Szokás szerint csak szörföztem a Napkút Kiadó honlapján, és úgy került elém ez a kötet. Semmit sem tudtam a beszélgetőpartnerekről, se pro, se kontra.
Az előbbiről a címből kiderülhetők fogtak meg.
Az utóbbiról még a honlapról kiderült, hogy író is. (Bár meg kell mondanom, hogy a könyve, amit szintén kértem a kiadótól, legyőzött. Többszöri nekifutásra is. Még nem tudom, mit fogok tenni, mert kellene írnom róla, de számomra gyötrelem olvasni.)
Az interjú műfaját mindig szerettem. Azt hiszem, Mester Ákos egykori könyvével kezdődött, majd Friderikusszal folytatódott. Nem vagyok mániákus a műfajt illetőn, de a jó interjúkat szeretem. Könyvben is, folyóiratban is.
A jó interjúnak több feltétele van. Az alap, hogy az alany nyitott legyen, legalább kommunikatív. A másik alap, hogy a kérdező, a riporter felkészülten kérdezzen, tapintattal, de célratörőn, bizonyos értelemben gátlások nélkül.
Kamaszkoromban valamiért úgy véltem, az interjú műfaja Gordiusz csomójának a vége, az aranycsinálás titkának a felfedése, az Nagy Igazság kimondásának a lehetősége. Akkoriban a rocksztárokkal készített interjúkat űztem. Ilyen kincs volt/lett Miklós Tibor antikváriumban talált kötete, a *Keresem a szót, keresem a hangot”. Meg aztán később sok más. De igazi kincsnek számított a Modern Könyvtár sorozatban megjelent „Nagy írók műhelyében” kétszer két kötete.
De az aranycsinálás titka egyikből sem derült ki. Mindössze az, hogy minden interjúalany: ember. Aki nem tudja egész biztosan az überfrankót. Azt akkoriban még csak számításba sem vettem, hogy a magyar sajtóban a frankónak meg csak törtrésze jelenhetett meg. Ezért például a rockzenészek nem is beszélhettek igazán őszintén. Ha megtették volna, az a karrierjük végére tett volna pontot. Kompromisszumok nélkül akkoriban nem ment semmi. Az aranycsinálás titkát emiatt sem találhattam akkoriban senki szavaiban.
Miért olvastam el ezt a könyvet?
Az interjúkötetekben mindig akadt olyan beszélgetőalany, akit nem ismertem. Volt, akinek még a nevét sem. De jobbára nem ugrottam át a számomra ismeretlen személyeket. Ahhoz azonban, hogy egy számomra ismeretlen, soha nem hallott nevű emberrel készített interjúkötetet elolvassak, még nem volt példa. Nos, ez a kötet az első ilyen.
Miért? Ó, nagyon egyszerű!
EGYFELŐL, ahogyan mondtam, a kötet címe. Mert az, hogy valaki magyarként három pápa alatt is szolgál, nem tűnik kis dolognak. Mert persze az írnokot úgy képzelem el, hogy ott ül a nagy ember mellett (majdnem azt írtam, a lábai előtt) és szorgalmasan jegyzi, amire utasítást kap. Persze, ha elszakadok a belém égett sztereotípiától. (Nyugodtan képzeld az írnok mellé az udvaribolondot és az udvari főkóstolót, meg az alabárdos őröket, s máris pontosan láthatod, milyen kép él bennem egy írnokról.)
A MÁSIK ok Somorjai Ádám arca. Szimpatikus, nyitott embernek tűnik, nem igaz? Minden bizonnyal benne van a tudatalattimban az is (illetve immár nem ott), hogy emlékeztet Czakó Gáborra. Remélem, ez egyikük számára sem dehonesztáló!
Van HARMADIK OKOM is. A Római Katolikus Egyház maga. Ami elképesztőn ambivalens a tudatomban. Erről tehet a neveltetésem is, a szocializációm is, a vallásos múltam, és az olvasmányélményeim is. Akarok róla beszélni!
Igen sokáig a vallás és az egyház, ami számomra egyazon dolog volt, az elmaradottság és a bigottság megtestesítője. Mondjak hívószót? Quasimodo és Esmeralda, meg tudod, az a gazember Frollo. Meg az ezer hasonló történet. Amikben mindig az egyház és a papok voltak a negatív figurák. Ne felejtsd el, hogy mikor nőttem fel! (Ha nem tudod, a hatvanas évek végén születtem.)
Aztán egy katolikus család elcipelt egy félig legális, félig zártkörű filmklubba, ahol a Napfivér, Holdnővért vetítették. (Igen, sziasztok, Hórvölgyik, ti voltatok azok! :-) ) Elvesztem. Vagyis inkább megkerültem. Nem vehemensen, nem látványos megtéréssel, csak kicsi kapu nyílt bennem. Ami a múló idővel egyre tágult. S mintegy jöttek a véletlenek: Mika Waltari és Az emberiség ellenségei, de főleg Az ország titka. Meg a Joni című könyv, a fejesugrástól lebénult, később megtért lánnyal. Ez igaz sztori. Meg a Sztárcsinálók, meg a Jézus Krisztus Szupersztár. Meg a jáki templom egy szobra. Meg Rajágh Laci a katonaságnál, a maga katolikus családi hátterével, piarista gimnáziumával, széles körű műveltségével, és a feleségével, Picurral. Általuk jött C. S. Lewis és Chesterton. Meg Hamvas Béla. Laci szimpatikussá tette II. János Pált is.
Nem sorolom tovább a kis lépcsőfokokat, túl hosszú lenne.
De '90-ben jött egy evangelizáció a KEK-en, annak következtében meg tizenhét év aktív keresztény élet, Biblia-körök, előadások tartásával, folyóirat főszerkesztésével, Az adventisták tanításában a római egyház szerepe nem dicsőséges. A próféciamagyarázatukban egyenesen lutheri nézeteket vallanak Rómáról. Semmi bajuk a katolikus emberekkel, de a katolicizmust elutasítják, és azt vallják, a Jézus Krisztus visszajövetele előtti időkben igen csúnya szerepe lesz. S hogy a pápaság intézménye, és nem egy tanítása teljesen Bibliátlan.
Ezzel együtt a katolikus egyház nemzet-megtartó ereje például vitathatatlan. Ha voltál már Erdélyben, mondjuk a Szent Anna-tó partján, a búcsú napján, és hallgattál már magyar nyelvű misét, tudhatod, miről beszélek. Ahogyan a tudomány és a lelkiség életben tartásának az ereje is köthető a katolikus egyházhoz. Elképedsz, ha utána nézel hány tudós, feltaláló került ki a katolikus egyház berkeiből! Tényleg lélegzetállító ám!
Meg persze a pedofil-ügyek, tudom. eszemben sincsen relativizálni őket. Ahogyan az inkvizíció borzalmait sem. De azonnal ott van például, hogy Teréz anyára ne is gondoljak, Böjte Csaba példája. Ami nem oltja ki az előző bűnöket, csak mintegy ellensúly az egyoldalúság ellen. (Gyorsan teszem hozzá, nem az adventisták védelmében, hanem szintén az egyensúly érdekében: amikor Rómát nem tartják Krisztus képviselőjének, nem a római egyház tagjainak a személyes bűneire alapoznak, hanem a hivatalos teológiájára és a történelmi szerepére.)
Nem sorolom tovább a nézőpontokat. Van itt innen is, onnan is látnivaló, gondolkodnivaló rendesen.
S van itt egy Somorjai Ádám nevű, rendkívül szimpatikus ember, aki a római egyház három feje mellett is írnokoskodott. És szimpatikus, meg hasonlít Czakó Gáborra.
Hát ezért.
Somorjai Ádám és II. János Pál pápa
(a fotó a könyvből való)
Beváltak-e a reményeim?
Igen és nem. Inkább nem. Alapvetően semmi baj nincsen a kötettel. Csak valahogy teljesen célját tévesztett. Pedig Isten látja a lelkemet, nagyon akartam szeretni. De tényleg!
Somorjai Ádám egy csuda kedves, értelmes, okos ember. Aki végtelenül diplomatikus is. Elmer István pedig nagyon jól kérdez, és szemmel láthatón jól ismeri a beszélgetőpartnerét és a katolikus egyházat is.
S ebből ered a kötet gyöngéje. Mert Elmer István arról kérdezi Somorjai Ádámot, amit nem tud. Csakhogy ez a nemtudás közel nem azonos az olvasó nem tudásával. Ohó, mondhatnám! Mert ugyanebből ered a kötet megdöbbentő aránytalansága is.
A könyv címe remek. Felhívja a figyelmet a „főszereplőre”. Maraggyá' már, egy magyar, három pápa alatt is írnokoskodott az oroszlán barlangjában...? Apám, miket tudhat ez a manusz?
AZ ÍRNOKSÁG
Csakhogy mire eljutunk az írnokságig, eltelik úgy kétszázhúsz oldal! Miközben kétszáznyolcvannyolc oldal a szöveg.
S az írnokságról kiderül a maradék hatvan oldal alatt, hogy közel sem arról van szó, ami az embernek eszébe jut a szóról. Tudniillik, hogy a pápa írni akar valamit, gyorsan ugraszt Somorjaiért, aki ezáltal olyan dolgokba lát bele, hogy az csak csuda. Mindebből csak a csuda igaz, de Somorjai a keresztre esküdött, hogy arról meg hallgat. A manóba!
Somorjai Ádám csakugyan írnok volt a Vatikánban, s igen, a pápa írnoka. Csak nem úgy, abban a rendszerben, ahogyan elképzeltük: Somorjai egy volt a többi között, ahogyan ő fogalmaz: csavar a gépezetben.
Ezzel nem fikázom azt a pályát, amit bejárt, mert azért az nem semmi. Csupán iparkodom eloszlatni a félreértéseket, nehogy úgy járj, ahogyan én jártam ezzel a könyvvel.
A kötetből csak néhány morzsányit tudsz meg a Vatikán működéséről, a tevékenységéről, a hatékonyságáról, a három pápáról (II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc). Persze az ember egy szerzetestől nem is arra számít, hogy miután huszonhat évet ott dolgozott, majd jól leleplezi az anyaszentegyházát, de azért annál mindenképpen többet, ami ebben a könyvben áll. Ha már a könyv címe erre fókuszál.
A BENCÉSEK
Ahol még visszaüt Elmer István ismerete: mondd, mennyit tudsz te a bencésekről? Aham, ez az! Hát én is nagyjából annyit... Érdekelt volna, hogy kik is ők, mit is akarnak, mennyiben mások a többi rendtől. S ha már interjú, akkor a beszélgetőalany miért pont őket választotta?
A SZEMÉLYES HITÉLET
S még egy ordenáré hiányérzet-ok: semmit nem tudunk meg Somorjai személyes hitéről. Hogy volt-e megtérés-élménye, hogyan éli meg az Istennel való kapcsolatát, vannak-e kétségei, miként bizonyos abban, amiben bizonyos.
Viszont a gyerekkoráról, a rokonairól nagyon sok mindent megismerünk. Nagyon-nagyon sok mindent. Ami, bevallom, annyira nem nyűgözött le. Ahogy, amikor bárkinek az életrajzát olvasom, a gyerekkor érdekel legkevésbé. Hacsak valami nem annyira lényeges, hogy általánossá nyílik.
Persze, a magaméról én is szeretek beszélni, mert önmagunknak nagyon fontosak a gyökereink. De amikor akárki valakivé lesz, akkor jobbára az a közeg érdekli az interjúi, az életrajza nézőit, olvasóit, amelyben akárki valakivé lett, amiben ismertté és fontossá vált. A gyerek- és ifjúkorának meg maximum azok a vetületei érdekesek, amelyek kapcsolatba hozhatók az ismertsége közegével. Ugyan kit érdekel Eric Clapton kedvenc plüssmackója, hacsak nem írt róla egy dalt is?
NAPI TÖRTÉNÉSEK
A beszélgetés néha bele-belecsippant a történelmi eseményekbe (ami valamikor napi politika volt, csak az idő történelemmé érlelte). Érdekessé is válnak ezek a beszélgetés-részek.
Aztán Somorjai rendre elköti ezeket a szálakat. Mintha az egyház története függetleníthető lenne a politikától és a történelemtől. A Vatikán maga a politika, annak minden pozitívumával és negatívumával, elkerülhetetlenségével és kísértéseivel. Ugyan politika-e, hogy II. János Pál támogatta a Szolidaritást? Hát persze! Elítélhető? Ámde másik oldalról a katolikus egyháznak rendre felróják a második világháborús passzivitását (ami egyébként nem igaz; erről említés szinten szó van a kötetben is). Ámde ha zsidó-ment, az meg bizony aktív politika. Vagyis politizáljon vagy se az egyház?
A kérdés kicsit olyan, mint a kereszténység általános megítélése. Ha már szóba került a pedofília: a katolikus egyház gyerekekhez való viszonyát miért néhány beteg állat, miért nem Néri Szent Fülöp (tudod: „Az az egy fontos / Legyetek jók most / Már nem kell túl sok a holnaphoz...”) határozza meg? Koncepció kérdése az egész. Anélkül, hogy bagatellizálni akarnám, ami köztörvényes.
Egyébként az ilyen és hasonló kérdéseket is messze elkerüli a könyv. Sajnos.
Az össz- és a végső hatás
Sajnos csalódás. Pedig ahogyan mondtam, volt bennem kíváncsiság és nyíltság. Még úgy is, hogy Somorjai Ádámról nem hallottam ezelőtt, így semmit nem is tudtam róla. De ahogy mondtam, a könyv címe, Somorjai arca, meg az egész pozitív prekoncepciót épített bennem. Amit a könyv egésze viszont nem teljesített.
Somorjai Ádám ettől még érdekes személyiség, jó beszélgetőpartner, a könyv alapján szimpatikus ember. Talán ha a riportere (vagy micsodája) jobban karban tartja a beszélgetés arányait, és empatikusabb azokkal, akiknek az interjú készült, egészen más lenne az összhatás. Talán akkor jó lenne a könyv, informatívabb a beszélgetés. Azok számára is, akiknek a például a katolikus egyház felépítése, liturgiája, belső nyelvezete tökéletesen ismeretlen. (Sajnos amikor ilyesfélék előfordulnak, semmi magyarázat, egy-egy láb- vagy végjegyzet nincsen sehol.)
Persze az is lehet, hogy alapvetően az aktív, teljesen képben levő katolikusoknak készült a beszélgetés. Meg a családtagoknak, barátoknak. (Ez tréfa volt...) Ami szerintem nagyjából halálra is ítéli a könyvet. Nagyon nagy kár érte.
Somorjai Ádám és Ferenc pápa
(a fotó a könyvből való)
Kalota Művészeti Alapítvány / Napkút, Budapest, 2021, 312 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786156283191
7/10
A könyv jelenleg (2021. decembere) féláron akciós a Napkút Kiadó oldalán.
Köszönet a Napkút Kiadónak a recenziós példányért és a folyamatos együttműködésért!
Egyéb, a Napkút Kiadó által kiadott könyvekről írt értékeléseim
Gion Nándor: Keresünk egy jobb hajót
Gion Nándor: Krisztus katonái a Görbe utcából
Kurcz Ádám István–Horváth Futó Hargita: Gion Nándor-album (Hang-Kép-Írás)
-------------------------------------------------------------------------------------
Benyó Tamás: Az Úr neve
Bereményi Géza: 150 dalszöveg Cseh Tamás zenéjére
Borcsa Imola: Magnebéhat
Csokifalók (Kortárs cseh drámák)
Dobó Dorottya: A zapumai kóbor villamos
Halmai Róbert: Nagyapám
Hegyi Ede: A senki
Hegyi Ede: Te
Erdürreheim Bey Haqverdiyev: A hegy tetején
Anne-Leena Härkönen: Köszönöm, nem
Kása Ferenc: Hogyan indítsd újra az Univerzumot?
Kemendy Júlia Csenge: Az Anyacsalogató Hadművelet
Kocsis István: A királyné aranyból van (Drámák I.)
Kocsis István: Trianon (Az értékelés első és második része)
Mészáros Urbán Szabó Gábor: A győri regény
Novics János: Hózentróger
Petőcz András: Idegenek
Ross Károly: Híd az ártér fölött
Szanyi Ildikó: Három tucat szuvenír
Wesz Péter: A bal lator lemászik a keresztről
Paul Willems: Itt minden való
2021 decemberében, egy héttel karácsony előtt.
