Igen, ez is könyvtáras szerzemény, vagyis csak ideiglenesen állomásozik nálam. Előre mondom, és ezzel sok mindent ell is árulok: fogom olvasni a folytatásokat, de halvány kísérletet sem teszek a beszerzésükre. S nem azért, mintha rossz lenne.
De ezzel máris rengeteg puskaport elsütöttem, és elárultam, mire is likad ki a végére ez a bejegyzés.
Ha belegondolok, úgy nagyjából mndent elmondtam, nincsen hiányérzetem. Csak a látens grafomániám berzenkedik. S szeretnék néhány rajzot megmutatni a könyvből, de az meg valahogy olyan furcsán mutatna szöveg néllkül.
S de, persze, tudok még mit mondani erről a képregényről. Például, hogy elspoilerezzek önmagam elől mindent, felhívom a figyelmedet a bejegyzés ajánlójára, ahol ezt sikerült írnom:
„»Mit adtak nekünk a rómaiak?«, avagy egy fikázásmentes, dícsérettel teli, lelkes fanyalgás. ”
Mert erről lesz szó. Adva van egy csudásan megrajzolt, pillanatnyi pihenő nélküli, jól felépített, remekül megrajzolt, némileg Alien-es attitűddel rendelkező sci-fi történet, amely megérdemli minden és bármilyen figyelmünket, de amely mégis úgy folyik át rajtunk, mint víz a tésztaszűrőn. Miközben egy szó rosszat nem tudok rá mondani.
A Star Craft alapjai
Mert ugye, a Star Craft eredetileg egy számítógépes játék. Ezt olvasom róla:
A StarCraft egy, az 1998-as, eredeti kiadása óta nagy népszerűségnek és szakmai elismertségnek örvendő valós idejű stratégiai videójáték, melyet a Blizzard Entertainment jelentetett meg. Az emberek (terran) és két képzeletbeli faj, a protoss és a zerg súrlódásokkal teli találkozását elmesélő történet azóta számos műben köszönt vissza – a több platformra elkészült játék tudományos-fantasztikus univerzumát regények és novellák egészítik ki.
(Wikipedia)
Vagyis a Star Craft mára egy igen komplex csomag. Aminek egésze, egyes alkotóelemei vagy érdekelnek vagy nem. Engem az egész semmiképpen nem. Semmi elv nincsen az érdektelenségem mögött. A képregényről kialakult véleményemet gyakorlatilag már összefoglaltam, de azért alant ki is fejtem még egy kicsit.
Ezzel a világgal ez volt az első randevúm. A találkozás semmiféle érdeklődést nem gerjesztett bennem az egyéb Star Craft-termékek iránt. Úgy fest, nagyon nem én vagyok a célközönsége. Nincsen ezzel semmi baj, elférünk mindketten ebben a világban.
Pedig akár lehettem volna célalany, mert a sci-fi műfaját nagyon szeretem. Még sorozatokban is. Például a Star Trek-el sincsen semmi bajom. Tudomásom szerint végignéztem az összes televíziós sorozatát és a mozifilmeket is. Nem mondom, hogy lehengerelt, de mindent össezvetve tetszett, elszórakoztatott, néha még gondolkodtatott is.
Ugyanakkor a Csillagok háborújának csak az első (középső) három részét kedvelem. A többit már önkonjunktúrának tartom. Amik technikailag remekül sikerültek, de a történetük, a összefüggéseik felidézhetetlenek számomra. Valószínűleg, mert érdektelenek voltak. Annyira, hogy még abban is fonalat veszítettem, hogy ki kicsoda bennük, és miért van ott. Star Wars regényt párat olvastam. Az eredeti trilógia regényverziót, meg aztán Timothy Zahn trilógiáját, amiból egy fél mondatra sem emlékszem, csak arra, hogy Star Wars feelingje volt ugyan, de csak olyan másodkézből való, újrahasznosított. De ezeken kívül semmi mást.
Most néztem, Zahn még egy szekérderék Star Wars-regényt írt. Meg Star Craftot is. Meg Terminator-t is. Hm. Nagy úr a konjunktúra. Vagy az ihlet, hogy ne legyek nagyon gonosz.
Még a Zsivány egyest csak Gergő fiam javaslatára néztem meg. Nem mondom, hogy nem kellett volna, mert tulajdonképpen remekül múlatta az időt, de nagyjából semmilyen nyomot nem hagyott bennem. Úgy három hete láttam, de nagyon el kellene gondolkodnom, miről szólt. Illetve, hogy szólt-e valamiről. Az Obi van Kenobi-ról lebeszéltek a kritikák, vélemények.
Szóval úgy fest, több évtizedes tapsztalat alapján, hogy a rétestészta sorozatokkal, képzelet-birodalmakkal rohadtul nem vagyok szinkronban. Ha van is kivétel.
El kell mondanom azt is, hogy én vagyok az az érrdektelen boomer, akit az ilyesféle számítógépesjátékok soha nem is érdekeltek. Hiszed, nem hiszed, annyira nem, hogy ötvenöt évem alatt talán negyed órát ültem valamelyik előtt úgy, hogy az én kezemben volt az irányítás.
A Star Craft-regények elolvasására a hátralévő időmből már nem áldoznék. Ahogy belenéztem a 2022-es Star Craft-filmbe is, és olyan najóvaneztisláttam-érzéssel ugráltam egy kicsit benne, aztán le is lőttem a weboldalt, ahol találtam. Csilivilin látványos. Az én ízlésem szerint túlságosan is. Ebben sem fogott meg semmi.
Isten bizony nem fikázni akarom a Star Craft-jelenséget, vagy annak bármely alkotóelemét. A múltkor a Cyberpunk-képregény értékelése alatt megkaptam, hogy, hú, mi is volt a szakszó... megvan, „leereszkedő” voltam az értékelésben.
Fittyfenét! Nagyon ritkán veszek olyat a kezembe, ami iránt negítívan elfogult vagyok. Olyat pedig pláne nem, ami nem érdekel. Utálok negatív értékelést írni. Emiatt azonban nagyon sok minden van, aminek az értékelését soha nem fogod az oldalamon olvasni. Mert az leereszedő lenne.
Egy negatív vélemény viszont nem az. Akkor sem, ha a negatív vélemény tárgya egyébként valami mainstream dolog. Amikor például, érvekkel, indokokkal a sárba rántottam a Semmi-t, kaptam hideget. Meleget nem. Ha jól emlékszem, még Szerelmetesfeleségtársamtól sem. Még vele sem értettünk egyet.
Az is igaz viszont, hogy bármiféle kritikának csak akkor látom értelmét, akár én kritizálok, akár engem kritizálnak, ha vannak érvek, indokok. Az érzelmi odaböfögéseket, felturházásokat méltatlannak és semmitérőnek találom. Akkor is, ha én kapom, és jobbára szoktam rájuk reagálni. (Kapcsolatépítésre törekszem. Ha van rá esély.)
Szóval most, a Star Craft-tal kapcsolatban sem a „leereszkedés” vezérel. Panelproli-létből, bérbőlfizetésbőlélésből, fizikai melósként ugyan hová ereszkednék alább, maraggyá má'!
Mi történik?
Az alcímmel természetesen visszatérek a képregényhez.
Hát az történik, hogy a Star Craft űrjében ugye van ez a három faj, az emberek meg a másik kettő. S hiába is überszuperturbótechnológia, meg galaktikus léptékek, gazemberek, törvényszegők, úgy fest, mindig lesznek. S úgy fest, bármilyen fajon belül. (Az csak a Földön van, hogy egyetlen emberfajta minden baj okozója, s ez a fehér ember. A Star Craft ebből a szempontból reálisabb.)
Immeg például van egy űrhajónyi rosszfiú/lány, akik abból élnek, hogy űrhajóroncsokat fosztogatnak. De eddig csak emberiekkel tették. Mármint az emberek áltál készített űrhajókkal. A helyi terminológia szerint: a terrán űrhajókkal. Elsősorban azért, mert nem emberi űrhajó nem akadt az útjukba. Másodsorban meg azért sem, mert lényközi egyezmények tiltják az egymás roncshajóiból való szabadrablást.
De adódik egy lehetőség a rosszfiúk/lányok számára. Azzal mindannyian tisztában vannak, hogy az idegen hajó mozdítható dolgait magukhoz ragadva, különösen anna energiatermelő kis micsodáját, ami egy kézben is elfér, a a feketepiacon értékesítve a szajrét mesésen meggazdagodhatnak .
Némi hökkenet után a teljes legénység megszavazza magának a meggazdagodást. Iszkiri az idegen roncs felé, nem olyan terjedelmes képregény ez, s hol van még a vége, iparkodni kell!
A történet tulajdonképpeni főhőse egy fiatal, kezdő gazember, akinek ez az első gazember-útja. A srác neve Caleb.
Nekem ez a név valószínűleg egyszer s mindenkorra foglalt. Az olasz Campanile foglalta le könyvben-filmen A lator című Jézusos, kedvesen tréfás Újszövetség-parafrázisával. Kaleb nagy kópé. pitiáner csaló Jézus idejében. Az ő története a könyv/film. Melegen ajánlom!
Calebet gyermekkori barátnője, Kyra viszi fel a roncsfosztogató piti gazemberek hajójára. Caleb tapasztalatlan ugyan az űrben, de roppant tehetséges technikus. Ezt a társai és az űrhajó parancsnoka is nagyon hamar észreveszi.
Theban kapitánynak konkrét információi és terve van a a lerobbant, a protoss fajhoz tartozó űrhajóval. Nem csupán és nem elsősorban a mindenféle, akármilyen tárgyak elhozatala a cél, bár a legénység döntő része erről tud csak. Thebant mndenekelőtt a már említett energiatermelő bizbasz érdekli. Űrhajójukról, a Szarkáról átszállnak tehát a protoss-roncsra.
Innentől a történet az A nyolcadik utas a halál és A bárányok hallgatnak ötvözése, egy csipetnyi Fegyencjárattal és persze, a Star Craft-al. Mert a protossok űrhajóján vészesen fogyni kezd a terrán fosztogatók száma. Aztán kiderül, hogy ez a protoss hajó egy börtönhajó volt, amely egyetlen, különlegesen veszélyes foglyot szálított. Egyetlen egyet. Egy nerazimot, titkos templomost. Kapizsgálod, mi következik? Elhagyott, idegen űrhajóban császkálnak a földi űrhajósok, kihalt minden, de egyszerre csak mintha valami mozgottt volna amott... S úgy van! Sutty, máris fogyni kezdenek!
Itt megállnék. Azért az egészet nem akarom elmesélni, mert nem szeretem, ha sokan utálnak. Vannak így is elegen.
Közben még bevillant A hármas számú űrbázis is, bár az csak távoli rokon. Valószínűleg a zárt tér, és az űrhajósok fogyása okán sunnyogott elő a tudatalattiból.
E képregény erénye
Mi más: jók a rajzok. Nagyon jók. Nem annyira egyediek, nem löknek hanyatt, nem térdepeltetnek hálaimához a comics oltára előtt, de kimondottan élvezetes, látványos, amit a szemeinknek kapunk. Láthattad. Volt egy-két mozdulat, arány, amire felszisszentem, de ezt éppen azért tettem, mert a rajzok döntő többsége hibátlan. Van határozott dinamika, vannak váltott nézőpontok, érdekes látószögek, s teljesen konzekvensek az alakok.
A végeredményben valamelyest fejcsóválásra késztető, magától adódó asszociációktól eltekintve, önmagában jó a forgatókönyv, van dinamika, vannak fordulatok, van feszütség, van izgalom. De az asszociációk talán azért is fájdalmasak jelen esetben, mert a Star Craft-ról van szó. Egy ekkora névtől igenis teljes önállóságot várnék el, nem elődök tömkelegének a feltolulását. Vagyis a történet egészére nem tudok másképpen tekinti, mintsem egy Star Craft-világba helyezett Alien-történetre, amiben vannak egyéni fűszerek, de mégiscsak a régi ízek újragondolása. Újra mondom: önmagában nagyon is élvezhető, de egyszerűen nem akar önmagában maradni.
A folytatás ott volt a múltkor a könyvtárban. Ha legközelebb is ott lesz, jönni fog velem. Minimum két esélyt nagyon megérdemel.
Szukits, Szeged, 2021, 108 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634976233 · Fordította: Oszlánszky Zsolt
6,5/10
2022 szeptemberének még mindig az eleje. Tegnap Bélapátfalvn jártunk, hogy megünnepeljük sógoroma fél évszázadát, és az ott vásárolt telkét. Úgy volt, hogy egyre megyünk, bográcsozás lesz. Arról, hogy az üres telken bográcsozzunk, szerencsére sikerült lebeszélnünk sógorkomát. Egy panzióban foglalták a helyet a főzéshez. Amiből aztán a kaotikus kavarások miatt nem lett semmi. Hazafelé Szerelmetesfeleségtársammal és az édesanyjával Egerben vacsoráztunk meg. Ebéd helyett. De csak nevettünk az egészen...
Vannak emberek, akik körül mindig bonyolultak a dolgok. Valahogy soha nem jön össze semmi egyszerűen nekik. És velük. Ofi barátommal is ünnep, ha akkor és ott sikerül találkoznom, ahol előzőleg megbeszéljük, és nem kell még öt-hat üzenetváltás, időponttologatás, hogy összejöjjön a randi.
Bélapátfalva környéke nagyon szép. Sógorkoma telke egy volt, félig lekőbányászott, gyönyörű hegyre néz, és általában tehenek legelte domboldalra néz. A tehenek tegnap nem voltak ott. A telek végében van egy átfolyó patakocskája is. Meg rengeteg akácfája. Vagy balta kell hozzá, vagy néhány méhkas. Sógorkoma az utóbbiban gondolkodik. Viszont akkor meg nem lesz helye a napi zöldségjeiknek. S főleg: nem lesz elég Nap nekik.
Nyolc felé szerettünk volna itthon lenni, elsősorban Szerelmetesfeleségtársam anyuja, de hát nem jött össze. Különösen, hogy Gödöllő előtt úgy húsz kilométerrel volt egy igen csúfnak tűnő baleset, ami miatt vagy fél órát poroszkáltunk. Azért az autópályás utazások előtt mindig szoktam fohászkodni az Ég felé.
Ma reggelre viszont SzFT leamortizálódott. Valószínűleg a Csemete által hazacipelt, nagy eséllyel covidról van szó. SzFT úgy nagyjából egész nap aludott. Most is azt teszi. Én közben kitakarítottam a lakást, mert embertelen dzsuva volt már. Szerencsére én egyelőre nem érzem magamon, hogy döntögetne lefelé a gyengeség. Meglátjuk. Mostanság divatos körülöttem, hogy ki-kidőlnek pár napra az emberek. De szerencsére semmi komoly, csak amolyan normál influenza tüneteivel.
