Utolértem magamat a magyarul megjelent Dampyr-képregények beszerzésével: ez a szám volt az utolsó, ami eddig hiányzott.
Szerelmetesfeleségtársamtól kaptam karácsonyra tíz darabot, előtte a már birtokon belül volt az először megjelent hat, s mondom, már csak ez hiányzott.
A Fumax útnak indította sorozat megszűnése után ez volt az első Frike kiadású Dampyr, amit a hazánkban tevékenykedő olaszok jelentettek meg.
Dicsérjük őket ezért!
A kötet előszavát a főszerkesztő, Giovanni „Jo” Gallotta írta.
„Amikor több mint húsz évvel ezelőtt megérkeztem Magyarországra, kíváncsiságból körülnéztem az újságárusoknál . Hiszen otthon, Nápolyban, szoktam képregényeket olvasni, és szerettem volna folytatni itt is. Sok minden volt, többek közt Marvel és DC képregények, de hiányoltam a fekete-fehér olasz történeteket. Aztán egy idő után meglepődve vettem észre a Dampyrt (fent az első rész borítója) - gondoltam, végre megérkezett egy Bonelli-sorozat. Nagy örömmel olvastam, noha megvoltak eredetiben, olaszul is. Sajnáltam, amikor vége szakadt, és elkezdtem gondolkodni, miért nem lehet sikeres az olasz képregény Magyarországon is. 2014-ben megváltozott valami. Bayer Antal és a Fumax kiadó segítségével sikerült megjelentetnünk Dylan Dog képregényeket. Abból a sorozatból már öt kötet és egy különszám is megjelent. Most viszont már a Frike Comics nevében tudom bejelenteni, hogy visszajön egy régi-új barát, újraindul a Dampyr. Immár dupla számokkal. Sokan hiányolták, sokan kérték, és remélem, sokáig megmarad velünk. Ami természetesen tőletek is függ. Kellemes olvasást kívánok, Giovanni”
Az a szép ezekben a Dampyr-történetekben, hogy miközben mindegyik ugyanolyan, egytől-egyig más és más, ahogy a más-más szerzők nyúlnak hozzá az alaptémához.
Ebben a kötetben két történet kapott helyet. A két történet az eredeti kiadásban a 142. és a 179. A magyar verzióban a két történet egymás mellé helyezését két dolog is indokolja: egyfelől a történeteknek van közös írója, Samuel Marolla, és a rajzolójuk is egyazon személy, Alessio Fortunato. Ez a páros együtt dolgozott mind az öt, általuk alkotott Dampyr-köteten.
A címadó sztori mellett ott van a vele teljesen egyenértékű A kísértetkórház című történet is. Ugyan számomra tökéletesen érthetetlen, miért csak az egyik sztori címe került a borítóra, de ez legyen a legnagyobb probléma.
A Dampyri-történetek alapjait nem ismétlem most meg. Az előző értékelésekben meglelheted, ki kicsoda, nagyjából mi történt eddig. Az összes, eddigi Dampy-linkemet bemásoltam neked e bejegyzés aljára. Lássuk tehát in medias res A velencei baba című történetet.
A VELENCEI BABA
Kellemesen beteg történet. Bár voltaképpen melyik Dampyr nem az? Igen hosszú ideje tudjuk azonban, hogy az őrült beszédben is lehet komoly rendszer.
E történet szerzői csavartak egy cseppet a vámpír-alapokon. A vámpír, ugyebár, embervérrel él. Különben elfonnyad, meghal. Ezért a brutálisra nőtt szemfogaival torkon harapja a kiszemelt táplálékát, és a mély likakon kiszippantja annak vérét. Azt a több litert. De nem is ez az igazi szívás, hanem az, hogy a vámpírharapással a vámpírság úgy terjed, hogy azt a koronavírus is sírva irigyli. Aki vámpírharapott, az azonnal tuti maga is nyakra megy. Ez ugye, a normál sablon.
Nos, ebben a Dampyr-sztoriban tekertek egyet a sablonon. A következőképpen. Titkokat árulok el a történetből, ha úgy gondolod, ez piszokság, ne olvass tovább. Ez esetben csak annyit mondok: ez a kötet a legjobb Dampyrok egyike. Oké, mehetsz, a következő blogbejegyzésemnél találkozunk, Isten veled!
Ha maradtál, akkor mondom is tovább.
Velencében vagyunk. Fogynak a turisták. Amikor bekapcsolódunk a történetbe, a karnevál idején vagyunk. Egy fiatalember kezdetben a kedvesével, majd hamarosan egyedül élvezi a forgatagot. Megismerkedik egy gyönyörű hölggyel, majd az égvilágon semmit sem képes már élvezni: leszúrják, a holtteste csak napok múlva kerül elő. Nem ő az egyetlen, aki így jár. Rendszeresen tűnnek el emberek.
Nikolaus és Harlan (ő a dampyr, ember és vámpír gyermeke, akinek a vére halálos a vámpírokra) megidézik Casanovát az Elveszett Léptek Színházában. Casanova elmesél egy történetet, ami fénykorában esett meg vele. Élt Velencében egy hölgy: Barbara Navager. A hölgy, hiába járt az ötvenes éveiben, gyönyörű volt. De még nála is szebb a társalkodónője, a hallgatag és hideg szépség, akit úgy hívtak, akár az úrnőjét: Barbarina. Casanova elcsábítja, vagyis Casanovát elcsábítja Barbarina. A gróf másnap meglátogatja Barbarát és elmondja neki, hogy szerelmes lett. Barbara egy szobába vezeti, és megmutatja neki Barbarinát. Barbarina nem élőlény, mindössze egy pompásan mozgó, de néma gépezet. Casanova döbbenete teljes.
De többet ő sem tud Barbaráról és Barbarináról. A főhős trió, Harlan, Kurjak és Tesla nyomozni kezdenek a halálesetek ügyében. Mondjam? Nem mondom, csak felcsillantok: Barbara részben Barbarina által élt. Ami Barbarinával történt, azt Barbara is átélte. Barbarinának nincsen lelke, nincsenek érzései, nincsen benne szenvedély. Ami él benne, az Barbara. De Barbara ember. Ha lassan is, de öregszik. S azért lassan, mert mágiát használ. Mások vére akadályozza az öregedését. De azt, hogy meggyilkolhassák, azt nem akadályozza meg mások vére. Barbara halála után a babát befalazzák, őt magát egy tömegsírba helyezik.
Aztán jó pár évtized elteltével valaki megtalálja a babát, megjavítja, mozgásra bírja. S ezáltal Barbara is öntudatra ébred, mert a mágia tovább működik. Barbara a babán keresztül irányítani tudja a megtalálót. Egy férfiembert. Barbarának vérre van szüksége, hogy ne csak a tudata, hanem a teste is felépülhessen. Barbarinán keresztül gyilkolásra bírja a férfit... A kedvenc triónk pedig egyre szorosabban a nyomában van.
És így tovább... Marhaság? Persze, hogy az. De mennyire kifinomult tálalású marhaság! A képeket pedig nézegesd bőszen, ám megfontolt alapossággal! Lesz még róluk szó!
KÍSÉRTETKÓRHÁZ
Már a címe rossz! Aztán mire az értékelés végére érek, kiderül, csak a címe rossz. Majd meglátod!
A sztori alapja: Skócia partjainál a nagy viharban zátonyra fut egy utasszállító hajó. A kimentett utasokat jobbhíján egy közeli, használaton kívüli kórházban szállásolják el. Az épületnek rossz híre van. Azt mondják, kísértetek lakják. De nincs más választás, nem tudják hová máshová elhelyezni a hajó utasait.
Akik közül van, aki bóklászni kezd az épületben. És soha nem tér vissza a többiekhez.
Az egyik helyi közeg, előre, rosszat sejtve, meghívja Harlan egyik ismerősét, aki otthon van a kérdésben. Az pedig Harlant. (A baloldali képen levő bajuszos a fent említett rendőr.)
Harlan és az ismerőse, egyébként hölgyről van szó, tehát elindulnak körülnézni az épületben. Anélkül, hogy elmerülnék a részletekben, elégedj meg azzal, hogy roppant különös dolgok történnek velük. A valóság valahogy kifordul a sarkából. De úgy, hogy nem idegesítően és öncélúan, hanem nagyon izgalmasan.
A fenti képen például Harlan, kilépve egy ajtón a következő labirintusban találja magát. Ami, könnyű belátni, nem egy megszokott, kórházi környezet. De történnek itt meglehetősen hátborzongató dolgok is, szerencsénkre Harlan nem az a típus, aki ezektől összeroppan. De azért jócskán meglepődik.
Ez a nem éppen bizalomgerjesztő bácsi a gyengébb eresztésű rémség a kórház alagsorában tett séta, majd életben maradási kísérlet során.
A történet érdekessége, hogy a szerzők ezúttal nem elégedtek meg azzal, hogy túlvilági lényeket vonjanak be a történésbe, bevontak egy... Á, de ezt inkább el sem mondom, miért lőjek le egy jókora metafizikai poént?
TÖRTÉNETMINŐSÉG-ÖSSZEGZÉS
Keresgélem, mi is a véleményem. Nem azért, mert nem tudom, hanem azért, mert ócska ömlengéssel nem megyünk semmire, se te, se én. Ennél egy kicsit többre van szükség, nekem az önbecsüléshez, neked, hogy legyen valami valós információd erről a Dampyr-számról.
A jó könyvekkel az a baj, éppen ma olvastam erről Gion Nándor gondolatait az új, posztumusz kötetében a Könyv könyv mellett címűben, hogy nehéz írni róla. Ha egy könyv vacak, abban az esetben nagyon részletesen ki lehet elemezni a hibákat. De ha jó, akkor elég könnyen átcsaphat a kritika tömjénezésbe.
Nos. Ami nem tömjén, csak tény. Mindkét történet ötletes, ismert sablonok mentén gyárt új megoldásokat. Ezáltal nem válik egyik sem unalmassá. Az alapsémát, a vámpír-vérszívást és a kísértetkastély témát ezek a új metódusok érdekessé, kiemelkedővé teszik. Persze ettől a Dampyr még Dampyr marad, vagyis egy horrorképregény, de jó ideje tudjuk, hogy bár mindkét műfajnak meg kellett küzdenie az elismertségért, mára, nincs kétség, már nem kell kételyünknek lennie, hogy lehet-e bármelyiket művészi szinten művelni. Tehát nem csak magas minőségi, hanem művészi szinten. Jelentsen ez bármit.
Úgy gondolom, hogy a Dampyrra általában is igaz, de erre a kötetre különösen: olyan magas színvonalú szórakoztatás, amelynél már lehet studírozni, hová is tartozik. Ha érdemes ezen egyáltalán studírozni. Ahelyett, hogy élveznénk, amit nyújt számunkra.
A RAJZOKRÓL
Az alkotójuk Alessio Fortunato. Ahogy láthattad fentebb, nem éppen részletszegényen alkot. Simán hosszú ideig el lehet merülni egy-egy képkocka nézegetésében is, éspedig van rengeteg. A Dampyr rajzaira soha nem volt jellemző a felületesség vagy az elnagyoltság, ám amit Fortunato úr művel, az valami elképesztő még a többi Dampyros grafikushoz képest is.
Ahogy fotót kerestem róla, nézegettem egyéb rajzait is. Szembe jött velem egy Harlanos grafikája. Lenyűgöző, mondhatom. Nézd csak!
Az úriember fizimiskája pedig a következő. Csak azért, ha szembe jönne veled az utcán, gratulálni tudj neki. Megérdemel minimum egy kézszorítást!
Frike Comics, Budapest, 2016, 190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631254365 · Fordította: Lakatos Zsuzsanna
9,5/10
EDDIGI DAMPYR-ÉRTÉKELÉSEIM
Dampyr 1/1–2,, A sötétség gyermeke – Éjjeli horda
Dampyr 1/3., Tengerparti fantomok
2022 február első napjai. A legfontosabb: tegnap végre élőben is láttam Lilit, az unokámat. A találkozás alatt mindvégig aludt, tehát nem is volt igazi találkozás. Az majd a jövő héten...
Kanadában eközben ötvenötezer kamion konvoja tüntet a covid-intézkedések ellen. Egy tegnapi hír szerint itthon várják a fertőzésen átesett, de oltást nem kapottak vérplazmáját. Az oltottaké nem jó. De, ezt meg a miniszterelnöktől tudjuk, az immunrendszer nem véd annyira mint a három oltás (négy, öt, hat...)
