Az elmúlt hetekben került a kezembe a Kockás képregény-magazin 91. száma, s két képregény le is nyűgözött belőle alaposan. Nézegettem a kiadó honlapját, és ott figyeltem fel a Seuso mozaikra. Egész pontosan a lenyűgöző borítójára.
A témáról mintegy félfüllel hallottam már, de ha bármit részleteiben kellett volna mondanom róla, bizony nagy zavarba kerülök. Pedig a sztori felszínesen nézve annyira nem komplikált.
Adva van úgy kerekítve hetven kiló ezüst, tálalóedények formájában. A római birodalom korából. Amit valamiért, valamikor, valaki elrejtett, hogy aztán az egész a föld alatt pihizzen a XIX. századig. Akkor egy törtrésze előbukkant. A hetven kilós pakk többi része csak a XX. század dereka után nyújtózott egyet, de akkor sem nagy közönség előtt. Egy Sümegh József nevű segédmelóshoz kötődött néhány darabja, hogy aztán Sümegh elég gyorsan megöngyilkolja magát, s a kincs maradéka meg hosszú évtizedekre még az ismeretlenben maradjon. A kilencvenes években Angliában bukkant fel újra, de akkor már dömpingben. A magyar állam 4,5 milliárd forintért vásárolta meg a komplett kincsmennyiség őrzési jogát.
Sokak fantáziáját megragadta a tálaló készlet sorsa. Eddig legalább nyolc könyv született róla. A nyolcból három ismeretterjesztő, a többi szépirodalmi megközelítés.
A kép a moly.hu találati listáját mutatja meg.
Vagyis erről szól a képregény.
A kemény fedeles könyv előszavában az író, Kiss Ferenc elmeséli, hogy valakitől kölcsönkapta valamelyik szépirodalmi feldolgozást. Ami nem akarta őt elengedni, izgatta, bizgette a fantáziáját, írni kezdte a képregény forgatókönyvét, s közben megkeresett több rajzolót, akarnának-e részesei lenni egy ilyen többstílusú, egy témájú projektnek. Akartak.
A rajzolók, alfabetikus sorrendben: Sarlós Endre, Sváb József, Szendrei Tibor és Tebeli Szabolcs. Ilyen a fizimiskájuk, ha az bármit mond is. A fotók sorrendje az alfabetikát követi, azzal a kiegészítéssel, hogy az első kép Kiss urat ábrázolja.
Maga a könyv impozáns. Kemény fedelesnek kell elképzelned, így stabil, fűzött kiadványról van szó. A borító festménye kézben tartva még meggyőzőbb. A mérete valamivel nagyobb mint egy A4-es lap. Nem mértem le, de széltében, hosszában úgy két-két centivel. A belseje is szépen megálmodott, jól nézhető, gyönyörű a színezés és a nyomat is.
A történetet Kiss Ferenc feldarabolta. Ahogyan a Seuso-kincs (a Seuso név egyébként a kincs egyik darabjáról származik: a felirat ezzel a névvel illeti a tulajdonost, persze rómaiasan ebben a formában: Sevso) felbukkanásának a kronológiája adja. Ily módon négy részre bomlik a képregény sztorija
- A Római Birodalomban történő események. (Szendrei Tibor)
- A XIX. századi események. (Sváb József)
- A második világháború ideje. (Sarlós Endre)
- A szocializmus Magyarországa. (Tebeli Szabolcs)
Az egyes részek mögötti zárójelben annak a grafikusnak a neve áll, aki az adott korszakról szóló történetet rajzolta.
Ideáig minden rendben. Vajon így is marad? Ennek megítéléséhez két dolgot kell megvizsgálnunk, egyet pedig szem előtt tartanunk. Lássuk az utóbbit. Kiss Ferenc is felhívja arra a figyelmet, hogy mivel a történet egésze korokon át ível, nincsen egy adott főszereplője. Illetve a főszereplő maga a kincs, de hát, ugye, az elég passzív jelenség.
Ami kérdéses:
- Az adott korokban történtek, a történet mozaikjai a végén kiadnak-e egy teljes, összefüggő képet?
- Az egyes részek képi megformálása mennyire plasztikus, érdekes, megkapó?
ÖSSZEÁLL A MOZAIK?
Össze. Hibátlanul. Csak az arányok csúsztak el, nem is picit.
- A római korról szóló rész egyfajta bevezető, amely értelmet minden későbbi történésnek. Nyolc oldal.
- A XIX. századi történet megrázó, s a kinccsel való kapcsolata ügyes, csavaros. Kár, hogy csak hat oldal.
- A második világháborús szösszenet kapcsolata a fő csapással számomra eléggé mondvacsinált és laza lett, a befejezése pedig teljes hökkenet. Az érthetetlen befejezetlenség miatt. Szintén hat oldal.
- A szocialista Magyarországon játszódó rész szervesen kapcsolódik az eddigiekhez, mégis, ezzel elégedetlen lettem. Negyven (!) oldalról van szó.
Itt lassítok egy picit, mert indokolnom kell. S hangyányit előre is ugranom a következő alcím témájára.
Mert negyven oldal, magától értetődik, hogy sokkal több szereplős és cselekményesebb mint az előző szakaszok. Ezzel, bár fura, tán még nem is lenne baj. A baj az, hogy nekem teljesen simán összekeveredtek a szereplők. Tudod, hogy ki kicsoda? (Itt ugrok előre egy cseppet.) Sajnos ennek kigubancolásában a rajzok sem voltak magától értetődőn a segítségemre. Ahogyan a történet túlbonyolítottá vált, úgy a rajzolt szereplők sem bírtak egyedi jelleggel. S ez viszont a megértés rovására ment, ráadásul ezen epizód hossza miatt nyalogatta a közömbösség határait. De mert a kincs történetének nincsen ott vége, ahol a képregény véget ér, így nem egy felvitt hangsúly, hanem csupán egy kitartott „mmmmm”-el ér véget a képregény.
A KÉPI MEGFORMÁLÁS
– Ízlések és ficamok – szokta mondani Szerelmetesfeleségtársam, akivel a mai napon vagyunk tizenkét éve házasok.
A tervünk szerint Debrecenbe mentünk volna egy hosszú hétvégére, de a védettséginek hazudott oltási balhé miatt a Római part lett belőle, hogy legalább ezen a napon ne otthon főzőcskéjjünk. De ott is ugyanúgy szerettem őt mint ahogyan a második pillanattól szakadatlanul.
– Tudod, tizennégy éve vagyunk együtt [mert nem azonnal vettem feleségül, a közös lakhatás volt a prioritás], de egy pillanatát sem bántam meg! Kritikus év ez a tizennégy: az összes előtted levő feleségem [egy] a tizennegyedik évben közölte velem, hogy abszolút szuper pasas és ember vagyok, de nem kellek neki. Tehát figyelj oda, mit mondasz idén!
– Hát Morzsám, tőlem ilyet nem fogsz hallani!
Ámen!
Úgy általában is a magam véleményét szoktam írni, és egy pillanatig sem gondoltam, hogy azt kifejtve megmondom a visszavonhatatlan és megfellebbezhetetlen überfrankót, a rajzokra a szubjektivitás sokkal erőteljesebben, hatványozottan vonatkozik.
De még mielőtt, azelőtt az íróról néhány szót.
KISS FERENC 1966 óta képregény-gyűjtő. Majd elmondhatta, hogy tanítványa lett a magyar képregények ellentmondásos, egyeduralkodó írójának, Cs. Horváth Tibornak. CsHT halála után gyakorlatilag ő lett a magyar képregények írója. Staféta a kézben. Egy darabig.
Vagyis nem olyan játékos, akinek most magyarázzák a szabályokat, látott már focipályát belülről és semmi gondja nincsen sem az állóképességével, sem a labdakezeléssel.
SZENDREI TIBOR (római kor)
Szerelem első látásra. Mármint nem a grafikus, a férfi, hanem a művei. Annyira önmagukért beszélnek, hogy nagyon nincs is mit hozzátennem. Kidolgozott, precíz, dinamikus, kifejező rajzok, szempontok. Nem akarja senki stílusát követni, meg van a magáé, s ez nekünk, olvasóknak egyszerűen nagyon-nagyon jó.
Nem láttam/olvastam még más képregényét, csak a neten néztem körbe, mi mást csinált még, de konzekvensnek tűnik a minőségében az úriember.
SVÁB JÓZSEF (XIX. század)
Az ő munkája stílusában hajadzik Szendreiére, de, hm, hogyan is mondjam... Nem jó szó, hogy kevesebb a részlet, mert olyan épületeket, utcaképeket rajzol, hogy megszólalnak. De mégis, (tudod, nagyon-nagyon szubjektív vagyok!) egy hangyaférfinemiszervnyit nekem kevesebb volt benne az élet. A hangsúly hangsúlyozottan nem a kevesebb, hanem a hangyastb szón van. Az a kép, amely az apa fájdalmát mutatja be, nekem a valóságban is üvöltött, itt bent [a blogíró a koponyájára mutat], és az előző képkocka még inkább aláhúzza az elementáris, szívből jövő, állati fájdalmat. Minden, de minden benne van abban a képkockában. Az ábrázolás annyira megrázott, hogy abba kellett hagynom az olvasást, és le kellett kicsit tennem a könyvet.
Bravó, Sváb úr, kalap leemel, derék meghajol, hálás szív a tenyéren kinyújtva!
Sváb József munkáit tekintve is teljesen szűz voltam eddig.
SARLÓS ENDRE (második világháború)
Nos, ő az, akit nem kell bemutatni. A magyar képregény világának egyik, szerencsére ma is élő öregje, dojenje. A rajzaival gyerekkoromban nehezebben barátkoztam meg, Korcsmáros, Zorád, Dargay, Fazekas simán beelőzte, de azért mindig szerettem amiket csinált. (Most meg arra gyúrok, hogy összegyűjtöm az újra kiadott munkáit.)
Sarlósnak nagyon egyéni stílusa van. Kicsit ki is lóg ebből a könyvből. De egyáltalán nem rossz értelemben. Sarlós rajzai inkább festmények.
Akkor jöttem rá, hogy miért volt hiányérzetem ennek a szakasznak az olvasásakor, amikor lapozgattam, hogy melyik kockát fotózzam le. Az volt a baj, hogy mindegy melyiket. A mindegy volt a baj. Mert nincsen kiemelkedő, hangsúlyos, torkon ragadó, kiemelkedőn gyönyörködtető. Nem tudtam eldönteni, vajon a történet nem hozta ki a szerzőből azt a csettintésnyi pluszt, vagy a plusz hiánya tette laposabbá a harmadik történetet.
TEBELI SZABOLCS (szocialista Magyarország)
No, vele vagyok legnagyobb bajban. S vele leszek a legszubjektívebb. Már csak azért is, mert vele van leginkább tele a könyv. (Tudod, negyven oldal.)
Ahogyan fentebb írtam, a gabalyodó történet szereplőinek a jól elkülöníthetőségében nem nagyon segít a rajzoló ábrázolása, így a gabaly követhetőségében sem. Másfelől nekem nagyon Janus-arcú a stílusa. Voltak olyan képei, amelyek lenyűgözők. Ezekből fotóztam párat, dicséretül. Az utcák, a hátterek ábrázolása Tebeli esetében egyszerűen lehengerlők. Az emberábrázolások viszont vagy igen, vagy nem. A mozdulatok, mozgó testek, testrészek kifejezésében éreztem valami esetlegességet. Még csak nem is modorosságot, hanem inkább technika-hiányt. Hogyan is mondjam...? Talán az a legkifejezőbb, hogy számomra nem éltek a mozdulatok. Már majdnem, de a majdnem inkább nemet jelent, hiába ismerem a fél pohár víz szemlélésének a példáját.
Tebeli Szabolcs egyéb munkáit nem ismerem, belőle is műveletlen vagyok.
ÖSSZESSÉGÉBEN
nem nagyon tudok mit mondani. Egyáltalán nem bántam meg a rá szánt időt, s miközben kimondhatatlanul értékelem a generációk összefogását a cél érdekében, a végeredmény mégsem ragadott sem tokon, sem szíven, sem esztétikailag, sem érzelmileg, sem a kalandfaktort illetőn. S mert csettintéssel elismerhető a könyv mint kiadvány, ebben benne van az is, hogy bizony nem olcsó. Ezért annyira nem rohanok megvásárolni. De az első két grafikus teljesítménye miatt ha valahol szembe jön velem, félre nem állok, s mondjuk a jelenlegi árának a negyven százaléka már lehet alku alap.
Vitanum, Budapest, 2019, 64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150068985
6,5/10
2021 májusának a vége. Van még ünnep ebben a hónapban: holnap születik a sok éve született elsőszülöttem, a lányom. Ma meg bezavart a Római partról egy-két zápor: amióta hazaértünk, süt a Nap rendületlenül. De ma a lízingelt lányom cangájával voltam, mert az enyém szervizben dekkol: őszintén remélem, hogy legalább olyan jó lesz, mint a mai canga! Megnyugodtam egyébként: kezdtem félni, hogy az én állóképességem rongyolódott le annyira, hogy már a lányokkal is alig tudom tartani a tempót, közben csak a bringa amortizálódott sok ponton.
