Az Egy asszony élete értékelése itt található
a Péter és János című regényé pedig itt.
Ez az írás a baloldali képen látható kötet értékelésének a második része. Logikus módon. Mert a második regényt, A Szépfiút tárgyalgatom benne.
Az értékelésem első része az első regényről itt olvasható:
Egy asszony élete. A harmadik rész, a Péter és János pedig itt.
S mert ez az értékelés második része, ezért az első rész bevezető szakaszát nem ismétlem meg. Annak elolvasásához így vissza kell lapoznod az előző bejegyzésre. De A Szépfiú értékelése anélkül is teljes értékű a Mohabácsi-univerzumban.
Egyébként az a bevezetés nagyjából a Maupassant-nal történt első találkozásomról és írói stílusának, erényeinek az átabota-bemutatásáról szól. Ebben Szerb Antal azért vérprofibb, mint én, és ezt még csak nem is szégyellem. Bár én vagyok a lelkesebb, és ő hidegfejűbb. Különösen, ami Maupassant regényeit illeti. Azokat nem is tartja annyira eredetinek. Maupassant írói kvalitását a novelláiban csodálja. Nem értünk mindenben egyet Szerb Antallal. S ha igen, akkor sem.
A SZÉPFIÚ
Azt találtam mondani, talán a bibliofil-papír által ihletetten, hogy Maupassant egyfajta irodalmi Bibliát írt. (Pedig nem szeretem az óriási szavakat. Jobbára amekkorák, annyira üresek.) Ahogy abban a regényben, úgy ebben is benne van majdnem minden, ami az életről szól.; egy-egy nagy szegmense legalábbis. Isten közvetlenül nincsen. Bár ez azért lényeges különbség a Biblia és Maupassant között.
Ahogyan az Egy asszony élete a kommunikációról, a hűségről, a gyermeknevelésről, a szülői szeretetről, az őszinteségről, a felelősség vállalásáról szólt, úgy A Szépfiú egészen másról. Georges Duroy, avagy ahogyan ő és a neje jobban szereti, Georges Du Roy de Cantel története az anyagi, társadalmi, politikai érvényesülés szamárlétrájának a története, egy fiatalember sorsán, döntésein keresztül. Jól sejted: nem patyolatfehér út ezen a létrán felmászni.
Duroy, bocsánat, Du Roy paraszti családból származik. Maga mögött hagyva a szüleit Párizsba megy, hogy (miképpen is kell mondani manapság?) kimaxolja a benne szunnyadó lehetőségeket, felépítse az imidzsét, és felhasználja az élet adta lehetőségeket.
Georges Duroy (meg ami utána lett), igen fiatal és igen jóképű. Nem is nagyon ostoba. Legalábbis, ami önmaga felépítését illeti. Hamar rádöbben, hogy kemény, mindennapi munkával sehová sem fog jutni. Egy véletlen találkozás indítja el az újságírói karrierjét, bár életében semmit sem írt még. Mármint pár levélen kívül. De jóbarátján keresztül megismeri annak feleségét, aki gyakorlatilag megírja helyette a cikket. S elindul Georges karrierje.
Nem fogom részletesen elmesélni, miképpen. Arra itt van a könyv. A női nem képviselőinek igen nagy szerepe van e karrier épülésében. Van, hogy Georges egyszerre három nőt kefélget, és ebből a háromból természetesen csupán egy a felesége. S Georges már a negyedik után pislog, mert fiatalabb, okos, s mert elsősorban kőgazdagok a szülei. Jól kell megválasztania az embernek, melyik nő tessék neki! (Gábor Zsazsa)
Az a gáz, hogy amikor elgondolkodtam, én mire jutottam az életben, amikor az anyagiak kerültek sorra, rájöttem, magam is sokat köszönhetek a női nem képviselőinek. Ha nem is lett mindegyik a szeretőmmé, aki segített. S akkor is, ha nem kellett érdekkapcsolatokat ápolnom, hogy bizonyos dolgok megfelelő kézben tartásáért anyagi források nyíljanak előttem.
Rengeteget segített a nagymamám, de úgy mindig, egész életemben. Aztán meglepő segítségeket kaptunk, az exem és én a volt egyházunk tagjaitól, ott is elsősorban két család női szakaszától. De nagyon sokat köszönhetek Szerelmetesfeleségtársamnak is. Anyagiakban okosabb, előrelátóbb, mint én vagyok. Ezáltal mindig is jobban keresett. Bár korántsem ez volt a legfőbb szempont, amikor megismerkedtünk, ha széles mellel kitárulkozó akarok lenni, akkor a nagy kalapban azért jelentett némi megkönnyebbülés-faktort az anyagi önállósága. Mostanában SzFT édesanyja segített nekünk nagyon sokat.
Vagyis ebben az értelemben is igaz, még akkor is, ha nem is a férfiúi vonzerőmről szól, hogy mi lenne velünk nők nélkül?
Maupassant A Szépfiúban nem tart olyan távolságot a főszereplőjétől mint az Egy asszony életében. Úgy fest, nem képes rá. Amott Jeanne nem negatív figura, csak gyámoltalan és tehetetlen. A Szépfiú kezdetben, ahogy csetlik-botlik Párizsban, nem ellenszenves alak. Keresi, miképpen maradhatna talpon. Egy fillér sincsen a zsebében. Minden lehetőség számára, ami pár fillért hoz. Kénytelen megragadni a lehetőségeket, hogy túlélhessen.
Aztán képessé válik arra, hogy ne csak megragadja őket, hanem meg is teremtse. A Szépfiú személyisége finoman alakul át visszataszító érdekalakká. Kezdetben a kapcsolatai nem csupán az előre jutásáról, a várható hasznáról szólnak, tartalmuk is van. Aztán lassan, ahogyan egyre stabilabb és stabilabb a társadalmi pozíciója, úgy ürül ki, sekélyesedik el minden körülötte. A szerelem már nem szerelem, csak lépcsőfok, barátság már régen nem létezik, csak kapcsolati tőke van, s „mindig több kell, mint amennyi van” (Doktor Herz).
A Szépfiú jellemének, személyiségének a torzulását tehát Maupassant nem kezeli olyan visszafogott távolságtartással, ahogyan Jeanne sorsát kísérte. Nincsenek ugyan kifakadásai a szereplője ellen, semmiféle erkölcsi ítélettel nem illeti, nem kommentálja a tetteit, még mindig csak beszámol arról, ami történik vele. Az ítéletet, ahogyan az Egy asszony életében is, nem a narrátor, hanem valamelyik mellékszereplő mondja ki. Ez esetben többen is.
Nem csupán a Szépfiú eladó. Eladó az egész világ. Benne minden férfi és nő. Azok is, akik a Szépfiú körül vannak. Lebzselnek. Legyeskednek. Páváskodnak.
*
Érdekes dolog ez a nőkkel! Mert egy férfi számára kevesebb vonzóbb dolog van, mint amikor egy nő éppen elcsábítja. Amikor macskává válik. Villan a szeme, nyújtózik, elvonul a férfi előtt, a mozdulataival kiemeli mindazt, ami szép a testében. Kívánatossá teszi magát, de nincsen benne megalázkodás.
A macska nem szeret, csak kihasznál. Mi férfiak szeretünk megőrülni a nőért. Imádjuk, ha van benne szenvedély, ha fel akarja kelteni az érdeklődésünket önmaga iránt, ha tudatosan korbácsolja a vágyainkat. Ha nem csak beleegyezik, hanem ki- és felhasználja, hogy férfiból vagyunk.
Ó, mit meg nem adunk, adnánk ezért!
Csakhogy a buta nők jobbára azzal vannak elfoglalva, hogy összehasonlítgatják magukat az ostoba, csinált, alaptalan szépségideálokkal, formákkal, követelményekkel. Soha nem jönnek ki, mert nem jöhetnek ki jól az összehasonlításból. Ezért nem is hisznek a saját csáberejükben Pedig...
Viszont a csábítás helyett érkeznek a követelések, az elvárások, a piócaságok, a nyavalygások, hisztik, kiszámíthatatlanságok, az elsárkányosodás. Vagy az intim szféra liturgiái. Aminél semmi sem lankasztóbb, lohasztóbb. Egyfelől lenne az elvárás az imádatra, másfelől van a permanens kisebbségi érzés, „hát hogy nézek én ki, mit mutogassam magam neked?”. De én, a férfi, hogyan imádjam azt a nőt, aki nem becsüli saját magát, de közben tőlem, a férfitól meg elvárja, hogy önkívületben heverjek a lábainál? S ha heverek, vajon attól emelkedik az önbecsülése? Ne gondold!
De van egy pont, amikor a nő lépes lemenni kutyába. A legtöbb férfi nem szereti a macskákat. Kutyások vagyunk. Izom, akció, nyíltság, barátságosság, harc, hűség, egyszerűség, engedelmesség. Semmi érdek, távolságtartás, gazdatartás, hűvösség... Nekünk nem csak a gazdi által adott kajára, hanem a gazdi egészére van szükségünk. A szagára, az érintésére, a melegségére, a tekintetére, a parancsaira, a dicséretére. S mindent megteszünk érte.
Mármint, ha nem Bel Ami a nevünk. Meg akkor, ha a nő megmarad macskának, és nem megy le kutyába. Sőt, magunktól szívesen vagyunk kutyák, de ha egy nő kutyáztatni akar, hát menjen a fenébe. Nem kell póráz, nem kell húzd meg ereszd meg, automata-pórázhossz, nem kell szájkosár, nem kell rendőrfegyelem. Adjuk magunktól, ha követeled menekülünk.
S ha egy nő lesz kutyává, attól menekülünk. Kevés visszataszítóbb dolog van számunkra, mint egy lábunkba kapaszkodó aszzonyszemély. Imádjuk, ha egy nő macskázik, hogy gerjessze a vágyunkat, de gyűlöljük, ha lába köze alamizsna-cserealap, hogy megtartson bennünket.
Ahogyan az is elviselhetetlen, ha nem érezzük, hogy férfiként kellünk neki. Elviselhetetlen, az is, ha a nő mindössze azért enged, hogy megőrizze a családi békét. De hátrahőkölünk a tartás, az egyenes gerinc nélküli teljes kitárulkozástól, a feltétel nélküli megalázkodástól is.
Állt a lány velem szemben, a szeme vöröslött az elfojtott sírástól. Nem volt szép lány, de nem volt csúnya sem, csinos is volt, esze is volt. Teljesen kétségbe volt esve.
– Moha, miért nem kellek én egy pasinak sem? Mi a baj velem?
Nem voltam célpont a számára, házas voltam és monogám, ezt tudta is rólam. Soha, egyikünkben sem merült fel, hogy legyen köztünk bármi is, pusztán jó barátságban voltunk, tudtunk beszélgetni.
A válaszom készen volt, s mert okos lány volt, viselte az őszinteséget, nem pátyolgatást várt.
– Tudod, úgy vagyunk mi pasik bekötve, hogy ha érezzük, hogy mindenáron meg akarnak fogni, kötni bennünket, azonnal működésbe lép a menekülési ösztön. Az a baj veled, hogy azonnal kapaszkodsz, nem hagysz teret annak, hogy kifejlődjön a kapcsolat. Kapaszkodj meg: a tartás, a személyiséged természetes büszkesége hiányzik. Azt érzik, hogy nem kell küzdeni érted, nem kell téged meghódítani, mert feltétel nélkül behódolsz. Hiába tudják, hogy nem vagy kurva típus, az ekkora feltétel nélküliség mégis kurvássá tesz. Még akkor is, ha nem fekszel le velük. A kapaszkodási kényszered gerinc nélkülivé tesz. Engedd, hogy küzdjenek érted, magasabbra árazod magadat minden téren.
Sírt. Nagyon. De értette, miről beszélek.
Ez a beszélgetés úgy húsz éve zajlott köztünk. Tíz éve még mindig nem volt párja. Mert az esze értette meg, amit mondtam, az érzéseivel nem tudott mit kezdeni, ezért képtelen volt váltani. Nem változott a stratégiája, ezért újra és újra termelte a saját problémáját. A boldogtalanságát, a társtalanságát. Manapság nem tudom, mi van vele.
Maupassant regénye nem fejeződik be, csak végetér. Nem tudjuk meg, a Szépfiú legutolsó, gennyes, de kétségtelenül sikeres akciója meghozta-e számára a várva várt politikai pálya sikerét is. De minimum milliomossá lett az akció végett. És végleg visszataszajtóvá.
*
Maupassant regényének legszembetűnőbb erénye, hogy véleményt most sem mond. Nem kommentál, nem értékel, egy darab indulatszava sincsen Georges ellen sem, a lábainál csúszómászó nőkre sem. Csak bemutat. S mindezt olyan ügyesen, hogy mégsem lesz sem távolságtartó, sem hűvös. Bár nem derül ki, magában milyen viszonyban van a teremtett szereplőivel. Ezért bár egyértelmű, hogy mit szeretne mondani, semmiképpen sem szájbarágós.
Nem jártam precízen utána, de úgy tűnik, ez a legtöbb esetben feldolgozott írásműve. Látod, itt is legalább három filmváltozattal és egy tévésorozattal találkozhattál. (Sajnos megnézhető formában csak az utolsó plakát szerinti, 2012-es változatot leltem meg, amitől a főszereplő miatt némileg ódzkodom: vámpírnak is rossz volt, s nekem ő semmilyen szinten nem Bel Ami. De majd meglátjuk, amikor meglátjuk.)
A Szépfiú történetében benne van a hideg, gátlástalan karrierépítés, a politikai szerepvállalás és a kölcsönösségmentes párkapcsolatok kritikája. Anélkül, hogy bármelyiket egy kritikus szóval illetné. Ahogy nem teszi ezt Franciaország gyarmati politikájával, a sajtóval, a gazdasági manőverekkel, a zsidó manipulációkkal, az arisztokrata gőggel, a politikusok magánéletével, a sznobizmussal szemben (érdekesség: más néven, más címmel ugyan, de jelentőségteljes teret kapott a könyvben Munkácsy Mihály Trilógiájának társadalmi sikere is).
Ám tüneményes az a mesteri felépítettség, amellyel lefesti, hogy Georges minél magasabbra jut, annál mélyebbre süllyed. Gyakorlatilag csak az érdekei végetti gyilkosság marad ki a szórásból. Mert annyira nem tökös legény. Sőt, a végén inkább csúszómászó. S minél célratörőbb, minél sikeresebb, ismertebb, annál inkább az.
Jellemfejlődés, ha negatív írányú is, tehát vastagon van a könyvben. S valahonnan jut valahová: a pincéből a csatornába.
Szerb Antal hiába is fikázza Maupassant regényeit, hogyan is kell mondani, engem megvett kilóra magának.
Európa, Budapest, 1978, 838 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630716801 · Fordította: Benedek Marcell
9/10
2022 szeptemberének közepe. Szerda van, de itthon vagyok, szabin: ma jöttek a Főtávosok, új, egyéni mérőket felszerelni. S ha már itthon voltam, elvittem szervízbe SzFT bringáját. Minden félsiker: a Főtávosok itthagyták az új mérőt, de az új radiátorokra ők felszerelni nem tudták, hívjuk ezt és ezt. A szerviz meg azt mondta, hétfőig teljesen tele vannak, térjünk akkor vissza rá, törött egy küllő, ettől tojás a felni, addig ne is használjuk a cangát. De legalább az SzFT által tegnap elméretezett kávéfőzőnket csont nélkül ki tudtam cserélni az Auchanban egy kisebbre. Létrejött a kétharmados sikertelenség. De legalább az egyharmad sikerült. S amíg a Főtávosokra vártam, nagyjából ki is takarítottam. Csuda jól idomított férjanyag vagyok, nemde?
