Szubjektív olvasónapló a XXI. század elejéről

Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Clifford Donald Simak: A város

Kéccá-iksz oldalon egy tízezer évnyi univerzumtörténet, kutyákkal, robotokkal, mutánsokkal és az emberrel

2022. május 16. - Mohácsi Zoltán

simak_a_varos.jpg 

Többször kezdtem bele ebbe a könyvbe az évek során. Többször hagytam abba ezt a könyvet az évek során. Indokot nem tudok mondani. Azért nem, mert ezzel a mostani olvasással csont nélkül és azonnal a kedvenceim között landolt. Mindenestül.

Hasonlóan jártam vele mint Szerelmetesfeleségtársammal: úgy szeretem, bruttó, ahogyan van, minden hibájával együtt. (Ugyan most még nincsen ébren, a tegnapi Toma-kertipartit alussza ki magából, de hallom és látom a belső mozimban, ahogyan tréfás szemrehányással reagál: „Milyen hibáim, Morzsám? Nekem nincsenek hibáim! Kedves vagyok és aranyos!”) 

Hogy miképpen tehette ezt meg A város című sci-fi-könyv, arról szól ez a bejegyzés. 

Clifford D. Simak a sci-fi-irodalom klasszikus korszakának a gyermeke. Kortársa Isaac Asimovnak, Bradburynak, Clarknak. A huszadik század legelején, 1904-ben született, s 1988-ban hagyott itt minket. Közben meg írt. Bár ez magyar nyelven annyira nem nyilvánvaló, mert csupán három önálló kötete jelent meg: a most tárgyalt A város, Ha megáll az idő és a megtévesztő című és borítójú Az emberfarkas-elv. Illetve elbeszélései antológiákban. A moly.hu szerint ebben a huszonkettőben.

A város című regény tulajdonképpen nem regény. Először nem is eképpen jelent meg, hanem elbeszélések sorozataként. Ám az van, hogy regényként is megállja a helyét. Van néhány csavar az olvasói felhasználásában. Nekikezdhetünk? 

Szerkezet

Könyv a könyvben. Az egyes novellákat összekötőszöveg teszi eggyé. Az összekötő szöveg nem más, mint egy, a novellákat bemutató szakszöveg”.

Amely szövegnek már a bevezető sorai a megfelelő olvasatra sarkallnak bennünket: megtudjuk, hogy nem novellákat olvasunk, hanem az idők tengerébe vesző mondákat, mítoszokat. Amelyeknek valódi jelentését, mondanivalóját hosszú-hosszú-hosszú ideje kutatják a szakértők, Akik neves személyek, igencsak árulkodó nevekkel.

Az első mondához írt jegyzetből kitűnik, hogy ezen szakértők meglátásai nem simulnak egymásba, Ugry, Kóbor és Phogo nézetei jelentősen eltérnek egymástól mind a szövegek keletkezési idejét illetőn, mind jelentését tekintve. Miközben rengeteg szemantikai kérdőjel akadályozza számukra a könnyű és egyértelmű értelmezést. Mi a csudát jelenthet például az „átokverte kölyke”-kifejezés? Hosszú évek óta törik ezen (is) a fejüket az illetékesek. 

Nem árulok zsákbacicát (ahogy egyébként a könyv sem teszi, hiszen az első mondatával elmondja, amit én itt a sokadikkal): a mondák „mai” olvasói kutyák. Akik a múltba vesző emberi civilizációt szeretnék megfejteni, értelmezni. 

simak_a_varos_3.jpg

A múltbaveszés igen komoly időtartamot ölel át, s már itt láthatjuk, Simak nem egy bátortalan fickó. A könyvecske nyolc elbeszélése, oppardon, mondája, mítosza, több mint tízezer évet ölel fel. Nem nehéz belátni, hogy ehhez nagyon vékony, s emiatt nem sokat lacafacázhat e tízezer év apró részletei felett. S itt van Simak zsenialitásának az első egyértelmű jele. Olyan pillanatképeket választ ki ebből a tízezer évből, amelyek teljes rá- és átlátást biztosítanak az olvasó számára, hogy megértse, mi történt a Földön, a Földdel. 

S amit kapunk, az bizony, barátaim, kerek egész. Simaknak sikerül a lehetetlen. Úgy, hogy nem válik sem felületessé, sem összefüggéstelenné. A könyv a könyvben barkácsolása teljesen koherenciában olvad eggyé a kaleidoszkóp-szerű szerkezettel. Hasonló ötletből, ötletekből mások simán univerzumot faragtak, évtizedeken átívelő munkássággal, tizesével írva az azzal foglalkozó köteteket. Simak legyintett az egészre, és mindent belepakolt egyetlen csoffadt kis könyvbe. A teremburáját néki! 

Azért azt, mert az univerzum, amit kitalált annyira összetett, annyira szerteágazó, annyira egyben levő, annyira sziporka-dús, annyira átgondolt, hogy valóban kitelt volna belőle sokkal több könyv is. Erre ő fogja magát, és hagyja a fészkesbe az egészet, neki így, egyszerien kerek A város története. 

A város története

Iparkodok a poénok, a cselekmény előretudása nélkül beszámolni arról, mi is ez az egész. 

Az emberiség felfedezi a boldogság egyéni és közösségi titkát. Csak éppen ennek érdekében szükségszerű számára feladnia az emberi mivoltát. Mindenféle szempontból. Ó, és el kell hagynia a Földet is. Ezáltal a bolygó jócskán és felettébb kiürül.

Ám nem tökéletesen, nem megy el mindenki. S ezzel veszi kezdetét az összetettség.

Van egy család, a Websterek, akiknek a vérvonala végigkíséri az emberiség történelmét, akik ott vannak minden jelentős állomásnál, történésnél, és akiknek a neve az utolsó ember eltűnése után felváltja az ember kifejezést. A felegyenesedett, kezét használó kétlábút az utána következő bolygólakók nemes egyszerűséggel webstereknek hívják. 

Az egyik webster értelmessé teszi a kutyákat, képessé teszi őket a beszédre, az olvasásra. (Vö.: Ugry, Kóbor és Phogo.) 

A Földön élnek mutánsok, akiknek a képességeivel a többség képtelen volt megbarátkozni. A mutánsok emiatt elzárkóztak, elkülönültek, kiváltak, semmi kapcsolatuk nincsen az emberiség többi részével. 

Az emberi faj elfogyása után a kutyák feletti ellenőrzést, a fejlődésük terelgetését robotok végzik. Amiknek van egy külön kasztja, a vadrobotok. A kutyák útontartása felett egy sok-sokezer éves robot foglalkozik. Jenkins-nek hívják. 

simak_a_varos_5b.jpg

A kutyák más állatfajok websterizálásával is foglalkozni kezdenek, és véget vetnek a húsevésnek, tiltott dolog az élet elvétele. A felszínen ez tökéletesen működik is. De a vér nem válik vízzé... Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát?” – kérdezi a Biblia (Jer 13:23)

S az egészet csakis Jenkins, a robot látja át. Akinek szembe kell néznie a hangyák civilizációjának, evolúciójának a rohamos fejlődésével is. 

Hangulat, mondanivaló

A könyv nagyon kellemesen, egyáltalán nem csepegősen szentimentális. Nem nagyon tud más lenni, hiszen civilizációk elmúlásával, felemelkedésével foglalkozik. S miközben szentimentális a civilizációk elmúlása miatt, ott van ráadásnak Jenkins szomorkás magánya a múló időben. S a felismerés, hogy az erőszak valahogy, valamiért szervesen és elválaszthatatlanul hozzátartozik ehhez a bolygóhoz. 

S persze a kutyák kiokosítása adja a metafizikus létértelmezés egzisztenciális kapargatását is. Nem fájdalmas bonyolultsággal, csak kellemes kérdésfelvetéssel. Honnan jöttünk, hová tartunk? Akár emberek vagyunk, akár kutyák, akár akármik. S mi a célja a létezésünknek? Ha nem maradunk, akik voltunk, ha átalakulunk, önmagunk vagyunk-e még, s ha nem, az feltétlenül önfeladás-e, vagy mindössze a változás, a fejlődés lehetősége? Feltétlenül rossz, negatív dolog-e az önazonosság átalakulása, a mássá levés? 

Ahogy most leírtam ezeket a mondatokat, valahogy eszembe jutott a P. Mobil-koncert, ahol két hete jártunk. A Móóóbil számára az önazonosság, a változásban való változatlanság maga az identitás. Ha a változásban változik a lényeg, azt önfeladásnak tartja. A mozgás szükségszerű, ami statikus, az elvetendő, de a leglényegnek mindenképpen ugyanannak kell maradnia. Nem lehet két életed, s a leglényeg változása egy másik élet. 

De ismétlem, Simak nem rágja szájba a kérdéseket. Ezek csak úgy felmerülnek. Anélkül, hogy Simak felmerítené őket. Olvasóként vagy töprengesz rajtuk, vagy hagyod a fenébe az egész egzisztenciális, metafizikus nyavalygást, és csak simán élvezed a sztorit, amit írókám a kezedbe nyomott, és csont nélkül meg lehet ezt tenni. 

simak_a_varos_1.jpg

Ha nem lenne félrevezető a hasonlítgatás, azt mondanám, Ray Bradbury. Mármint A város az ő írásaira hasonlít. S Bradburyről azt mondtam egy hekyen, hogy író, aki sci-fit ír, és nem sci-fi író. Bradbury szövegei irodalmi szövegek. Szép irodalmi szövegek. S Simak könyve hajazik rá. De egy pillanatig sem volt olyan érzésem, hogy valami klónt vagy plagizátort olvasok. Úgy gondolom, egyértelmű a dicséret. 

Borító-morgás a magyar kiadások indokán

Nincsen baj a magyar kiadásokkal. A magyar kiadások úgy vackok, ahogyan vannak. Ha kinyitod a könyveket, a szöveggel foglalkozol. Azzal nincsen baj. De semmi. Ilyen szempontból a rendszerváltás előtti könyvkiadás nagyon rendben volt. A második kiadása is '91-es, az addig meglevő struktúrák nem hullottak még teljesen széjjel. Arról nem beszélve, hogy a kiadója a Móra volt. Vagyis a szöveggondozás mint olyan még teljesen ismert fogalom volt. (S a Móránál, meg a régi, nagyoknál maradt is.)

De borítók, testvérem, hát az mindkét magyar kiadás esetében bekakkantás! Egymás mellé teszem őket, nézz és láss! Nem csúnya egyik sem. De mindkettő úgy baromság, ahogyan van. Ezzel nem kispályáztak a könyvek tervezői. 

simak_a_varos_2magyar.jpg

Az első borító szép, hangulatos, stílusos, kétségtelenül művészi. Korga György követte el. Akinek vagy simán felhasználták egy meglevő festményét, vagy legyintett a könyv elolvasására és festett valamit, ami sci-fi-szerű. T-rex nincsen a történetben, búra van, de az annyira mellékszál, hogy tökéletesen indokolatlan a borítón szerepeltetni. Minden más, amit látunk, jól néz ki, de nincsen jelentősége, indifferens, történetidegen. 

A második borító realisztikusabb, mint Korga szürrealista munkája. Nem tudom, ki követte el, nincsen a birtokomban ebből a kiadásból kötet. Tök jól néz ki a borító, de pont nincs összefüggése a könyv tartalmával, akár az előző kiadás borítójának. Ahogy az azon szereplő T-rexnek, úgy az ezen szereplő, kétlábra emelkedett gigatobzoskának sincsen köze Simak A város című könyvéhez. Nincsen a könyvben tobzoska sem, sehány lábon, vadászva, nem vadászva, sehogy. Pláne nem úgy, hogy a háttérben két bolygó is ott zöldlik. Mondtam: a Földön vagyunk. Amikor meg más bolygón, egy elbeszélésnyi időre, akkor meg ott nincsen kutya. Ja, meg tobzoska sem. Minden más stimmol, pajtáskám! 

Fel nem érhetem ésszel, tudással, hogyan születnek ezek a borítók! Jó lesz a parasztnak, vagy milyen indokok, érvek szólnak mellette. Netán ingyenesen jutottak a kiadók a képekhez, s a költség megtakarítás a fő szempont? Az ördög tudja. Egy a lényeg: a magyar borítókat felejtsd el teljesen!

simak_a_varos_angol.jpg

Összegereblyézem a lényeget

Ez egy piszok jó könyv! Nagyívű, ám nem elkapkodott történet, amely izgalmas is tud lenni, meg elfondolkodtató, meg szép is. 

Ha nem lenne tökéletesen félrevezető és degradáló Simakra nézve, azt mondanám, hogy Bradbury finom pasztellje keveredik benne Asimov részletekből összeálló nagyívűségével. De közben meg egyik sem, csak simán Clifford D. Simak A város című könyve. A sommás jelző kimaradt: felettébb pompás. Felettébb pompás könyve. 

S akkor elárulok egy titkot. A várost most olvastam. A Ha megáll az idő című könyvét előtte. Annak az alapötletét igen jónak találtam, haladtam is vele, de ezt add össze, nincsen egy hete, hogy elolvastam, és rendben közben átment a kezemen A város is, meg olvastam mást is, meg tegnap azért Toma barátom kertipartiján, amin az 55. évét ünnepeltük fogyott sör is, tátratea is, pálinka is rendesen, Szerelmetesfeleségtársam folyamatosan táplált, hogy valami szilárd is legyen bennem, szóval ez is volt, de képtelen vagyok csípőből felidézni, mi is lett a sztori vége. Meg az is volt vele a bajom, hogy mása sincsen, csak sztorija. Nem úgy mint A városnak.

Aminek van sztorija, hangulata, szépsége és mondanivalója. Meg úgy gondolom, bennem való maradandósága.  

 *

Kozmosz Könyvek, Budapest, 1970, 272 oldal · puhatáblás · FordítottaKuczka Péter

10/10

2022 május közepe. Mint írtam, a körülöttem levő történések legfontosabbja a tegnapi kertiparti volt, több tanulsággal. Például azzal, hogyan veszhet el valaki többször tíz ember között a hétköznapokban, miközben mindenki kedveli, de végső soron senkire nem számíthat. Meg azzal, hogy az alkohol mennyire le tudja rombolni a méltóságot. Meg azzal, hogy az élni akarás mekkora erő még akkor is, ha az orvosok már kukáznának (nagyon drukkkolok neked, Gábor!). Meg azzal, hogy basszus, néma gyereknek anyja sem, igaz lehetőség sem volt rá, de most, hosszú-hosszú évek után végre megmondtam egy hatalmas pasasnak, hogy az egész ordenáré nagy társaságból ő az, akiről simán el tudnám képzelni, hogy a barátom legyen, de ha egyszer nem, akkor nem, bármikor hívtam, jobbára fel sem vette a telefont, alig jött valahová, hogy nyomd teherbe! S ezzel annyira betaláltam nála, hogy még éjfél felé, amikor már nagyon nem volt szomjas, akkor is úgy búcsúzott tőlem, hogy ezzel nagyon-nagyon meghatottam. Én meg mondtam neki, hogy szarok a meghatottságodra, a barátságodról beszélek. Átölelt. Akkora ember, hogy nagyjából a nyaklánc-medál lettem az ölelésében. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr7117831717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2022.05.16. 17:17:46

A második fedél Jantner János műve. Technikás grafikus, szerettem a munkáit, de ez a gigatobzoska a két holddal valóban túlzás. Én olyan nagyon régen olvastam a KFK kiadást, hogy már nem is igen emlékszem rá, de a leírásod alapján a festmény felső fele témaidegen, az alsó fele, a kutya és a város sziluettjével viszont azt jelzi, hogy a kép ehhez a könyvhöz készülhetett.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2022.05.16. 20:01:38

@Androsz:
Köszönöm az infót! A második kiadás, az óriástobzoskával és S

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2022.05.16. 20:04:25

@Androsz:
(nem tettem semmit, és posztolta a rendszer a hozzászólásom kezdetét)

és a kutya sziluettekkel még soha nem volt a kezemben. S a neten sem leltem róla infót. De így már tudom.
süti beállítások módosítása