Csak a szokásos: óbudai Könyvmegálló, ezúttal a Csobánka téren, Békásmegyeren. (Ha keresed, a rendelőintézet mellett van, a kultúrral szemben.) Ez is egy olyan könyv volt, ami kiskamasz koromban többször volt a kezemben, de soha nem olvastam.  Manapság érzek valami nosztalgiát az akkori könyvekkel…

  Nem tudom pontosan, hogyan alakult így. Soha nem foglalkoztam velük mélyebben, semmiféle érdeklődés szintjén. Azt hiszem, különösebben nem is találkoztam velük sehol sem. Stoker Drakulája meg volt. A Vámpírok bálja is, röhögtem rajta, de mégis kuszának és erőltetettnek tartottam. Pedig…

Spartacus története volt az a történet, ami soha, semmikor, semmilyen szinten nem fogott meg, és nem mozgatott meg bennem semmit. A két film-adaptációt, a klasszikus Kirk Douglas-osat és a Vészhelyzetes Goran Višnjić-eset láttam, de úgy uszkve nyomtalanul múlt el belőlem mindkettő.  Gyerekkoromban…

  Ha Jiří Menzel, akkor a Sörgyári capriccio. S akkor persze Hrabal. S ha Hrabal, akkor a Szigorúan ellenőrzött vonatok, meg az Őfelsége pincére voltam. S akkor máris és rögtön visszatértünk Menzelhez.  Mert annyi életöröm, annyi vidámság, annyi gyöngédség, mint a Sörgyáriban nagyon kevés műben…