Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Kepes András: A boldog hülye és az okos depressziós

Kepes András roppant kellemes, igazán semmit mondó könyve, hogy asszonygya „az élet, a világmindenség meg minden...”

2021. március 03. - Mohácsi Zoltán

kepes_a_boldog_hulye.jpg

Mostanában ömlenek rám a könyvek innen is, onnan is. Ne tudd meg, mi van az asztalomon. Pedig amúgy sem túl nagy. Eddig kínosan vigyáztam arra, hogy ott ne legyen könyv. Hát most van. Örülök is, meg nem is. 

Erre mi történik? Na, mi? Még anyósomtól is kapok kölcsön könyveket! Ebbe a Kepesbe csak beleolvastam, és Márta néni máris tuszmákolta, hogy vigyem el nyugodtan, ő most mást olvas, biztos jó, ő szereti az írásait, de erről semmit sem tud. 

Én sem tudtam, tudatlan voltam, de most már tudós vagyok. Hogy mit tudok? Nosza, lássunk is neki!

Kepes Andrással a magam részéről a Stúdió nyolcvanvalahány adásaiban találkoztam először elmélyültebben. A Stúdió egy kulturális heti műsor akkoriban, amikor még csak két tévécsatorna sugárzott, és az internetnek híre-hamva sem volt. Évekig néztem a műsort. Nem csupán Kepes vezette, szerkesztette, ott volt még Baló György, Szegvári Katalin, Petrányi Judit és Érdi Sándor. Nagyon szerettem a témákat, a riportokat, és különösen azt az érzést, hogy rettentő műveltnek, árnyaltnak, tájékozottnak gondolhattam magamat, mert elmondhattam, hogy én mindig nézem a Stúdiót. 

Kepes Andrást az intelligenciája, a visszafogottsága, a korrektséget, megbízhatóságot sugárzó megjelenése, a kellemes hangja nagyon szimpatikussá tette a számomra. Voltaképpen ez azóta sem változott, s remélem, hogy ennek oka Kepes András következetessége és nem az én tájékozatlanságom és érdektelenségem! Van egyáltalán valaki, aki nem kedveli őt? 

Szégyen, nem szégyen, nagyjából semmit sem olvastam még Kepes Andrástól, pedig már jó ideje nem csak tévés szerkesztő, újságíró, hanem író és megválasztott legsármosabb magyar férfi is.

Ránéztem most a könyveire, ahogy az előbbi mondatot leírtam, és két dologgal szembesültem: a) nincsen is neki olyan nagyon sok könyve: nyolcat írt b) az egyiket, a Szerencsés utaim címűt a seregbeli vendégszereplésem idején olvastam; semmire sem emlékszem, csak a fílingre amit okozott, és ami talán ismerős valahonnan: milyen művelt, jó fej vagyok én, hogy ilyeneket olvasok! 

kepes_a_boldog_hulye_ka.jpgKétségtelenül jól áll neki a kor, és a megnövesztett szakáll, ami ebben az esetben őt fiatalította. De nem gondoltam, hogy már Kepes András is betöltötte a hetvenedik évét. Azta'!

*

S akkor itt van ennek a hetvenes éveiben járó írónak, szerkesztőnek, újságírónak, sármőrnek a legfrissebb könyve. Amikor kinyitottam, fogalmam sem volt, mire számítsak. Az első pár oldal azonnal megfogott. Kapásból és csípőből nem értettem egyet vele, de a témafelvetés érdekesnek tűnt. 

Arról gondolkodott Kepes úr, ami a könyvének a címe. Méghozzá egy Popper Péter idézet kapcsán, amelyben azt állította, hogy manapság a boldogsághoz kétféle viszony létezik. Vagy boldog valaki, de akkor egészen bizonyosan hülye. Vagy okos, de akkor egész biztosan boldogtalan. 

Manapság az intelligens ember depressziós vagy boldog és hülye.

– így festett Popper Péter konkrét mondata.

Gond nélkül belátom, hogy piszok jól hangzik, nagyon frappáns megfogalmazás. Bár egyszerűen nem igaz. Se pro, se kontra. Sem az eleje, sem a vége.

Úgy gondolom, hogy Popper Péter ezúttal is a saját bizonyítványát magyarázta. (Pontosan úgy, ahogyan akkor, amikor azt bizonygatta, hogy nincsen évtizedekig tartó hűség a párunkhoz. Nincsen, mert nem úgy alkotott meg bennünket a teremtő evolúció [részemről: Isten], hogy ilyen sokáig beérjük egy párral. Így teljesen érthető, hogy a mai házasságok rendre tönkremennek.) Gombhoz a kabát.

Az ember szeme először jócskán kikerekedik, később csak a fejét csóválja: egy ekkora névtől sokkal többet várna a csupasz önigazolásnál.

Nem megkerülhető a kérdés, de én most megkerülöm: vajon Popper ennyire depis volt? Engedjük el Popper lelkivilágát!

Kepes könyve kétszáznegyven oldal. Ha eltekintek az igazság tartalmától, Popper mondata akkor sem ütős annyira, hogy ennyi oldalon törpöljünk felette. 

*

Jelen szerzőnk azonban úgy döntött, nincsen igazam, igenis, megér egy könyvnyi misét a téma. 

Vajon miért gondolják az emberek, hogy a tudatlanság boldogság, miközben valamennyien szeretnénk boldogok és egyben okosak is lenni, és valami ilyesmit kívánunk a gyerekeinknek is. Úgy döntöttem, a tudomány segítségével, különböző kultúrák elképzeléseire és saját élettapasztalataimra támaszkodva végére járok, egyáltalán lehetséges-e ez? Erről a hiú kísérletről szól ez a könyv. 

Csak lestem. Már a felvetést sem értettem. Tényleg ezt gondolják az emberek? Miközben Szalacsin, a Polgár úrhoz, a Jenőhöz-ön röhögnek, meg hogy Angilaliban milyen gazdag a tojásleves? 

„Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”

A rettentő sokszor félreértett bibliai idézet, Jézus boldogmondása nem azt jelenti, ami értelmet oly sokszor tulajdonítanak neki. Jézus természetesen nem arra akarta rávenni a tanítványait, hogy legyenek hülyék vagy őrüljenek meg, mert akkor üdvözülnek. Nem az elmeállapotuk, hanem a gondolkodásmódjuk megváltozására apellált.

A lelki szegénység még csak nem is az érzelmi IQ hiányára utal. Sokkal inkább az üdvösség, Isten jelenlétének a vágyására. Az a lelki szegény, aki gazdagabbá akarja tenni a lelki életét, aki a sötétéből a fényre akar jönni. 

De megint nagyon elkalandoztam.

Aztán Kepes András azt ígéri, hogy a tudomány segítségével írja a könyvét. Meg az, hogy lesznek itt kultúrákra támaszkodások. Sőt, még azt is, hogy a végére jár a kérdésnek. Hiú kísérlet, valóban, de bevezetésnek kétségtelenül csuda jól hangzik. 

Túl azon, hogy az egész alapkérdés nem ér annyit, hogy könyv szülessen róla, mindaz, ami tervben volt sokkal szárazabban hangzik, mint ami ténylegesen megszületett. 

*

Mi született meg? Miről szól a könyv? Régen kérdeztél ilyen nehezet. Igazából a felvetett kérdésről csak nagyon átabotában. Persze mert minden összefügg mindennel, mondhatjuk, hogy dehogynem, azonban ez vaskos ámítás lenne.

Olyan érzésem volt végig, hogy Kepes András csak írni és beszélgetni szeretett volna egy kicsit. Mert ez a könyv nem is szól semmiről.

Olyan mint a Kis Találkozások kis beszélgetései. Nem érdektelen, nem unalmas, ellenkezőleg, ölelős, összecsókolózós. A problémákat nem oldja, világot pláne nem vált meg, s úgy igazából semmi sem semerre. Kis találkozás: néha nagyon jól esik, örülünk neki, megédesíti az estét, értelmet ad a napnak. Jól esik átélni.

kepes_a_boldog_hulye_1.jpg

Forrás

Terített asztal, de nem meisseni porcelánnal, damaszt abrosszal, érett ezüsttel, hanem kockás abrosszal, éttermi szalvétával, vizes pohárban kisfröccsel, egy-egy pohár Unicummal, pörkölt, galuska, ubisali. Csak úgy óbudaiasan vagy zorádi tabánosan. A fekete el ne maradjon, meg a hamutartó, és játsszuk azt, hogy a szivarra nem az étterem előtt gyújtunk rá, hanem a kockás abrosz felett. 

Egy kocsmai, vendéglői beszélgetés soha nem szerkesztett, semmiképpen sem stilizált. Még a helyesírás ellenőrző sincsen ráengedve. Fésületlen, ide kap, abba harap, mégis halad, s ha nem, akkor sincs semmi, mégis élvezetes, mégis jó együtt lenni. 

Egy fél szóval sem merném azt állítani, hogy az olvasás során a felvetett alap-műkérdés válaszához egy jottányit is közelebb jutunk, de szerencsére nagyjából Kepes András is elfelejti, hogy felvetette. Kár is lenne ragaszkodnia hozzá!

Ellenben elég sokat megtudunk a hetvenes Kepes Andrásról. Ennek jobban örülök, mintha a hetven éves Kepes András tutifrankó, transzcendens, életmegoldó gondolatairól tudnánk meg sokat. Így a szerző mesél erről-arról, próbál a témánál maradni, de mindannyiunk és az ő hitelessége végett is szerencse, hogy nem sikerül neki. 

Mondjak konkrétumot? Igazán nem tudok. Azért nem, mert nem füllentek, tényleg nem találtam meg a gondolatok közötti összekötő kapcsokat, a gondolati ívet pedig végképp nem. De azt is komolyan mondom, hogy annyira nagyon nem is hiányzott. Egyszerűen jó volt olvasni. Akkor is jó, ha annyira vegyesvágott, hogy a vecsési savanyítók sírva fakadnak az irigységtől és a sorban állnak Kepesnél a csalamádé végett. Van itt minden, ami csak kell, meg olyan is, ami nem kell. Párkapcsolat, szociológia, nemiség, családtörténet, gyereknevelés, név nélküli Orbánozás, csillagászat. Kepes András csak éppen az én blogomról nem beszél. :-)

Peregtek az oldalak, én meg nem tudtam letenni a könyvét. Felrémlett néha a kérdés, hogy tulajdonképpen mi köze van ennek ahhoz, amannak meg emehez, de a kockás abrosz felett nem szerkesztjük egymás szövegét, csak élvezzük. Vagy hülyeségnek tartjuk. Hogy a következő körben újra koccinthassunk a barátságra. S aztán, amikor hazamentünk, csak az maradt meg, hogy jó kis semmitmondó este volt. De miért kellene mindennap megváltani a világot, amikor Krisztus is csak egyszer tette meg? 

 

Libri, Budapest, 2020, 250 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634338086

Élvezeti érték: 8/10
Tartalmi érték: 4/10

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr8216430536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása