AZ IRODALOM KLASSZIKUSAI KÉPREGÉNYBEN 13.
Néha büszke vagyok arra, hogy önvizsgálatom szerint nincsenek a múltamban gyökerező görcseim.
– Könnyű neked: ufó vagy! – mondta erre Szerelmetesfeleségtársam.
– Miért, nálad sem vettem ilyesmit észre, kedvesM!
– Én is ufó vagyok?
– Összekerül, ami összetartozik!
Hiába, hogy hétéves koromban meghalt az anyukám, hiába, hogy az édesapám negyvenhárom évesen halálra itta magát, hiába, hogy ugyanezt tette az anyai nagypapám, hiába, hogy a másik, a nyóckeres polihisztor pedig belehalt a háborúban szerzett szívbetegségébe. Hiába nevelőanyáim tömkelegének (2 db) szeretetlensége, zsarolása, mindenemből kiforgatása. Hiába, hogy életem első nagy szerelme azzal a pofánvágni való, nyálbéla Lajossal csalt meg végül, akivel megvádolták egy építőtáborban, de ő tagadott mindent, én hittem neki, aztán végül mégis ő döntötte meg. Hiába, hogy tizenhét év után jobbnak láttam végleg elengedni az exemet, és közölni vele, hogy a srácaim akkor és ott engem választottak, velem maradtak, bármennyire is szeretik őt. S hiába, hogy utólag megtudtam, amit akkor rajtam kívül nagyjából mindenki tudott.
Szóval hiába minden! Itt vagyok, egészséges, optimista vagyok, ha kicsit kiábrándult is. Mert nem azt mondtam, hogy nyom nélkül múlt el minden, hogy ne fájt volna rengeteg minden, hogy ne rendültem volna meg ettől-attól, mert dehogynem! Csak jelent torzító görcsökké nem lett a fájdalom. Alakítani biztosan alakított.
Ám, ha Jókai valamelyik műve a látóterembe kerül, a fenti énképem alapjaiban rendül meg. Azonnal beugrik annak a télnek minden intellektuális szenvedése, az egyetlen eseté, amikor végigszenvedtem magam egy könyvön, ami egy fikarcnyit sem kötött le, ami végtelenül, a fizikai szenvedésig untatott, taszított és semmit nem találtam volna, ami felkeltette volna az érdeklődésemet. Ez a könyv A kőszívű ember fiai volt. Már akkor azon gondolkodtam, hogy egek, én szeretek olvasni, mi van azokkal, akik nem? Azok mekkora szenvedést élnek át? A büdös életben többet könyvet nem vesznek a kezükbe, az ziher!
Vagyis ez a Jókai regény okozott olyan becsípődést, amit Anyu, Apu és papáim halála, a nevelőanyák viszonyulása, a Szerelmem álnok félrelépése, az exházasságom csődje nem volt képes előidézni. Tudott valamit Jókai, el kell ismernem!
Még egy Jókai-könyv volt, amit kézbe vettem A nagyenyedi két fűzfa. Azt is csak azért, mert Delfin-könyv volt. Tisztességgel átvergődtem rajta, de akkor ismertem fel, hogy csupán azért, mert elkezdtem egy könyvet, egyáltalán nem kötelező be is fejezni. Az élet nem annyira hosszú, hogy legyen ennyi feleslegesen kidobott idő!
Nagyobb szerencsém volt, amikor Jókait megfilmesítették. A fekete város például kimondottan ízlésem szerint való volt. De Az aranyember, a Szegény gazdagok. De kedvencem egyik sem lett. Na, a Szaffi az igen, de melyik Dargay művet nem lehet szeretni? Ugyebár!
Valahogy úgy jártam a Jókai képregény-adaptációkkal is, mint a Szaffival: a képregény a hátán vitte számomra Jókait: amit nehezen viseltem benne, azt a képek és a képregények eszköztára valamelyest pótolták.
De Jókairól nekem mindig egy jeges, tébolyítón lassan hömpölygő folyó ugrik be, fagyos, ködös téli hajnalon, amikor egy ág roppanása is fáj a fülnek, gémberedett a kéz, rogy össze a láb, csukódik a szem, tompa az agy és áll minden, csak a hideg a külső inger.
Innen szép nyerni! Korcsmáros Pál és persze Cs. Horváth Tibor (CsHT) nem adta fel.
Van mindkettejük életéről egy-egy, különálló kötet, igazán csuda érdekes mindkettő. Ajánlom őket a figyelmedbe! Korcsmárosról a Mesélő ceruza, CsHT-ról A Nagy CSÉ. Egyik jobb, mint a másik!
A TÖRTÉNET
A Rákóczi-szabadságharc idején élt Lőcse városában egy asszony, Korompayné Géczy Júlianna. Ellentmondásos volt a szentem. Vagyis éppenhogy nem volt szent. A férje távollétében, a fia biztonságáért cserébe feladja a várost a németeknek. Akik persze nem tartják meg az alku rájuk eső részét. Az asszony ezért hősies tetteket hajt végre a saját nemzete érdekében. Végül azonban a sorsa beteljesedik.
Elég dióhéjnyi az összefoglalásom?
Nem töltöttem vele órákat, de azért eltűnődtem, mi vehette rá az asszonyt az árulásra, illetve mit láthatott meg Jókai a történetben, ami őt meg regényírásra sarkallta?
Az asszony motivációja, ahogy már elszóltam magamat, a kisfia biztonsága volt. Ami felülírt becsületet, hazaszeretetet, lokálpatriótizmust, mindent. S később is ez határozta meg az egész életét. Akkor is, amikor aztán teljes mellszélességgel a szabadságharc mellé állt, és hősi tetteket hajtott végre.
De lássuk be, a csiki-csuki máris izgalmas. A „vajon miért” azért megbizgeti az embert, akkor is, ha alapvetőn nem kedveli Jókait.
Jókai pedig minden bizonnyal ennek a szeretetnek eredt a nyomába, és felteszi a kimondatlan kérdést: vajon melyik a fontosabb, mi felmentenénk-e a lőcsei asszonyt vagy némi hezitálással igazat adnánk neki?
A kérdésfelvetés nem rossz. A regényt nem tudom, milyen, mert ugye Jókait a Kőszívű óta... De a Molyon 89%-os a tetszési indexe, s az azért nem megvetendő értékarány. Ebből is látszik, mennyire igaz, hogy kinek a pap, kinek meg a papné (de mi van, ha katolikus a pap?).
A KÉPREGÉNY ÉS EZ A KÉPREGÉNY
Cs. Horváth Tibor munkásságát egykoron, ma is sokan igen komolyan kritika alá vetik. Életében Kuczka Péter volt a nagy ellenfele, manapság pedig az utókor. De a szemrehányásaik megegyeznek. Egyöntetű vádjaik azt mondják, hogy CsHT adaptálásai túl szószátyárok, nem engedik szóhoz jutni a képeket, és éppen a szószátyárság végett kiherélik az eredeti műveket. Ezért sem volt a képregény a coclizmusban támogatott műfaj, és lássuk be, a vád a két hordozó közeg vaskos eltérései miatt nem volt alaptalan. A regények képregényadaptációi szükségszerűen koncentráltak az alapművek cselekményére. Holott nem biztos, hogy minden esetben, kizárólag azokban van a lényeg.
Viszont eredeti képregények (értsd: nem adaptációk) kiadására kezdetben nem volt lehetőség. Aztán meg CsHT, aki képregény nagyhatalommá lett, belekényelmesedett önnön szerepébe, és nem is forszírozta a kérdést. Könnyebb volt a kitaposott út. És a bevett rutin biztosította számára a pozícióját.
Tény, hogy gyerekkoromban volt néhány olyan képregény, amit nem voltam képes végigolvasni. Konkrétum semmi nem ugrik be, de az igen, hogy Zorád rajzolta a többségüket. Azt hiszem, ha a Lőcsei akkoriban a kezembe kerül, hasonló sorsra jut. Ugyanazért. Nem véletlen, hogy Zorád Ernő fel is lázadt CsHT ellen, és a saját kezébe vette a képregényírást. is.
Pedig ellentmondásos a dolog. Mert a másik vádam éppen az, hogy voltak pillanatok, amikor kétségbeestem, mert eltévedtem a történetben, hogy akkor ki, kinek a kije, és merre hány éves a kapitány? Pedig annyira nem komplikált a történet.
S akkor itt van ez a két antagonisztikus tényező: a történet világosságának magától értetődő igénye és a sok szöveg elvetése, mert, no, képregényt olvasunk, kérem!
JÓKAI ÉS KORCSMÁROS
prímán összeillenek. Talán azért, egyikük sem mentes sem a valóság szeretetétől, sem a humortól, sem a romantikától. Éppen ezért egy szabadságharcól szóló tragikus történetbe mégis szervesen illeszkednek az olyan képkockák, amiket önkéntelenül mosolyodunk el.
Ugyanakkor szembe jön velünk a teljes realitás is, kidolgozott apró részletekkel, valósághű ábrázolással.
S ahogy megszokhattuk a kapcsolatok milyensége egy-egy apró mozdulatban, szemvillanásban, kéz-, láb- vagy testtartásból egyértelművé lesz.
A lőcsei fehér asszonyt Korcsmáros szemmel láthatón jókedvében követte el. Magától értetődőn váltogatja a hangulatokat, a stílusokat, a nézőpontokat. Ezáltal unalmassá sem lesz, de az ábrázolás miatt a kifejezés egésze mégsem veszti el az összetartó erejét. Cseppet sem rajta múlik, hogy a képregény mégsem lesz kedvenccé, csupán nagyon kedveltté.
*
Casparus, Solymár, 2021, 60 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639833784
7/10
2022 április, húsvéthétfő. Jézus tegnap feltámadt. Ezzel páran törődnek, másokat csak az érdekel, mit tojt a nyuszi. Rosszabb esetben a Jézuska. Ezért is kívánnak „boldog nyulat". Rendben van, hogy a húsvéthétfőnek már nem sok köze van a Bibliához, annál inkább az évszakok változásához, a természethez és az ezekből fakadó népszokásokhoz, és ezzel nincsen is baj. A baj csak az, hogy annak a lényege, mit jelent, hogy Jézus feltámadt, teljesen elvész.
Mondom, miközben fikarcnyit sincsen húsvéti hangulatom, és távol érzem magam a húsvét bármiféle keresztény liturgiájától. Bizonyíték erre, hogy Kansast és Foreigner-t hallgattam ma hajnalban. Meg egy fiatal magyar bagázst, a The Swamp Creaturst. Felettébb figyelemre méltók!
És sajnos anyóspajtást mégsem engedték haza a kórházból...
