralógiát (A virágos katona / Rózsaméz Ez a nap miénk / Aranyat talált) veszi először górcső alá. Gion a négy regényt 1973 és 2002 között jelentette meg. Vagyis a tetralógia elejét még a kommunista rendszer Jugoszláviájában írta. Ennek nyomai vastagon tetten érhetők a regények rejtjelezésében. A korábbiakat természetesen mélyebben. okosabban, furfangosabban kellett kódolnia. Értelemszerűen nem kedvezett a szókimondásnak sem a kisebbségi lét, sem a kommunista uralom. A kódok, rejtjelek, amelyeknek eszközei az események átcsoportosítása, hangsúlyaiknak áthangolása, a szereplők nációival való puzzlézás, az ideológia egymásba csúsztatásuk, mind-mind olyan eszközök, amelyeknek a felismeréséhez, dekódolásához ismerete szükségeltetnek. (Vagy KÁI könyve:)
Mert például kinek tűnne fel egyébként, hogy a regényben a német kisebbséggel mondat ki olyan dolgokat, amelyeket a magyarokkal kimondatni öngyilkosság lett volna? Vagy ki ismerte fel, hogy a németeket még inkább kisebbséggé tette, mint amennyire azok voltak? Vagy hogy visszakézből mintegy a magyarokat tette meg bizonyos eseményekben felelősnek, csak azért, hogy védje őket, és egyáltalán kimondhassa a valóságot. (Ennek kifejtése itt elég hosszú lenne, vedd úgy, ha másért nem, emiatt mindenképpen érdemes elolvasni ezt a könyvet.)
Vagy ki gondolná manapság, hogy milyen hihetetlen nemzetmegtartó jelentősége van a van a vallásnak?
Ezt is leírtam már máshol, de annyira ide illik, hogy nem tudok ellenállni. Tudnod kell, hogy nem vagyok katolikus. Majd húsz évig egy protestáns közösség tagja voltam. Szerelmetesfeleségtársam katolikus, de a vallását tulajdonképpen soha nem gyakorolta.
2009-ben Erdélyben jártunk. Egy napon, amit csak úgy véletlenül választottunk, a Szent Anna-tó volt a programunkban. Odafelé már feltűnő volt, hogy nagyon sok kocsi jött arrafelé, de arra gondoltunk, hogy minden bizonnyal ennyire kedvelt turista látványosság. Nem erről volt szó. Aznap volt a búcsú.
Éppen akkor értünk le a part menti kápolnához, amikor kezdődött a mise. Valami nagyon volt ott. Valaki nagyon ott volt. Nem csupán a hely, nem is az egyébként jó prédikáció, nem is annyira a mise végén közösen énekelt Himnusz (aminek ott egészen más jelentősége és hatása volt), nem is annyira a Székely himnusz. De amikor egymásra néztünk SzFT-vel, mindkettőnknek csendes boldogsággal csorogtak a könnyei. Azt hiszem, nem tudom neked elmondani...
De azt igen, hogy elemi erővel tört rám a felismerés: a vallásnak, a katolicizmusnak mekkora szerepe volt Erdélyben a magyarság, a magyar nyelv megmaradásának, megőrzésének. S ott ezért is hangzott másképpen, hogy a „maroknyi székely porlik, mint a szikla”.
A gyerekeink tömkelege, mind a három meg csak nézett ránk, miért sírunk. Életem egyik legmélyebb, legmegrázóbb élménye volt.
Gion nem egyetlen élmény, hanem egy fél élet tapasztalatából jutott erre a következtetésre. A Vajdaságban mintegy ötvenezer magyart öltek meg, vertek halálra, fejeztek le, fűrészeltek ketté, húztak karóba, égettek meg, nyúztak meg elevenen, a későbbi, kommunista szerb testvéreink, a Jugoszláv állam tudtával. S erről a rendszerváltásig még csak beszélni sem lehetett. Sem itt, sem ott. Vagyis felróhatatlan, ha Gion írásainak a hátterében, középpontjában, ha erősen dekódoltan is, de a '44-es események állnak. Óhatatlan, hogy KÁI róla szóló könyvének is ez ne ez legyen az egyik fő mondanivalója. Mármint nem a tömeggyilkosságok, hanem Gion szimbólumainak a visszafejtése. Mondhatom, csuda izgalmas! Komolyan!
Ezzel együtt azt is mondom, Gion írásainak a nagysága talán abban is áll, hogy például az ifjúságinak nevezett regényeinek (A kárókatonák még nem jöttek vissza, Sortűz egy fekete bivalyért) olvasásakor eszembe sem jutott dekódolni a szöveget (mondtam már többször, naiv vagyok és figyelmetlen), mégis csudára élveztem mindkettőt. Főleg az elsőt. Ez viszont azt jelenti, hogy Gion képes volt hagyma-szövegeket alkotni: mindenki annyi réteget hánt le magának, amennyit képes megemészteni, amennyi jól esik, amennyit csak bír, és nem lesz hiányérzete.
AMIRŐL SZÓ VAN, DE KICSIT SOK
Ha teljesen őszinte vagyok, azt is el kell mondanom, hogy KÁI fejtegetéseinek voltak olyan, számomra mellékvágányai, amelyek felvetésként érdekesek voltak ugyan, de oldalakon keresztül már unalmassá és céltalanná váltak. Két agymenete volt, amiken némi nyögve nyeléssel rágtam át magam.
Az egyik, és ez volt még számomra az érdekesebb, hogy Gion milyen nevekkel játszott az írásaiban, és mely neveknek volt valós személy az alapja. E részben nem a tetralógia szereplői voltak górcső alatt, mert ott egyértelmű, hogy valós szereplőkről volt szó, hanem másodrendű alakokról. Becsülöm KÁI-t, hogy mindezt összemolyolta, de a pillanatnyi érdekességet nagyjából percek alatt felejtettem el, és biztosan ez lesz a rész, ami miatt a könyvet a kezembe nem fogom venni. Az más részekért fog megtörténni.
A másik szakasz, és ez van előbb a könyvben, nekem annyira elvont volt, hogy majdnem le is tettem miatta a kötetet. Túlságosan az elejére került a szerkesztéskor: félek, elriasztó. A terekkel foglalkozik Michel Foucault, francia filozófus írása nyomán. No, ez a szakasz semmilyen szinten nem ragadott nyakon, ritkán teszek ilyet, némi gyenge próbálkozás után simán átlapoztam, és nem hagytam, hogy annyira az egész könyvtől elvegye a kedvemet. Jól tettem. Mert utána jönnek a simán fogyasztható érdekesség, izgalmasságok.
ÖSSSZEFOGLALÁS
Egy szerző minden művéről összefoglaló, részletes, feltáró, elemző könyvet írni lehetetlen. Legalábbis, ha egy egy könyvnél többet írt. Természetesen vannak hiányai ennek a könyvnek is. Természetesen maradtak ki belőle dolgok, szempontok, sőt, művek is. De arra mindenképpen tökéletesen alkalmas, hogy rámutasson a föld alatti forrásokra, és a felhők feletti dolgokra: ha valaki akár csak egy Gion könyvet is olvasott, és érdeklődés kelt benne a szerző iránt, annak érdekes és hasznos lesz ez a könyv.
Már csak azért is, mert KÁI jól szerkeszt és érthetőn, minden lilaságtól mentesen ír. (Jó, mondom, a terekről szóló részt ne vegyük alapul!) Vagyis Gion írásait kedvelő barátaim, KÁI könyvére fel, nem fogtok csalódni!
Napkút, Budapest, 2017, 424 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632636849
9/10
2021 január vége felé, a hosszú betegácsi utáni első munkahetem vége felé: gond nélkül vette a szervezetem a régi-új felállást
(Cikk a könyv vajdasági bemutatójáról: itt )
Könyvek Gion Nándorról:
Kurcz Ádám István - Horváth Futó Hargita (szerk.): Gion Nándor
Elek Tibor: Gion Nándor írói világa
Balogh István: Gion Nándor elbeszélő stílusa
*
Néhány könyv az 1944-es vajdasági tragédiáról:
Matuska Márton: A megtorlás napjai
Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában
Cseres Tibor: Hideg napok – Vérbosszú Bácskában
Illés Sándor: Akikért nem szól a harang
Köszönet a Napkút Kiadónak
a recenziós példányért és a folyamatos együttműködésért!
Egyéb, a Napkút Kiadó által kiadott könyvekről írt értékeléseim
Kurcz Ádám István–Horváth Futó Hargita: Gion Nándor-album (Hang-Kép-Írás)
Gion Nándor: Keresünk egy jobb hajót
Gion Nándor: Krisztus katonái a Görbe utcából
Halmai Róbert: Nagyapám
Borcsa Imola: Magnebéhat
Hegyi Ede: A senki
Novics János: Hózentróger
Kása Ferenc: Hogyan indítsd újra az Univerzumot?
Kurcz Ádám István–Horváth Futó Hargita: Gion Nándor (Hang-Kép-Szó)
Anne-Leena Härkönen: Köszönöm, nem
Bereményi Géza: 150 dalszöveg Cseh Tamás zenéjére
