Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Majnik László: Mindörökké Omega

Pompásan megírt, hozzáértő, de valamiért félbehagyott disco- és monográfia

2024. február 13. - Mohácsi Zoltán

majnik_mindorokke_omega.jpg

A bejegyzés első megjelenési helye a koncert.hu.
A blogbejegyzésem szokás szerint bőségesebb, képesebb.

OMEGA. 1962–2021. Egy híján hatvan év muzsika. Van, aki nem szereti az Omega zenéjüét? Na, legalább válogatva...?

PIPI BARÁTOM kedvence volt az Omega. Amíg élt. Mármint Pipi. De Pipi előbb halt meg mint az Omega. Együtt is sokat hallgattuk a lemezeiket. Amikhez kamaszként hozzájutottunk. Nagyjából a Csillagok útján idején kapcsolódtunk be a történetbe. Vagyis a legnagyobb korszakukban. De nekifutottunk és visszamenőleg is megszereztünk mindent. Aztán megvettük, ami utána jelent meg. Nekem az Omegáról legelőször Pipi jut az eszembe. De utána rögtön rengeteg minden más. 

Az Omega pályafutásának az utolsó évei egyszerre jelentettek HATALMAS SIKERT ÉS ORDENÁRÉ BOTRÁNYT. A még élő két tag éppen a napokban feszült egymásnak az Omega-hagyaték felett. 

Tudomásom szerint méltó összefoglalása még nem született az életműnek. Ez a kötet a zenéjük részletes bemutatása. Csak valamiért abba marad az életmű felénél. Érthetetlenül és megmagyarázatlanul. De addig kimagaslóan jó. Ami a könyvet tekintve azt jelenti, hogy teljes egészében csuda jó. Csak fene mód hiányos. Mindjárt megmagyarázom, miért írok ilyen gubancosan. 

A KÖNYV MINT KÖNYV

A helyzet az, hogy az első meglepetés akkor ért, amikor megláttam a kötetet. Valamiért azt hittem, sokkal nagyobb és sokkal vaskosabb. Mert képzeld, háromszáz oldala sincsen. Pedig majd' hatvan év zenéje van benne... Ehhez képest tehát egy teljesen átlagos méretű kötet.

Viszont viszonylag nehéz: minőségi papírra nyomták, vélhetően a benne levő fotók láthatósága érdekében. 

A tördeléssel alapvetően semmi baj nincsen. A képek elhelyezése ugyan eseteges, és ennek megfelelően néha meglepő. Lehet, szerencsésebb lett volna nem a szöveget megszórni velük, hanem külön egységekben betenni őket, nem a folyószövegbe, de több is veszett Mohácsnál... (Mohácsinál? :-D )

majnik_mindorokke_omega_07.jpg

MORGOLÓDÁS

Később akartam morgolódni, de itt a helye, nem bírom magamban tartani. Minden más, ami dicséret ez után kap majd teret.

Majnik László több kötetes szerző. Írt: az Illésről, a Hungáriáról és az Omegáról egy-egy könyvet, amelyeknek a címe úgy hangzott eredetileg, hogy Barázdák között: A(z) ...együttes története hangfelvételeik tükrében. Ez a kötet 2019-ben jelent meg. 

Tény, hogy az Omegáról szóló Barázdák közt-kötetnek az alcímében egyértelműen ez állt: 1962–1987. Ez az időbehatárolás ott áll a jelen kötet előszavában is.

Ennek megfelelően az Omega 1987–2021 közötti tevékenysége az utószó öt (!) oldalán kapott helyett. 

majnik_mindorokke_omega_05.jpg

A könyvben legutolsó, részletesen bemutatott album az 1987.ben megjelent, Babylon című album. Az együttesnek '87 után még négy önálló és egy kelet-európai dalokból született, más elődadók általuk feljátszott dalainak válogatása is megszületett, olyan vendégzenészekkel mint Petr Janda a cseh Olympic énekes és Josef Skrzek, az SBB zenésze. 

Mihály Tamás 2014-ben szállt ki az Omegából. Molnár György 2014-–2016 között az Oratórium-koncerteken nem lépett fel a zenekarral, fenntartása volt a templomi koncertekkel szemben, de a 2016 után a hagyományos koncerteken újra színpadra állt. 

Az utolsó, közvetlenül Kóbor János halála előtt megjelent album, a Testamentum ugyan elsősorban az énekes évekig tartó projektje volt, de az Omega neve alatt jelent meg. Annak ellenére, hogy a cd-mellékletében nincsenek feltüntetve a zenészek. De zeneszerzőnek az Omegát jelöli meg a kiadvány. S azért, figyu, ennek a tárgyalt Omega-könyvnek a borítója tök egyértelműen a Testamentum dizájnját hozza. Miközben a lemezt másfél sorban tárgyalja. 

Vagyis a következő lemezek éppen csak megemlítésre kerültek: 

  • Trans and Dance (1995)
  • Egy életre szól (1998)
  • Égi jel (2006)
  • Testamentum (2020)

De az van, hogy ezek csak a kihagyott stúdióalbumok. De nem csupán ezekel rukkolt ki az együttes ebben az időszakban. Ahogyan Majnik sem csak a stúdióalbumokat, hanem a koncertlemezeket és az idegennyelvű kiadványokat is aprólékosan elemezte az előbbiekben. Csak hogy lásd, mi minden maradt ki.

  • Népstadion 1994 Omegakoncert 1. – Vizesblokk (1994)
  • Népstadion 1994 Omegakoncert 2. – Szárazblokk (1994)
  • Transcendent (angol nyelvű) (1996)
  • Koncert – Népstadion (1999)
  • Rhapsody (2010)
  • Szimfónia & Rapszódia (2012)
  • Oratórium (2013)
  • Oratórium Adventi koncertek (2014)
  • Volt Egyszer Egy Vadkelet (2017)
  • Élő Omega – Kisstadion '77 (2023) 

S akkor vessünk számot: az Omega 1962–2021 között létezett. Ötvenkilenc évig. A 2023-ban megjelent könyv ebből huszonötöt mutat be. 

majnik_mindorokke_omega_03.jpg

Ó, igen: s egy félszavas indoklást sem lelhetünk miértjére. Azért nem veszünk figyelembe harmincnégy évet és tizenhárom lemezt, mert csak. Próbáltam valamit keresgélni, miért dönthetett így Majnik úr, de egyszerűen semmi értelmes, nyomós indokot, okot nem leltem. Még ha Mihály kiválására, Molnár időszakos távolmaradása lett volna a vízválasztó, de igazából még az se lenne szilárd hivatkozás. 

Egyre az járt a fejemben, hogy miközben teljesen egyértelmű, hogy a szerző tiszteli a zenekart, hogy a csudába tudod, mert ennyire tiszteletlen lenni velük szemben? 

S ha már morgolódom: érthetetlen módon az egyes lemezek tárgyalásánál nincsen ott a borítók fotója. Illetve nincsen egy diszkográfia a könyv végén. Rendben, hogy ma már a neten simán talál mindenki ilyesféle magának (én jobbára a disgogs.com-ot használom), de azért...

Az a baj, hogy a fentiek miatt bennem maradt az érzés, hogy a kötet ilyetén második kiadása csak a konjunktúra kihasználása. Nagyon nagy kár érte! 

A STÍLUS ÉS A SZERKEZET

Majtényi az Omegáról a benne levő tudás teljes magabiztosságával ír. (Ebben a mondatban részemről semmi, de semmi irónia nincsen, minden szavát tökéletesen komolyan gondolom.)

Szemmel látható, érezhető, hogy a benne levő szimpátia, tisztelet teljessége vezeti a tollát. Viszont semmiképpen sem a rajongói elvakultság. S az is egyértelmű, hogy Majnik László ért a zenéhez: zenész, zeneszerző, dalszöveg-író, 

Plasztikusan fogalmaz. Annyira plasztikusan, hogy az ember fiának rögvest kedve támad meghallgatni, amiről éppen ír. S egy zenei témájú könyv esetében mi más lenne a legnagyobb győzelem? 

majnik_mindorokke_omega_01.jpg

A könyv tartja magát az első kiadás címében megfogalmazottakhoz: a felvételeiken keresztül mutatja be az együttes munkásságát. Már amikor teheti. Mert például az első, Laux-Presseres, klasszikus felállásig is vezetett út, s ebből az időszakból bajos a felvételeken keresztül mutogatni az Omegát. Viszont mégis meglepően részletesen rálátunk erre a múltba vesző időszakra. (Ami zenei szempontból meglehetősen lényegtelen volt. Ennek tükrében értelmezd például az előző alcím tartalmát!)

A lemezek megjelenése után azok válnak sarokponttá. Sokat megtudunk a megalkotásuk hátteréről is, de alapvetően a produktumokra koncentrálva. De azoknál mindenre kiterjedően: hangszerek, hangszerhasználat, keverés, a kor- és a stúdiók lehetőségei, ki, mikor, mit játszott, énekelt, mi honnan szól a sztereóban, ki írta a szövegeket, miről szólnak a dalok, a lemezekre került verziók között mik a hangszerelési, keverési különbségek.

Mondj valamit az Omegáról: ott van a könyvben! De külön érdeme az olvasottaknak, hogy semmi teret sem enged a bulvár-információknak. A zenéről és az előadásokról szól a könyv. Pont. 

Mondjuk, ahogy belegondolok, a lemezek borítóit a Nem tudom a neved albumig elemzi. Aztán már nem. Éppen csak megemlíti. De persze semmi se lehet teljesen tökéletes. (Ismered a viccet? „Semmi se tökéletes!” – mondta a sünifiú és lemászott a súrolókeféről.) Különösen nem egy ekkora életművel bíró zenekarról szóló könyv. De nagy dolgot mondok: ha nem lenne benne az a magyarázatlan félbeszakadás az életmű tárgyalásakor, azt mondanám, az én ízlésem és elvárásaim szerint Majnik László könyve nagyon közel van hozzá. 

majnik_mindorokke_omega_09.jpg

Grundrecords, Budapest, 2023, 304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786150172361

Ameddig tart 10/10, de mert nem veszi végig az életművet, 5/10. Bajban vagyok. 

2024 február, az év második fizetése. Aminek a döntő része máris elfogyott. 

Tegnapelőtt Szerelmetesfeleségtársam lelkendezett. Már vagy egy éve is van, hogy vett magának egy Xiaomi fülest a Vaterán vagy a Marketplace-en. Egy Eartphone 2S-est. Összekapcsoltam a telómmal, és leesett az állam, akkora különbség volt a sajátom és aközött. Amikor rákapcsoltam az equalizert, rögvest irigykedni kezdtem. Eddig nem volt bajom a saját fülesemmel. Immár tudom, hogy nem híg fos, de elég vacak. SzFT talált egy olyat mint az övé, tízért a Marketplace-en. Írtam a tulajnak. Nem válaszolt. Ránéztem a profiljára, és nagyon kamu íze van. Ő tízért adta volna. A következő lépcső tizenhat plusz szállítás. 

Eltelt ismét egy hét. Megint szombat hajnal van. Négy óra óta fent vagyok. Átkonvertálgattam az unokámnak néhány „Égből pottyant mesék” videót, mert amit átvittem nekik, nem fogadta el a tévéjük. Írtam. Gondolkodtam. 

Elsősorban azon, hogy milyen csuda jó dolgom van, mennyire meg van mindenem, kényelmesen élek, nem kell végre beleszakadni a munkámba sem, van egy szerető, életteli feleségem, egészségesek a gyermekeim, az unokám. jó a kapcsolatom az anyósommal, az egészségi állapotommal minden további nélkül megvagyok a mindennapokban... 

Mégis, itt van bennem, mocorog, csesztet a permanens hiányérzet. Ami lassan kétségbeeséssé változik. Több összetevős. Minden téren rendben van minden, és minden téren hiányzik mégis valami. Emiatt mozgolódik, fészkelődik, sutyorog folyamatosan a Bellow-féle „Akarom!”, és nem hagyja, hogy önfeledten élvezzem, amim és ami van. Lehetne százszor rosszabb is, és ahogy a világ áll, lesz is, de n mégis arra gondolok, hogy ennyi erővel lehetne sokkal jobb is mint ami van. 

Miközben hálás vagyok mindenért. Istennek is, embereknek is. 

Mennyire jó szám már ez a City of Blinding Lights

Phil Collins: Mindhalálig – Az életrajz

Egy legenda emlékezik. Nyolc éves a könyv, a legbúcsú turné naná, nincsen benne

collins_mindhalalig.jpg

A bejegyzés, módosított tartalommal a koncert.hu-n jelent meg.

A bejegyzésben szereplő fotók a könyvből származnak.

Számomra valahogy lassan állt össze a kép Phil Collins-szal, Peter Gabriellel meg a Genesis-szel. Ne felejtsd el: nem volt mindig internet, és ez az ország komcsi vezetés alatt működött, mindent, tehát a kultúrát is ők irányították: nem is jött be ide nagyon sok minden. Például a Genesis sem. 

Collins és Gabriel egy-egy szólólemeze azonban kapható volt: a No Jacket Requried és a So. Nagy szó volt, de akkor már odáig enyhült a diktatúra, hogy néha-néha egy-egy klipet is lenyomtak a tévében. Ahol akkor csak két csatorna volt. Így láthatóvá lett a vasfüggöny mögött aSussudio és a Sledgehammer. Az utóbbinak sokkal kreatívabb a képi megoldása. 

Prof becenevű barátomnak a Collins lemez volt meg. Én hamarosan Gabrielét vettem meg. Mindkettő tetszett, sokat hallgattam őket. De Gabrielét izgalmasabbnak találtam. Ahogy Collins később megjelent és megvásárolt albumai rendre és egyre inkább unalomba fulladtak számomra.

Az, hogy mindketten a Genesis vagy meglevő vagy volt tagjai, csak lassanként állt össze. Mondjuk mire ide jött a Genesis, addigra már persze, hogy... Apám, mekkora koncert volt! (Népstadion, 1987. 06. 18.)

A GENESIS, PHIL COLLINS ÉS MOHABÁ'

A Genesis történetébe az Inviseble Touch lemeznél kapcsolódtam be. 

Kezdetben fogalmam sem volt arról, milyen muzsikát játszott előtte a zenekar. Az megvolt, hogy a Flórián Üzletközpont kirakatában láttam a Duke című lemezük borítóját (indiai kiadás), de akkor még semmit sem mondott az együttes neve. Csak jópofa volt a borító rajza. 

De az Invisible Touch után szép lassan visszamentem az időben. Nehezen adta magát a zene. A Mama című dalt, meg voltam róla győződve, még a Szerdahelyi utcai lakásunk fürdőszobájában hallottam első alkalommal, a rádióban szólt, én vécéztem, és közben... De nem stimmelnek a dátumok. '76-ban kötöztünk Óbudára, a Mama '83-as. Hacsak nem az volt, hogy minden stimmel, csak éppen látogatóban voltam a Szerdahelyiben Papáéknál. Akik nem költöztek velünk. 

Mama lenyűgözött. A teljes lemezt nem ismertem, csak sokkal később sikerült meghallgatnom. Tetszett mindenestül. Aztán jött az ABACAB elektronikus katyvasza. Azzal nem tudtam mit kezdeni. Ahogy nem volt katyvaszos a '74-es Genesis Live, de egyáltalán nem fogott meg. Na, jó, egy icipicit. 

De mert sznob korszakomba léptem, nem adtam fel. Nem tudtam fogást találni a ...And Then There Were Three... című lemezen sem. A Brodway-lemez istenítéséről tudtam, meg is szereztem kazettán, de csalódás volt. Csak a Carpet Crawlersde az aztán nagyon, a mai napig. 

És így tovább... Lassan-lassan kaptam rá a Genesis muzsikájára. Azt hiszem a reveláció egy másolt kazettáról egy autómagnón keresztül ért a Seconds Out című koncertlemez által. S akkor rés támadt a gáton. Nem szakadt át, csak több helyen vastag sugárban ömlött a víz. Engedtem magamnak, hogy élvezettel Genesist hallgassak. 

A Phil Collins szólólemezekkel is felemás volt a kapcsolatom. Egy időben a No Jacket Requied-et szénné hallgattam. A Face Value albumról az In the Air Tonight-tól tátva maradt a szám. De még egy dalt nem tudnék felidézni róla. A többi lemezzel úgy voltam, hogy szeretem Collins hangját, jók a popdalok, remek a hangszerelés, profi az egész, csak valahogy tökéletesen izgalommentes az egész.

Aztán bár valós időben vásároltam meg az utolsó Genesis stúdióalbumot, a We Can't Dance címűt, de az első meghallgatás után mindig is Phil Collins lemezként gondolok rá. Olyan Collins lemezként, ahol a Genesis a kísérőzenekara. A zene teljesen olyan lett mint Collins szólólemezeinek a zenéje. A Genesis popzenévé lett. Minőségi popzenévé, de popzenévé. Olyanná, hogy ha a dalait összekeverve hallgatnám Collins Dance Into the Light című lemezének dalaival, nem mondanám meg, melyik-melyik albumról való. (S azt már csak halkan teszem hozzá, hogy zeneileg nekem a legutolsó, Collins nélküli, Ray Wilsonnal készült Calling All Stations jobban tetszik. Tény, nem annyira slágeres. De a Mama-s lemez előtti Genesis albumokon sem volt slágerzene. Vitát nincsen szándékomban nyitni.)

De Phil Collins mindig szerethető figurának tűnt. Talán azért, mert olyan semmitmondó, könyvelő dizájnja van, meg mindig jókedvűnek tűnt. Ja.

Aztán elolvastam a könyvét. Aminek az az összhatása, hogy Collins még szimpatikusabb lett. Csak árnyaltabban. 

ÖNÉLETRAJZ MINT OLYAN

Ha érdekel egy valamiért ismert ember, akkor az önéletrajza mindig érdekes. És mindig csalódás. Mert persze a valamiért ismert ember esetében a valami a lényeg, ami miatt ismert, és az emberen keresztül erre a valamire kíváncsiak leginkább az olvasók. Már akik nem a mindennapi bulvárbotrányokra fogékonyak. 

A helyzet az, hogy a magam részéről tulajdonképpen pont teszek arra, hogy melyik híres ember, mikor, kivel, miért. Az a magánügye. Ami engem nem érdekel. Engem a produktuma érdekel, ha érdekel. Ha valami jellembalfékről van szó, akkor azért, ha jellemes emberről, akkor meg az iránta érzett tisztelet miatt nem érdekelnek a privát dolgai. 

Ez tök jól hangzik, és szerintem teljesen tiszteletre méltó a hozzájuk állásom. De persze mégis egyfajta, hm, struccpolitika. Azért az, mert a művészi produktum sokszor nem érthető meg igazán a háttér nélkül. A háttér pedig mi más lehetne, mint a produktumot produkáló ember élete. Azon ehet vitatkozni, hogy ez jó-e. Az alanyi költő verseinek érthetősége ezerrel függ az alanyi költő ismeretétől. Engem meg nem nagyon érdekelnek a művészek, csak a műveik. Viszont ha a művész nélkül nem érthető a mű, akkor a tiszteletre méltó elvemmel öngólt rúgtam. 

Az ellentmondás talán ott oldható fel, hogy a művek háttere viszont esetenként érdekel. S a műve háttere sok esetben a művész élete. 

Frappáns, nem igaz? 

Sőt,még azt is hozzáteszem, hogy nem teljes úgy a mondat, hogy nem nagyon érdekelnek a művészek. Úgy igaz, hogy nem nagyon érdekel a művészek magánélete. A mikor, kivel, hányszor... 

Emiatt többször fogtam neki Mr. Phil Collins önéletrajzának is. 

MR. PHIL COLLINS MINT OLYAN

Elképesztő a pasas! Legalábbis ami ebből a könyvből lejön róla. Mert az jön le, ami a megjelenéséből, a viselkedéséből is: egy olyan világsztár, aki voltaképpen tök mindennapi. Miközben meg egyáltalán nem az. De a fene se gondolta volna, hogy Collins mennyi ideig és idővel milyen minőségeiben küzdött a kisebbségi érzésével.

S úgy küzdött vele, hogy közben mégis tisztában volt azzal, hogy kicsoda is ő és mire képes. Meg hogy olyan bohóc, aki képes híddá válni. Ahogyan azzal is, hogy olyan zenész, aki nem képes nem zenélni, s ezt teszi akár a kapcsolatai, szerelmei, házasságai, a gyermekei rovására is. 

De teljesen egyetértett, találónak és kedvesnek találta, ahogyan a Genesis sajtóközleményben bejelentette a kiválását az együttesből:

A Genesis véget vet a húsz éve tartó kísérletnek,

és új énekest keres Peter Gabriel helyére...

Az elmúlt húsz évben a dobos, Phil Collins helyettesítette nagy sikerrel... 

S mindeközben egy időben a csapból is ő folyt a mindenféle vállalásai miatt. S amihez nyúlt, az nagyjából rendre siker lett, legyen az a Genesis, a szóló projektje, filmzene vagy a producerkedései. Annyira siker, hogy Tony Banks, a Genesis billentyűse azt nyilatkozta utólag, hogy

– Philnek nagyon bejött a dolog. A barátunk volt, akartuk, hogy sikere legyen. Csak azt nem, hogy ekkora sikere legyen. Legalábbis eleinte – nyilatkozza, és csak félig viccel. – De... aztán így maradt. Tizenöt éven át a csapból is ő folyt. Nem lehetett szabadulni tőle.
Rémálom! – Mosolyogva vonja meg a vállát. 
(259.)

S HOGY MIFÉLE PHIL COLLINS ÉLETRAJZA

Vastag. Nem csak átabotába mesél hatvanegykét évről. (A könyv 2016-os kiadású. Így a 2007-es újra összeállt Genesis koncertjeiről még van benne szó. A 2022-es The Last Domino? című turnéról már természetesen nincsen. Collins a gerincbántalma miatt azokat a koncerteket már széken ülte végig, és nagyon öreg ember benyomását keltette. 

De mert hatvan évről van szó, hiába is vastag a könyv, semmiképpen sem lehet teljes, amit olvasunk. Különösen a rendkívül aktív életét tekintve. 

Ám azt simán elmondhatom, hogy nagyon ügyesen egyensúlyt tart a pályafutása és a magánélete elmesélésében. Ami feltűnt, hogy a pályatársak és az élete szereplői esetében csak nagyon-nagyon indokolt esetben vitriolos, a leges-legtöbb esetben tisztelettel beszél mindenkiről. A zenészek közül csak a Yes és a Led Zeppelin kap egy oldalszúrást. A Yes csupán egy megemlítés kapcsán (ezt, különösen a Genesis pályafutását is ismerve nem éreztem jogosnak). A Zep pedig a Live Aid-es koncertje miatt, amin Collins dobolt, de katasztrófának tartja az egészet, a Zep tagok kapcsolatát időzített bombának, a koncerten nyújtott teljesítményüket pedig gyalázatosnak. (Ha érdekel, itt megnézheted azt a huszonkét percet.) De ezen kívül jóformán senkivel sem kritikus. Különös például az a szeretet, ahogyan a Genesis tagjait bemutatja, elmeséli. Mármint az összes tagra gondolok, nem csak Banks-re és Rutherfordra, akikkel '78 óta alkották az együttest. 

Zárójel. Amikor Peter Gabriel kiválása után Collins kényszerült a frontember szerepére és kijött a dobok mögül, két évig a Yes-es Bill Bruford ütötte a bőröket. Utána a felbomlásig a zseniális, Frank Zappa zenekarát és a Weather Reportot is megjáró Chester Thopmson lett a dobos. De sohasem a zenekar tagja. Még Collins kiválása után sem. Holott az új énekes, Ray Wilson azonnal azzá lett. Thopmson ezért hagyta el a Genesis-t. Hozzá hasonlóan soha nem lett az együttes tagjává állandó gitárosuk, Daryl Stuemer sem. S róluk például alig mond valamit Collins. Még azt sem, miért voltak állandó kísérőzenészek és nem tagok. Pedig mennyi éven át álltak színpadra a Genesis-el! Fura. 

De tulajdonképpen Szekeres Tamás is vagy negyed évszázadig gitárolt az Omegában, és ő sem lett soha tag. Ki érti ezt? 

Szóval Collins jóformán senkivel nem kritikus. Csak önmagával. 

S ez volt a könyvének a döbbenete számomra. Mert igen, persze, egyfajta alkotói életút, összefoglalást olvasunk, de annál sokkal többet is: Collins vall önmagáról is, a családjáról, a családjairól is. Elsősorban egyfajta lelkiismeret-rendezés a könyv, a három házasságból származó gyermekei felé. Mert a zenész-lét, főleg egy olyan szintű zenész-lét mint az övé, egyszerűen nem egyeztethető össze a párkapcsolattal, a családdal. Teljesen érthető, hogy a feleségei rendre fel is adták. 

S Phil nem áll meg itt: teljesen őszintén vall arról is, miként zuhant az önpusztító alkoholizmusba, miután a harmadik felesége is beadta a válókeresetet, s neki meg már sokkal több ideje volt, az egészsége sem engedte már az aktív muzsikálást. Mit mást csinált volna: egyedül maradt, ivott. De ipari mennyiségben. 

S emiatt az őszinteség miatt tetszett felettébb az önéletrajza. Ahogy mondtam, természetesen nagyon sok minden kimaradt belőle, rengeteg mindenre nem volt magyarázat, de hát ha ez nem így lenne, akkor több ezer oldal lenne az önmeséje. Így, ebben a „hiányos” formájában is teljes, amit írt. 

S most mondok valamit, ami kicsit gejl, meg olyan izés: amikor letettem a könyvét, ingerenciám támadt, nos, nagyon megölelni a pasast. Köszönetül. Mindenért, a zenéjéért, az őszinteségéért, önmagáért. Hát, igen...

Könyvmolyképző, Szeged, 2018, 448 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634575054 · Fordította: Kamper Gergely

9/10

2024 februárjának az eleje. Tíz fok körül van a hő. De mocsokul fúj a szél. Tegnap, vasárnap még elmentünk egy uccsót korizni a Budapest Parkba. A jó idő miatt kicsit vizes volt a jég, de nagyon klassz volt egyébként a pálya. Nem volt nagy kedvem kimozdulni, de végül csuda jó volt, hogy ott voltunk. Velünk jött Csemete és a párja is. 

Nem írtam, az elmúlt hét felfedezése a Lazuli. A nevük muris, a zene nem. Francia együttes. Itt egy példa, miket művelnek.

Alfred Komarek: Polt felügyelő sírdogál (Bűntények a pincesoron 1.)

Hát Polt felügyelő nem belebotlott egy gyilkosságba, amiről csak ő hiszi, hogy az az?

komarek_polt_felugyelo_sirdogal.jpg

Nesze nekem!
Képet kerestem ehhez az értékeléshez,   

   és amire rányitottam, az alatt a cikk közölte,
hogy e könyv szerzője,

ALFRED KOMAREK NÉGY NAPJA,
2024. 01. 27-ÉN ELHUNYT.   

   Nyugodjék békében!    

A múlt héten vettem le a polcról, és tettem a hamarosan olvasandók közé ezt az első kötetet. Tegnap este kezdtem olvasni. A közepén tartok. 

Krimi. Gyilkosságos. Osztrák. Vidéki. Zárt közösség, mindenki ismer mindenkit. A helység tele van borospincékkel, ergo sokat tartózkodunk a felügyelővel borospincékben. A felügyelő nem rendőr, hanem csendőr. Persze egyedül él, de nem özvegy, hanem elvált. S normál esetben nem szokott sírdogálni. 

A szerzőről és a Polt felügyelős sorozatáról írtam már.Eleddig csak a magyarul ötrészes sorozat utolsó darabját olvastam, és az simán levett a lábamról. 

S mivel írtam róla, ellenállok a temporális lebenyem késztetésének, legyőzöm a grafomániámat, és nem ismétlem meg, amit ott már leírtam. Remélem, de nem garantálom. Mert a temporális lebenyem gerjesztette grafomániám... Meg lehet, azt nem is olvastad és nem is akarod elolvasni.

S ha már itt tartunk, akkor egy fotó a szerzőről: 

komarek_polt_felugyelo_sirdogal_ak.jpgForrás

Kezdjük ott, hogy a borító valami ugyancsak mellélőtt darab. Az egész sorozaté. Sem abból nem tükröz semmit, hogy osztrák, sem abból, hogy krimi, sem az állandó címszereplő nincsen rajta, sem úgy igazán semmi. Annyi tán lejön, hogy nem New York City a történések helyszíne, de még csak nem is Kőbánya. Leginkább egy olcsó minőségű szerelmesfüzet-sorozatra hajaz. 

Mondjuk tény, hogy a Napkút Kiadó úgy általában nem a borítói által a legdicsérendőbb. komarek_polt_sorozat.jpg

Azonban maga a tény, hogy a magyarul megjelent a sorozat, az viszont dicséri a kiadót. Különösen, hogy messze nem a krimi a fő profilja.Mármint a kiadónak. Amiképpen az is igaz, hogy Komarek történetei jóval többek mint egyszerű és szimpla krimik. De nem is szépirodalmi művek a szónak a lila értelmében. Akkor sem, ha ilyen mondatok vannak benne: 

Az erjedő musttól meleg levegőben a termékenység illata terjengett,oly érzékien, hogy egy keresztény embernek már-már pironkodnia kellett miatta. (95.)

*

A felügyelőnek ez ideig sem a biciklin, sem pedig az autóban nem tűnt fel, hogy az ember érzéki, sőt erotikus kapcsolatot teremthet az útkanyarulatokkal, és hogy a nehézségi erő, a röptetőerő és a mozgás kölcsönös játékában egész tömege bújik meg olyan élvezeteknek, amelyek nem mérhetőek polgári mércével.

Mike komótosan végighajtott a hosszú, érezhetően emelkedő burgheimi pincesoron. Amikor felértek az utolsó présházakhoz, laposan hullámzó parlagföld terült el előttük, s a keskeny út nyílegyenesen északnak tartott,

– Kapaszkodjon! – mondta Mike nyugodt hangon.

Poltnak a következő pillanatban olyan benyomása támadt, mintha a motorkerékpár egy megvadult ló módjára felágaskodna, őt magát pedig egy tobzódó erő hanyatt akarná rántani, le az ülésről. Bár úgy kapaszkodott a motor vezetőjébe, ahogy csak bírt, és rettegve érzékelte, milyen őrült iramban száguld el mellette a táj, ugyanakkor nem bírt szabadulni attól a gondolattól, hogy a földi siralomvölgyből a túlvilágra való átmenetnek, bárhogy is nézzük, megvan a maga dinamikája és stílusa. (88.)

Egyébként ha azt kérdezed, milyen típusú krimik, akkor azt mondom, hogy Maigret. vagy Columbo-fajta. De itt nem tudod előre, ki a gyilkos, mint Columbo esetében. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_01.jpg

*

A Komarek által írt történet helyszínét a valóságban nem sikerült megtalálnom, igaz, nem törtem össze magamat érte. Németországban és Szlovéniában leltem olyan helységneveket, amiket a könyv említ. 

Viszont Polt története olyan értelemben avítt, hogy a szervezet, a csendőrség 2005-ben megszűnt Ausztriában: beleolvadt a rendőrségbe. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_04.jpg

*

S ja, hogy Polt maga...

Polt abszolút mindennapi pasas. Igazából semmi különös nincsen benne, se külsőre, se agyi kapacitásra. De tényleg nagyon mindennapi. Nem alkoholista, bár rendre egy-egy falujabeli pincéjében találjuk, pohárral a kezében, sőt, itthon is elő-elő veszi a flaskát. Én meg ma délután megittam már két pohár pálinkát. Nem, fiatal, nem nőcsábász, nem szívtipró, nem gazdag, nem szellemes, nem depressziós, nem sziklaöklű... És így tovább.

Ahogy belegondolok, túl sok mindent nem tudunk meg róla. A külsejéről úgy mindent összevetve semmit. Komarek a fantáziánkra bízza (ó, nem, már nem, csak bízta), hogyan néz egy tökéletesen átlagember.

Még az is bizonytalan, vajon világéletében ott élt-e, ahol a cselekmény játszódik, és már a jó Isten is csendőrfelügyelőnek teremtette a maga községében, vagy csak odahelyezték csendőrfelügyelőnek, és ott ragadt. De ez is csak olyan apró jel alapján vetődik fel, hogy van olyan személy, akitől egy beszélgetés során Polt megkérdezi, hogyan is hívják. Mármint nem őt, hanem a beszélgető partnerét. komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_05.jpg

Polt az embereket és az igazságot szereti. De a macskájával él. A macskát Czernohorsky-nak hívják. (Egy felületes kereséssel egyetlen szóba jöhető viszonyítási alapot találtam, egy osztrák politikust, aki leginkább az oktatás területén sertepertélt. A keresztneve Jürgen. Viszont sz-betűvel írja a nevét.)

Viszont azt megtudjuk, hogy Polt szereti az igazságot. S hogy van valami belső érzéke, hogy megérezze, ha valami nem igaz. 

Egyszer hallottam egy történetet, amelyet az előadója keresztényesített. Egy bankjegy-szakértő elképesztő magabiztossággal választotta ki az elé tett bankjegy-kötegekből a hamis példányokat. Megkérdezték tőle, hogyan ismeri fel a hamisított pénzeket. Meglepő módon ezt felelte: 

– Sehogy! Nem ismerem a hamis pénzeket!
– De akkor hogyan választja ki őket ilyen biztos kézzel? 
– Hát az igaziakat ismerem!

S ha valamiről úgy érzi nem igaz, akkor abba belekapaszkodik, és a végére akar járni mindenáron. Mint a buldog,úgy ragadja meg a problémát. Vagy a probléma őt. De mondom, nem lángész. Nincsen vadászkutya szimata sem, és nem is egy kombinatív elme. 

Viszont barátkozós típus. Igen sűrűn találjuk a barátai, jó ismerősei pincéjében poharazgatva. Sőt, előfordul, hogy otthon is tölt magának néhány pohárral. És szereti azt az állapotot, amikor már érzi az alkohol hatását, de még pontosan tud, ért, lát, hall mindent. Nem, Polt egyáltalán nem alkoholista. Csak szereti a jó bort és az életet. Meg, mondom, az igazságot. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_06b.jpg

Ez a regény arról szól, mennyire szereti az utóbbit. Hogy mindenáron szereti-e? S hogy az igazságnak mindenképpen a felszínre kell-e kerülnie? 

Így már azért valami, ez az osztrák, vidéki, borsori gyilkosságosdi, nem? 

*

Poltnak magának nincsen sírva röhögtető humora, de a pasast olyan mindennapi derű lengi körül, hogy jó vele lenni. Olvasva is. Ha van poén, nem ő mondja, mindig a narrátor elbeszéléséből sül ki, hogy miként is gondolkodik Polt. 

[Simon Polt] Számára Höllenbauerék pincéje egy föld alatti sötét mennyország volt, még ha a plébános teológiai okokból vonakodott is osztani ezt a megítélést. (77.)

*

A plébános a maga részéről Burgheim és Brunndorf legjobb szólősgazdáinál lefolytatott önfeláldozó személyes vizsgálatok során választotta ki azokat a nemes tartalmú palackokat, amelyeknek közreadása természetes szükségletnek tekinthető egy jámbor ember esetében. (110)

*

Az élet nem fekete-fehér. Soha. Bár ez bődületes közhely. Ennek ellenére az emberek többsége mégis azt gondolja, hogy az. Talán egyszerűbb lenne, ha az lenne, de sem a Teremtő nem könnyítette meg ennyire a dolgunkat, sem mi egymásét. 

A pincesoron meghal egy gazda. Az erjedési gáz vége vele. Mire más pincesoriak kihúzzák a pincéjéből, már nem él. A helyzet a következő: akkora rakás szemétláda volt a pasas, hogy ember nincsen, aki sajnálta volna, hogy elpusztult. Még a felsége, sőt az anyja sem. Hoppá! 

A szerencsére elhullt csúnyán, becstelenül, genya módon kihasználta az embereket, levette, becsapta őket, bárkiről volt is szó. A feleségét verte, de akár kartörésig. A világ számára mindössze azt jelentette, hogy marionettnek használhatja, akik benne élnek. 

A halála esetében csak az volt a gyanús Poltnak, hogy nem akadt annyi és akkora hordó az ipse pincéjében, amiből annyi erjedési gáz szivároghatott volna ki, hogy mindenki megkönnyebbülésére végezzen vele. A manust kimentő egyéb gazdák azonban elmondják, hogy akár át is szivároghatott más pincékből a gyilkos. Merthogy a pincék így-úgy össze vannak kötve, az áldott gazember-kicsináló simán át tudott lebegni nagyjából bárhol. 

A csendőrség lezárja az ügyet: baleset volt. Polt azonban mégsem nyugszik. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_03.jpg

A helyzetet komplikálja, hogy a hála az Égnek elpatkolt, mondom, egy falu lélegzett fel, hogy végre nincsen többé, ingatlanbizniszt tervezett a településen. Amibe belerángatta két volt osztálytársát, egy építészmérnököt és egy dúsgazdagnak tűnő, felettébb irritáló, baromira sznob, mindenkit lenéző muksót. Az egyik tejbetök, a másik ütnivaló.

Szép lassan kiderül, hogy tulajdonképpen olyat lámpással is nehéz találni, akinek valamiért, valahogy nem jött jól a fűbe harapott gennyláda halála. 

Vagyis gyanúsított lehet osztrák vidék helyi apraja-nagyja. Miközben még az is kérdés, volt-e bűntény egyáltalán. Mert erre semmi bizonyíték nincsen. 

*

Lehet túl sokat mondok azzal, hogy olyasféle erkölcsi-etikai feladványra, töprengésre számíthatsz mint Agatha Christie Gyilkosság az Orient expresszen című, zseniális művében. Ami kérdés jóval túlmutat egy oldjuk-már-meg-a gyilkosságot feladványon. 

Vagyis Komarek duplán felülmúlja a szokásos krimi-alaphelyzetet és -megoldást. A csudába, múlt idő: felülmúlta. 

komarek_1_polt_felugyelo_sirdogal_02.jpgAzt hiszem, nekem éppen ezek miatt az összetevők miatt tetszenek Polt történetei: mindennapi, ám felettébb kedvelhető főszereplő, vidék, kisközösség, irodalmi szöveg, töprengtető, de nem fekáliává bonyolított megoldás: Poltnak van oka sírni, a cím indokolt. Ezzel együtt a regényben nem sírdogál. 

S mivel olvastam az immár befejezett sorozat első és utolsó kötetét, immár csak a középső háromra kell sort kerítenem. 

 

Cédrus Művészeti Alapítvány / Napkút, Budapest, 2012, 210 oldal · ISBN: 9789632632391 · Fordította: Szalai Lajos

 10/10

 2024 február kettedike, péntek hajnal. Egy hónap máris eltelt ebből az évből. 

Tegnap nagyon furcsa álmom volt. Volt egy szeretőm. Nekem! Szeremetesfeleségtársam mellett. Egy nálam is idősebb nő, aki nem is tetszett nekem. Ismerték egymást SzFT-vel. Oly annyiira, hogy egyszer csak mindhárman egy ágyon feküdtünk, semmi szex, és a szeretőm meg SzFT átölelték egymást, hogy mennyire kedvelik a másikat. SzFT. Átöleli a szeretőmet. Ő, akiről ebben a vonatkozásban mindig a Shrek 2 egyik gegje jut eszembe (3:22–3:40). 

Miután a reggeli kávézás köznem elmeséltem SzFT-nek ezt az álmot, elindultam dolgozni. És az aquincumi vonatállomás peronján ott várt az álombéli szeretőmet ihlető karakter. Előző reggel is ugyanazzal a vonattal utazott mint én. Nem tudom, miért került az álmomba. Semmit nem mozdított meg bennem, de tényleg semmit. Azt már álmomban is konstatáltam, hogy SzFT sokkal szebb, őt szeretem is. 

Kétségbeejtő dolgokat lehetne kihozni ebből az álomból. Pro és kontra. Ja, és egyáltalán, hogy emlékszem rá. Mert nem szoktam ilyet tenni. 

Harry Kemelman: A ​rabbi vasárnap otthon maradt (Rabbi-könyvek 3.)

Amerikai zsinagógai kavarás, aztán meghal valaki: vallásos krimit olvastam

kemelman_a_rabbi_vasarnap_otthon_maradt_2.jpg

Az elmúlt hetem olyan kis kedvetlen hét volt. Még olvasni sem igazán volt kedvem. Illetve valamiért semmi sem kötött le igazán. Három könyvet is félbe hagytam érdeklődés híján. Ezt a rabbiról szóló krimit aztán nem. 

Stílusosan az Olajág Otthonok egyik könyvespolcán találtam. Azért stílusosan, mert az Olajág az EMIH által fenntartott intézmény. Az EMIH meg, ahogy a betűszó feloldása mutatja (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség): zsidó szervezet. 

Zsidó. A szó így-úgy terhelt. Vonzó és taszító. Egy csomó alappal bíró és alap nélküli előítélet kapcsolódik hozzá. Meg egy csomó egyéb fogalom hívószava. Messze nem feltétlenül negatív kicsengéssel: család, összetartás, hagyományőrzés, kreativitás, Nobel-díj, kitartás. 

Úgy ezekről szól A rabbi-sorozat harmadik kötete. Érdekes, hogy bár krimi, tulajdonképpen csak másodsorban az. Elsősorban egy Boston környéki, amerikai kisvárosban élő zsidó közösség zsinagógájának a belső konfliktusának a történetét mutatja be, beszéli el. 

Jó, terhelt vagyok a magam posztkeresztény állapotában, de vess meg, engem ez a rész sokkal jobban érdekelt, foglalkoztatott mint a krimi szál. Sokkal jobban tetszett is. Meglátod majd, miért!

A szerzőről, Harry Kemelman-ról meglehetősen szűkszavú információt leltem.

1908-tól 1996-ig élt, a massachusetts-i Bostonban született, s a rabbis sorozaton kívül volt még egy másik, Nicky Welt-ről szóló sorozata is. Docens volt a Benjamin Franklin Technológia Intézetben, majd professzor lett a Bostoni Állami Főiskolán. Meg némi megfilmesítések adatai. Slussz! 

kemelman_a_rabbi_vasarnap_otthon_maradt_hk.jpg

A rabbi-sorozat mindösszesen tizenkét kötetes, de a tizenkettőben nem csupán krimik vannak, hanem például a rabbi beszélgetése a zsidó hitről. Magyarul a hét alapkötet jelent meg. 

kemelman_a_rabbi_vasarnap_otthon_maradt_sorozat.jpg

Én hallottam, olvastam már valamit erről a sorozatról (mert sorozatról van szó), de a kezembe még nem volt egyik kötet sem. Ez konkrétan a harmadik kötet. Az egyes részek nem összefüggő történetet adnak, csak a főszereplőjük, David Small rabbi ugyanaz. Az első kötet fülszövege a következőt mondja:

Small Rabbi afféle zsidó Columbo. Rosszul szabott zakóban és poros cipőben jár, a pénz értékéről semmi fogalma, nem ért a PR-hoz, és nem löki a sódert. Szóval nem az a trendi menedzser rabbi, amilyen mostanában az amerikai zsidó közösségekben dívik, inkább korszerűtlen figura, aki azt mondja, amit gondol, s annak még értelme is van. Nem csoda, hogy kis híján kirúgják az állásából, csak éppen történik egy gyilkosság, s kiderül, a tudós rabbi csavaros gondolkodásmódja mögött nagyon is használható tudás rejlik.

Zsidó Columbo. Hát nem kecsegtető? Ráadásul azt is sugallja, hogy mindegy, a sorozat melyik darabja kerül a könyvet tartó kezeimbe, az e-book olvasóm kijelzőjére, érteni fogom, mert egy kötet egyetlen, lezárt sztorit jelent.

És úgy is lett! :-D

*

Mivel nekem ez az első A rabbi-s könyvem, nincsen összehasonlítási alapom, milyen a többi. Mondjuk azt lestem, hogy a hét közül ez teljesített a legrosszabbul a Moly felhasználóinak a körében, hetvenhét százalékos tetszési indexszel. A másik hat kötet mind jobban tetszett a Molyolóknak. Volt, aki meg is indokolta, miért. Nagyjából azért nem tetszett, ami miatt nekem meg nagyon: tulajdonképpen a krimi a könyv közepén kezdődik, addig nincsen más, csak elmerülés a zsinagóga tagságának a vihar a biliben-kavarásaiban. 

kemelman_a_rabbi_vasarnap_otthon_maradt_03.jpg

*

Semmi perverzió nincsen ebben. Ezerszer mondtam már: tizenhét évig egy protestáns kisegyház tagja voltam. Olyan tag, aki aktívan részt vett a helyi gyülekezet életében. Mindenben. Persze, a kavarásokban is. Ott voltam az Isten-tiszteleteken, volt, hogy én tartottam őket, a közösségi alkalmakon, aktív részese voltam a liturgiáknak, ott ültem a végtelen, parttalan bizottsági üléseken, részt vettem a helyi kis- és az valamelyest az országos nagypolitikában is (mármint a kisegyházon belüli nagypolitikában), békítgettem, hergelgettem a gyülekezeten belüli klánokat, miközben én is húztam az egyik helyi nagyhatalomhoz... Volt pezsgés, mondhatom. Meg azt is, hogy tulajdonképpen nem szólt az egész semmi lényegesről. Ezt semmiképpen sem a kereszténységre, a tanításokra, még csak az egyház egészének a fitymálása végett sem mondom. Kizárólag a helyi gyülekezet helyi kavarásaira, hatalmi háborúira, kisgömböc elvi-vitáira mondom.

Ismered a Republic Játszatok, gyerekek, játszatok című zseniális nótáját? Na, akkor valamit talán értesz abból, amiről beszélek!

Viszont mert a közeg nagyon ismerős, ezért érdekelt, hogyan éli meg egy másik közösség a hasonló harcokat. Ráadásul úgy másik, hogy még csak nem is keresztény gyülekezet. Hanem zsidó. Hanem amerikai zsidó.

Mit mondjak? Ugyanúgy! Nem is tudom, mit vártam, mire gondoltam... Az emberek, a fityma meglététől, hiányától, a Jézusban való hit mélységes elfogadásától vagy ugyanilyen mély elutasításától függetlenül teljesen ugyanazok: emberek. S ha gyülekezetben emberkednek egymással, akkor van ugyan némi jelentősége annak, hogy Isten a látókörükbe keveredett, de nem feltétlenül az Ő jelenléte a meghatározó  a célok kitűzésében, a feladatok végrehajtásakor és a a problémák megoldásában. 

*

Nem csupán azért volt számomra érdekes a regénynek ez a vonala, mert jelentős nosztalgiafaktorral bírt. Azért is, persze. Rája adásul Kemelman ugyancsak plasztikusan, mégis könnyedén mutatta be a gyülekezet klikkjeinek a vezetőit, a csoportok kavarásait, akár a rabbi ellenében is. 

De fő érdekesség számomra inkább az volt, hogy a kaptam valamelyes rálátást a zsidó vallási közösség működésére. Ami eddig fel sem merült bennem. Úgy kezeltem a kérdést, mint aki tisztában van mindennel. Magyarországon van ugye a két nagy zsidó szervezet, az EMIH és a Mazsihisz.

Nekem ez minden különösebb utánanézés nélkül adta magát, hogy olyasféle békétlen egymás mellett élés ez, mint ahogyan az egykori egyházam, az a kis protestáns felekezet is átélt a hetvenes években egy ordenáré szakadást, és azóta az adventisták összessége országunkban két nagyobb egyházban (meg még egy apróban) képviseli az evangéliumot. Az Isten-tiszteletek látogatásában a tagok számára van átjárás, a lelkészeknek és az egyházrészek vezetőinek nincsen. Egyébiránt külön megy minden, más és más szervezetben, felépítéssel, költségvetésben elkülönülve. Illetve ez tizenhat éve így volt, manapság nem tudom, mire jutottak egymással. 

Kemelman regényéből úgy fest, a regény megírásának az idején ez nem teljesen így volt. A rabbit például az egyházközség fizette (stimmt, mint ahogyan felénk volt, amikor ott voltam), de a rabbi nem alkalmazottja volt az egyházközségnek (míg nálunk, tudod, ahol ott voltam, ott de, az egyház munkáltatója is volt a lelkészeknek). 

Meg kell kérdeznem a dolgozdámban, hogyan is van ez manapság a világ ezen felén. Mondjuk az egyik kollégám őszinteségi rohamában, meggondolatlanul egyszer kifakadt nekem: „Tudod, elsősorban vállalkozás vagyunk, s csak másodsorban vallási felekezet!” Hát zsidók vagytok!” „Ne tudd meg, mennyire azok!” Meg is döbbentem az őszinteségén. De persze ez lehet, hogy csak az ő valamiért megkeseredett álláspontja. Nem tudom. Nem látom át. Nem is nagyon szeretném, az is igaz. 

kemelman_a_rabbi_vasarnap_otthon_maradt_05.jpg

A könyvben a rabbi nagyon vigyáz arra, hogy a mindennapi kavarásokban ne álljon senki partjára, s a feladatának az igazságban való megmaradást, a tanítás és a hagyomány tisztántartását tekinti. S ezerrel óvja attól a közösségét, hogy vállalkozássá legyenek mint közösség. 

Kemelman nem magyaráz sokat. A zsinagógai liturgiával kapcsolatban is éppen csak megemlít ezt-azt, ahogyan az ünnepek szükséges lefolyásával is teszi. 

Mégis az volt az érzésem, hogy a regény elsődleges célja a zsidóság be- és megmutatása, a krimi mindössze lakmusz papír, hogy „eladja” a zsidó hátteret. 

*

Tehát a vasárnap otthon maradó rabbi ezen története kétfenekű. Lehet, hogy a többi is, nem tudom. Bár egy, a sorozatot remekül összefoglaló blogon azt olvasom, hogy tulajdonképpen mindegyik kötet ilyesféle, bár ebben merült el leginkább a gyülekezetesdiben.

Egy remek összefoglaló a sorozatról (Katherine's Bookstore)

A kétfenekűség, erény ugyan, de egyben hiba is. A két téma, a zsidó hit- és gyülekezeti élet, meg a krimi szál csak úgy van egymás mellett mint a gesztenyepüré és a tejszínhab. Nem keverednek homogén módon egymással.

S Kemelman krimijében túlságosan elválik egymástól a két összetevő. Vagyis inkább nem találkozik érdemlegesen.

S tudod, mi van? A helyzet az, ahogy mondtam: a könyv mintegy feléig a közösségen belüli harcokról olvasunk. Ismétlem, ez nekem felettébb élvezetes volt. Annyira, hogy szinte zavart is, amikor belépett a gyilkosságos vonal. Ami viszont nem kezdett igazán élni. Olyan kis hónaljszagú lett. Hogy legyen már a könyvben valami izgalom is. Ami egyébként nem lett. S a megoldás is gömbölyű ugyan, de kvégtelenül ad hoc jellegű, ahogyan a rabbi megoldja a gyilkosság rejtélyét. 

kemelman_a_rabbi_vasarnap_otthon_maradt_04.jpg

Viszont az van. hogy nem tántorodtam el az előzményektől és a folytatásoktól. Már ott is vannak az e-book olvasómon. Kicsit pihenek, aztán újra nekiveselkedek David Small nyomozásainak, de sokkal inkább a gyülekezete életének. 

 

Konkrét Könyvek, Budapest, 2008, 336 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637424380 · Fordította: Moldova Júlia

7/10

2024 januárjának a finise, a hét közepén már kezdődik jégbontó hava.. Vagyis Szerelmetesfeleségtársam születésnapjának a hónapja. E hónap utolsó hétvégéje olyan kis sehovámenős volt. SzFT édesanyja szombaton meghívott minket egy disznótoros ebédre, utána vásároltunk, tegnap, vasárnap átjött egy vállalkozó barátnőnk, neki segítettünk ebben-abban. Itt hagyott egy kis pálinkát, torkoskodnivaló édességet, és két nagy csomag, minőségi halkonzervet. Mert hogy segítettünk neki. Miközben barterben vagyunk az ő vállalkozásával. Na, sebaj, legalább egy kis szerény, tócsni ebédre meghívhattuk és el is fogadta. 

Ma hazafelé rosszul lettem. Nem nagyon, nem is igazán, csak olyan hadd üljek már le érzésem volt. Van. És úgy éreztem, mentem elalszom. Leültem. Meleg a takaró. Ittam egy kávét, ettem egy meggyes joghurtot. Még nem az igazi, de sokkal jobb. 

Helen Joyce: Transzneműek

Nem annyira elfogadott mint a Covid-oltás, de legalább annyira kötelező hinni benne

joyce_transznemuek.jpg

Tényleg nem tudom, miért foglalkoztat annyira ez a gender-téma, hogy több könyvet is olvastam már róla. (S terveim szerint még fogok is olvasni. Szilvay Gergely könyve még mindig kinyitatlanul áll a polcomon.)

Mivel szexuális értelemben világéletemben a női testek foglalkoztattak, sem a férfiaké, sem a gyerekeké, sem a lovaké vagy kutyáké nem hozott soha izgalomba, arra a marhaságra, amit már megkaptam, tudniillik, hogy látens meleg vagyok, csak legyintek. (Most eszembe jutott Szerelmetesfeleségtársam teste... Hjaj!) Ahogyan a homofóbiám meglétére is. Ahonnan már csak egy lépés a fasizmus szellemisége, ugyebár. 

Erre a könyvre is véletlenül találtam a könyvtárban. Egy teljesen másikat kerestem, de azt végül nem hoztam el. A másik túl vaskos volt és száraznak tűnt. 

A woke-gender katyvaszból a transzneműek problémája érdekel a legkevésbé, Elég sommás, és cseppet sem polkorrekt véleményem van róluk és a problémakörről. Ezt tudtam, tudom magamban a legegyszerűbben helyre tenni. A nagyon sokat segített, hogy egyszer feltették nekem a kérdést, mit tennék ha a gyerekeim valamelyikéről kiderülne, hogy meleg vagy transz? Persze a kérdésben azonnal ott volt a sugalmazott megoldásom: felkötném-e vagy kitagadnám? Én meg csak lestem mint bornyú arra bizonyos új kapura (vajon honnan jött ez a mondás?), hogy mifene, hát itt nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, és már a kérdésben benne van a jellememről és a hozzáállásomról konkrétan kialakult vélemény. De mert alapvetően engedelmes, szabálykövető vagyok, és szeretem a tisztességes beszélgetéseket, vitákat, elgondolkodtam. Meg is lett a válaszom. Hát, gender-klinikára semmiképpen nem vinném őket, hogy mű nemi szerveket fabrikáltassak rájuk, az tuti! Volt a válaszom tovább is, de az majd kiderül alább, a könyv értékeléséből. 

Helen Joyce ír újságíró és a transzneműek mibenlétének, tevékenységének, jogainak, mozgalmának a kritikusa. Matematikusként tanult, és a tudományos életben dolgozott, mielőtt újságíró lett. Eddigi fő műve az, amiről éppen beszélgetünk. 2005-ben a The Economist Nagy-Britannia részlegének oktatási tudósítójaként kezdett dolgozni, és azóta több vezető pozíciót töltött be, köztük pénzügyi- és nemzetközi szerkesztőét is. Majd e könyv témájának a kutatása miatt elhagyta a folyóiratot. (Több mást itt olvashatsz, ha ennyi információ nem elég a hölgyről.)

joyce_transznemuek_hj.jpg

Egyébként a fotói alapján olyan kis eminensnek tűnik, nem pedig annak a karakán újságírónak, aki ő valójában. Mert a gender-lobbival szembe menni tőlünk nyugatabbra, igen sok karakánságot, bátorságot feltételez: a megélhetés, a jó hír, a becsület múlhat rajta. Aztán lám, Helen Joyce cikksorozatot, publikált, majd a sorozatból könyvet írt, és meg is jelentette. 

TRANSZNEMŰEK MAGYAROSZÁGON

Vannak. Hogyne lennének. Előbb-utóbb minden lesz nálunk is, ami odakint (értsd nyugatra) van.

Mindenhol vastagon politikai kérdés a hozzájuk való viszony. Nálunk is. Miközben a tartalma és a következményei fittyfenét politikaiak. Illetve nem csupán politikaiak.

Az sem evidencia, hanem megáll tőle az ember esze, hogy Magyarország Alaptörvénye nem kis felháborodást keltett, amikor nagyon helyesen leszögezte, ami évezredek óta természetes, hogy a család alapja egy férfi és egy nő. (Nem, nem vagyok sem kormánypárti, sem Fideszes, sem egyházi ember,még gyakorló egyháztag sem, tény, hiszek Istenben.)

A felháborodás mögött a a melegek gyerekekhez való joga áll. Az eleve kizárásuk a magyar családmodellből.  De a melegek jogának a védelme közben teljesen háttérbe szorult, hogy a kérdés lényege nem az ő bármilyen joguk, hanem a gyerekeké. Mert a melegek örökbefogadási joga nem róluk szól, hanem a gyerekekről.

Akárhol, akármikor bármilyen beszélgetésben felmerült a kérdés, a nekem írt, mondott válaszokból mindig az jött le, hogy a heteroszexuális szülőkből álló családok csapnivalók, bizonytalanok, agresszívek, szeretetlenek, míg a melegek mindig stabil, tartós, következetesen szeretetteli kapcsolatban vannak egymással, így mekkora biztonságot jelentenek a gyermekeknek. Erre rendszeresen tárva marad a szemem, leesik az állam. Mert honnan a statisztikai ismeret, honnan a bátorság, hogy a melegeket ne elsősorban emberként, hanem a nemi vonzódásukból alapján ítéljük meg? Avagy, ha meleg lenne az egész világ, csak boldog családok léteznének? A melegek között nincsen soha megcsalás, veszekedés, nincsen agresszió, anyagi természetű perpatvar, eltérés a nevelési elvekben, mint bármelyik hetero családban? Egy meleg soha nem lehet függő, szenvedélybeteg? Uggyan már! 

Az előző gondolatmenet azért is beteg, mert az egyes ember értékét a nemi vonzalmai, önmeghatározása alapján határozza meg: kékszemű, szőke, árja... Ja, nem: saját nemének a szeretete, a nemi szervének ellentétes nemi önazonosság, stb. Vagyis az értéket nem teljesítmény adja, hanem valami egészen más.

joyce_transznemuek_03.jpg

A woke-, gender-, LMBTQXYVZZs-mozgalmat jellemző, alapvető szemléletmód szerint az ember nem hihet a józan paraszti észnek, a mindennapi tapasztalatoknak, de még az általánosan elfogadott tudományos alaptényeken alapuló valóságértékelésének sem. A ma modern, polkorrekt embere csak az új ideológiának hihet. 

Amire, ugye, az Alaptörvény egyáltalán nem támaszkodik. Nem azért nem, mert Fideszes, nem is azért, mert jobboldali (illetve dehogyis nem, ha balról alkották volna meg, lenne itthon is még nagyobb ostobaság-térnyerés), hanem azért, mert valóban, Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. Vagy: az evolúció nem hímnősként, hanem dualisztikus nemiségben vélte megtalálni az emberi faj túlélésének a megoldását. A nem a férfin és nőn alapuló társadalom simán kihal, tehát az evolúció szempontjából értéktelen zsákutca. Ha keresztény szemmel nézem, tökéletesen szembe megy Isten akaratával. S egyébként a józan ésszel is. 

De mert hazánkban a kormánypártok úgy állnak ehhez a dologhoz, miképpen hozzá állnak (bár tőle jobbra azt mondják, annyira következetesen nem is teszik ezt), hát súlytalanná válik a téma. Mert nem láthatók annyira azok a jelenségek, amelyek odakint már mindennaposak. 7

joyce_transznemuek_05.jpg

„Ugyan, hol vannak Magyarországon transzneműek az óvodákban? Mit kell ezen rugózni? Semmi ilyesmi nincsen itthon” Ezt sem értettem soha, hiszen azért nincsenek a nőnek öltözött bácsik az ovikban, mert nem lehetnek ott, s nem azért, mert a magyar transzok nem akarnak ott lenni! (Ehhez hasonlóan elég megnézni, mit tett Németországgal a szemellenzős migránsimádat. S máris árnyalódik a Fidesz gyűlölet-politikája.)

joyce_transznemuek_02.jpg

Mondtam, nem vagyok Fideszes, és semmi anyagi, politikai, karrier-érdekem nem fűződik ahhoz, hogy bármit, akármit a regnáló kormány mellett mondjak. Nem azért mondom, mert a kormány ezt mondja, hanem azt mondom, amit a kormány is mond, tőlük tökéletesen és mindenben függetlenül. Ha a baloldali kormány mondaná, akikre a magam szabad akaratából soha nem szavaznék, akkor is azt mondanám, tökéletesen igazuk van. 

Sőt továbbmegyek: Dúró Dóra könyvégetésével sem értettem egyet. Könyvet nem égetünk. Elég égő volt az magától is. Ugyan nagy marhaság, hogy aki könyvet éget, embert is égetni fog, de égetéssel nem csinálunk reklámot annak, ami említést sem érdemel! Csak alapos kritikát. Nem alaptalan öngyújtót. Öngól volt a javából. 

TRANSZNEMŰEK

Voltak az őskorban, de legalábbis a kilencvenes évek előtt a melegek. Akik a saját nemükkel szerettek/szeretnek orgazmust átélni és fülig szerelmesedni. Meg voltak a transzvesztiták, a férfiak, akik meghökkentő módon női ruhákba szerettek öltözni.

Transzvesztiták ma már nincsenek. A melegek is ki fognak halni. Nem én mondom, a következetlen, átgondolatlan és rendszer nélküli genderideológiából következik. Ugyanis manapság már csak a gender van. Hogy mi a gender? Egyszerű (fenét az, ennél komplikáltabb marhaság talán csak a szcientológia)! A következőről van szó: 

Az embereknek van egy BIOLÓGIAI NEME. Ezt ugye, egyértelműen jelölik az elsődleges nemi szervek: fütyije vagy puncija van-e a megszületett kis drágaságnak? De a gender ideológiája szerint ez semmit sem jelent. De tényleg semmit. Illetve de: társadalmi előítéletet, családi hátrányt, a csöppekre erőszakolt, az elméjükbe szuszakolt magatartásformákat: ha kislány, akkor rózsaszínű babát, fakanalat tesznek a szoknyácskája ölébe, ha kisfiú, akkor kék autót, játékkatonát helyeznek a kantáros nacija zsebébe.

De a valódi lényeg az ember GENDER NEMÉBEN rejtőzik. A gender nem az a nem, aminek született, hanem az aminek valójában érzi magát. Függetlenül a genetikusan szerzett vagy sebészileg alakított nemi szervektől, függetlenül a genetikától és a hormonháztartástól. 

A transzneműség így öli meg a homoszexualitást: ha egy férfi a férfiakat szereti, akkor eszerint a gondolkodás szerint ő valójában már nem is férfi, hanem nő. Transznő. Hm... Akkor egy transzférfi, aki elidegenedett a nemétől (tudod, valójában, biológiailag nő) de mégis egy nővel van együtt, akkor tulajdonképpen leszbikus férfi? :-D Van itt ellentmondás, lesz is, még több... 

joyce_transznemuek_04.jpg

Így lehetséges az, hogy például jelenhet újsághírként, címlapot szerezve magának, hogy férfi gyereket szült. Természetesen soha nem egy biológiai férfi szül, hiszen az képtelen a szülésre, hanem mindig transzférfi (tudod, biológiailag nő) szül gyereket. Akinek a vaginájában férfipénisz járt, vagy akinek a méhébe hímivarsejtet ültettek.. (Mert még csak az ösztrogén-kúrájánál tart, a méhe még a helyén van és működik.)

S itt jön a titok: a biológiailag férfinak született emberből soha nem lesz nő, a biológiailag nőnek született emberből soha nem lesz férfi. Az átalakító műtétek csak külsőségeket változtatnak. A biológiai nemünk lényege sokkal mélyebben rejtőzik bennünk. Még az hormonkúrák, a pubertásstoppolók sem képesek ezt a lényeget megváltoztatni. 

Arról nem beszélve, hogy mindehhez egy antropológiai bűvésztrükköt is végre kell hajtani.

Ha van az ember és van a teste, és az utóbbi csak egy kaszni, amit a lélek kapott, akkor ez azt jelenti, amit a mai filmek, könyvek milliója sugall: a test és a lelek szétválasztható. Ezt mondja a gender-ideológiai a transzokról/nak: légy az, ami a lelked szerint vagy, ne törődj a testeddel!

Ez ellen a szétválasztás ellen már sokszor demonstráltam. Ezt teszi Joyce is csak más alapokon.

Abban egyetértünk, hogy az ember biokémiai egység. Egy egészséges ember tudatát a jól működő biokémiája határozza meg. A kettő, a test és a lélek nem választható el egymástól: nincsenek agyhalott zombik (illetve vannak, csak nekik történt valami az agyukkal) és nincsenek test nélkül mászkáló lelkek. 

Nem állom meg, hogy ne ismételjem magamat: a test és a lélek szétválasztása a Biblia szerint az ördög egyik legnagyobb csalása. A Szentírás szerint ugyanis a halálban nem szétválnak az antropológiai összetevők, hanem megsemmisülnek.

A halál alvás, amelyben a halott semmit sem tud arról, ami a halála után történik. (Alvás azért, mert lesz belőle a feltámadás után.) A halott nem képes kommunikációra, semmilyenre, sehogyan. Aki, ami kommunikál, az nem a halott ember. Nem véletlenül tiltja Isten a halottidézést, a halottakkal történő kapcsolatfelvételt. 

A bibliai antropológia egyébként nem dualisztikus, hanem a test-lélek-szellem hármassága adja ki a teljes embert. Ebben a felfogásban a test egyértelműen a matériát jelenti, a lélek az értelem, érzelem, akarat hármasságát, a szellem pedig az Istenre való nyitottság képességét. Mind az Ó- mind az Újszövetség szóhasználata konzekvens az eredeti héber és görög szavak használatában. De ez itt messzire vezetne. 

Ha mélyebben érdekel a téma, kattints ide, csuda érdekes!

IGAZSÁGTALAN VAGYOK A KÉPEKKEL

Egyébként. Mert eddig jobbára olyan képeket tettem fel, amelyek ijesztő, visszataszító arcokat mutatnak. Amiket semmilyen esztétika szerint nem lehet szépnek nevezni. (Van valami ösztönös szépérzék bennünk: nincsen élő ember, aki például a felújított, kaszásdűlői Pethe Ferenc teret szépnek nevezné az otromba vascsöveivel.) Papagájok és bohócok. 

De ez nem kell feltétlenül így kinéznie minden transzneműnek. Nem is értem, hogy mit a fene reakciót várnak, azok, akik ilyen förtelmessé teszik magukat? Teljesen véletlenül találtam például Lakatos Levente oldalán két transz fiatalt, akikről így ránézésre, az utcán, a villamoson meg nem mondanánk, hogy transzok. Dizájn szerint szimpatikusak. Mondjuk amikor a transz nő megszólal, az érdekes... 

joyce_transznemuek_08_b.jpgCikk és videó itt, ahonnan a kép is származik

A TRANSZGENDER EREJE

Helen Joyce elsősorban Amerikáról, Angliáról és Írországról beszél, onnan hoz példákat, példatörténeteket. Amit leír, elmesél, döbbenetes. Itt, Magyarországon el sem tudjuk hinni, képzelni. O1G gyülöletkeltésének gondoljuk. 

Az említett országok (és még sokan mások) ott tartanak, hogy a transzgender ellen nem lehet szólni. De tényleg nem. Aki megteszi, hamarosan célkeresztben találhatja magát, függetlenül a bármilyen teljesítményétől.

Így járt például, hogy neves személyt említsek, és aki csöppet sem vádolható jobboldalisággal, J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvek írója. Felemelte a szavát, hogy menstruálni csak a nők tudnak, és a ki menstruál, az nő. A transzgender kivágta nála a biztosítékot. Ő meg a transzlobbinál. Ezáltal a médiában is. A dolgok hamarosan ott tartottak, hogy Rowling fasisztává ért a támadások alatt. Mármint azzal vádolták. A történet manapság ott tart, hogy a genderlobbi azért dolgozik, hogy a HBO-nál készülő Harry Potter háttértörténetek megfilmesítésekor Rowling tűnjön a francba a film környékéről is. Érted, ne legyen ott a saját művénél...

Esete nem egyedi. Professzorok vesztették el a katedrájukat, lapok szűntek meg, alapítványi támogatások apadtak el. Szörnyű hatalma és ereje lett a transzgendernek. Amit a politika is támogat. Helen Joyce szerint a legtöbb esetben a tájékozatlansága miatt. Aki a transzúthenger útjába kerül, az alaposan megjárhatja. 

E példák miatt is érdemes elolvasni a könyvet. 

Adva van egy kanadai szülőpáros. Általános iskolás kislányukról az iskolában „kiderült”, hogy bizonytalan a nemi identitása. Fiúnak gondolja magát. Fiúkkal barátkozik, rövidre vágatta a haját. Vagyis transz, szól a verdikt. Az iskola a szülők tudta és beleegyezése nélkül megerősítette a lányt az új identitásába: fiúként kezdte kezelni, új nevet adott neki, még az évkönyvben is az új nevén és nemével szerepeltette.

Az iskola saját genderpszichológusa egy kísérleti tesztoszteron kezelést javasolt a lánynak fiúnak. A lány fiú és az édesanyja tudomásul vette, hogy a kezelés kísérleti és bele is egyezett a lefolytatásába. 

A gyermek apja tiltakozott az iskola eljárása és a kíséreti kezelés lefolytatása miatt és bírósághoz fordult. Ahol akkorát bukott mint Rottenbiller. A bíróság kimondta, hogy neki semmi köze nincsen az egészhez (ismét mondom: általános iskolás gyermekről volt szó!). Azt is, hogy a szülőknek kötelessége megerősíteni a kiskorú gyermek identitását, s ha nem teszik, az családon belüli erőszaknak számít. 

S mert az apa az eljárás során folyamatosan nőneműként hivatkozott a kislányára. Végül börtönre ítélték, mert nem akarta passzívan végigasszisztálni a gyermeke tönkretételét. 

Mondom: börtönre ítélték, mert úgy gondolta, köze van a gyermeke sorshoz, egészségéhez és jövőjéhez! 

Egyébként a transzmarhaság ereje egyértelműen megmutatkozik abban is, hogy a szerző levezeti, mennyire semmi tudományos alapja nincsen a transzneműségnek, mennyire minden-ellenes, hozza a példákat, hogy milyen kíméletlen diktatúrát alkalmaznak az érvényesülés és a mindent leuralás érdekében. Majd több esetben is kellő tisztelettel szól a transz emberekről, nehogy megbántsa őket. Mi a félelmetes, ha nem ez? 

Érdekesség. 1999 talán legnagyobb filmes dobása a Mátrix volt. A filmet eredetileg Larry és Andy Wachowsky rendezte. Azért eredetileg, mert ma már Lana és Lilly Wachowskynak hívják őket. 

joyce_transznemuek_09.jpg

A film bemutatása után évekig ment a lelkes találgatás, mi is a témája, párhuzamos világ, ismeretelmélet, valóságismeret, miegymás. Még könyv is jelent meg a Mátrix filozófiájáról. A könyv rengeteg mindent tárgyal. 

Csak éppen azt nem, amiről a rendező tesók szerint ténylegesen szólt a film: a transzneműségről, a rejtőzködésből való előbújásról, önmaguk, a női mivoltuk, lényegük vállalásáról. 

Backi, gondoltad volna? 

Én ezek után úgy vagyok vele mint Hofi az orvosa által felírt gyógyszerrel: az orvos nem mondta meg, mire írta fel, Hofi meg nem mondja meg, mire szedi. Én se mondom meg, miként nézem, értelmezem magamnak a filmet. Tutira nem annak, amit a rendező fivérek/nővérek elkészítették. 

A GYERMEKEK NEMI IDENTITÁSA

Helen Joyce is írja: az utóbbi években szignifikánsan megugrott a nemváltó fiatalok száma, és az életkoruk is egyre fiatalabb. Ezen már gondolkodtam. Mert ennek két oka lehet: 

  • Végre nem kell titkolózni, nem szégyen, nem jár érte társadalmi megvetés, simán mehet a coming out, hát elő is állnak, akik tudják, hogy a lábuk közötti szerv tévedés, véletlen, félrevezető. S mert előállnak, azok, akik még nem tették meg, ebben bátorítást látnak, s jönnek elő a fényre. 
  • A kamaszok már az internet világában élnek: egyre többet, egyre sűrűbben találkoznak a transz-problémával. S mert egyre sűrűbben találkoznak vele, kommenteket olvasnak, podcastokat, beszélgetéseket néznek, s ezt teszik a társaik is. Minden azt sugallja mindez teljesen természetes. Kialakul körülöttük a véleménybuborék. Mintegy divattá lesz a transzság. 

Joyce a második verzió mellett teszi le a voksát. Idéz pszichológusokat, szakértőket, akik azt mondják, nem átnevelni és pláne nem hormonkezelésnek kellene ezeket a kamaszokat alávetni, hanem megerősíteni őket abban, akinek, aminek születtek. Mert mondják, kamaszkor után a legtöbb gyerek egyszerűen túlnő ezen az identitásproblémán. 

S bizony itt van a hormonális és a műtéti kezelések tragédiája. Mert ez már nem csupán pszichés ráhatás, hanem visszafordíthatatlan következményekkel járó beavatkozás. Nincsen visszaút. 

A transzgender nem ismer megbánás-történeteket. Hivatalosan nincsen olyan, aki abbahagyja a kezelést, aki visszatér az eredeti biológiai neméhez. Csak boldog jövő, virágos rét van a kívül-belül roncsolt testekben. 

A NŐK SEMMIBEVÉTELE: A SPORT ÉS A NŐI TEREK

A transzgender tevékenység nyomán szép lassan semmivé foszlanak mindazok az eredmények, amelyeket a feminista mozgalom elért. A nőiség érték-mivolta vész el teljesen. Mert ha bárki nő, aki annak mondja, gondolja magát, ki marad, aki igazából nő? Sőt és egyáltalán mi marad abból, hogy nő? 

A transzgender két területen veszi teljesen semmibe a nőket. Az egyik terület a SPORT. Nyilvánvaló: ha egy férfi átesett a kamaszkoron, az egész testalkata mindenestül férfi. S a férfiak biológiája egészén más mint a nőké. Egy férfi sportolóval szemben egy női sportoló teljesen esélytelen. (A könyvben erre több konkrét példát is olvashatunk.) Ez ellen kampányolt Martina Navratilova is. El is vesztette az állását, a támogatásokat. De ez ellen tiltakozott a nemzetközi úszószövetségnél György Réka, magyar úszónő is, amikor a férfinak született Will Thomas-szal kellett versenyeznie. Elmondta, hogy sokan megköszönték a kiállását, de csak suttogva az árnyékba bújva, nehogy kiderüljön, szóba álltak vele. Esetéről dokumentumfilm is készült.

A másik terület, ahol a transzgender leuralja a nőket, a NŐI TEREK semmibevétele. Micsoda a női tér? Mosdók, öltözők, börtönök. Olyan terek, ahol fontos a nemi elkülönülés. Arról van szó, hogy a transznők (értsd: férfiak) követelik maguknak a jogot, hogy ezeket a tereket használhassák. Függetlenül a meglevő nemi szervüktől, csak mert azt mondják, ők már nők. Vajon nőként szívesen vetkőznél, zuhanyoznál egy transznők szeme láttára? Vagy férfiként rábólintanál, hogy a párod, lénygyereked ezt tegye? 

A női börtönökbe küldött transznők esete sem kis probléma. Joyce részletesen ír erről. A bemondásra nők igazi nők közé kerülnek, zárt térben, összezárva... 

A transznők nősége így söpri félre a biológiai nők jogait. A kisebbség így uralja le a többséget. S a többség ebbe szélesen mosolyogva egyezik bele. KIvéve, aki nem. 

joyce_transznemuek_01.jpg

A KÖNYV MAGYAR KIADÁSA

Bár mára itthon is több, a gender-marhaságokkal foglalkozó kötet is napvilágot látott, Helen Joyce könyve mégis hiánypótló. Elsősorban azért, mert összeszedett, széles körben vizsgálja a kérdést, közben mégis olvasmányos, érdekes és érthető. Nekünk magyaroknak, akiknél ez az őrület még nem mindennapos és pláne nem diktatúra-szerű, különösen megdöbbentő és fontos tudni, mi a helyzet „odakint”. 

Nem tudom, milyen lehet a szöveg eredeti nyelvezete. A magyar fordítás minősége hullámzó. Döntő részben nincsen vele baj, de vannak olyan mondatok, amik annyira nyakatekertek, hogy többször nekik kell futni az értelemért. a fordító mintha nem mert volna elszakadni az eredeti szórendtől és írásjelektől. 

De vannak teljesen értelmetlen mondatok is. Tényleg nem sok, de pár akad. 

Mindent összevetve ez nem zavaró, a tartalom messze elmossa a szöveg gyengélkedését, de azért jó lett volna, ha még ez sincsen. Azért az MCC Press van annyira jelentős kiadó, hogy ilyet ne engedhessen meg magának. 

MCC Press, Budapest, 2022, 342 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156351265 · Fordította: Lukács Tibor

8/10

2024, január vége felé, péntek délután. Tegnap láttam egy mémet: annyira hosszú ez a január, pedig már hetvennegyedike van! Hát, ja...

A hét arról szólt, hogy írtam a Moonhead Prog Rock Fesztiválról a beszámolót, meg is jelent, küldtem is egy csomó zenésznek, válaszoltam a reakcióikra, fogadtam a kritikát és a köszöneteket (ebből volt több) és dolgoztam. 

Meg voltam unokázni, de most inkább a lányommal való beszélgetés lett belőle. 

Nagyon lassan ment a hét, hideg is volt, meg olyan kis kedvetlen is vagyok. A pénzünk nagyon fogyott ebben a hónapban, szűkre kellett vonni nagyon a nadrágszíjat, megint volt ebből feszkó, meg másból is, olvastam, de vagy három könyvet félbe hagytam érdeklődés híján. 

Szóval ez olyan kis dejóhogyvége hét lett. 

Carlo Goldoni Vígjátékok

Kéccáötven éves, ugyancsak szerethetőn megírt aktualitások

goldoni_vigjatekok.jpg

Vannak könyvek, amikkel itt-ott találkozom, tudomásul veszem a létüket, és rögtön át is lépek felettük. S mivel a könyvekhez jobbára szerzők is tartoznak, ugyanez történik velük is. S megesik, hogy az átlépett könyvekre egyszerre, valahol, valamiért felfigyelek.

Most éppen az történt, hogy egy filmmel kapcsolatban hívta fel a figyelmemet egy komment arra, hogy az adott krimi alapja egy Goldoni vígjáték, a Két úr szolgája. Mivel eddig Goldoni is átlépett szerző volt a számomra, felkaptam a fejemet: egy akció kriminek az alapja egy 18. századi vígjáték? Nofene! Ide vele!

A könyvtárban válogathattam a Goldoni kötetek között. Érdekes, hogy magyarul majdnem egyesével jelentek csak meg az alkotásai. Nem is könyvekben, hanem kötetecskékben. Utoljára 1955-ben volt vaskosabb, átfogóbb kiadása a vígjátékainak.

Persze a Goldoni összesre, nem igazán lenne fizetőképes kereslet: az úriember mindösszesen százhúsz vígjátékot írt. Nem semmi! 

Ahhoz képest, hogy ügyvédnek indult, jelentős pályamódosítást hajtott végre. Bár tizenhat évig a jogban tevékenykedett, negyven évesen végleg hátat fordított a paragrafusoknak és a színpad mellett kötelezte el magát. Meg amellett, hogy megújítsa a dráma műfaját. Az újítás döntően arról szólt, hogy ne csupán típusok, hanem egyedi emberek álljanak a színpadon, s hogy a nyelv, amit beszélnek szakadjon el a színpadra addig annyira jellemző fennkölt hangnemtől. Goldoni nem csupán a darabjait tekintve lett sikeres szerző, a céljait is maradéktalanul megvalósította.

S hitt az emberekben, azt mondta, megjavíthatók: 

„A KOMÉDIÁT ARRA TALÁLTÁK KI, HOGY KIJAVÍTSA A HIBÁKAT,
ÉS NEVETSÉGESSÉ TEGYE A ROSSZ SZOKÁSOKAT.”

Ha vígjáték, akkor elsősorban persze Shakespeare, de leginkább Molière. Na, az utóbbinak is bőven jelent meg műve magyarul. Nekem egy kétkötetes kiadás van a polcomon. Utoljára a középiskolában olvastam Molière-t. Meg nem mondom, miért, de nyögvenyelősen ment. Mondom, nem tudom, miért. Akkoriban rengeteg Shakespeare-t olvastam. Szóval nem a nyelvezettel volt bajom. Talán valamifajta sznobizmus, hogy a bár a komédia is drámai műfaj, de az nem mondhat annyit mint egy tragédia, hiszen nem annyira fajsúlyos. Talán ez volt az ok. De tény, Molière-t azóta sem vettem kézbe, pedig a sznobizmus gyermekbetegségéből döntő részben sikerült kigyógyulnom. Azt hiszem. 

Most azért eszembe jutott, hogy talán kevertem a vígjátékot, a komédiát a bohózattal. S az utóbbit, egyébként méltatlanul alacsonyabb rangúnak tartottam eddig mert Shakespearen-en és Mrożek-en szocializálódtam.

VÍGJÁTÉK, KOMÉDIA: A komédia vagy vígjáték olyan drámai műfaj, amelyben a világot komikusan ábrázolják, ezzel a nézőt nevetésre ösztönözve. Ellentétekre épül: valóság-látszat, értékes-értéktelen. Az ilyen művekben gyakori egy-egy élethelyzet humoros ábrázolása, emellett a félreértések is fontos szerepet kapnak.

BOHÓZAT: A bohózat a drámairodalom egyik válfaja, a vígjáték egyik formája, amely a helyzetkomikumra és nem a jellemkomikumra helyezi a hangsúlyt. Jellemzője az erős túlzás, mely kritikai-szatirikus célú is lehet.

Rendszerint a vígjáték alacsonyabb fokának tartják, de ugyanolyan nagy költői tehetséget igényel és ugyanolyan nagy hatást képes kelteni, mint akármelyik más műfaj. A bohózat majdnem nélkülözhetetlen elem akármelyik színház műsorában. Ha éppen különbséget akarunk tenni, akkor a vígjátékot a finom mosoly, az illemes kacagás műfajának mondhatjuk, míg a bohózat a nyersebb és fékevesztettebb hahota előidézését célozza. Eszerint a bohózat tekintet nélkül az illemre és a tapintatosságra a legerősebb ellentétekkel dolgozhat, és az úgynevezett drasztikus, megkapó hatásokat hajhászhatja. A bohózat a világ, a valóság, a fantázia minden tárgyát felölelheti, és közönségességben oly mélyen szállhat alá, mint semmi más műfaj.

A bohózat célja kétféle lehet: vagy az emberi hibák legkegyetlenebb csúffá tétele, vagy pedig a sors, a véletlen humorának meglepő kimutatása. Amaz inkább szatirikus, emez inkább humoros helyzetbohózat.

Wikipédiás meghatározások

Ötvenhét leszek két hónap múlva. Ideje volt ezt már helyre tenni magamban is! 

KÉT ÚR SZOLGÁJA

(Fordította: Magyarósi Gizella)

Talán a legismertebb Goldoni darab. A cím közhellyé is vált. Bár Goldoni is csak felhasználta. A megfogalmazás copyright-ja eredetileg Jézusé

Senki sem szolgálhat két úrnak.
Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti;
vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti.
Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.

(Máté 6:24)

Magyarországon hat bemutatója volt, mindegyik a rendszerváltás után. Egyébként ezzel a hat bemutatóval a darab a második a sorban: a Chioggiai csetepaté című darabot tízszer állították hazánkban színpadra. Ami nyomtatott formában az 1955-ös kiadásban jelent meg. 

Szóval a Két úr szolgája. Dupla komédia.

Van benne férfinak öltözött nő. Akkor még nem azért, mert egy leszbikus pár férfiszerepét bitorolja, s nem is azért, mert transzvesztita, hanem mert álruhába bújik, a saját személyét titkolandó. Beatrice keresi a szerelmét, akit azzal vádolnak, hogy megölte Beatrice bátyját, mert az ellenezte a szerelmüket. Ez a komédia egyik iránya. Mintegy a háttere. 

Mert a cím rámutat arra, hogy a fő csapásirány egy mellékszereplő tevékenysége. Truffaldino a neve. Egy szolga. Aki roppant éhes, és az első emberhez hozzácsapódik, aki hajlandó őt felbérelni. Aztán, mert még mindig éhes, a másodikhoz is. Majd iparkodik mindkét urát kiszolgálni. De mert több esetben is csak „urad”-ként nevezik meg számára aki levelet kapott, akinek üzenet jött, stb. s ő ebből persze nem tudja, melyik urat érinti a megszólítás, a megkeresés: kever-kavar is rendesen. Vannak is belőle mulatságos helyzetek. A legjobb, amikor Truffaldino egyszerre próbálja kiszolgálni a két különböző szobában ebédelő két urát, kivéve a pincérek kezéből az étkeket, hogy mindent megkóstolhasson. S persze közben zsonglőrködik a kajával is, az idővel is. Filmszerű, roppant mulatságos jelenet. 

A darab mondanivalója nem annyira mulatságos. Lecsupaszítva nem mond mást, mint hogy a kétkulacsosság hosszú távon tutira visszaüt, megbosszulja magát.

Jézus megfogalmazásában vagy Isten vagy Sátán van. Valamelyiket, akarja, nem akarja, de szolgálja az ember. S mind a kettőt, akkor tulajdonképpen egyiket sem, de ja egyiket sem, a végeredmény akkor is negatív. A mínuszszor plusz is mínusz. Máshol úgy fogalmaz a Biblia, hogy még az is jobb, ha az ember teljesen hitetlen, abból még lehet hit. De a langyosságból nem lesz semmi pozitívum, csak kárhozat (vö. Jel 3:15–16). 

Az a férfi, aki két nőt szeret, az a nő, aki két férfit szeret, tulajdonképpen nem szeret egyet sem. Elköteleződés nélkül nincsen igazi szeretet, nincsen igazi szolgálat. Aki kétfelé hajlong, annak előbb-utóbb valahová végzetesen beveri a fejét, mert a dereka soha nincsen függőleges állapotban, és nem képes a megfelelő térlátásra. 

S most képzeld el mindezt humorosan, tréfásan, szórakoztatón elmondva! Na, akkor előtted van Goldoni darabja. Amit egyébként simán elő lehet adni úgy, hogy a darab elszakadjon a 18. századtól. Amint majd a cikk végéig citált képek, az egri Gárdonyi Géza és a Győri Nemzeti Színház előadásaiból vett képek is bizonyítják. 

goldoni_vigjatekok_gardonyi_07.jpg

Az egri Gárdonyi Géza Színház „Két úr szolgája” előadásából. 

A HAZUG

(Fordította: Magyarósi Gizella)

Amennyire tőlem telik, tudatosan iparkodom kerülni a hazugságot. A hazug embert is, persze, de elsősorban azt, hogy magam hazudjak. Nem csupán azért, mert vacak memóriám van, és úgyis belekavarodnék abba, kinek mit mondtam, írtam, hanem azért, mert magam is megvetem a hazug embereket. 

Már csak azért is, mert mindenki ismeri a hazugság és a sánta kutya összefüggését. 

Mi a baj a hazugsággal? Félre vezet. Akár tragikus kifejletekhez is. Rabol: elsősorban időt, de akár minden mást is. Előbb vagy utóbb felborítja a lelki egyensúlyt a valótlansággal. Vagy azért mert bedőlnek neki, vagy azért, mert rájönnek, hogy semmi nem igaz belőle. 

Amikor olvastam a darabot, s most amikor írom ezeket a sorokat, egy konkrét személyre gondolok. Mármint a darab főszereplőjén, a megrögzötten hazudozó Lelio-n kívül. Olyan konkrét személyre, akit személyesen ismerek, tehát nem irodalmi, filmművészeti, politikai vagy közéleti alak. 

Neki azt sem hiszem már el, ha kérdez. Minden szava, gondolata mögött hátsó szándékot, más indíttatást sejtek. Az önérdek minden áron érvényesítését. Miatta tanultam meg, hogy nem csupán az a hazugság, ha mást állítok mint ami a valóság, hanem az is, ha a tetteim nem fedik a szavaimat. Sőt, Saul Bellow szavai is miatta lettek teljesen élővé: „ha egyvalamit elhallgatsz, elhallgatod azt is, ami belőle következik.” Magamban csak legyintek már erre az emberre: egy szavát, egy gondolatát sem tudom komolyan venni. Annyira magával van elfoglalva, hogy a valóságot kompletten a maga érzéseihez, látásmódjához hajlítja. Semmi másért, csak azért, hogy az adott pillanatban, szituációban igaza legyen, az ő érdeke érvényesüljön. Még akkor is, ha egészen világos, hogy amit állít semmi más,csak elcseszett önkép-építés. Ami önképet pár óra múlva már egészen másképpen építi. 

Az a baj tehát a hazugsággal, hogy a hazug ember nem megbízható. Akit hazugságon kapok, abban nagyon nehéz újra megbízni, mert nem tudom, mikor mond valótlant. S nem újabb hazugság-e, hogy most az igazat mondja, nem csak a valódit? 

Goldoni egy mániákusan hazudozó emberről ír. Aki olyan mint az ismerősöm: ha kérdez, azt sem szabad elhinni. Még azt sem, ha levegőt vesz. Goldoni hazugjának még a szolgája sem hisz el semmit. Meg egy idő után senki sem. S aki valószínűleg már maga sem tudja, mit hihet el saját magának. 

Lehet, hogy ez az ismerősöm legnagyobb baja is? Hogy nem tud hinni önmagának sem, hogy kénytelen belátni, ami az egyik percben igaz neki, arról a másikban kiderül, hogy á, dehogy az, s voltaképpen és végső soron akkor hol a fenébe van önmaga?

A KÁVÉHÁZ

(Fordította: Barna Imre)

A kávéház a szenvedélybetegség vígjátéka. Hm, vígjáték...? 

Szerintem ember nincsen, akinek ne lenne valakije, aki valamiben szenvedélybeteg. A szenvedélybeteg függ valamitől. Azt mondják, valamiben mindenki szenvedélybeteg. Én Szerelmetesfeleségtársamtól és a könyvektől függök, csak igyekszem magammal is elhitetni, hogy ez egyáltalán nincsen így, ez nem függés, pusztán józan szeretet. Mindenki ezt akarja hinni.

  • Édesapám, nagypapám és Pipi barátom az alkoholba haltak bele. Negyvenhárom, ötvenhat és negyvenhat évesek voltak. Annyira nem tudtak lemondani a piáról, hogy életben maradjanak. Mindhármuknak volt, aki szeresse őket, akinek aztán hiányoztak. Mindannyiuknál többet éltem már.
  • Volt huszonnéhány éves ismerősöm, aki az alkoholba és a drogba halt bele. Olyan jóképű pasas volt, hogy csuda, csak éppen hülye lett a cuccoktól, amiket magába tolt.. Annyira hülye, hogy a halála nem is volt egyértelmű, baleset volt-e vagy jól sikerült öngyilkosság? 
  • Van közeli ismerősöm, aki azért vált, hagyta ott az egy éves gyerekükkel egyetemben a párját, mert az eljátszott a neten másfél panellakást. 

Nem sorolom tovább. Mindenkinek van egy történet a keze ügyében, ami erről szól. Ezek soha nem vidám történetek. Még jó, ha csak anyagi káoszról, szakadékról szólnak. Persze leginkább a kapcsolatok tönkre meneteléről beszélnek. Meg a fizikai halálról. Vagyis a függőség pusztít és öl.

Nem véletlen, hogy bár a megjelölése vígjáték, igazából Goldoninak sem sikerült nagyon víg történetet írnia erről a témáról. 

A darab főszereplője, a játékszenvedélyes Eugenio. Kártyázik. Természetesen csak akkor nyer, ha hagyják. S csak azért hagyják nyerni, nehogy abbahagyja a játékot. Eugenionak fiatal felesége van. Képzelheted, mit érez az a fiatal feleség, akit a kártya miatt hagynak egyedül éjszaka az ágyban! 

A kávéház tulajdonosa Ridolfo segíteni próbál neki. A segítőszándéka azonban beleütközik abba az örök törvényszerűségbe, hogy

  • segíteni csak annak lehet, aki hagyja. S csak az hagyja, hogy segítsenek neki,
  • aki már belátta, hogy segítségre szorul.
  • Meg aki valóban akar változtatni az életén.

Amíg ez nem történik meg, a segíteni akarók csak a körmüket rághatják, dühönghetnek, alkudozhatnak, sírhatnak, zsarolhatnak, csomagolhatnak, miegymás. Ki-ki megtalálja ebben a csúf játszmában a maga szerepét. (Még az a nemes úr is, aki minden kisközösségben megtalálható, férfiként vagy nőként: az örök, minden lében kanál, fekáliakutyuló, aki mindenkinél jobban tud mindent. Tudod, ő az, akit olyan szívesen csapnál pofán néhanap, és kívánsz neki minden jót a Föld túlsó felén. 

Mert nem nevettem önfeledten, ebben a darabban világlik ki leginkább, hogy Goldoni nem dolgozik ugyan nagy történetekkel és a kis történeteiben szívügye a személyazonosságok rejtegetése, és az ebből adódó helyzetkomikumok, de az alakjai nagyon kitalált, egyedi jellemű alakok. Élnek. Nagyon. 

S mert Goldoni azért alapvetően optimista, a darab végére az történik, hogy... De minek spoilerezzem el a hepiendet? 

Azt viszont csont nélkül elmondom, hogy a darab a háromnegyedénél témát vált, és a szenvedélybetegség helyett hirtelen a meggondolatlan beszédre, a pletykálkodásra kezd összpontosítani. Vagyis kettő az egyben mondanivalója lesz, de ez egyáltalán nem tesz jót neki. Mintha Goldoni kicsúszott volna a saját mondanivalójából es egy másik drámát fejezett volna be. 

A FOGADÓSNŐ

(Fordította: Magyarósi Gizella)

A darab más címmel ismert. Mirandolina a másik címe. Ha összefutnál bármelyik verzióval, tudd, hogy a másik ugyanez! 

 Mirandolina egy fogadót vezet. Nincsen férfi a környezetében, aki ne szerelmesedne belé, legyen az a személyzete tagja vagy a vendégei hím egyedei. Szerelmes belé a pincére, a vendégei szolgái, de szerelmes a gróf is, az őrgróf is. Csak a lovag nem akar szerelmesedni. Ejnye! Mirandolina értetlen és elégedetlen, gondol egy nem túl nagyot, és akcióba lép. Szerinted? 

A belészerelmesedés oka Mirandolina külseje, kedvessége, kommunikációja és a tudatos játszmázása.

A darab cselekménye nem egy wasistdas, de a párbeszédek csuda élvezetesek, a minimális cselekmény vezetése pedig kiváló. S mindvégig következetes arról szól, amiről az elején.

Igaz azonban, hogy ténylegesen nem sikerült eldöntenem, miről is? A férfiak maximális hülyeségéről, ha szép és okos nő kerül a közelükbe? A nők sunyi, hiú játszmázásairól, hogy ha kell, ha nem az alany, de az övék legyen? Hogy a cél: póráz kerüljön minden nagymellényű hím nyakába? Mindenáron kikövetelik, hogy imádva legyenek?

Vagy arról, hogy legyen bármennyi bajunk is, nekünk, férfiaknak a nőkkel, mégis ők a legszebb dolog a világon, és nem lehet,nem érdemes nélkülük élni. Bármennyire is fárasztanak néha. De ha nincsenek, rágjuk a kefét, kaparjuk a falat, minden perc hiábavalóság.

Könnyű nekem, Szerelmetesfeleségtársam itt ül előttem, elmélyülten hallgat valami üzleti előadást, több órája nem szóltunk egymáshoz, mert előtte dolgozott. Néha vittem neki egy tejszínhabos kávét, rágcsát, átöleltem, és aztán hagytam elmerülni a maga dolgában, hogy én is elmerülhessek az enyémben. 

Nem azonos a tevékenységünk, mégis együtt vagyunk, és ez sokkal jobb mint szanaszéjjel lenni! Szeretem őt.

Mondom, könnyű nekem! 

De végső soron mindegy is: az első sorától az utolsóig élveztem a szellemességét. 

NÉGY AZ EGYBEN BOHÓZATOK

Összességében élvezetes volt a kis kötet. Goldoni nem mond nagyokat, s nem mondja azokat lehengerlő szépséggel. A mondanivalója kicsit szájbarágós vagy éppen tünékeny mint A kávéház című darabban, de túlzással sem lehet azt mondani, hogy unalmas vagy erőltetett lenne. 

S a hangneme meglepően modern. Annyira, hogy néha feledtem is, hogy a korukat tekintve ódon, legalább kétszázötven éves darabokat olvasok. De csakugyan feledtette. S azért ez egyáltalán nem csekélység. Vagyis szerencsémnek tartom, hogy van még választék a könyvtárban a darabjaiból. 

 

Európa, Budapest, 1993, 340 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630755386 · Fordította: Barna ImreMagyarósi Gizella

2024 második vasárnapja. Mivel mindennap útra kelek, és az időm nagy részét úton töltöm, nekem semmi kedvem nem volt kimozdulni, de mert szeretem őt, és Szerelmetesfeleségtársam meg egész nap a gép előtt ül, nem mozdul ki, alig mozog, hát elmentem volna vele korizni a Budapest Parkba. Pedig, mondom, egy porcikám sem kívánta. De semennyire. Elmentem volna, mert végül olyan sűrűn mozdult a pocakja, hogy nem mert elindulni. Sírva nem fakadtam emiatt.

Ma meg a dolgozdámban összeomlott a szállítási rendszer: a kolléganőm kocsija erőteljes halódásba fogott, így mindkét intézményben én szállítottam a lakókat. Nem volt veszélyes, de azért aktívra sikeredett a nap. Követhetőn aktívra. Csak éppen kedvem nem volt dolgozni. 

Olyan kis hangulathoz való most a Genesis Wind and Wuthering című albuma.

Mario Vargas Llosa: Pantaleón ​és a hölgyvendégek

Mindenek mozgatója, oka a testiség és a hatalom. Panteleón feladata a szex megszervezése

llosa_pantaleon_es_a_holgyvendegek.jpg

Mario Vargas Llosa műveivel bajban vagyok. Azért vagyok bajban, mert Vargas Llosa csudajó író. Másfelől tud nagyon közönségesen pornografikus lenni. De a közönségességében is irodalmat csinál. Tagadhatatlanul dél-amerikai irodalmat. Konkrétan peruit. De emiatt nem kell ám azonnal Márquez-re, meg a közhelyessé vált mágikus realizmusra gondolnod!

Mario Vargas Llosa (teljes neve Jorge Mario Pedro Vargas Llosa, Vargas Llosa őrgrófja; Arequipa, 1936. március 28. –) perui író, esszéista, újságíró, irodalomkritikus, akadémikus, 1996 óta a Spanyol Királyi Akadémia tagja. 2010-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. (Wikipedia)

De a keretezett szöveg nagyon visszafogott. Ugyanis Llosa angol Wikipedia-oldalán tételesen olvashatjuk a kitüntetéseit és díjait. Az előbbiből tizenhetet, az utóbbiból, ha jól számoltam, képedj el, hatvankilencet számoltam! Plusz a 2010-es irodalmi Nobel... 

Négy filmet leltem, amit az ő műveiből forgattak. Az egyikből, éppen ebből, a Pantaleón-ból kettőt is. Az egyiket, a korábbit, a '76-osat, Vargas Llosa rendezte. 

Eddig írt huszonnéhány regényt, kilenc drámát, meg vagy huszonhárom nem fikciós könyvet. 

Vagyis Llosa mindent vitt, amit csak vinnie lehetett. De még él! Idén, 2024-ben nyolcvannyolc éves. Az alábbi fotója nem idei, nem friss, csak jópofa. 

llosa_pantaleon_es_a_holgyvendegek_06.jpg

 A TÉMA

Bajban van a perui hadsereg: az őserdőben állomásozó csapattestek katonáinak a vágyaik csillapítására nem áll a rendelkezésére nő, ezért rámozdulnak mindenre, ami kielégülést nyújthat a számukra. Tehát ezeken a területeken ugyancsak megszaporodott a katonák által elkövetett erőszakos nemi közösülések száma. Még tisztek hozzátartozói is vannak a sértettek sorában. Hát, bizony azok is nők. 

Azonnal cselekedni kell valamit, hogy ezt a problémát orvosolják. A katonai főfejesek kitalálnak valamit, ezért magukhoz hívatják a feddhetetlen, rendezett házasságban elő, remek szervezőt, Pantaleón Pantoja századost, és látszólag testhez álló feladattal bízzák meg: szervezze meg e területen a Helyőrségek, Határ- és Egyéb Állomások Hölgyvendég Szolgálatát, a HHEÁHSZ-t. Az elnevezés már a századostól származik, aki haladéktalanul a helyszínre utazik, és mert jó katona, a feladatra koncentrálva azonnal neki fog a munkának. 

Annak ellenére teszi ezt, hogy minden szempontból ellene mond az erkölcsinek, veszélyezteti a rendezett házasságát és ráadásul semmi tapasztalata sincsen az adott területen.

Állomáshelyére érve a helyi a felettesei utasítására, a hadsereg erkölcsi tisztaságára való tekintettel inkognitóban kell dolgoznia, senki meg nem tudhatja, hogy Pantaleón a kötelékbe tartozik. Evégett nem hordhat egyenruhát, be sem teheti a lábát a hadsereg hivatalos helyeire, és az információ-csere is csak egy összekötőn keresztül történhet. 

A feladatban semmi katonás nincsen. de Pantaleón kiváló katona, módszeres szervező, kiváló logisztikus, és iparkodik kizárólag a feladatra koncentrálni. De Pantaleón életében nem járt bordélyban, éjszakai mulatókban, semmi kapcsolata nem volt soha az alvilággal, kurvákkal, stricikkel. Ráadásul antialkoholista. De mert kapcsolatokat kell építenie a feladat elvégzése érdekében, erőszakot tesz az elvein, az erkölcsein és végső soron a jellemén. 

llosa_pantaleon_es_a_holgyvendegek_02.jpg

A dolgát nagyban nehezíti, hogy még a felesége előtt is titkolni a kell a pontos tevékenységét. A feleség már a megérkezés után sérelmezi, hogy a szállásuk nem a megszokott, rendezett, tiszta tisztiház, s hogy nem tarthat kapcsolatot a tisztfeleségekkel. Azt pedig végképp értetlenül, döbbenten konstatálja, hogy az addig pedáns, tiszta életet élő férje többször kimarad éjjelre, sőt, néha olyan részegen jön haza, hogy úgy kell levetkőztetni. S micsoda alakokkal látja egy kerthelyiség teraszán! 

S nem csak a feleségének nem tetszik Pantoja százados új munkaköre: a párhuzamos területeken munkálkodó bajtársak közül is sokan fogcsikorgatva tűrik ezt az elképesztő erkölcstelenséget. Mindamellett Pantaleón parancsba is kapja, hogy a mert a az elérendő célt a nagyvilág előtt leplezni kell, minden, ami azzal összefügg szigorúan titkos. 

Titkos, titkos... De hogyan lehetne egy ilyen nagyszabású, a katonák között roppant népszerű,sok mozgással járó, rengeteg embert érintő intézményt titokban tartani? S ekkor kezdődnek a bajok. Főleg azért, mert Panteleón Pantoja több mint kiválóan hajtja végre a a feladatot.llosa_pantaleon_es_a_holgyvendegek_01.jpg

A MÓDSZER

Nem egy lineáris regény van a kezünkben, hanem egy montázs. A montázs két fő része: 

  • a szerző elbeszélése, egyes szám harmadik személyben
  • az esettel kapcsolatos ilyen-olyan katonai jelentések, levelek, cikkek, rádióadások

A SZERZŐ ELBESZÉLÉSE sem szokványos. Először azt hittem, nem figyeltem eléggé. Mer' az történik, hogy X mond valamit Y-nak, majd a következő sorban, sorköz nélkül, közvetlen összefüggés nélkül V szól Z-hez, hogy aztán a következő bekezdésben (persze, közvetlen összefüggés nélkül, sorköz nélkül) B szóljon C-hez, hogy aztán sorköz nélkül visszatérjünk X és Y beszélgetéséhez. 

Kusza? Elsőre az is. Viszont isten bizony könnyen szokható, aztán meg már élvezetes is. De komolyan! 

AZ ILYEN-OLYAN, KAPCSOLÓDÓ DOKUMENTUMOK. Na, ez külön megér egy misét! Ezeken csuda jókat nevettem. Nehéz átadni a miértet, de megkísérlem.

Szóval itt azért arról van szó, hogy a századosunknak többek között az alábbiakkal is szembe kell néznie: 

  • meg kell szerveznie egy csuda komoly kurvaszolgálatot,
  • a kurvák logisztikáját, mindent, ami a logisztikával jár (repülőgépet, hajót szerez, hozzájuk legénységet, üzemanyagot)
  • Ki kell számolnia, hány nőre van szükség.
  • ezt kiszámolnia akkor lehet, ha tudja, egy férfi átlagosan hányszor akar kettyinteni,
  • mennyi ideig tart egy kettyintés,
  • hány kettyintést bírnak egy nap a nők.
  • Össze kell hoznia a rendszeres orvosi vizsgálat lehetőségét.
  • Szervezeti szabályzatot kell írnia mire használhatók a kurvák, na, jó, a hölgyvendégek, mert akármire, bármire nem!
  • Meg kell határoznia, mennyibe kerülnek majd a katonáknak a hölgyvendégek,
  • mennyi az annyiból az ő részesedésük,
  • és milyen jogcímen vonható le a hölgyvendégek szolgálatának az ellenértéke a zsoldból (mert az, ugye, mégsem írhatják be hogy havi x számú aktus!) 

Ez nem minden, de ennyiből is kiviláglik, hogy mennyi mindenre kell gondolnia, hogy a katonák vérének a forróságát valamelyest enyhíthessék. 

llosa_pantaleon_es_a_holgyvendegek_03.jpg

Na, és akkor ezeket a szervezési feladatokat képzeld el jelentésekben, beszámolókban! Aztán meg a jelentésekre való mind katonai, mind nagy- és külvilági reakciókat. S persze, komoly dolog a szex (ahogy egy adventista lelkész, Szigeti Jenő mondta egyszer, a házassághoz kevés, de a váláshoz pont elég), de azért vérkomolyan véve egy kurvaszolgálat tényei, hivatali bikkfa-nyelven, nos, az mulatságos. De nagyon. Azért belső, titkos katonai levelezésben úgy megfogalmazni, hogy a „Csöcsös nevű hölgyvendég”... 

Az alábbi levél minden szempontból kivételes a kötetben. Több ilyen helyesírású nincsen, de én, aki Fülig Jimmy levelein szocializálódtam, talán ezen nevettem legjobban. A levél a helyi rádióadó számító, kegyetlen, de könnyen megvesztegethető kommentátorának szól. 

Requena, ezer957, Oktober  husszinkettő

Hőss Lelkü Sinshi! 

Kiálcsd világgá az „Amazonas Rádjóban”, az igasságtalanságot ustorozó adásodban amit mink minnyájan halgatunk és mindég tapsolunk neked, hogy a Szenterzsébet Támasztponton a matrózok odahorgyák iquitosbul a kurváikkat egy Eva nevű nagyúri halyón, és ott maguk közöt lubickónak a fájintos vizben és nem haggyák hogy mások a nőjikhő nyújjanak, és ugy kűdik vissza azokat, hogy mink Requena haladó ifjúsága nem csinálhattunk velük semit. Igasság ez Hőss Lelkü Sinshi? Már vótunk mink a falu férfiajinak kűdőccsége, szeméjesen Teofilo Morey biró mentt elől, panaszttenni a Szenterzsébet Támasztpont parancsnokánál, de az a gyáva fickó mindentt
letagadot, aszt monta, hogyan engedném  a requenaji fijataloknak hogy mekkúrják a Tőgyvendégeket, ha eccer a Tőgyvendégek nemis léteznek, és még megis esküdöt a gyerekmártirra az a zistentagadó. Mindha bizony nekünk nemvóna szemünk meg fülünk, mit szólsz ehhő a pimassághó Sinshi? A matrózok mér igen és mi mér nem? Tán nekünk nincs fütyüllőnk? Aggy enek hangott a te adásodban Hőss Lelkü Sinshi, hogy reszkesenek, és súlydzsd üket a porba!!! 

A te halgatójid 

ARTIDORO SOMA
NEPOMUCENO QUILCA
CAIFÁS SANSHO 

Ezel a levélel eggyüt küggyük neked ajándékba eszt a papagájt akinek pontolyan Aranyszája van mint neked Sinshi.

Vargas Llosa ügyességét bizonyítja, hogy az általa „idézett” dokumentumok nem csupán illusztrálják a történetet, hanem maguk mesélik el és viszik tovább.

MIRŐL SZÓL?

Ha akarod, komédia. Ha akarod tragikomédia. Ha akarod szatíra. Leginkább talán ez. Szatíra a bigottságról, a képmutatásról (lásd a fenti levelet, de ez csak egy példa), a vallási fanatizmusról, a hadseregről. Főleg az utóbbi. 

Ezen a ponton valamelyest rokona A 22-es csapdájának és a Mesterségem a halálnak. Egyfelől a hadsereg parancsuralmi logikátlanságában, másfelől az elvakult parancskövetésben. Merle regényével rokon abban is, a két főszereplő katona nem keresi a feladatát, csak megkapja. S miképpen Rudolf Lang tökélyre fejleszti a koncentrációs tábora működését, fátylat borítva a működésének a tartalmára, aképpen Pantaleón is „kimaxolja” (de utálom ezt a szót!) a hölgyvendég-szolgálatban rejlő lelehetőségeket. Mi több, még továbbiakat is felfedez. S végső soron ő is képes túllépni azon, mit is szervez. 

Vannak persze jelentős különbségek is. Például Pantoja százados szimpatikus ember. Még akkor is, ha esendő. Meg az is különbség, hogy amit Pantaleón szervez, az természetes emberi ösztönök kielégítésé szolgálja. Sőt, a hölgyvendég-szolgálat ötlete ráadásul nők védelmének az érdekében merül fel. S végső soron a működése mindenkinek jó: a szeparált környezetben élő katonák enyhet találnak, ezáltal a környezetükben élő nőket nem fenyegeti veszély, a hölgyvendégek pedig biztonságos környezetben, orvosi ellenőrzés mellett állandó, biztos keresethez jutnak.

Lang tábora és a tábor hatékonysága mellett érveket nem lehet felhozni: ott a hatékonyság azt jelenti, hogy emberek pusztulnak el. 

llosa_pantaleon_es_a_holgyvendegek_04.jpg

Pantaleón történetét olvasva nem tudott nem eszembe jutni Dinnyés József már itt-ott, de minimum három esetben már idézett hiperrövid dala:

Az erkölcsösségbarátom, a nagyapám is úgy látta,
Minden egyes esetben az alkalom hiánya.

Mert Panteleón bukásának a végső oka az irigység, a képmutatás és a bigottság. 

Te mit szólnál egy jól szervezett hölgyvendég-szolgálathoz, az államnak adózó bordélyházakhoz, ahol a prostik minden szempontból biztonságban vannak, tuti, hogy egészségesek? És miért nem támogatnád? 

VARGAS LLOSA KÖNYVE

roppant szórakoztató, mulattató, felettébb ötletes és a éppen a megfelelő hosszúságú. Méltán az egyik legkedveltebb regénye az írónak. 

 

Magvető, Európa, 1977, 310 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632704436 · Fordította: Huszágh Nándor

2024 nekem első, egyébként második munkahete. Mocsok nehezen múlt el. Ma péntek van, annak is a délutánja. Hideg is volt egész héten, csak ma ment nulla fok fölé a hőmérséklet.

Olyan semmihez nem volt kedvem, csak heverni a meleg takaró alatt, kávét kortyolgatni, és egy másodpercre sem tudtam empatikus lenni sem a sarkkutatókkal, sem az eszkimókkal. Fene a gusztusukat! De persze már nem tehettem meg, hogy csak hevergetek, dolgozni kellett. 

Valahogy olyan csendes konfliktusos volt hét. Nem nagy hirigek, csak apró összezördülések. Valahogy még Lili unokám se dobott fel, pedig ilyen még soha nem volt. Vele nem volt konfliktus, csak olyan kis semmilyen hangulata volt neki is. Vagy a sajátomat vetítettem ki rá. 

Birgit Kelle: Genderkomédia (Hogyan akar egy abszurd ideológia uralkodni a mindennapjainkon?)

Amikor a logikátlan őrület irányítóvá válik, avagy Németország nemi káosza

kelle_genderkomedia.jpg

Két molyos beszélgetés alapján már magamra kellett ismernem: homofób vagyok és látens homoszexuális, aki azért van a homoszexualitás ellen, mert maga is küzd vele. S persze én vagyok az elnyomó, a fehér, keresztény férfi, akinél rosszabb, korlátoltabb, gonoszabb semmi sincsen ezen a világon. 

Ofi barátommal összeszedtük, hogyan is lehetnénk első pillantásra, belénk köthetetlenül polkorrektek. Valahogy így: 

olyan transzexuális néger (na, jó, fekete, bár akkor mi van a negroid kifejezéssel mint antropológiai fogalommal: feketeoid?)-cigány (na, jó, roma, de akkor romakerék, a falat roma útra megy, romapecsenye?)-zsidó nőknek kellene lennünk, akik leszbikusok. (Ez utóbbi azért is nélkülözhetetlen, mert így mégis csak a nőkre gerjedhetünk).

Azt hiszem nem volt benne más,s így minden együtt van, hogy megmenekedhessünk a mindent elsöprő áradatban. Na, amikor ezt összehoztuk, megtalálván a követendő utat, azonnal koccintottunk is rá, de csak röhögés után tudtunk inni. 

Amikor megtudtam magamról, hogy homofób és látens meleg vagyok, aki küzd az ellen, hogy be kelljen vallania, a saját nemiszervére gerjed, és azt kívánja magába (brrrr!, összehúzódott minden izmom), akkor is nevettem egy nagyon jót. Majd rövid töprengés után bevallottam, hogy alapvetően a férfiak sem érdekelnek, nemhogy a nők, és őszinteségi rohamomban az ingemet feltépve,csupasz mellkasomat kínálva a sortűznek bevallottam, hogy szexuálisan nincsen izgatóbb számomra mit egy izmos doberman. A neme mindegy... S hogy küzdeni akarok a jogaimért, mert ha a kutyának is jó, mi lenne egy vele való intim kapcsolatban megvetendő, lealjasító, természetellenes? 

Én naiv, akkor még nem tudtam, hogy a jelenségnek már neve is van: zoofília. Ahogy azt sem, alakul a zoofílok jogaiért való közdelem. Ahogyan a pedofília legalizálásáért is komoly lépéseket tettek tőlünk nyugatabbra. A norvégok után a németek és az osztrákok a leghülyébbek ezekben a kérdésekben. 

A gender őrület, amely  egy csepp józan ésszel követhetetlen és visszataszító, alapjaiban akkora marhaság, hogy ha nem lenne véresen veszélyes, röhögni lehetne rajta. 

Brigit Kelle azt mondja: igen, halálosan veszélyes ez az áradat, de  bármelyik diktatúrán lehet. röhögni a korlátoltságán miatt  Hát írt egy könyvet, amelyet elképedve, undorodva, felháborodva, értetlenül és hitetlenkedve végigröhögsz. (Már csak azért is, mert itt, Magyarországon nem érezzük testközelből ezt az elképesztő blődületet.) 

Az mondjuk már egyáltalán nem vicces, hogy Kelle asszony rendőri védelmet kért a szókimondó, logikát követelő gender-kritikáit követő fenyegetések miatt. (Van más is, ami vérforraló, de arról majd később.) Így megy ez! 

A fenyegetések oka nem csupán a gender-képviselők párbeszéd- és vitaképtelensége, hanem elsősorban az, hogy Brigit Kelle soha nem felejt el rámutatni arra, hogy a gender Európára erőszakolt ideológiája egyfelől hatalmas összegektől fosztja meg az adott társadalmakat. 

Az Európai Szociális alap költségvetéséből 2007–2013 között 3,56 milliárd eurót költöttek a gender-ökörségekre.

  • Ma árfolyamon az 1.345,680 milliárd forint. vagyis
  • az adott időszak egy évére lebontva, 192,240 milliárd forint.
  • Magyarország költségvetése 2010-ben 8 464 milliárd forinttal gazdálkodott és
  • szociális kiadásokra ebben az évben 632 milliárd forintot költött

Ha valamit rosszul számoltam simán belátom, a matek soha nem volt erősségem. Az nyilvánvaló, hogy a mostani és a tizennégy évvel ezelőtti euró-árfolyam nem ugyanannyi volt, de csak nagyságrendet iparkodtam bemutatni. A magyarországi adat a KSH oldaláról származik.

Nem túlzás kijelenteni, hogy az önjelölt, és soha, sehol, semelyik társadalomban semmilyen szinten meg nem szavazott kóros marhaság vírusszerű terjedésének az oka nem csupán az osztódással szaporodó elmebaj, hanem a benne levő hihetetlen nagyságú anyagi lehetőségekhez való hozzáférés is. 

kelle_genderkomedia_bk.jpg

A könyvét megjelentető MCC  Kiadó így mutatja be a hölgyet: 

kelle_genderkomedia_mcc.jpg

Vagyis magyar a lelkem. Na,jó, magyar származású. Innen nem derül ki, de egyébként Heltai Gáspár születési helyén, Nagydisznódon született ő is, 1975-ben,

E könyv szempontjából azonban ennek semmi jelentősége nincsen. Annak, hogy Birgit Kelle nőnemű és annak is vallja magát, nos, annak bizony hatalmas jelentősége van!

MI A FRANC AZ A GENDER?

Aham, nagyon jó a kérdés... Hát izé... Tulajdonképpen nincsen egyértelmű definíciója. Voltaképpen a fene tudja. (Minden bizonnyal ezért van az osztrák fővárosban tizennyolc [!] gender-tanszék.) Azért nincsen általános definíciója, mert értelmezhető mindenhogyan. Meg azért sem, mert az önellentmondásos értelmetlenséget nagyon nehéz definiálni. 

De azért tegyünk egy kísérletet! Ha nem is a definícióra, de a körülírásra. 

A gender azt állítja, hogy a biológiai nemnek megfelelő viselkedés semmi más, mint ránk kényszerített társadalmi konstrukció. Valójában mindenki olyan nemű, amilyennek érzi magát. S nem kell megállni a két nemnél, mert már önmagában ez is szexizmus.

A választott, egyéni nemének elfogadtatása mindenkinek elemi joga. Egy csoportnak nincsenek, nem lehetnek joga, hiszen a nácikkal azonosíthatók: ők a heteroszexuálisok. Mindegy, hogy férfiak vagy nők. Ha férfiak, elve egy elnyomó, zsigerből szexista nemhez tartoznak, ha nők, akkor meg a szolgalelkűség, a zsigeri alávetettség irányítja őket. 

A gender alapvetően a nők hatalmáért küzd. Akkor is, ha a pakliban benne vannak a homoszexuális és a transznemű férfiak is. Meg az ezer másik ilyen-olyanság. Ez a küzdelem önmagában és alapjaiban ellene mond annak, hogy a konstruált férfi-női mivolton kívüli, valódi férfi-női mivolt jogainak kell érvényesülni, mert a férfiak érvényesülését nagyjából úgy képzeli el, ahogyan az a most hirtelen a könyvben meg nem talált szervezet esetében történt: a negyvenkét női alkalmazottra mintegy tíz férfi esett. Nem fizikailag. Sally Miller Gearhart, leszbikus jogász már 1982-ben arról beszélt, hogy a férfiak számát tíz százalékra kell csökkenteni. 

kelle_genderkomedia_01.jpg

A reális család című szobor Birmingham-ben. Keresd a képen az apát, a férfit! 

A cél, hogy teljesen genderré váljon a társadalom. Sutba minden eddigi, domináns értékkel, elő minden szexuális aberrációval (igen, a pedofíliával sincsen baj, mindössze a gyermekek szexualitáshoz való joga felől kell megközelíteni!) 

Mi mindennek kell genderré válnia? Mindennek. Például a nyelvnek. Mert felháborító, hogy a német és más egyéb nyelvben mekkora szerepet és hangsúlyt kap a hímnem. Meg kell változtatni! Akkor is, ha a erőszakot tesznek vele az adott nyelv összes szabályán. Németországban így lettek a professzorokból professzorasszonyok, vagy profeszorx-ek. (Mintegy elcseszett Asterix képregény!) 

De genderré kell válnia az öltözőknek, a vécéknek, a leadott vizsga- és diplomadolgozatok nyelvezetének, a filmeknek (vö. a Netflix nagyjából bármelyik alkotását) mindennek, de mindennek. 

A megvalósítás ugyan tengernyi  ellentmondást rejt magában, de erre fittyet kell hányni! Milyen ellentmondásokról van szó? Csak három eklatáns példát hozok.

  • A gender tanítása szerint a biológiai nemnek nincsen jelentősége, semmit sem határoz meg, az csak konstruált, vagyis a szocializációtól függ. Ezzel szemben a nők mindenben való kiemelése, előre tolása teljesen egyértelmű.
    • Lásd például a fenti szobrot.
    • A a kétezertízes bécsi Orvosi Egyetemen a nők vizsgaeredményei rendre rosszabbak voltak mint a férfiaké. A megoldás az lett, hogy a nők ponthatárait csökkentették (pozitív diszkrimináció). Azonban a részvételi arányhoz viszonyított teljesítmény még így is rosszabb volt mint a férfiaké. Ez azonban nem akadályozta meg, hogy az alacsonyabb pontszámmal felvett nők miatt az eredeti pontszámhatárokat elért férfiak ne kerüljenek a felvettek közé. A bécsi bíróság, ahová az egyik fel nem vett férfi keresetet nyújtott be, gyakorlatilag egy legyintéssel elintézte a kérdést, és elhajtotta a kárvallottat. 
  • Ha nincsen jelentősége a biológiai nemnek, miért örülünk annak, hogy a férfinő/nőférfi Conchita Wurst , a szakállas nő, de inkább női ruhába öltözött, borotválatlan pasas nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált? 
  • A megvetendő hete nő, értsd:  heteroszexuális, ugyanúgy a macsó pasast kívánja, mint egy homoszexuális férfi. Az alapgond: hogyan egyáltalán lehet egy férfit kívánni? 

A helyzet az hogy a könyv zúdítja az információk özönét, lapról lapra csudálkozhatunk, hogy a hülyeség, ha nem is xilofonozik, foszforeszkál (hommage a Sándor György). De tényleg töméntelen mennyiségű eszementséggel nézhetünk szembe. Ha nem lenne végtelenül tragikus a tudomány, a vallás, a természet adta biológia kiherélése, végtelenül komikus lenne az egész. 

KOMIKUM

A szerző megközelítése humoros. Úgy tesz, mintha bólogatna az ideológia katyvaszra, önkritikus kérdéseket fel, összefüggésekre, összefüggéseket, logikai hibák tömkelegére mutat rá, miközben nevet és nevettet. 

Remélem, világossá vált, hogy az öltözőkabinokkal a gender aknamezejére léptünk. Ebből nyilván az is következik, hogy Berlinben időközben tárgyalásokba kezdtek a transzszexuálisok extra fürdőidejéért. Az SPD és a zöldek 2014 őszén a berlini Tempelhof kerületben azt követelték, hogy Schöneberg városi fürdőjében minden hónapban foglaljanak le két órát csak az inter- és transzszexuális emberek számára. Csak védett terekben kerülhetik el ezek az emberek a „bizalmatlan tekinteteket és az elítélő megjegyzéseket”. 

A transzszexuális embereknek a definíció szerint biológiai nemük eltér az érzésük szerintitől. Az interszexuális embereket nem lehet genetikailag vagy anatómiailag egyértelműen egy nemhez
rendelni. Fölmerül a kérdés: hogyhogy csak a transzszexuálisok és az interszexuálisok számára legyen extra fürdőidő? A kövér emberek nincsenek kitéve minduntalan hülye megjegyzéseknek? Mi a helyzet a nagy mellű nőkkel? Nem bámulják meg őket állandóan az uszodában? És a kis mellűek? Mi  a helyzet az erős szőrzetű férfiakkal? Most akkor kapjanak saját fürdőidőt? Nincs-e egyes városokban már extra fürdőidejük a muszlim nőknek, hogy védve legyenek a férfiak pillantásaitól? Ne becsüljük alá a vallási hovatartozást mint fürdési tényezőt! 

Egy pap barátom mutatott rá arra a nem elhanyagolható problémára, hogy fürdés közben egy-két óvatlan mozdulattal véletlenül megáldhatná a vizet, és mielőtt bárki észrevenné, az összes fürdőző szenteltvízzel spontán meg lenne keresztelve. Tehát muszáj, hogy a papok is sürgősen extra fürdőidőt kapjanak!

És ha már külön fürdőidő, akkor kérem, legyen mindenkinek: szépeknek, csúnyáknak, kövéreknek, soványaknak, vallásosoknak és még ráadásul az összes Facebook-nemnek is. Így kell ezt csinálni! (104–105.)

Ebben a szellemben íródott az egész könyv. Tréfás! De tényleg az.

AMI AZONBAN CSEPPET SEM TRÉFÁS

A gender alapos és körültekintő. Nem hagy figyelmen kívül egy korosztályt sem. A legfiatalabbakat sem. Négyéves kortól elkerülhetetlennek tartja a szexuális felvilágosítást. A mindent érintő felvilágosítást. Alsós korban tudjanak már a gyerekek fapéniszre sötétben gumit húzni és legyenek tisztában a nyalás mikéntjével. Ez is elképesztő, de legalább része lehet a heteroszexualitásnak. A gender persze nem áll meg itt. A kicsik érzékenyítése az összes gender-nemmel kapcsolatban elindult. (Nem mondtam, eddig kábé negyvenezer nem van! Negyvenezer! Én leragadtam kettőnél.) 

Igen, Dúró Dóra és a Meseország mindenkié. Ugyan a könyv elégetése szerintem dupla mellélövés volt (a könyvégetés a nácikat és a komcsikat idézi, a botrány pedig reklám), de az indíttatást teljesen megértem. Akkor is ha még a neves meseszakértő, a meseterápia kidolgozója, Boldizsár Ildikó is több mint udvariasan fogalmazott a kötettel kapcsolatban.

A könyv megjelenésének a ténye jelzi a veszélyt, ami tőlünk balra már nem veszély, hanem mindennap velük élő valóság. Igen, az érzékenyítés az ostoba mesékkel egyfajta kapudrog a négyezer féle nem létezésével és működésével kapcsolatban, még mielőtt az aprólékok a természetes kapcsolatokat megismernék. 

Kérdés, minek köszönhető, hogy itthon erről még szó sincsen? Illetve elgondolkodtató az is, hogy vajon van-e összefüggés a magyar viszonyok, a törvényhozás jelenlegi hozzáállása és aközött, hogy a gender itthon egyelőre csak erőlködik. 

kelle_genderkomedia_02.jpg

S ha már a gyerekek és a fiatalok: természetesen a végső cél a pedofília árnyalt megítélése. Ahogyan fentebb mondtam: a pedofília csak akkor rossz, ha rossz irányból közelítjük meg. A megfelelő irány a gyerekek örömhöz kapcsolódó joga. Élesedik a helyzet. 

A KÖNYV EGY LÉPÉSSEL TÁVOLABBRÓL

Nem, nem a tartalmára gondolok, hanem magára a kötetre, mint könyvre.

Az MCC Kiadótól megszokottan a kötet külseje megkapó: ezúttal tréfás, részletgazdag rajz került a borítóra: egy udvaribolond a király trónusán. Mindent elmond. A könyv pedig stabil, nem enged a ragasztás, a tördelés átlátható, informatív a lábjegyzetek, van belőlük bőven, megint a kötet végére kerültek (a magam részéről nagyon nem kedvelem ezt a megoldást, de legalább a kötet elejétől kezdve folyamatos a számozás. 

A szöveggel van egy kis baj. Nem tudom, a német eredeti milyen, de a magyar döcög. Nincsen baj a megértéssel, de sajnos elég sűrűn akadt olyan szövegrész, amelynek az értelmén el kellett méláznom. S nem, ez nem a gender újbeszél következménye volt, hanem vagy a szerzőé, vagy a fordítóé. Ez bizony sajnálatos. 

Egészében azonban a hasznos, hogy ez a pillanatnyi látlelet egyáltalán olvasható magyarul. Bár van kétségem, hogy azok olvassák-e majd el, akik amúgy is tudják, látják, mi zajlik tőlünk nyugatabbra, vagy azok, akik tudni szeretnék. Attól tartok, az utóbbiak mindössze az O1G újabb ellenségkép-gyártását ismerik majd fel benne, nem pedig a frontális támadás egészét. 

Mert a gender-dömping bizony frontális támadás a család ellen. Posztkeresztényként nem tudom nem azt látni benne, hogy Isten mentsvárai kerültek össztűz alá: a házasság, az édeni párkapcsolat és a gyermekek legfontosabb közege. 

Apropó, alakul már Isten nőiesítése, genderizélése is. Tudod, hogyan szól a Miatyánk genderül? Ülj le, mert nem fogsz állva maradni! Előre szólok, azt tudnod kell, hogy ideje volt a Bibliát igazságos nyelvre lefordítani. Az igazságos nyelv azt jelenti, hogy a szövegének meg kell szabadulni az igazságtalan patriarchális látásmódtól. 

...legalábbis a Miatyánk-probléma kielégítően megoldottnak látszik. A www.frauensprache.com nevű oldalról, amely a politikailag korrekt nyelvért fáradozik, különös tekintettel a nőkre, már régóta tudjuk, hogy a „patriarchátus ott manipulál, ahol teheti”. A vallás évezredes hazugságait fedezték fel, és helyreigazították őket. A Miatyánk most így hangzik: „Ó, te lélegző Élet, a ragyogó hang forrása. Bennünk és köröttünk ragyogsz, még a sötétség is ragyog, amikor emlékszünk. Kozmosz Atyja-Anyja, avagy mindenben Lélegző Élet, nevek Neve, megoldódik identitásunk általad." Aki inkább összezavarodott, semmint megvilágosodott ennek hallatán, annak dolgoznia kell még  genderkomptenciáján, és meg kell még rezegtetnie néhány hangtálat. Talán az alkohol
is segít túllendülni a sokkon. (133.)

Nem tudom, Kelle asszony azért nevettet, mert az egész tényleg hunoros, vagy azért, hogy addig nevessünk, amíg lehetőségünk van rá. Mert alapvetően a gender-terror ereje, befolyása, kényszere odakint már egyáltalán nem tréfás, s egyre inkább, egyre mélyebben áthatja a mindennapokat. Pedig senki sem hívta, senki sem kérte, senki sem kívánta.

Végezetül három link. Jó, értem, rendben, Origo. De akkor is... Ha más nem, a képek beszédesek. 

Két transznemű kormánytag képviselte Amerikát – egyikük férfiakat szokott pórázon kutyaként sétáltatni 

Egy amerikai transznemű lett az ukrán védelmi erők új szóvivője

Joe Biden transzminisztere dicsérte azt a klinikát, amely eltörölné az „anya” kifejezést

A komcsik tudtak valamit,lássuk be!

kelle_genderkomedia_04.jpg

Nincs különbség, csak az évek számában: a Heartstopper című képregény minden árnyalás nélkül semmi más, csak melegpropaganda. 

kelle_genderkomedia_05.jpg

MCC Press, Budapest, 2022, 208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156351296 · Fordította: Drimál István

9/10

2024 első hetének a vége. Holnap már munka. Nem szoktam szájhúzva dolgozni menni. De most valami piszkosul nincsen hozzá kedvem. Húzom a számat. 

Ma leszedtük Szerelmetesfeleségtársammal a karácsonyfát. Mű fa. De annyira élethű, hogy féllapátnyi tűlevelet söpörtem össze, miután nylonzsákba gyömöszöltem. Fel is porszívtam a lakást, amíg SzFT a díszeket finomrendezte. Aztán csináltunk egy felséges hagymás májat, nyers zöldséggel. S ebben a téli szünetben utoljára eldőltünk egy délutáni alvásra. 

Nincsen semmi bajom, csak olyan kis lehangolt vagyok. Miközben tök jó a kedvem. 

Egy Rick Wakeman-koncertet hallgatok. Megunhatatlan. 

Kit Carson

Egy valós, vadnyugati csodahős sosemvolt kalandjai képregényben

kit_carson.jpg

Tegnap írtam, hogy könyvtárban voltunk Szerelmetesfeleségtársammal. Azt nem mondtam, hogy ezt a képregényt is ott találtam. Amikor a kezembe akadt, dobogó szívvel kaptam le a polcról, mert azt hittem, egy olyan Texi-kötet, amiről még nem is hallottam. Erről majd később többet. 

Hát nem az. Nem olasz, nem Tex, de vadnyugati, meg pisztolyhős, meg nyomolvasó. 

Viszont a népszerűsége az angol és a francia olvasók között nagyon sokáig töretlen volt. 

Én meg még csak nem is hallottam róla. 

Lássuk tehát, kicsoda, micsoda Kit Carson és a Kit Carson!

Mivel Magyarországon csak a beavatottak számára mond valami a név, a kiadó a fülszövegen túl majdnem két oldalt szánt a könyvben a személy és a képregény történetének a bemutatására. 

Kit Carson és a Kit Carson nagyon zanzásított története

A fülszövegben ezt olvashatjuk: 

Kit Carson létező személy volt, akinek a legendáját már életében számos olcsó ponyvairomány táplálta, 1868-ban bekövetkezett halála után pedig szinte mitikus karakterré vált. A populáris irodalom egyik legnépszerűbb vadnyugati hősének valós és elképzelt kalandjaiból számos képregény készült, főként az 1950-es és 1960-as években. Gyűjteményünkbe ezek közül választottunk ki két angol és egy francia epizódot.

A majdnem két oldalon még nagyon sok mindent. Például, hogy az első ízben 1949-ben találkozhatott vele a nagyérdemű, hogy aztán 1962-ig összesen százötvenhét füzetben láthassa viszont. A képregényes karrierje nem ért itt véget, ez csak az első kiadó teljesítménye. Az angol kiadó leállása után a franciák vették át a sorozatot, és nem csupán fordításokat jelentettek meg, hanem önálló, új történeteket is.

kit_carson_02.jpg

Kit Carson rajzolóit csak kezdetben nevesítették, később külföldi bérrajzolókkal dolgoztattak a kiadók. Mer' sokkal olcsóbbak voltak. Éppen ezért egy időben divat volt a stílusjegyek alapján összetotózni, melyik lapszámot ki követhette el. Nem volt egyszerű feladat, nem is lehetett száz százalékos a találati arány. 

A sorozat nagyjából a négyszázadik számig közölt új történeteket, azután már csak újraközlések jelentek meg. Egy történet, ennek a kötetnek az alapján hatvan oldal körül volt. 

kit_carson_kc.jpg

Az igazi Kit Carsonról itt olvashatsz bővebben

Tex és a Kit Carson

Mondtam, amikor lekaptam a polcról, azt hittem, egy számomra ismeretlen Tex-kötetről van szó. A tévedésem alapja a hihetetlen hasonlóság volt az angol és a Sergio Bonelli Editore által megjelentetett olasz képregény között. Mert nézd csak a Frike Comics által a legutóbb megjelentetett Tex címlapját! A különbség annyi, hogy Texen nincsen kesztyű és nem piros a nyakába kötött kendő. (Jó, belelapozva ez a Tex-sztori történetesen színes, de egyébként meg jobbára nem az. Ahogyan a Kit Carson sem) Ugye, hogy ugye? Érted már a félreértsem okát 

tex_a_bosszuallo.jpgNem tudom, csak hihetetlenül párhuzamosan futottak-e az ötletek, vagy az angolok és az olaszok árgus szemekkel figyelték egymás képregény-piacát? Egyébként a Tex is 1949-ben indult. Igaz, a mai napig megjelenik. Ebben tehát ő győzött. 

Hogy ki vette kitől az ötletet, nem tudom. Mondja meg az, aki tudja, hogy kié volt az alapötlet a Doctor Hertz és A padlás szerzői közül! (Én bár Presser fan vagyok, voltam, mégis a Hertz-et szerettem jobban, koherensebbnek érzem a sztorit.A padlásét, hiába láttam többször is, el nem tudnám mondani.)

De közönségként, képregény-szeretőként azt mondom, jól jártunk, hogy két néven, két náció ugyanazt az alakot tette meg képregény-főszereplőnek. Komoly átfedések vannak Kit Carson és Tex között, de bánja a kánya, amíg mindkettő tetszik. Mindkettő tetszik.

Egyébként még a rajzok stílusa is veszélyesen összecseng. Az a szerencse, hogy teszik az a realista stílus, amit képviselnek. Nincs az alakok mozdulataiban, mozgásában semmi darabosság, jellegzetesek és élnek az arcok, viszonylag részletesen kidolgozottak a hátterek, minden él, semmi sem statikus. Én mondom, úgy jók, ahogy vannak!

Az alakot illetőn meg, legyen szó bármelyikről, Tex-ről, Carson-ról, gondolj Karl May Old Shatterhand-jére vagy Cooper Natty Bumppo nevű figurájára (ha így jobban megy: Vadölő, Sólyomszem, Bőrharisnya), és máris előtted lehet Kit Carson alakja is. 

Ebben a Kit Carson-kötetben, ahogyan azt a fülszöveg is elmondta, három történet van.

A komancs herceg

Komancs herceg? Herceg? Az indiánoknál? Mindenesetre jól hangzik. Ha marhaság is. Mert A törzsfőnök fia is lefedte volna a tartalmat. 

A kajovák megtámadják a komancsokat. Ahogyan azt a fiatal Kit Carson a nyomokból kiolvassa. A komancsok tábora üres, egyértelmű a külső rombolás. 

Kit és két társa zajt hall. A bokrok közül egy is indián kisfiú lép elő. Kit nagypapakorú társa Lynx ránézésre megszereti a  gyermeket, és elhatározza, hogy a családja híján majd ő felneveli. Ebből lesz a konfliktus: a fiú apja a komancsok törzsfőnöke, És még nagyon is él. Az öröme határtalan,amikor rádöbben, hogy él a fia. El is viszi magával. 

Na, itt veszi kezdetét a konfliktus akció része. 

A félelem határvidékén

A helyszín az Egyesült Államok részévé lett Kalifornia. Szekérkaraván tart a határ felé. A tulajdonosa egy gazdag amerikai. A vezetője egy másik amerikai. Persze egyébként a karaván minden tagja amerikai. 

A határ közelében egy nagy folyó szeli ketté a Kaliforniába vezető utat. A vezető a széles folyóra mutatva kijelenti, hogy a gázló itt van, és sehol máshol. A karaván tulajdonosa bizonytalan, félti a családját és a szekerek rakományát. De mert nem lát más lehetőséget, hallgat a vezetőre: páran átúsztatnak a lovaikkal, hogy áthúzhassák a tutajra tett szekereket. Amikor a tutaj a folyó közepén jár, a lesben álló soson harcosok akcióba lépnek. A vezető, aki a gázlót ajánlotta, köddé válik. Az a szerencse. hogy éppen arra jár, na, vajon ki? Hát persze, hogy ő: Kit Carson!

A konfliktus persze nem ér itt véget, hiszen az amerikaiak éppen csak beléptek Kaliforniába. 

Az árulás bére

Ez a legegyszerűbb történet. Egy katonaruhás alak merényletet követ el a wahpekute indiánok (ma, ezt a törzsevet sem hallottam még!) főnöke ellen. Egy kisebb csapat indián távolról látja az eseményeket. Kit Carson azonban közelebb van a még élő áldozatoz. Az indián csapat vezetője Minute, a lelőtt főnök rokona. Aki, mert a főnök olyan állapotban van, amilyenben, rokoni jogon iparkodik átvenni a vezetést. Lefogatja Kit Carsont és és a wahpekuték táborába viteti. 

Ahonnan Kit Carson... De ne mondjak már el mindent! 

Ez is galéria, meg ne állj az első képnél.

Mindösszesen

kellemes meglepetés volt ez a képregény. A vadnyugati történeteket mindig kedveltem, különösen a Lex Barker-Pierre Brice alakította Old Shatterhand-Winnetou páros és a jugoszláv indián, Gojko Mitić bármelyik filmjét. A szerelem persze Karl May-jal kezdődött, Az Ezüst-tó kincsével. (Cooper annyira nem jött be. Lehet, újra a kezembe kellene vennem a Nagy indiánkönyvet.)

Szóval önfeledten olvastam egy kádnyi forróvízben csücsülve, újév után két nappal, szabadságon, Szerelmetesfeleségtársam társaságában (nem, sajnos ebben a kádban nem férünk el ketten, ő szobában dolgozgatott, amíg én a forró vízben henyéltem). S tulajdonképpen micsuda mást várhatna az ember egy vadnyugati témájú képregénytől? 

Na, ugye! 


Nero Blanco Comix, Budapest, 2023, 160 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155524769 · Fordította: Bayer Antal

9/10

2024 első hete, itthon, szabin. Különösebben nem jártunk semerre sem, csak a könyvtárban. Nekem annyira nem is hiányzott a jövés-menés. Mára terveztünk egy balatonfüredi, Tagore-sétányos korcsollíázást, de ráolvastam a véleményekre, és az jött le, hogy bár az ötlet piszok jó a megvalósítás csapnivaló lett: vacak a jég minősége, marha messze van a nagyon drága toalett, irdatlan hosszú a sorban állás ideje. Lebeszélődtünk. Ezt így nem akartuk bevállalni, ehhez túl hosszú lett volna az utazási idő és túl magas az útköltség-belépő árérték-aránya. 

Nézem Szerelmetesfeleségtársamat: itt ól előttem az íróasztalánál. Dolgozgat. Nézem profilból a zsidó-indián orrát, az ugyancsak fogható termetét, a szép ívű száját, a szemöldökét... Nem tudom elképzelni nélküle az életemet. Ahogy abba is nehéz belegondolnom, hogy volt idő, amikor nem vele éltem. Miközben tulajdonképpen mindig is őrá vártam. Mondtam már, hogy szeretem ezt a nőt, ezt az embert? 

Paul Geraldy tette fel a vesékbe hatoló kérdést a „Te meg én”-ben: 

„Van örömünk, van régi búnk,
mind a kettőnket egy csók andalít
s tulajdonkép alig-alig
hasonlítunk.
Egy szó elég, csak egy szilaj
és semmi pör,
örvény nyílik és a vihar
kitör!
Azt hisszük, a szerelmünk végtelen-nagy
és tiszta, lágy,
de hát mihelyt bennünket elhagy
a vágy,
csak félig értjük azt, mi volt már
és ott az átok...
Te, hogyha férfi volnál,
lennénk barátok?”

Jó, SzFT-vel a vers eleje soha nem volt igaz: nagyon-nagyon hasonlítunk. Szerencsére nem külsőre! Rosszul járna, mert így nagyon szép! Mondjuk veszekedni kezdetben azt nagyon tudtunk... Én bajnak ítélem, hogy manapság már nem hajlandó rá. De azt, hogy ha férfiból lenne, és nem szerelem lenne közöttünk, akkor barátok lennénk, abban biztos. vagyok. 

Kondor Vilmos – Kalászi Benjámin: Budapest novemberben

Egy regényciklus utolsó kötetének képregénye. Összefoglalása. Valamicsodája.

kondor_kalaszi_budapest_novemberben.jpg

Könyvtárban voltunk. Csomó minden jött velem, velünk. Többek között ez a nyúlfarknyi képregény-füzetke is. Annyira nyúlfarknyi, hogy hazafelé a 9-es buszon, végig is olvastam. Nem kellett hozzá az egész út, a Kálvin tértől a Bogdáni útig. Nem csupán vékony, kevés a szöveg is benne. 

Nagyon kevés. 

Annyira kevés, hiába is származik íróembertől, hogy az már... De kezdem az elején! 

Az pedig ott van, hogy első utam a könyvtárban mindig a képregényes polcokhoz vezet. Kivétel nélkül. Ma Szerelmetesfeleségtársammal együtt voltunk a könyvtárban. Nagyon ritkán történik ez meg. Kiderült, lejárt az olvasójegye érvényessége. A megfelelő pultoknál meg ezren álltak sorban. De tényleg teljesen tele volt az aula. Annyira rengetegen voltak, hogy mire sorra kerültünk, el is fáradtunk, innunk kellett egy kávét. Meg enni egy meleg szenyát. S csak utána könyveztünk. 

Volt egy-két képregény, amit célzottan kerestem. Találtam azonban kettőt, amiről eddig nem is tudtam. Az egyik ez volt. A másik egy Nero Blanco Kit Carson. Arról majd egy következő bejegyzésben. 

Így kezdődött. S úgy, hogy a buszon... De ezt már meséltem. 

Kondor Vilmos író. Eleddig, ha jó számolom, tizenhét kötete jelent meg. Az első sorozata egy a 20. század eleji Budapesten játszódó noire krimisorozat volt. Nem olvastam. (Úgy egyáltalán nem olvastam még egyik könyvét sem.) Hogy a képregény megítéléshez ez szerencse-e vagy szerencsétlenség, nem tudhatom. Az első Budapestes könyvéből, a Budapest noire-ból készült filmet láttam, de úgy nagyjából semmi sem maradt meg belőle. Az sem, hogy tetszett. Olyan kis egynek elmegy-darabként él bennem. 

Vagyis a filmet leszámítva tegnapig teljesen szűz voltam Kondor Vilmosból. 

Mesélj, apuskám!

Ezt olvasom a fülszövegben: 

Gordon Zsigmond, a sokat látott zsurnaliszta tíz év után, 1956 őszén bukkan fel ismét Budapesten – a forradalom kitörésének éjszakáján. Ugyan nem kereste a lehetőséget, hogy leszámoljon Wayand Tiborral, az emberrel, aki minden rosszat megtestesített ebben az országban, a sors mégis összehozta vele a Köztársaság téren, a forradalom legvéresebb helyszínén. Gordon tudja, hogy a jövőt csak a múlttal elszámolva – egyesek szerint leszámolva – lehet építeni, és amikor lehetősége nyílik a minden rendszerhez tökéletesen idomuló Wayanddal szembenézni, egy percre sem habozik…

Az mondjuk első olvasatra feltűnt, hogy a két fő szereplőnek mennyire tipikusan magyaros neve van: Gordon, Wayand. Jó, hát nem lehet mindenki Kovács, Szabó, Nagy, Kiss vagy Molnár, ez igaz. S Gordon vezetéknevű ismerősöm ténylegesen létezik. Oké sikoljunk el a nevek felett 

A helyzet az, hogy mivel a füzetke mindössze harminckét oldal, mire a fent vázoltakat átlátjuk, a sztori végére is értünk. Vagyis a fülszöveg nem tréfál: nagyjából mindent elmond. Annyira mindent, hogy minden más szinte szinte nincs is benne.  

kondor_kalaszi_budapest_novemberben_09b.jpg

Nem tudom eldönteni, kevés-e, ami kevésnek tűnik? Önmagában talán nem. Vagy mégúgy is... Mert az, hogy Gordon és Wayand természetes ellenfelek, valahogy nem sikerült átélnem. Azt sem, miért is a zsigeri ellenszenvből fakadó párharc kettejük között. 

Nem vonom kétségbe, hogy léteztek, léteznek politikai metamorfózisokon átesett gerinctelen csúszómászók, akik nem természetes ideológiai fejlődés során, hanem pragmatikus kényszerek által forgatják a köpönyegüket. Az sem kérdéses, mennyire szimpatikus ez az forduló széllel változó elkötelezettség. De önmagában, hogy az ilyen elvtelen emberektől hányni kell valahogy nem tölti ki ezt a képregényt. 

kondor_kalaszi_budapest_novemberben_03.jpg

Mondjuk az legalább szerencse,hogy Kondor megkísérelte élő alakokkal megtölteni az '56-os sztorit. Eleddig a részemről még nem találkoztam olyan könyvvel, filmmel, ahol '56 eseményei ne csupán papírmasé díszletet,  jelentettek volna a klisé mondanivalóhoz. Ilyen volt filmen a Szabadság, szerelem, és ilyen képregényben a Budapest angyala. Ami rajzaiban lenyűgöző. Pont. 

Megdöbbentő: az utóbbi rajzolója, 
FUTAKI ATTILA
tegnapelőtt hunyt el.

Harminckilenc éves volt.

kondor_kalaszi_budapest_novemberben_futaki.jpg

A kép forrása a Glamour magazin, egy Futaki Attilával készült interjú illusztrációja

Nyugodjék békében!

Ne is pepecseljünk vele tovább! 

Illetve egy mondat erejéig még de: könnyen lehet, hogy csak az adaptáció nem sikerült igazán jól, mert a regény tetszési indexe a Molyon 89%-os, s az egyáltalán nem rossz arány. 

A rajzokról, papikám, na azok...!

Nem láttam még Kalászi Benjámin más alkotását. A Moly nyilvántartásában mindössze egyetlen másik, valamelyest, de nem miatta vitatott kötet szerepel, amelyet illusztrált. Amikor belelapoztam ebbe a füzetbe, ránézésre nem vett meg kilóra. Csak második, alaposabb megnézésre. Figyeld csak! (Galéria következik ne állj meg az első képnél!)

Láthatod, a képregény fekete-fehér. Nekem ezzel az égvilágon semmi bajom nincsen. Sőt! Az is világos, hogy bár szürkeárnyalatosak a rajzok, Frank Miller Sin Cityi-je azért ihlető forrásnak bizonyult. De csak ihletőnek, nem lett belőle plagizáció. Rendben vannak az arcok, a mozdulatok, felismerhetők az alakok,kidolgozottak az utcaképek, az épületek, jók az oldalkompozíciók. Mi kell még egy jó képregényhez? Mármint a legalább ennyire kidolgozott történeten kívül. 

S akkor, mi van úgy összességében? 

Az van, hogy hiányérzet maradt a Budapest novemberben képregény-változata után. Mintha egy trailert néztem/olvastam volna. Vázlatot. Szinopszist. Két-három sör közben elmesélt történetet, ahol, amikor a részletek finomságait az alkohol már elmosódottá, ezáltal feleslegessé teszi. 

Hiába jó figura a két angol nevű magyar, a motivációk, a jellemek árnyaltabb megmutatása sehol se nincsen. Ahogy egy nem magyar előismeretek nélkül '56 történéseiről se tud úgy nagyjából semmit. Hogy mi volt ez az egész, ki lőtt kire a Szabadság téren, mennyien maradtak ott, meg a pesti srácok, meg a Corvin-köz, meg november 4-e és az azt követő összeomlás tragédiája, illetve az egészet követő véres megtorlás, Kádárostul, Biszku Bélástul, Nagy Imréstül, Mansfeld Péterestül. Akkor is, ha értem én, hogy ez nem történelemkönyv és főleg nem történelmi tabló. Ilyen szempontból a Budapest angyala jobb volt, bár az sem az igazi. 

Mondjuk Kádár neve el sem hangzik, pedig már novemberben vagyunk, vagyis a keleti határunkat átlépték a szovjet csapatok. Horthyé meg, akinek '56-hoz az égvilágon semmi köze nem volt, kétszer is. „Ki érti ezt? Én nem!”

Sokkal többet nem tudok mondani. Ha a füzetke könyv lenne, az én mesém is tovább tartott volna.

Viszont innentől Kalászi Márton neve már sokat mondóvá vált. S ez sem kevés! Mi az, hogy, nagyon is! 

kondor_kalaszi_budapest_novemberben_04.jpg

Nero Blanco Comix, Budapest, 2022, 32 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155524738

7/10

2024 januárjának az első hete, annak meg a közepe. Nagyon telik ez a szabadság. Túl nagyon. Alig van már három és fél nap. Úgy volt, hogy ma elmegyünk Balatonfüredre a Balaton parton létesített jégpályára korizni egyet, kipróbálni Szerelmetesfeleségtársam múlt héten vásárolt koriját, de Csemete bejelentkezett, hogy a párjával átugranának, koccintsunk már egyet. 

Meg olyan mocsok szél is fúj, meg alattomosan csapkodja a szitáló esőt, hogy még a holnapi nap is kérdésessé vált. Meglátjuk. 

Jó élni. Az unokám meg hétfőn lesz két éves. Milyen gyorsan öregszik a kis angyal! :-D

 

Manfred Lütz: A ​botrányok botránya (A kereszténység titkos története)

Minden a Katolikus Egyházról, amiről úgy hittük, biztos tudásunk van

lutz_a_botranyok_botranya.jpg

Minden bizonnyal a lázadás fakó fényű szellemével születtem. Alapból teljesen szabálykövető és simulékony vagyok, de előbb-utóbb mindenhol azon kaptam magamat, hogy széllel szemben a nadrágomra vizelek.

Valahogy mindig a lázadó kisebbségben találtam magamat. Volt, hogy egy szál magam voltam a lázadó kisebbség.

Ennek megfelelően elég lassan szilárdult meg a világnézetem. Ugyan huszonnégy éves koromban, felnőttként keresztelkedtem meg az adventistáknál, de – gondolnád? – közöttük is némely dologban szembe mentem a sztrádán. 

A lázadásaim azonban mindig csendes, békés, jobbára verbális lázadások voltak. Az adventisták között ennél sokkal többet tettem: egyszerre azon kaptam magamat, hogy nem csak eljárok szombatonként az imaházba, hanem sokszor tizenöt-húsz embernek tartok Biblia-kört az otthonunkban, meg egy kéthavi folyóiratot szerkesztek (természetesen nem az egyház szervezetének a kiadásában), hogy megjelent teológiával foglalkozó két könyvem... A Biblia-körökkel semmi baja nem volt az egyház szervezetének. A könyvekkel sem. A folyóirattal nem tudtak mit kezdeni, különösen nem a megjelenésének az imaházakban való hirdetésével. 

Az adventista teológiában a végső időkről szóló tanításban a Katolikus Egyháznak kiemelkedő szerep jut. Kiemelkedőn negatív. A lényege ennek a szerepnek, hogy Róma ismét világvezető tényezővé válik, csak éppen a Sátán irányítása alatt. A felemelkedése az USA-ban következik majd be elsőként, de hatása mindenhol fájdalmasan érezhető lesz. Rómának csak az erő lehetősége hiányzik, hogy simogató keze újra ököllé záródjon. S ez be fog következni. Nincs kizárva. Az adventista tanítás nem utálja a katolikusokat, csak a legtöbb pontjában kritikát gyakorol a dogmatika felett. 

Viszont amikor a bibliai próféciák magyarázatáról van szó, rendre előkerülnek a történelmi tények: Róma tudományellenessége, az inkvizíció többmilliós áldozata, főleg szegény boszorkány-vádlottak, a Vatikán nácibarátsága, antiszemitizmusa (mondjuk ez nagyon ritkán), a keresztes háborúk, hogy az Óvilágból Róma miatt kellett a protestánsoknak Amerikába menekülniük, mert a liberális elveket (nem a  mai,parttalan marhaságot!) csak ott tudták a gyakorlatba ültetni úgy, hogy közben életben is maradjanak. Vagyis amikor utoljára köztük voltam, az adventisták tanították a fenti, a Katolikus Egyházat érintő vádakat. Ebben nem lógtak ki a sorból. 

Úgy tűnt, Róma megítélése ezekben az esetekben (és még néhány más pontban is) egységes, a történelmi kutatások vastagon igazolják. 

Ez már a második könyv, amely azt mondja: FITTYFENÉT VAN EZ ÍGY! A Róma megítélését meghatározó össznépi konszenzus sunyi vádakon, tévedéseken, prekoncepciókon alapul. Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak, ez ezért, az azért nem állja meg a helyét.

Az első kötetet, amit ebben a témában olvastam Rodney Stark írta. A címe: Hamis ​tanúk (Évszázadok katolikusellenes mítoszainak cáfolata). Ha időd engedi, érdemes átklattyolnod az ő könyvére, ha végeztél ennek az az értékelésnek az olvasásával. 

lutz_a_botranyok_botranya_ml.jpg

  A SZERZŐ  

szimpatikus, mosolygós (a legtöbb képén olyan kis derűs, nevetős, mint ezen a fentin), sokrétű ember. Ezt olvasom róla:

Manfred Lütz (1954 március 18., Bonn): német pszichiáter, pszichoterapeuta, római katolikus teológus, tanácsadó a Vatikánban, író. 1997 és 2019 között a kölni Alexian kórház vezetője.

Írt tizenhat könyvet, de nem ám hasonló témájú mind! Én egyből kíváncsi lettem például erre: Az étrend-szadisták – az egészségügyi őrület és a fitnesz kultusz ellen. De ez is érdekes lehet: Az élet olyan egyszerű lehet (Élvezze az örömöt, ahelyett, hogy kényszeresen egészséges). Ez annyira nem érdekelne, de a címe nagyon jó: Hogyan lehet elkerülhetetlenül boldog?

Hát nem jó címek? De a komoly címűek között is van néhány, ami érdekes lehet. Nézz körül a róla szóló bejegyzésben, mi mindent írt még az úriember!

Ha az őt bemutató idézetet nézed, kiderül, hogy Lütz teológus. Vagyis ez a könyve, amiről most beszélünk, apologetika. Hitvédelem. S közben dehogy az! Történelmi helyreigazítás. Mert apologetika akkor lenne, ha a katolikus dogmatikát venné védelmébe. De a könyvben arról van szó, miképpen torzultak, fordultak az ellenkezőjükre Róma elvei és tettei bírálói, ellenfelei kezében. S a kettő, az apologetika és a történelmi helyre tevés bizony nem ugyanaz. Akkor sem, ha Lütz érintett a dologban. Én meg az objektivitásban nem hiszek. Ezt A könyv védelmében, érdekében mondom. Miért és hogyan kellene egy ilyen kötetnek objektívnak lennie? Elég, ha tényszerű!

  FIGYELD CSAK A CÍMET!   

A botrányok botránya avagy A kereszténység titkos története. Nem úgy titkos, ahogyan a Tamás, Júdás vagy Mária Magdolna evangéliumát titkosnak vélik némelyek (holott csak gnosztikus, nem kanonizált evangéliumok), hanem úgy titkos, hogy igaz- Csak az igaz ismeret nincsen a felszínen, eltakarja valami igaznak vélt információ, rosszul tudja majdnem mindenki. Valamelyest még az adventisták is. 

S Lütz ezt a titkosságot, a történelmi tényeket szándékozik a felszínre hozni, történelmi tényekkel, adatokkal, történészektől származó tudással megtámogatni. (Egyébként többször idéz a fentebb, általam említett Rodney Stark-tól is. Vagyis kicsit körkörös, egymást erősítő a hivatkozás. De őszintén, baj ez?) 

  MIKET KELL A FELSZÍNRE HOZNI?   

Ez a nagy kérdés! S most gondolkodom a válaszon. Ugyanúgy, miképpen akkor gondolkodtam, amikor Stark könyvéről írtam. Az van, ha a Lütz által tárgyalt témákat én is mind megmutatom és részletezem, nagyon hosszúkás lesz az értékelés. Meg az is van, hogy mivel erős a szinkronítása Stark könyvével, jó részben önismétlővé is válik a blog. Az együttszólás oka, hogy a könyvük témája ugyanaz, így ugyanazokat a hazugságokat iparkodni leleplezni és helyére ugyanazokat az igazságokat állítják. Ennek ellenére van olyan téma, amit Lütz tárgyal, Stark meg nem. 

A két kötet nem kioltja, sokkal inkább megerősíti egymás mondanivalóját. Legalábbis az én esetemben így működtek. 

Úgy döntöttem, csak felsorolom, Lütz mi mindenre mondja az ellenérveket, hogy a történelmi igazságot felmutassa. Ezeket az ellenérveit nem fogom részletezni, csak a fejezetcímek után egyértelműsíteni. Kérlek, hidd el, hogy Lütz-nek mindenre van gömbölyű, jól jegyzetelt válasza! (És a jegyzetek ebben a könyvben, végre, az adott oldalon, lábjegyzetben kaptak  helyet, nem kell lapozgatni a forrásokhoz semerre, sehova.)

Lássuk tehát, mi mindenről van szó ebben a könyvben! 

  1. Pokolba a vallással! Nagyon rövid vallástörténet. Kiderül az is, hogy a kereszténység a legtoleránsabb vallás.
  2. Az első ezer év. A szeretet vallás gyakorlati toleranciája.
  3. A középkor és a keresztes hadjáratok
  4. Bűnbeesések. Az inkvizíció és a Borgia pápák. 
  5. Az újkor – régi problémák, új megoldások. Luther és a búcsú, a tudomány és az egyház (Giordano Bruno, Galilei).
  6. Minden idők legnagyobb tévedése az igazságszolgáltatásban. A boszorkányperek és az egyház.
  7. Legendák az indiánmisszióról. A spanyolok és az indiánok.
  8. A felvilágosodás, avagy amit annak mondanak. Az egyház és az emberi jogok, különös tekintettel a rabszolgaság kérdésére. Nem bírom ki, egy adatot idéznem kell: a „nagy” francia forradalom másfél év alatt annyi embert végezett ki (ötvenezret) mint amennyit háromszázötven év alatt boszorkányság miatt kivégeztek.
  9. A vérfürdő után. A pápai tévedhetetlenség és a Marx-hoz fűződő viszony.
  10. A 20. század. Nemzetszocializmus, antiszemitizmus, áteredő bűn, eutanázia
  11. Botrányok futószalagon. Feminizmus, a nők helyzete, papsága. A cölibátus kérdése. Pedofília. 
  12. A 21. század

Az egyes fejezetekből kiderül, hogy a taglalt témák egyike sem úgy történt a valóságban, ahogy azt tudni véljük. Sőt, jobbára az ellenkezője az igaz a bevett ismereteknek. 

Tetszett, hogy Lütz az utolsó fejezetben megkísérel választ adni arra, ha a kutatások alapján ennyire egyértelmű, hogy általánosan mennyire torz és hazug a kép a Katolikus Egyházról, akkor vajon miért tartja magát mégis olyan stabilan a hazugság és a félreértés? 

Ahogyan az is, hogy nem mentegetőzésről, szerecsenmosdatásról van szó egyik fejezetben sem: a szerző teljesen simán el- és beismeri az emberi hibákat, szervezeti problémákat és meg sem próbálja tökéletesnek és hibátlannak beállítani a legnagyobb keresztény egyházat. 

lutz_a_botranyok_botranya_01b.jpg

A KERESZTÉNYSÉG AZ EURÓPAI KULTÚRA ALAPJA

Amikor 2005-ben aláírták az Európai Unió Alkotmányát, megdöbbentő volt, hogy abban Istenről ár egy szó sem esik. Azért volt megdöbbentő, mert ezzel a szimbolikus hallgatással Európa vezető testülete maga vágta el a gyökereihez vezető utat. 

Nem a köldöknéző múltba révülésre gondolok. Lütz könyvéből kiderül, hogy a legtöbb esetben a kereszténység, történetesen a katolikus egyház rendre előrébb járt társadalmi, jogi kérdésekben mint az őt körülvevő társadalom. Az előrébb járás pedig a Bibliának volt köszönhető.

Mert például az egyéni emberi jogok történetének az áttekintéséből lehetetlen, de mindenképpen hazug kihagyni, hogy a kereszténység kezdettől azt tanította, hogy Isten szeretetében minden ember egyenlő, mert Krisztus mindenkit megváltott, fajra, bőrre, vallásra és mindenre való tekintet nélkül. 

De a kiegyensúlyozott feminizmus sem viszonyul másképpen a nők családi és társadalmi helyzetéhez mint ahogyan Jézus Krisztus vagy Pál apostol viszonyult. (Amikor első alkalommal szembesültem Pál szexualitásra vonatkozó, teljesen modern, kiegyensúlyozott, józan tanácsát a korinthosziaknak írt első levél hetedik fejezetében, teljesen elképedtem. Attól képedtem el, hogy mennyire modern szemléletet tükröz, amit ott leír. Mert vulgárisan leegyszerűsítve azt mondja, a férj és a feleség rendszeresen éljen nemi életet, szolgálják ki egymás vágyait, és kizárólag közös elhatározásból szüntessék be a nemi életet, de a közös elhatározás is csak a böjt időszakára vonatkozhat. 

S ez csak két példa. De ezeken keresztül is helyreállt bennem, hogy amikor Európa keresztény alapjairól hallok, akkor nem csupán arról van szó, hogy a kereszténység történetének jó része Európában zajlott, hanem elsősorban arról, hogy a kereszténységből nőtt ki gyakorlatilag az összes európai érték. Amely értékek máshol nem nőttek értékké. A vallást, a hitet elvetni, ha másért nem, éppen ezért botorság. Körül is nézhetünk, hogy lássuk, eddig mire jutottunk vele...

lutz_a_botranyok_botranya_02.jpg

Vigilia, Budapest, 2019, 300 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639920699 · Fordította: Görföl Tibor

9/10

2024 januárjának az első napjai. Úgy rohan ez a szabi, hogy az förtelmes. Körül sem néztünk, és már tizenkét nap el is ment belőle. Persze voltak üres napok is. Tegnap át akartunk menni egy barátos családhoz, akiket évek óta nem láttunk. Malacsült készült náluk, minden gasztronómiát illető tiltakozásunk ellenére. Délutánra voltunk hivatalosak. Délelőtt Szerelmetesfeleségtársam azért dolgozott egy kicsit. Én ücsörögtem itt, a bevett helyemen, a kanapén és írogattam. Amíg egy kiadós hányinger fel nem állított. Négy, vastag sugarú adagban jött ki belőlem, ami bennem volt. Megkönnyebbültem. És elgyöngültem. És nem is nagyon csináltam egész nap mást, mint ücsörögtem, írtam,olvastam. A malacsült természetesen nélkülünk fogyott el. Illetve fogy el ma: a háziasszonyunk a mai vendégeiknek tálalja fel. Ő sem merte bevállalni, hogy valami feneséget vigyek át, vagy vigyen át SzFT. Mert egy mono-látogatás verziója is felmerült. 

*

Van egy visszatérő témájú álmom. Maga az álom mindig más, de van két állandó eleme. Mindig SzFT nélkül vagyok valahol, és mindig hozzá, érte indulok valahová. És röviddel azután, hogy elindulok hozzá/érte valahogy megváltozik, idegenné, képlékennyé válik a tér, elhomályosul, beszűkül a látásom, nem tudom már, hol vagyok, merre kellene mennem, menekülnöm, hogy vele lehessek. S ez megy különféle változatokban. S piszok nyomasztó minden egyes alkalommal. 

Szilvási Lajos: Kipárnázott kaloda

A nagy káosz utáni káosz túlélésének elbeszélése, rendszernyaló szempontokkal

szilvasi_kiparnazott_kaloda.jpg

Leéltem úgy majdnem hatvan évet, hogy eleddig egyetlen Szilvási Lajos-regényt olvastam. Nem tudom be sem érdemként, sem szégyenként. És nincsen mögötte semmi elvi, esztétikai megfontolás.  Egyszerűen így alakult.

Az az egyetlen Szilvási Egymás szemében című, dupla-naplós regény volt. Egy nagykamasz, fiatal felnőtt-szerelem története. Ami vastag szinkronitást mutatott a saját életemmel. Rája adásul a szinkronitás alanyának az egyik kedvenc olvasmánya volt, ő fertőzött meg vele engem, s aztán a regény valamelyest a valóságunkká is vált, ha a halálunkká nem is. De a haldoklás kezdete a valósággá váláshoz köthető. 

S hiába is jelent sokat az a regénye, Szilvásival a továbbiakban valahogy elkerültük egymást. Eszembe sem jutott semelyik könyvét a kezembe venni, pedig úton-útfélen össze lehet vele futni: Könyvmegállók, könyvcsere-polcok, bárhol, mindenhol és akárhol. Az élet azon szereplői, amik annyira jelen vannak, hogy észre sem vesszük őket. 

Aztán a munkahelyem konyhájának az egyik szakácsa, Laci az eszembe juttatta Szilvásit. Laci szégyenlősen kérdezte meg tőlem, a „hozzáértőtől”, hogy mi a véleményem az író könyveiről. Én meg szégyenlősen mondtam, hogy nem tudom, mert csak egyet olvastam. De az, habalaba..., amit fentebb leírtam. De Laci bogarat ültetett az olvasottságomban. [Képzavar.]

De a bogárka csak nagyon lassan fejtette ki a tevékenységét. A karácsony előtti héten (most 2023 decemberében vagyunk, a két ünnep, karácsony és újév között) volt olyan, hogy lazíthattam kicsit két munka között. Végigjártam hát az otthon összes könyvespolcát, ahová a szabadon vihető, hagyatékokból maradt könyveket pakolják ki az illetékes kollégák. Ha nem is a komplett Szilvási életmű, de az életmű nagy része összerakható lehetne ezekről a polcokról, Ez, a Kipárnázott kaloda és a Hozomány akadt a kezembe. 

Úgy látszik, az Egymás szemében emléke a szerző kamaszos történeteit akarja továbbolvastatni velem. De ez pszichés kényszer alaposan mellényúlt. 

SZILVÁSI, AZ ÍRÓ

Szilvási Lajosról a legtöbbször leírt közhely, hogy a szocialista ponyva szerzője volt. Lektür-író. Ez általában nem dicséret. Már azért sem, mert a neve rögtön és azonnal Berkesi Andrásé mellé kerül. Nem csupán a könyveik műfaji besorolása miatt, hanem a világnézetük miatt is. Berkesi erősebben, Szilvási finomabban, de mindketten kiállnak a létező szocializmus mellett. Ez manapság visszaüt Szilvási regényeiben. 

Viszont tény, hogy Berkesivel ellentétben őt a mai napig olvassa a kisérdemű, és a könyvei meg-megjelennek újra. Ahogyan az is tény, hogy azért jelennek meg, mert a mai napig olvastatják magukat. Vagyis Szilvási úgy nem jó író, hogy közben remekül ír.

Talán nem véletlen, hogy a művei összesen mintegy tízmillió példányszámban keltek el. 

szilvasi_kiparnazott_kaloda_szl.jpg

Bárki ír róla, ezt ki szokta emelni. Mármint, hogy voltaképpen nem jó író, de mégis, szinte lehetetlen letenni a könyveit. S való igaz, egyfelől egyértelműn, bár nem nyáladzva, de hitet tesz az épülő szocializmus mellett. S a párbeszédei néha elviselhetetlenül művire sikerülnek, a szereplői úgy beszélnek, olyanokat mondanak, amiket élő ember soha a száján ki nem ejtene. Ám ennek ellenére mégis élnek az alakok, mégis leköt a cselekmény, mégis valósnak tűnnek a mozgások, motiváltnak a cselekedetek.  

A párbeszéd képtelenségére figyeld például ezt a szakaszt! Apa és fia beszélget Bajcsyról. Csak csóválom a fejemet... Egyelőre ne a tartalomra, hanem a megfogalmazásra figyelj! 

Bólintottam.
– Ha [Bajcsy-Zsilinszky] eljut Malinovszkijhoz és ezt az utat nem lett volna nehéz megszervezni,
minden eszköz megvolt hozzá, az oroszok úgy fogadták volna, mint a mai kevés magyar politikusok egyikét, akik nemcsak tárgyalóképesek, de kormányképesek is valamennyi szövetséges hatalom szemében. A szabad utat éppen azok a vezérkariak biztosíthatták volna, akik Horthynak is hívei voltak, befolyásuk is volt a hadseregben, és akkor már ők is csak Bandiban látták azt az embert,
aki átmentheti őket az új körülményekbe. Tudok Bandi leveléről, Molotovhoz írta az egyhetes illegalitásából, mint a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnöke. És ebben benne van a magyarázat, miért nem indult el Bandi Malinovszkij marsallhoz. A hangzatos cím ellenére, amivel az ellenállási mozgalom felruházta, ő még mindig csak eszköznek tüntette fel magát,
mégpedig olyan eszköznek, aki csak Horthy felemás látványát akarja realizálni, a jogfolytonosságot  képviseli, nem is gondol arra, hogy a szövetségesek már fikarcnyit sem számolnak Horthyval mint politikai tényezővel. – ez világosan kitűnik abból, amit Molotovnak írt akkor bandi. de ő még mindig  vissza akarta hozni Horthyt a kormányzói székbe, és mindezt akkor, amikor Budapestre már behallatszott az orosz ágyúzás Az út elő volt készítve, persze komótosan, műkedvelő módra. November huszonharmadikán Szent-Györgyi professzor utazott volna Bandi helyett, de már ő
se mehetett, mert Bandiékat huszonkettedikén elfogták a nyilas csendőrök. (136–137.)

Ugyanennyire képtelen, amit az apa monológjára a fiú válaszol. 

– Apu, Bandi bácsi nem mehetett át az oroszokhoz, nem állhatott semmiféle diktatúra mellé, ezt te ugyanúgy tudod, mint én: Engem te tanítottál, és téged ő tanított rá, hogy az ember demokráciára született, és a demokrácia azt jelenti, hogy az embernek joga van véleményt nyilvánítani, az embernek joga van választani jó és rossz között, jó és jobb között. Tőletek tudom, hogy a demokráciák intézményei vannak arra, hogy az embereknek ezeket a jogait senki se vehesse el, és tőletek tudom, hogy a diktatúra elveszi ezeket a jogokat, és nem tűr el semmilyen intézményt, ami az emberek jogát biztosítaná, a diktatúra nem tűr el ellenvéleményt, a diktatúra előírja a polgárok kötelességeit, de a polgárok nem írhatják elő a diktátor kötelességeit, a diktatúrában a védő egy véleményen van az államügyésszel és ti ezt nemcsak Hitlerről mondtátok, hanem a szovjetről is. (137.)

szilvasi_kiparnazott_kaloda_01.jpg

MEGLEPETÉS

Szilvási könyve  1969-ben jelent meg először. Ugyan túl a Rákosi érán, a személyi kultusz terrorjának évein, és túl '56-on, a kádári megtorlásokon, de vastagon benne a konszolidációban. Kádár csak ekkor kezd „apánkká” válni, a legvidámabb barakká válás kicsit még odébb van, bár már alakul...

Ezért lepődtem meg azon, hogy a szereplők mennyire nyíltan polemizálnak azon, hogy mennyire jó lenne elkerülni a szovjet befolyást, az újabb diktatúrát. Nem azon lepődtem meg, hogy a háború után az emberek erről beszélgettek, hanem azon, hogy ez egy, a háború utáni időszakról szóló könyvben ez '69-ben megjelenhetett.

Vagyis a regény nem csupán a felszabadulás eufóriájáról, az ország újjáépítéséről, a munkások és parasztok vörös lobogó alatti heroikus összefogásáról zeng dicséneket, hanem ott van benne az elkövetkezendőktől való félelem is. 

Ha kicsit visszagörgetsz, és vetsz még egy pillantást a második idézetre, akkor feltűnhet, hogy a Kristóf válaszában nem csupán a párbeszédesség képtelensége kelt döbbenetet, hanem az is, hogy ez a szöveg akkor és így megjelenhetett!

Ez a szöveg tartalmilag manapság teljesen természetes. No, de '69-ben és '82-ben? A szovjet rezsim mint elnyomó diktatúra? Mint a demokrácia ellensége? És egy az egyben lefesteni nem csak a bukott személyi kultusz, de az '57-es megtorlásokat végrehajtó Kádár-rendszert is? Azért ez komoly hökkenet! 

Ráadásul az idézett szöveg fő alanya egy egykor a Horthy-restaurációért munkálkodó, némi antiszemitizmussal is vádolható politikus. Akiről a létező szocializmusban ugyan Budapest egyik széles utcáját nevezik el, amely utcanév még a rendszerváltás után sem változik, de aki egyáltalán nem volt a tipikus szocialista előkép. 

Persze a fenti párbeszéd hasonló stílusú, tehát párbeszédnek képtelen szöveg folytatásában ott van a válasz is. Kristóf demokráciában gondolkodó édesapja megindokolja, miért vállalta el a bontakozó szovjet hatalma alatt egy gyár vezetését. Eközben elmondja azt a dialektikus tételt, is, hogy a történelem voltaképpen az osztályharc története, illetve, hogy a tőke mennyire veszélyes a demokráciára nézve, hiszen meg tudja vásárolni kompletten a politikát és a jogérvényesítést. Ami igaz. Csak az a következtetés nem, hogy emiatt a demokráciát népi alapokra kell helyezni. Egyébként apu ezekre a következtetésekre egy ceruzával aláhúzogatott Lenin könyvből jut. 

Ez volt az a pont, amikor piszok nagy volt a kísértés, hogy letegyem a regényt. Az tartott csak vissza, hogy láttam, a '82-es után volt még egy 2009-es kiadása is. Hacsak titokban nem a Munkáspárt üzemelteti ennek a kiadásnak a kiadóját,amit nem hiszek, mert többnyire üzlettel, vállalkozásokkal kapcsolatos könyveket jelentet meg, akkor ez a kiadás azt jelzi, a Kipárnázott kaloda a rendszerváltás után is kelendő maradt. Lehet, érdemes tovább olvasni...

A TÉMA

A regény tehát közvetlenül a második világháború után játszódik. Mikor is az egyik káoszból, diktatúrából kilábalva az ország, nem is túl lassan a másik káosz, diktatúra felé lépdelt. Amely diktatúra aztán sajnos jóval tovább tartott az elsőnél. De legalább ugyanannyira gyilkos volt mint az amaz. 

A történelmi időszak magától értetődőn volt kaotikus. A németek már kimentek az országból, de helyette itt volt az órarabló, nőerőszakoló Vörös Hadsereg, viszont itt voltak még a Szövetségesek is. Az ország, főleg a főváros romokban, magától értetődő szervezetlenség mindenütt, élelmiszer hiány, a hideg, az egészségügy összeomlása, a közművek működésképtelensége, romok, szervezetlenség mindenütt... Az ország kereste önmagát, s benne mindenki kereste a rokonait, barátait, ismerőseit, és reménnyel vegyes félelemmel nézett a jövő elé, miközben iparkodott túlélni a mindennapokat.

szilvasi_kiparnazott_kaloda_03.jpg

A Horthy korszakot elsöpörte a nyilas uralom, a nyilas uralmat az ország megszállással azonos felszabadulása.

Bár egyszerre volt itt a Vörös Hadsereg és a US Army, az utóbbi már kifelé tartott az országból, a jaltai világfelosztás már eldöntötte, hogy Magyarország kinek a fennhatósága alá kerül. Csak még nem nyertek a kommunisták, hogy újra félelembe és szenvedésbe döntsék az országot. Azt az orbitális csalást, amelynek következtében ők lesznek az urak, majd két múlva hajtják végre. 

Ilyen körülmények közé érkezik haza amerikai hadifogságból Molnár Kristóf, egyetemi hallgató. És csak kapkodja a fejét, próbálja megérteni a változások miértjeit, hogyanjait. 

Kristóf nincsen rossz helyzetben: az apja egy nagyvállalat igazgatója. De nem hagyja kiszolgáltatni magát: az egyetemi tanulmányai mellett, helyett munkát keres, vállal. Szerelmes lesz, szerető lesz. Körülötte a nagy káoszból, a második világháborúból, kis káosz lesz, a rend és törvények nélküli ország. Élelmiszer- tüzelő- és minden hiány van. Ügyesnek, ügyeskedőnek kell lenni, hogy valami legyen. Esténként életveszélyt jelent az utcára kilépni, bandák pusztán a ruháért is levetkőztették az embereket. Meg hirdetés útján lányokat toboroznak táncosnőnek, hogy aztán külföldön kurvákat csináljanak belőlük. Bár őket még nem Dubajba viszik. 

Zajlik az élet, alakul a rend, a törvényesség, hogy aztán minden egy másik nagy káosszá, a kommunizmus gyilkos kísérletévé korcsosuljon. 

Szilvási regénye szerint nem gyilkos kísérletről van szó. Egészen másképpen látja a baloldali fordulatot. 

*

A Molnár család barátja volt Bajcsy-Zsilinszky Endre, az azóta többször átértékelt politikus. Bajcsy nem szereplője, mégis állandó hivatkozási alapja a könyv szereplőinek. Ő az abszolút viszonyítási pont, a politikai világítótorony a szereplők számára. 

Érdekes, hogy Bajcsyt a kommunista rezsim is felhasználta transzparensnek, pedig Bajcsy az utolsó pillanatig Horthy visszatérését iparkodott elősegíteni. Ráadásul a harmincas években fajvédelemmel is foglalkozott, és az első zsidó törvényt, ha fenntartásokkal is, de támogatta. Csak az elsőt. Arról nem beszélve, hogy vádlottja volt egy gyilkosságnak is, bár a per során felmentették. Mégis hivatkozási alappá vált, és a kommunizmus bevett ikonjai után talán róla nevezték el a legtöbb közterületet Magyarországon. Nekem sokáig meggyőződésem volt, hogy ő is egy kommunista ikon, ezáltal nem is érdekelt, valójában ki volt, és mit csinált. 

Pedig az állítólag komcsi berkekből származó mondat szerint:

Jó, hogy a nyilasok elintézték, mert egyébként nekünk kellett volna...

szilvasi_kiparnazott_kaloda_04.jpg

*

Még mindig a témánál maradva: tulajdonképpen a Valahol Európában című filmen, és Karinthy Ferenc Budapesti tavasz-án kívül semmi sem jut eszembe, ami ezzel a történelmi idővel foglalkozna. Mondjuk ha a kronológiát nézem, akkor a film volt a legkorábbi, aztán Karinthy és utána Szilvási. 

AZ IDEOLÓGIA

Próbálok empatikus lenni. A mi és ti elkülönültsége az ember sajátja. Mindig tartozik valahová, és ahová tartozik az mindig más mint egyéb csoportok. A párom, a családom, az iskolai osztályom, a kerületem, a városom, az országom, a nemzetem, a kontinensem. Ha majd egyszer megtámadnak minket a földönkívüliek, ahogyan Szilvay Gergely írja a legutóbbi könyvében, akkor majd lesz olyan is, hogy az én fajom. Ez így természetes. 

Mindannyian tartozunk valamiféle társadalmi osztályhoz is. Ha akarunk, ha nem. Ugyan manapság van átjárás az egyes osztályok között, de vélem, hogy bármely munkahelyen szervezett év végi céges bulin a takarítók leginkább egymással és a karbantartókkal állnak egy sarokban, nem a gazdasági vezetővel, a hr-főnökkel, de még csak nem is a titkárság Gizikéivel. 

Próbálom magamban helyre tenni, hogy itt a világháború utáni társadalomról van szó. Az arisztokrácia még a háború alatt is arisztokráciaként létezett. Hogy a tőke áramlása mindig is egyirányú volt, s hogy mindig voltak, és Jézus szerint lesznek is emberek, akik értenek a pénzcsináláshoz, mindig lesznek, akik nem. S akik nem, azok mindig utálni fogják azokat, akik meg igen. (S persze önmagukkal tökre empatikusak lennének a nem értők is, ha egyszer bekerülnének azoknak a körébe, akik igen.) 

Jó persze, a könyv megjelenése idején már tudni lehetett, hogy az arisztokrácia mint olyan, a régi formájában megszűnt, mert megszüntették, de nem maradt elit nélkül a társadalom, hiszen jött a pártarisztokrácia, amely pont olyan kiváltságossá tette magát, amilyen a kutyabőrösök kiváltsága volt. Ugyanúgy egymás között léteztek, le nem ereszkedtek, bennfentesek voltak, és a kezükben tartották a hatalmat. És gyilkolták a népet. Igaz, teljesen igazságosan, mert tizedelték önmagukat is (vö. Rajk László, Sólyom László, Nagy Imre stb.,) 

szilvasi_kiparnazott_kaloda_02.jpg

De ezt a könyv cselekményének az idején nem lehetett tudni. Hacsak valaki vigyázó szemét nem vette Moszkvára  (vö. Lenin, Sztálin, Berija, stb.). De ha vetette is, az az idő még nem az internet ideje volt: a valós információk beszerzése vagy kapcsolatokon keresztül, vagy a napi sajtóból történhetett. 

Mit akarok mondani? Szilvási története rendre, refrénszerűen visszatér oda, hogy nincsen más megoldás, a régi rendszer egyszerűen működésképtelen, magasról tesz a kisemberekre, nem érdekli annak sorsa, élete, halála. Változtatni kell! Osztályharc, na! Mer' a kapitalista kizárólag a maga hasznára dolgozik. A proletár nem a maga hasznára. (Hanem mi a francért, mi? Jó, a megélhetésért. De az nem önérdek?)

Így lehet aktuális bestsellerré egy vállalatvezető kezében Lenin néhány, hű de igaz gondolata. 

Kimondom a lényeget: Szilvási regénye nem túl ügyes, viszont jól megírt propagandaregény, amely kikerülhetetlenné teszi a kommunista változást, a fényességes szocialista utat. Egységes története voltaképpen nincsen, apró mozaikokból áll, és minden mozaik oda vezet, hogy változtatni kell a rendszeren, mert a régi fenntarthatatlan. 

Arról persze, hogy Szergej és Iván, amikor felszabadított, levette az összes csuklóról az össze órát, amit elért, és tette mindenhová a régen használt, keleti farkát, akár akarták, hogy tegye, akár nem, persze egy szó sem esik. Ahogy a tengernyi kiontott vérről, tök felesleges kínról, halálról, tönkre tett, megnyomorított életről sem, amit a kommunizmus okozott. Nincs itt Gulág, nincsen Andrássy út 60, mindössze hurráoptimista remény van, hogy majd a fényességes ösvény, majd az, majd azon, jön Eldorádó, a világ aranykora, bizony! 

KIPÁRNÁZOTT KALODA

A főhős, Kristóf nem tud magával mit kezdeni a felszabadult Budapesten. Úgy érzi csak csapódik ide-oda, mindig más akaratát teljesíti, az élet vezeti őt, nem ő alakítja az életét. Tehetetlen a külső erőkkel szemben. Hiábavalónak látja azt is, ahogy a külvilág értékeli őt: segítőkész, aki bajban van, számíthat rá. De úgy érzi nincsen semmi önálló mozgástere. Az apja révén, az egyik szerelmének az apja révén kényelmesen él, de mégis kalodában ül. Ha kényelmes, kipárnázott kaloda is: nem éhezik, nem kell fáznia, van fedél a feje felett, vannak ruhái, mi több az apja titkára révén még egyfajta cseléd is a rendelkezésére áll, aki mos, vasal, főz, takarít, mindenre gondot visel. 

Kristóf, Kristóf, tuti kell neked kommunizmus, szocializmus? Észnél vagy te egyáltalán? 

szilvasi_kiparnazott_kaloda_05.jpg

Szóval az egész regényen átsüt a rendszer melletti kiállás: nincs más lehetőség, mondja Szilvási. S ez csak azért szomorú, mert, ahogyan mondtam, a regény '69-ben jelent meg. Tizenhárom évvel '56 után. S mégis fittyet hány a Rákosi-érára, az '56-ot követő megtorlásokra. Nyilván nem az az elvárás, hogy a gyilkos Kádár-érában valaki a rendszer leleplezésén és ellenében munkálkodjék. De így olvasva a rendszer seggének az alapos tisztára nyalása értéktelenné degradálja, a regény egészét. Mondom, propagandát olvasunk. 

Az utolsó lapokon megtudhatjuk, hogy Mindszenty szent misén hergelte a tömegeket, így támogatta a megbúvó, általa újra aktivizálódó, gyilkossá váló nyilasokat. Ez viszont már szemérmetlen hazugság, és teljesen lerombolja mindazt, ami a regényben még üzenet lehetne. 

Félmondatokkal a volt kormányzó, Horthy is többször megkapja a magáét. S a regény persze úgy fejeződik be, hogy a főhős a köz szolgálatába, a szocialista haza építésében találja meg az életcélját. Egyenesen a nagy Gerő Ernőtől kapva a megbízást! A több nyelven beszélő, művelt értelmiségi mentő- és tűzoltóautókat hozhat haza Ausztriából. Ez jó cél, mert a hazának ezekre szüksége van. Molnár Kristóf megtalálta a létezése értelmét! Csüggesztő.  

Brrr!

Amit emiatt igazából nem is tudtam élvezni. Pedig továbbra is azt mondom, Szilvási egyébként nem volt rossz írő. Akkor sem, ha bestsellereket írt. Mert azért vegyük észre: a bestsellerei nem a testnedvek bőségén alapszanak. S ez nem kevés. De a rendszer seggének a nyalás viszont ebben az esetben már túl sok. 

Viszont, ha visszafogottan is, mert nem jellemző Szilvásira, van humor is a könyvben. 

– Nem szeretem a vermutot, Kovald úr - jegyeztem meg szelíden.
Rám bámult. Nem szokhatott hozzá, hogy akinek ő fizet, meg is válogassa, mit akar inni.
– Hát akkor rendeljen, amit akar – zöttyent le bosszúsan az asztalhoz.
– Na, mondja csak.
– Hozzon egy konyakot szóltam a pincérnek.
A legényke szeme összevillant az enyémmel.
– Mária Terézia, ha megfelel.
Bólintottam. Leültem Kovalddal szemben.
– Csak ilyen úri italokat szeret? - csóválta rosszalóan a fejét.
– Ezért nem viszi semmire a mai fiatalság.
Élveztem a helyzetet: Megfontoltan bólogattam:
– Így van, Kovald úr. Nem törődünk a jövővel. Carpe diem.
– Nem tudok németül - intett türelmetlenül. – Ez mit jelent?
– Egy Steckénpferd nevű német filozófus mondása, azt jelenti, hogy bízd a dolgokat a felnőttekre.

 Szépirodalmi, Budapest, 1982, 500 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631520536

2023 szilveszterének a napja. Későn keltünk. Tegnap este, éjjel megnéztük a „Nemzet aranyait” a világbajnok magyar vízilabdázókról. Hát, RTL Klub, baszd meg: tízkor kezdődött az egy és háromnegyed órás film, és fél kettőkor lett vége! :-O

Egy hete vagyunk itthon. Túl sok mindent nem csináltunk, én meg rohadtul nem bánom, hogy nem. Továbbra is az egyik legkedvesebb tevékenységem itt a sarkomban a kávécskámmal ücsörögve írogatni, olvasgatni. Ennél kedvesebb csak Szerelmetesfeleségtársamban gyönyörködni, de ez már pornó... 

Pipi barátom tegnapelőtt halt meg tíz éve. Hogy csessze meg. Szarrá itta a máját. A halála előtt voltunk nála a kórházban. Akkor még MÁV volt, ma már Honvéd 2.. Volt, hogy fürdetnem kellett őt, mert már nem volt rá képes. Tudtuk, mi jön. De azért , a rohadt életbe, egy reggel csak elment! A húga, Móni hívott fel. Azóta csak a sírjához járhatunk. Ma hallgattam a HBB „Csavargók könyve” lemezét. Amiről egyszerre csak ezt kellett hallanom: 

„Én csak állok tehetetlen
Barátok sírjai fölött.
Nem sírok már és nem dühöngök
Hitek és álmok romjai mögött.”

De az milyen már, hogy két nappal később tudatosítottam, hogy elmúlt a halála évfordulója? Pedig itthon vagyok, voltam egész héten, szabin. Na, hát, ha így, akkor dobtam fel gyorsan-gyorsan néhány könnyes sort róla a Facsére. A franc tudja, hogy minek? Privát lelki pornó? Extrovertált like-keresés? í

*

Most olvastam Jozé Rockinformos cikkét az elmúlt év legjobb kiadványiról. Az első, amit ajánlott a Djabe négyoldalas albuma, amit egy ülésben rögzítettek a stúdióban. Nagyon érdemes meghalgatnod!

Némely legjobb olvasmányok a 2023-as évből

Semmi objektivitás, mindent a csupasz hedonizmus miatt olvastam most is, egész évben

1698512780493bb.jpg

  Az élet nem élet  könyvek és olvasás  nélkül.  

  2023-ban  sem mondott ennek semmi ellent. 

 

Pedig a mennyiség és a maradandóság semmiféle értékelhető arányt nem mutat: szinte egyáltalán nem kamatoztatok az olvasásból semmit. Se nem fejlődőm, se nem bóvül a tudásom, se nem tágul a ugrásszerűen a szemléletem. 

Egyszerűen az élvezet kedvéért olvasok. 

Annyira emlékszem Toma arcára és mondatára, hosszú évekkel ezelőttről, ott,Palika sörözőjében ülve: 
– Nem olvasok csak fantasyt és krimit. Az érdekel, leköt, minden más untat: nyavalygás, szenvelgés, küszködés. Egyáltalán nem kötnek már le ezek, és meg sem próbálok úgy tenni, mintha érdekelne. Műveletlen bunkó maradok! – nevetett nagyot, és jókorát húzott a söréből. 

Akkor nem értettem vele egyet, de megértettem őt. 

Mostanság a képregények teszik ki az olvasmányaim legalább felét. Vagyis a nézeteim és a gyakorlatom köszönőviszonyban sincsen egymással. Bort iszok és arról is írok. Mert a képregényeken túl sem éppen az aktuális,minőséginek mondott szépirodalom, tényirodalom, történelmi művek sorakoznak az olvasmánylistámon. 

Nincsen ennek semmi különösebb oka. Keresgélhetném, de nem hogy téged, még engem sem érdekel igazán. Visuont az alábbi válogatás a 2023-ban olvasottakból hangsúlyosan alátámasztja, amit mondok. Vagy inkább fakad belőle. Még inkább visszatükrözi a valóságot. 

Eh, nézzük tehát, mik is voltak 2023-ban, az unokám, Lili életének második évében a legjobb könyvek, amik a kezembe kerültek! A sorrend nem tükröz sorrrendiséget. Pusztán visszafelé menve az időben, kimásoltam a linkeket. S fontos: meg sem próbálok naprakész lenni. Egyáltalán nem dacból, olvasom, ami elém kerül és érdekel, ami szembejön és ami a polcaimon van 

Az alábbi alcímekben szereplő szerző-cím páros, illetve a borítók egyben
a róluk szóló blogbejegyzéseimhez vezető linkek.

*

  Korcsmáros Pál: Mikrotánia és az űrhajótöröttek  korcsmaros_mikrotania_es_az_urhajotorottek.jpg

Igazi kuriózum ez a kötet, amely az ismert és a mai napig nagyon kedvelt grafikus, alkotó sci-fi témájú képregényeit gyűjtötte egy csokorba. Ezek szerint nem volt neki túl sok, de szerencsére egy kötetnyi azért csak összejött. Nem mondható, hogy az összes történet telitalálat, de az igen, hogy különös élmény a nem megszokott Korcsmáros rajzokkal találkozni. Szerencsére Korcsmáros így is, másképpen is teljesen szerethetően Korcsmáros. A könyvvel szembeni tipográfiai fenntartásaimról egyáltalán nem a remek rajzoló tehet. 

 

baudet_a_covid_rulet_borito.jpg

  Thierry Baudet: A ​Covid rulett

Nem mondom, hogy örülök, hogy én megmondtam, de megmondtam. Ha nem is ennyire részletesen, nem ennyi háttérinfóval, és nem ezekkel a következtetésekkel. De a második pillanattól fogva gyanús volt az egész. Meg értelmetlen. Meg háttérszagú. Végképp akkor bújt ki a szög a zsákból, amikor közhírré tétetett minden vármegyében, hogy az oltatlanok az okai annak, hogy még nem sikerült teljesen megfékezni a Legnagyobb Gyilkost. Akkor fogtam fel, hogy ez nem más, mint egy főpróbája az eljövendőknek. A könyv remek összefoglalása annak, mi is történt itt, mivel etettek két évig mindenkit, és mi jön még a nyakunkba, erre a világra. Nem vidám, nem reménykeltő, de érdekfeszítő olvasmány. Hogy egyenek patkószöget mind-mind a világ nagyurai! 

 

  Delia Owens: Ahol ​a folyami rákok énekelnek  owens_ahol_a_folyami_rakok_enekelnek.jpg

Az év végi komfortzónából-kilépés tanulságos esete. Nem beszélve arról, hogy meg is érte lépkednem. Még akkor is, ha pontosan meg nem tudnám mondani, mi is fogott meg annyira ebben a krimi-szerelmes-fejlődésregényben. Minden bizonnyal az, hogy mindez egyszerre, s ráadásul úgy mindez, hogy semelyik témának, nem lóg ki a lólába. S nagyon nem mellékes, hogy a történet is nagyon jü, érdekes, és izgalmas. Ráadásul remekül sikerültek a karakterek is. És még csattanó is van a végén. 

 

lissak_okori_szerelmek.jpg  Lissák György: Ókori szerelmek  

Leírtam az értékelésemben: Lissák György történelmi regényének mind a témája, mind a stílusa az elevenembe vág: a (még?) kiadatlan novellás kötetemmel mindenben teljesen összecseng. Ahogy leírtam nincs jogom ne szeretni. De amikor dicsérem, szívem a kezemre, nem önmagamat dicsérem: a regény remekül festi le az elfeledett kort, a perzsa birodalom világát, s benne az egykor jóképű, nőfaló, mindvégig gazddag ifjúból lett eunuch sorsát,pályafutását, miképpen lesz a pénzes kereskedőből, kiherélt rabszolgává, majd a világ urává.

 

  George R. R. Martin: Tuf utazásai  martin_tuf_utazasai.jpg

Ha R. R. Martin, akkor persze, hogy a Trónok harca. Eddig. Nem tudtam, amíg ez a kötet a kezembe nem került, hogy a fantasyszerző sci-fi könyveket is írt. Márpedig a városnyi, több kilóméternyi űrhajót lenyúló, nem jóképű, kopasz, nem akcióhős, de erkölcsös galaktikus kereskedő Lem-stílusú, de nem plágium történetei számomra sok tekintetben überelték a Trónok első három kötetét is. Bár tény, teljesen más világ, más stílus. De engem legalább annyira szórakoztatott. S nem csak azért, mert Lem-et nagyon szeretem. Ja, ha Lem, akkor a Kiberiádára és Ijon Tichy történeteire gondolj. De ismétlem: nem plágium, nem stíluslopás!

 

sand_hogyan_alkottak_meg_a_zsido_nepet.jpg  Shlomo Sand: Hogyan ​alkották meg a zsidó népet?  

Zsidó nem fog antiszemita könyvet írni. Aki erre számít azt vaskos csalódás fogja érni. De aki elovassa a könyvet, az sem lehet antiszemita, mert az derül ki belőle, hogy nincsen tárgya az antiszemitizmusnak. Ahogyan írtam, a szerző: „Gyakorlatilag megkérdőjelezte a zsidóság ősiségét, a bibliai korokból való származását, és az egységes genetikáját.” Ha erre sem kapod fel a fejedet, akkor ugyan mire tennél ilyet? Nagyon fonots: sem ennek a könyvnek, sem a kettővel alábbinak nincsen semmi köze a jelenlegi közel-keleti helyzethez. De még az elolvasásuknak sem. 

 

  Jiří Marek: Autómesék  marek_automesek.jpg

A cím csak félig igaz. A rengeteg kép és a könyv formátuma ellenére ez nem mesekönyv. De tény, ami való: a történetek egytőll egyig autókról szólnak. Illetve autósokról. Mert ne is egyfajta Verdáknak képzeld el a tartalmat! Bár az sem vonható kétségbe, hogy vannak mesei elemei is.: van benne tündér, manó, öreg varázsló, varázslók, van benne beszélő, gondolkodó, cselekvő, repülő, érzelmekkel bíró autó... Vagyis,látod, mégis teljesen mesés! Van itt répa-mese adaptáció, meg Jancsi és Juliskás is, meg sokkívánságos aranyhalas is. Marek nem meséket írt, hanem mesés külsőségekbe öltöztetett szatírákat, s szatírába öltöztetett társadalomkritikát. Sőt, olykor még rendszercsipkedőset is. Meg erkölcsi intelmet. A tündérmeséje is kiforgatott. 

 

duke_a_zsido_szupremacizmus_a.jpg  David Duke: A zsidó szupremácizmus  

Máris itt van a fenti zsidó történész ellenkönyve. Vagy kiegészítése. Mert bár Sand szerint a zsidóság nem az, aki vallja magát, aminek általánosan vallják, kétségbe vonhatatlan, hogy a zsidóság létezik. A szerző múltjában vannak megkérdőjelezhető, felháborító elemek, de ebben a könyvben nem az ő múltja a fő kérdés. Amit mond, tengernyi forrásmegjelüléssel támasztja alá. S azt mondja, ami sokak szerint összeesküvés-elmélet: a világot a zsidóság vezető rétege tartja a kezében, értve ez alatt elsősorban az amerikai zsidóságot, amely feltétlenül támogatja  Izrael államot. Nem kicsit azért, mert Duke állítása szerint a zsidóság teljes mértékben átvette Amerika irányítását. 

  Jiří Marek: Boldogkor  marek_boldogkor.jpg

Talán minden elmond erről a könyvről, hogy gondolkodás nélkül odatettem az 1984 és a Szép új világ mellé, és már olvasás közben is tudtam, a kedvenceim közé került. A két viszonyítási alap, Orwell és Huxley regénye az agymosással, a diktatúrákkal foglalkozik. Más-más módon, módszerrel, eszközzel. A kettőből talán Orwell alkotott idézhetőbbet, mélyebbet. S mert ezek a viszonyítási alapok, adja magát, hogy Marek jelen regényének is hasonló a témája. A könyv 1972-ben jelent meg. Cseszlovákiában. Vagyis a kommunisták diktatúrájának egyik országában. S Marek megfejeli a diktatúra-témát egy mára nagyon aktuálissá vált témával, a mesterséges intelligenciában, az androidok létrehozásában rejlő veszélyekkel. 

 

kiss_jozsef_laszlo_talan_pista.jpg  Kiss József László: Talán Pista  

Ez a könyv kamaszkorom óta az egyik kedvencem. Kiss József Lászó három könyvet írt csak. Sajnos. Ezt, a Talán Pistát, a kultikus Parancsolsz egy kézigránátot? és a Jó szelet, kapitány! című regényeket. A maga nemében mindegyik más és más, egyvalamiben azonban mind rokon: a beszólós, szójátékos humorban. A Talán Pista című könyvet a gyermekvédelemben dolgozó pedagógus meséli, és egy bentlakásos fiúintézmény mindennapjairól szól.. Az ottlakók csínyeiről, tréfáiról, emberségéről és esendőségéről. Azt hiszem, harmadszor vagy negyedszer olvastam újra. Kell ennél több? 

 

  Sal Endre: Mi, magyarok  sal_mi_magyarok.jpg

Az erről a könyvről szóló bejegyzésemet olvasták idén a legtöbben. Nem számítottam erre, de örültem neki. Nem azért, mintha különösebben érdekelne a blogom statisztikája (nyáron állítottam be a Google Analyticg-et, és azóta sem néztem rá), de akarva, akaratlan látom a blog.hu adott címek mellett megjelenő nézettségi mutatóját. S a bejegyzéseim esetében az ezres nagyságrend már kiemelkedőnek számít. Ebből levonhatnék tanulságokat, de eszembe sincsen ilyet tenni, túl messzire vezetne. A könyv címe adja a témáját is: van mire, kikre büszkének lennünk. Ahogyan a mottójául választott idézet is mondja: „„Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: az emberek és a magyarok.”

 

auslander_rabbik_es_gojok.jpg  Shalom Auslander: Rabbik ​és gojok  

Ismét egy zsidós könyv, ismét zsidótól, mint Sand esetében (csak ennek a szerzőnek nagyon furcsa neve van), de ez egészen más a műfaj. A könyv véletlenül került a kezembe, már ha vannak egyáltalán véletlenek, és rögvest ott kötött ki a kedvenc humoros könyveim sorában. Pedig, ha akarom, a könyv egy merő tépelődés a modern, nyugati társadalomban élő, elvilágiasodott zsidóság identitásáról. Csakhogy ez a tépelődés annyira mulatságos, hogy eszünkbe sincsen megorrolni rá, vagy zsilettpengéhez nyúlni empatikus fájdalmunkban. A könyv egyik mondata remekül meghatározza az egész hangnemét. Figyelj csak! „Az asszimilálódás az, amikor nem vagy többet zsidó, mint például Woody Allen.” 

 

  Edward ​Hallett Carr: Mi a történelem?  carr_mi_a_tortenelem.jpg

A címben benne van a téma, sőt, tulajdonképpen a válasz is. A szerző történész, vagyis a mindennapi megélhetésének az alapjáról írta a könyvet. A kis kötet voltaképpen demisztifikáció. Mert Carr tulajdonképpen azt állítja, hogy a történelem mint olyan nem létezik, a történészek állítják elő, s mert a történészek emberek, az általuk előállított történelem a világnézetükből, a prekoncepcióikból és az ezek áltl befolyásolt szerkesztési elveiből fakad. Ha arra gondolok, hogy két ember kommunikációja a mindennapokban is mennyire elképesztően tud alakulni, simán hiszek Carrnak. Tegnapelőtti történet: üzleti beszélgetés, modern kor, monern eszköz, online, egymást látva, hallva. A két fél nem csupán egész másként értelmezett egy cselekevéssort, de egészen másképpen emlékezett mind az elhangzottakra, mind a történtekre. Amiknek nem volt történelmi távlata, csak hónapok áltak az együttműködés mögött. Mit várunk akkor több száz, vagy több ezer éves viszonylatban? 

 

tex_1_a_konyortelen.jpg  Tex – 1. A könyörtelen  

Aham, ahhoz képest, amit a bevezetőben írtam az olvasott képregények tömkelegéről, ez az egyetlen ami bekerült az éves legjobbak közé. A Sergio Bonelli Editore fumettijei közül nem a Tex a kedvencem. A Dylan Dog, Dampyr és a Dragonero sokkal előrébb jár. Mindháromból olvastam idén, van, amelyikből tbbet is. S lásd, még ez a Tex-kötet került ide. (Volt egy másik is, de attól nem voltam túlságosan lelkes ) Szóval itt van ez az izig-vérig vadnyugati történet, remekebbnél remekebb rajzokkal: S tulajdonképpen mi kell még a jó szórakozáshoz? 

 

  Douglas Murray: Háború a Nyugat ellen  murray_haboru_a_nyugat_ellen.jpg

A szerzőnek három könyve jelent meg magyarul. Tulajdonképpen mindhárom ugyanarról szól: miknt fog összeomlani a nyugati kultúra, ha nem változtat a szemléletén. Illetve, hogy miképpen akarják összeomlasztani a nyugati kultúrát. Az ember azt mondaná, hogy az ész megáll, de a helyzet az, hogy már megállt. Elég csak a parttalan migráció-támogatásra gondolni (egy ukrán menekült befogadása után 200 eurot kap a befogadó állam. Egy elutasított migráns után 22.000 euro büntetést kell fizetnie.). Vagy arra,hogy van már férfi sépségkirálynőnk. Vagy arra, hogy a férfiak által tervezett utak nőket ölnek meg. Vagy arra, hogy 2+2 már csak a korlátoltak logikája szerint feltétlenül 4! Murray ez esetben is olvasmányos, informatív, jó lényeglátó és kicsit sem polkorrekt. Így írja le a hülyeség minden racionalitásnak, természeti törvénynek, logikának ellene mondó háborúját a józan ész ellen. Amelyben az utóbbi jelenleg vesztésre áll. 

 

szabo_tibor_benjamin_epic_1_az_elso_kuldetes.jpg  Szabó Tibor Benjámin: EPIC 1. – Az ​első küldetés   

Nem zseniális, nem forradalmian újító, nem tükéletesen eredeti a téma, a problémafelvetése, mégis azt állítom: számomra az év egyik legmaradóbb olvasmányavá lett. Ezt az alcímet adtam a bejegyzésnek: „Világmegmentős, furcsa-iskolás, kiválasztottas, ősmagyaros akcióregény.” S nosza, ebben minden benne van. De tényleg! Jó, persze, van, amit nem mondok el, de tényleg ez a lényeg. Meg az, hogy emlékszem, amikor olvastam, nem tudtam abbahagyni az olvasását. Csak néha kellett. De elég gyorsan túl lettem rajta. Mármint: elég gyorsan elolvastam. 

 

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!

Szilvay Gergely: Káoszból ​kozmosz: reakciós gondolatok (Publicisztikák, 2009–2023)

Reakciós: mert reagál. A baloldali, liberális káoszra. A kozmoszban pedig rend van.

szilvay_kaoszbol_kozmosz.jpg

Szilvay Gergely nevét akkor tanultam meg, amikor megjelent A melegházasságról című könyve. Illetve nem amikor a könyv megjelent, hanem amikor elolvastam a kötetet.

Azért tanultam meg Szilvay nevét, mert alapossággal, gyűlölet nélküli kritikával, érthetőn fogalmazva járta körbe a melegek házasságának a kérdését. S egy pillanatra sem rejtette véka alá, hogy amiképpen van, úgy tartja csúsztatásnak, tarthatatlannak még a kérdés felvetését is.

Meg sem próbálta a ma kötelező, de a gyakorlatban senkire sem igaz, ezért hazug objektivitás álcáját magára erőltetni. 

Aztán megjelent egy vaskosabb kötete a gender-katyvaszról. Amit hónapokig űztem, s aztán nagy nehezen csak sikerült beszereznem. S amit azóta sem olvastam végig. Nem mintha baj lenne vele, csak valahogy így alakult. Meg azóta a téma sokkal többször előkerül máshol is. De nem mondtam le róla, hogy egyszer a végére járjak. . 

Ez a kötet tényleg véletlenül került a kezembe. Már amennyiben tényleg vannak véletlenek. (Nincsenek.) A FSZEK újdonság-asztalán figyeltem fel rá  Belelapoztam. S aztán ebbe is többször is belekezdtem, nekifogtam, -veselkedtem, majd egyszerre elkapott a hevület, és akkor nem volt megállás. 

Kicsoda Szilvay Gergely? A kötet hátsó, belső fülén ezt olvasom a fényképe alatt. 

szilvay_kaoszbol_kozmosz_04.jpg

Hát ő. 

S hogy miről szól ez a kötet? 

Reakciós indulat, ellenforradalmi hevület, konzervatív gondolat – talán így lehetne leginkább összefoglalni e kötet szövegei mögött megbúvó késztetést. Olyan publicisztikák ezek, amelyek túlmutatnak a napi politikai „megmondáson”. Így is érződik némelyiken a közélet heve, de a szerző a napi aktualitások ürügyén távolabbra tekint, és minden esetben valami messzebb hatóról szól. Időnként a düh, máskor a melankolikus derű jellemzi az írásokat. Néha legyintenek, néha megálljt kiáltanak. A tematikus egységekbe rendezett szövegek összességében a (poszt)modern szellemi káoszban a szellemi kozmosz, a rendezett világ és az otthonos állandóság helyreállítását segítik. Egyfajta rendrakást a fejünkben és lelkünkben. Ha tetszik: a restaurációt. (Fülszöveg)

Hát erről. Ezt figyeld, mekkora megfogalmazás! 

Amúgy meg az igazság nem mindig középen van,
és főleg nem különféle álláspontok és vélemények átlaga az igazság. 
Az igazság ott van, ahol van.
 

Nagyjából mindent elmondtam, nem? Búcsúzzak? 

A LEHETŐSÉGEIM

Nem búcsúzom, mert szeretnék kedvet csinálni a könyvhöz. Hogy azért mégis merre az annyi, és mennyi a rengeteg? 

Tizennégy év publicisztikáját kilenc fejezetbe rendezte a szerző. Az egyes fejezetek egy-egy tematikai egységet adnak. A fülszöveg ne tévesszen meg: az, hogy Szilvay a Mandiner (az egyik legkorrektebb lap a piacon) főmunkatársa, az nem jelenti sem azt, hogy mindig az volt, sem pedig azt, hogy kizárólag ebben az orgánumban publikált. 

Na most, két lehetőségem van.

  1. Csokorba fogom az olvasmányélményt (de szép kis képzavar!) és elmondom, hogy Szilvay egy logikus, tiszta gondolkodású, jobboldali, keresztény ember, aki írásban is kiemelkedő készséggel bír a gondolatai közlésére, rövidebb és hosszabb formában is. Olvasd el a könyvét és azonnal felülbírálod a baloldaliságodat, és árnyaltabban fogod megítélni az Orbán-ellenességedet is. Ez egy rövid megoldás. Mármint, ha ezt a módszert alkalmazom. Mert itt s ekkor be is fejezhetem az értékelést. Mert nem ér véget itt a bejegyzésem, sejtheted, hogy nem ezt az utat választottam. 
  2. A könyv kilenc fejezetének a rövid bemutatása a bejegyzésem gerince. Mondom kilenc! Ez máris sugallja, hogy nem nyúlfarknyi bejegyzésről van szó. Vagyis garantálom, hogy a kutya el nem olvassa majd. Különösen, hogy karácsony első napján írom ezeket a sorokat. Most még mindenki ajándékot bontogat és készül a szilveszteri mulatozásra. Mert melankolikusan vagyok optimista, mégis erre indulok el. 

Sajnálatos módon a kötet szerkesztője megelégedett az összegző fejezetcímek tartalomjegyzékbe sorolásával, s az egyes fejezetek cikkeinek a felsorolásával már nem bíbelődött. Így utólag megtalálni egy érdekesebb, fontosabb írást, elég bajos. Nem mondom hogy rövid lett volna a korrekt, teljes felsorolással a tartalomjegyzék, de mindenképpen informatívabb lett volna. Már csak azért is, mert a fő fejezetcímek nem sokat érnek, mondanak az alcímek nélkül. Ezt mindjárt meglátod. S éppen ezért nem is tudom, hány egykori cikket idéz összesen a kötet. 

Még egy apróság. Az egyes cikkek lábjegyzetei csak annyit közölnek, hogy melyik szerző írta, melyik évben. Ha arra vagy kíváncsi, hogy hol, miben, akkor bizony a kötet végére kell lapoznod az irodalomjegyzékhez. Nyűgös, megszakítja az olvasást, kiesel a ritmusból. Arról nem beszélve, hogy maga a szöveg a legtöbb esetben jelzi a hivatkozott szerző nevét. Vagyis a lábjegyzet tulajdonképpen semmi érdemleges információt nem tartalmaz. 

ÖTSZÁZ OLDAL PÁR MONDATBAN

Mivel a bejegyzésem nem lesz rövid,ezért korántsem biztos, hogy eljutsz a végéig. Ennek okából előre kell bocsátanom egy összegzést. 

Szilvay könyve publicisztikák sorát tartalmazza. Nem csupán átsejlik, hanem minden írásából átsüt a műveltsége, logikája, határozottsága és az, hogy nem csupán oldalak politikai igazságát akarja szolgálni. Vigyázz, nagy szavak jönnek, de komolyan gondolom. A könyvet olvasva az a határozott benyomásom támadt, hogy bár Szilvay ideológiai szinten határozottan tartozik valahová, a nézeteit, céljait nem az izmusok határozzák meg. Ennél feljebb néz. Sokkal feljebb. Nem csupán a politikai vezetésig. Annál is feljebb. Annál is sokkal feljebb. 

Vagyis egy országban, nemzetben gondolkodó katolikus ember. Aki, mondom, remekül ír, pompásan érvel. 

„A TÖKÉLETLENSÉG SZERETETE”

Nos, ez volt az egyetlen fejezet, amellyel akadt problémám. Egyfelől, hogy a tematikája eléggé, hm, általános. Ezt tükrözi a címe is. Aminek még az értelmezése sem egyszerű. Mert kinek a tökéletlenségét kell szeretnünk? A magunkét? Másokét? A mieink másokét, vagy az odaáti másokét? Nem is fokozom a kérdéssort. Mert a végtelenségig lehetne folytatni, de a vége csak az lenne, ami így: befejezetlen mondat a fejezetcím. 

Egyfelől érthető, hogy a kötet elején van, mert alapvetésnek tekinthető. Elindul a magyar rendszerváltástól (az volt-e egyáltalán), megvizsgálja, hogy milyen egy ideális bal- és jobboldali, mi a szerepe, feladata a hagyománynak, néhány gondolat a környezetvédelemről, az egyenlőségről, a hatalomról...

Nehezen kaptam el a fonalat. S még azt sem értettem, miért kellene, hogy Isten igazából érdekeljen ez a könyv. Még a témák is olyanok voltak, hogy akadt amelyik érdekelt... Mondom: akadt. Szerintem ezért futottam neki többször a könyvnek. Mármint azért, mert ez az első fejezetes válogatás nem annyira fogott meg, kötött le. Ámde mert kíváncsi természet vagyok, belelapoztam a könyvbe, és tudtam, hogy később lesznek hej, de érdekes témák is*. Szóval vannak érdekes írások ebben az etapban, de nem csinálnak igazán kedvet a kötethez, bármennyire is valóban bevezetései a későbbieknek. 

„A LEMENŐ NAP VILÁGA”

Nemrégen olvastam Rodney Stark könyvét, a Hamis tanúk-at. A könyv alcíme: Évszázadok katolikusellenes mítoszainak cáfolata. A könyv arról szól, amit az alcím mond. Sorra veszi azokat az állításokat, amelyek manapság bevett tudásnak számítanak a legnagyobb keresztény egyházról. Szóba kerül Róma világi hatalma, az inkvizíció, az egyház áldozatai, a boszorkányüldözések, a tudományellenesség, a keresztes hadjáratok, a sötét középkor, az egyház antiszemitizmusa, a rabszolgatartás és úgy általában az egyház merev konzervativizmusa. 

Nos, Szilvay gyakorlatilag minderről ír. Nem mindenről ebben a fejezetben. De itt veszi először elő például a középkor megítélésnek a kérdését. Ami az általánosan tudni véltekkel ellentétben nem volt sötét. Mi több, az egyház egyáltalán nem volt okozója sem a tudomány megakasztásának. Vö. például a középkori filozófiával, a tömérdek katolikus tudóssal, és Galilei vagy Bruno perei sem úgy zajlottak, ahogyan tudni véljük. És személyükben sem voltak emberi, tudós példaképek. S nem, nem a tudományos nézeteik miatt álltak egyházi bíróságok előtt.

Szilvay itt fejti ki mindannak a prekoncepciónak az ellenérveit is, amivel a keresztes hadjáratok a közvélekedés megközelíti. Jelzi is, hogy nem felmenteni kívánja az összes vád alól a hadjáratokat, hanem a valóságig árnyalni a róluk kialakult képet.

„AZ ÜRESSÉG RÉMÜLETE”

Nekem ez a kedvenc fejezetem a könyvben. Talán azért is, mert itt látom a szoros összefüggést a fejezetcím és a tartalom között. Meg azért is, mert ebben a fejezetben van humor is. A szarkazmus, az irónia egyébként nem áll távol Szilvaytól, és nem is viszi túlzásba, de él vele. Az is kétségtelen azonban, hogy ez a legszomorúbb, legidegesítőbb fejezet. Nem azért, ahogyan Szilvay ír, hanem amiről ír. 

Hosszabban idézek itt a könyvből. Elkerülhetném, de nem teszem. Azért nem, mert roppant tanulságos. Bár konkrétan aki baloldali, azt úgysem hatja meg, aki meg nem az, az pedig úgyis tudja...

Mondjuk a közöttük levő szűk rétegnek idézek, hátha felismerésre jutnak. (Nem ebben a fejezetben, de egyébként Szilvay is ír a politikai vitákról, azoknak reálisan várható eredményeiről. Amit ír, annak fényében gyakorlatilag majdnem az egész munkássága felesleges, ami a liberális baloldallal és kesze-kusza elveikkel szemben megfogalmaz. Meg az, hogy én ilyen hosszan írok az ő könyvéről.)

A fejezet címe arra a vákuum felé konvergáló, lépten-nyomon önellentmondásokba bonyolódó, de legalább diktatórikus véleményén-maszlagra és kíméletlen alkalmazóira vonatkozik, amit baloldalnak és általában véve liberalizmusnak hívunk.

...az értelmiségi furcsamód demokratának gondolja magát. A politikust pedig lepopulistázza, amiért hallgat a nép szavára. Pedig modern tömegdemokráciában nehéz nem populistának lenni: a demokrácia eleve populista jelenség. De ilyen ellentmondások nem érdeklik az értelmiségit. A szabadon lebegő mindentudókról. Az értelmiségi szerint a szent célok megvalósulásának érdekében a királynak nem a népre kellene hallgatnia, nem is Istenre, hanem őrá. Ezért az értelmiségi cikkeket ír pótolhatatlan, független lapjába. És úgy gondolja,a királynak - legyen az magyar miniszterelnök,  amerikai elnök vagy római pápa - az ő újságját kellene olvasnia, és megvalósítania, amit ő ott ír. Ha ez elmarad, akkor az értelmiségi megsértődik, megint csak lepopulistázza a politikust, és a valódi demokráciára éretlennek titulálja a népet. Ez a fajta mellőzöttség frusztrációt okoz, elvégre az értelmiségi szerint a politikust azért fizetjük,hogy az ő nagyszerű, társadalomátalakító ötleteit megvalósítsa. 

Vannak persze másfajta értelmiségiek is, akik hétköznapi életet élnek, nem akarják átalakítani a társadalmat, sőt inkább védelmeznék, de ezek nem valódi értelmiségiek, hanem reakciós fasiszták, méltatlanok az értelmiségi ethoszra. (149–150.)

Vagyis a fejezet arról szól, miképpen lesz fasizmussá a liberalizmus, milyen rugalmasan kétosztatú,érvelési rendszerrel gyakorol szellemi diktatúrát. Ezért is a meghökkentő cikkcímek: toleranciadiktatúra, konszenzusdiktatúra,

Ebben a fejezetben van szó a tudomány és a média elképesztő baloldali túlsúlyáról, és a túlsúly kialakulásának, fenntartásának a módszereiről. Hosszú lesz a következő idézet, de annál tanulságosabb. 

Hogy néz ki mindez? Van egy liberális álláspont, például az abortuszpártiság, mint a nők jogainak védelme. Megállapítjuk a konszenzust a kérdésben:felesleges róla vitázni, mivel ez a társadalmi konszenzus. Ha nem értesz egyet? Akkor nem értesz egyet a konszenzussal! Kívül rekedsz a közvélemény valamit is számító részén, pária és szélsőséges, retrográd, szexista és hímsovén szalonképtelen leszel. Ugyanakkor kinyilvánítjuk, hogy bizony a magzatról nem lehet tudományosan megállapítani, hogy személy (a filozófiai érvek nem jönnek számításba), az mindig szubjektív nézet marad, így a konszenzus alapján éljen az abortusz! De ha esetleg nem csak a természettudományos érveket vennénk számításba, akkor is mondhatjuk, hogy hiába érvelsz logikusan a magzat ember mivolta mellett, ha a szövetdarab mivolt mellett is logikusan érvelnek mások. Majd akkor lehet szabályozni a kérdést, ha tudományos konszenzus születik róla. Csakhogy a konszenzushoz mi is kellünk, tehát a konszenzus létrejöttét katapultáltuk a végítélet napjára. 

Az ám! Liberáliséknál nem mindig kedvelik a társadalmi konszenzusokat. A társadalmi konszenzus  csak akkor jó, ha az ő álláspontjukat erősíti. Akárcsak a vitatottság, a konszenzus nemléte. A magzat jogait vitatják, nehogy konszenzus legyen belőlük, kivéve, ha a tagadásról születik konszenzus. Ha azonban olyan, nekik kedves jogokról van szó, amelyekről jelenleg nincs konszenzus (társadalmilag!), akkor egyrészt jogalkotási tendenciákra hivatkoznak, módszeresen kihagyva az ezzel ellentétes jogi állásfoglalásokat. 

Másrészt ekkor a csodálatos társadalmi konszenzus diabolikus társadalmi normává (és leküzdendő hagyománnyá) válik, amely ellen harcolni kell. Nem konszenzus a melegek házassága? Hogy ne mondjam, vitatott? Egyrészt engedélyezni kell, míg nem lesz róla konszenzus (igenlő). Másrészt nevelni kell a társadalmat az elfogadásra, hogy a régi, elnyomó (és a liberálisok által amúgy is vitatott) normából felvilágosult-felszabadító konszenzus legyen. 

Ha egy kérdésben a széles körben elfogadott álláspont azonos az enyémmel, akkor fel kell mutatni a  konszenzust. Aki nem ért egyet, az hülye és antidemokratikus. Ha a konszenzus elnyomó normát jelent, vitatottá kell tenni mint antidemokratikus normát, ami ellene mond a jogi klímának és a törvényhozási irányoknak (vesd össze: haladás, történelmi szükségszerűség). Ha az ENSZ-es, EU-s, satöbbis joganyagok a liberális érvelést támasztják alá, hivatkozni kell rájuk. Ha ellenkeznek vele,  vitatni kell, »ellentmondásossá« kell tenni mint kijavítandót. 

A liberálisoknak tetsző konszenzusokból így lesz elfogadandó, demokratikus tekintély, a nekik nem tetsző konsz... normákból pedig leküzdendő, antidemokratikus izé, ami ellen lázadni kell, és saját véleményt kialakítani, mert ha egyetértesz, akkor nem vagy autonóm személyiség. Ha viszont 
a liberális konszenzussal nem értesz egyet, akkor nem autonóm személyiség vagy, aki a szabadság bajnoka, hanem antidemokrata fundamentalista szélsőséges. 

Érdemes megfigyelni, hogy amiről nincs konszenzus, azt mindig csak  tágan értelmezve lehet a liberálisok szerint szabályozni. Ez az, amit Roger Scruton az érvelés áthárításának nevez. Nincs  konszenzus a magzat ember voltáról? Akkor nem nekik kell bebizonyítani, hogy nem ember, hanem neked, hogy az. Véletlenül sem jutnak arra a következtetésre, hogy a magzat ember mivoltáról szóló konszenzusos döntés mitikus jövőbe repített létrejöttéig embernek tekintsék a magzatot. Vagy hogy azt mondják: amíg nem lesz konszenzus a melegházasságról, addig ne legyen melegházasság. 

Feltörekvőben vannak Európában a széljobbos pártok? Merkel, Sarkozy és Cameron a multikulti végéről beszél? Behódoltak a széljobbnak, hogy a populista és feltörekvő széljobbos hangoknak kedvezzenek! Oda az állítólag elért liberális konszenzus a multikultiról! 

A liberálisok megpróbálják átírni a nekik nem tetsző (konszenzusos) normákat, rámutatva állítólagos irracionalitásukra, azaz vitatható voltukra. Ők az autonóm személyiség bajnokai, akiknek vélemény- és szólásszabadsága van hangot adni a normával egyet nem értő álláspontjuknak. A norma különben sem demokratikus szerintük, mert régen az egyház és a királyok elfoglaló, demokratikus konszenzust  teremteni - kényszerítő erővel. Ha »erőszakolták rá« a társadalomra. Majd megpróbálnak ellenkező álláspontot logikusan, racionálisan lehet érvelni az övékével ellentétes álláspont ellen, akkor viszont megosztó és ellentmondásos az illető, aki beleköp a konszenzusba. 167–169.)

Világos? A módszer az módszer: „az elvet kell formálni az új helyzethez mindig. Így lesz a gondolat végül legyőzhetetlen fegyver.” (Sztárcsinálók; Miklós Tibor)

Az utóbbi időben érdekes eltolódás figyelhető meg a homofóbia, gyűlöletbeszéd és társai balos értelmezésében, mint azt írásom elejének példái is mutatják: már nemcsak a tiszteletteljes beszédet várják el, hanem azt is, hogy ne kritizálj. Nem csupán akkor vagy homofób, ha utálod és gyűlölöd  a melegeket, hanem akkor is, ha rossz véleménnyel vagy a homoszexuális életmódról. Magyarán: pofa bel Így működik a toleranciadiktatúra Csak egyetlenegy opciód van, hogy ne bizonyulj intoleráns, kirekesztő, ósdi, pszichológiai defektusokkal és kisebbségi komplexussal küzdő, a változástól rettegő, tudatlan és pökhendi, elnyomó nyárspolgárnak: az egyetértés, a baloldali emberi jogi szabadságharchoz való csatlakozás. 

Tehát a szólás- és vallásszabadság határait az egyre terjeszkedés, humortalan, karót nyelt, körülményes politikai korrektség szabja ki. A baloldal egyre inkább olyanná válik, mint amilyennek a jobbot látja, és formális törvényekkel igyekszik védeni újonnan felállított tilalomfáit. Elkészült a sajátos, alternatív erkölcs, amit a régi lerombolása után a helyébe állítanak egykor általuk kritizált módszerekkel. 

Megszületnek a baloldal saját blaszfémiatörvényei, amelyek szívük szerint úgy működnének, mint az eredeti pakisztáni: ha kritizálod a törvényt, már a hatálya alá estél. Kritizálod a holokauszttagadás elleni törvényt? Tuti azért, mert alig várod, hogy tagadhasd a holokausztot! A törvényi szankció nem hatékony és felesleges mivoltára való utalás (ami egyébként a baloldal gyakori érve) biztosan csak álca. Elfogadod, hogy az egyházak hirdetheti a házasság hagyományos formájának kizárólagosságát, netán egyet értesz vele? Tuti, hogy gyűlölöd a melegeket (sót talán látens homoszexuals vagy, amit így nyomsz el frusztráltságoddal és sikertelenséged miatti keserűségeddel egyetemben)!

Szó sincs korlátolt, szűk látókörű baloldalról. Ezek nyilván olyan témák amelyekről a baloldal  megítélése szerint lezárult a szabad, racionális úgyhogy aki a továbbiakban felnyitja a lezárt aktákat, az kiiratkozik a demokratikus közbeszédből, azt ki kell közösíteni, mert vitára, párbeszédre méltatlan  

Nézzük, hogyan működik élőben az azonos neműek házasságáról a szabad, racionális vita a baloldal részéről Hollandiában:

»Van pár érv, amit értelmes ember többet nem használ. Az, aki úgy érvel, hogy a konszenzusos meleg szex lényegileg erkölcstelen és perverz, diszkvalifikálja magát az értelmes vitákból. A társadalom fősodrában ez egy eldöntött kérdés egyetlen LMB-személynek vagy szimpatizánsnak sem szükséges többé az ilyen kérdésekre válaszolnia (kivéve talán feltartott középső ujjal). 

Végső soron ez logikus azoktól, akik mindig is a nem formális jogon alapuló szokások és normák lebontásán munkálkodtak. Ugyan igyekeznek ezek helyébe új szokásokat és normákat állítani, de nyilván úgy gondolják, akkor mennek biztosra, ha törvényileg is beszabályozzák mindezt. Eközben 
persze ha a jobboldal a saját erkölcsi nézeteit öntené törvénybe például az abortuszról, akkor jajonganának.

Régen a baloldal a formalitások és a karótnyeltség ellen küzdött, ma gyűlöletbeszéd-törvényekkel kényszerít álszentségre mindenkit. Egy véletlenül kiejtett rossz szó, rosszul elsült vagy félreértett poén, suta fogalmazás, egy-két tévesen ismert történelmi adat- és a bíróság előtt, de legalábbis a melegszervezetek és emberi jogok védőinek célkeresztjében találod magad, vagy épp veszélybe kerül a munkahelyed, esetleg el is veszted.  (174–176.)

 Az előzővel karöltve ez a két idézet kiadja a liberális logika és módszertan teljességét.Egybeállt a kép, teljes a gonosz, az észt, logikát, következetességet kizáró zűrzavar.

Illetve még nem is teljes! Mert vizsgáljuk még meg, vajon a gender-katyvasz ellenzése a társadalom döntő részéről csak a populista, jobboldali kavarásoknak tekinthető-e vagy tényleg zsigeri immunreakció a logika, mindennapi tapasztalat és tudományellenes hülyeségekre? 

Vegyél még egy levegőt, hozok egy következő idézetet! Ígérem, több citálás nem lesz már ebben a szövegben. De tanulságos, bosszantó és mulatságos, amit olvasni fogsz, ígérem! 

Az egész LMBTQ-mozgalom évtizedek óta arra törekszik, hogy úgy tágítsa ki a »fóbia« és a »gyűlöletbeszéd« értelmezési keretét, hogy abba beletartozzon bármilyen, rájuk vonatkozó kritika. Ha a tudomány olyasmit állít, ami nekik nem tetszik, megdolgozzák a tudósokat, akik ettől kezdve nem
merik kinyitni a szájukat, és mossák kezüket, hogy az addigi tudomány érvénytelen volt, pusztán elnyomásra használták, és csak az a tudomány érvényes, amit engedélyezett az LMBTQ-mozgalom. 

Ez a gondolkodás bármilyen kritikát automatikusan a saját állításai igazolásának tekint, a kritika  ugyanis mindig az elnyomás és kirekesztés alattomos megnyilvánulásának van kikiáltva, így nem kell vele foglalkozni. Ez tehát a szó legteljesebb értelmében zárt, intoleráns, merev és dogmatikus
gondolkodás, ami emberek egy csoportjából egy kritizálhatatlan, érinthetetlen felső kasztot kreál.

Elvégre ez a mozgalom úgy gondolkodik – kissé hisztériás és paranoiás módon –, hogy a feléjük irányuló kritika (ami egyben máris sértésnek minősül) nem pusztán kritika, hanem egyenesen dehumanizálja őket, azaz kétségbe vonja emberségüket, ezzel könnyebben támadhatóvá téve őket
– mivel a kritika az identitásukba gázol. Ez a manipulatív érvelés effektíve ellehetetleníti a kritikát. (Mindez egyúttal az LMBTQ-mozgalom szellemi munícióját adó- mily ironikus - kritikai elméletek módszertana is, amivel az őket érő kritikákat zárják rövidre.)

S akkor gondolkodjunk el egy pillanatra, hogy mi történne, ha ugyanilyen módon törvényileg érinthetetlenné és kritizálhatatlanná tennénk-persze az emberi jogokra, a tiszteletre és toleranciára hivatkozva – a heteroszexuálisokat, a keresztényeket, az európaiakat, fehéreket – és így tovább. Mi
történne, ha egy keresztény azzal jönne, hogy a kereszténység neki nem „csak" a vallása, hanem egyenesen az identitása (és miért is ne mondhatna ilyet?), így aki kétségbe vonja a kereszténység tanítását és igazságát, az krisztofób, amit büntetni kell? Vagy hogy aki kritizálni meri a nyugati, európai civilizációt, az eurofób vagy okcidentofób, az Amerikát kritizálók amerikanofóbok, a heteroszexuálisokat kritizálók heterofóbok (Daphne Patai professzor asszony írt is ilyen címmel könyvet), a magyarokat kritizálók pedig hungarofóbok? Mindezen embercsoportok sértegetéséről nem is beszélve! 

Elmondom, mi történne: az egész nyugati egyetemi bölcsészvilág bíróság előtt találná magát, tekintve, hogy meghatározó szemlélete a nyugatgyűlölet. Ez esetben persze hallgathatnánk az egyetemi autonómiát és szólásszabadságot követelő sirámokat.(213–215.)

Vicces, nem? Vagy tragikus inkább? Netalán kétségbeejtő? Avagy leginkább dühítő? Mellékes ugyan, de alátámasztom, ha nagyon kicsiben is, de tulajdonképpen mindezt sikerült már a saját bőrömön is megtapasztalnom, méghozzá kulturális közegben. Nem prekoncepcionális volt a tapasztalat, mert csak utólag állt össze, mi is történik, miről is van szó. 

„MENNYEK KAPUJA”

Persze, hogy az egyház, s mert Szilvay Gergely katolikus, hát elsősorban Róma. Ezért a a fejezetcím leginkább a Péter által testált egyházra vonatkozik (s most felejtsük el ennek a tézisnek a teológiai és történelmi tarthatatlanságát!)

Az első cikk ebben a fejezetben rámutat arra, mennyire tájékozatlanságból fakadó blődség Jézust az első baloldalinak tartani. Jézusnak eszébe sem volt társadalmi, szociális és gazdasági reformot végrehajtani. Ő a megváltás művét teljesítette be a Földön. Amiről a baloldal, ugye, hallani sem akar. 

Aztán olvashatunk arról, mennyire képtelenség a magunk módján való, keresztény közösség nélküli hit, s mennyire közel van hozzá az új pogányság. Aminek viszont már semmi köze nincsen a kereszténységhez. 

Olvashatunk még arról, hogy szabad-e politizálnia az egyháznak, és egyáltalán, mi is a politizálás? 

S ha már egyház, akkor nézzük a történelmét, a katolicizmus legkiemelkedőbb skandalumát, az inkvizíciót! Ami volt, de egyáltalán nem úgy, nem annyi volt az annyi, nem az volt a cél, nem az volt a működés. Ne gondold, hogy szerencsenmosdatásról van szó! Szilvay (és sokan mások): az eltorzított történelmi tényeket akarják visszakalapálni az eredeti állapotukba. 

Majd elidőzünk cseppet XVI. Benedek konzervatívizmusánál, és annál a ténynél, hogy vajon van-e jövője a liberális egyháznak, vagy sorsszerű, hogy az egyház konzervatív legyen? Sorsszerű, mert a liberalizmus kiüríti, kiheréli, semmissé teszi a kereszténységét. 

„EGY VÉRBŐL”

Persze, hogy magyarság, közösség, nemzet! S persze, hogy az Ismerős Arcok és főleg a daluk! (Amit odafigyelve soha nem tudok könnyek nélkül meghallgatni.) S amivel balról sokan deklaráltan nem tudnak mit kezdeni. A mit kezdeni nem tudásukkal meg Szilvayval együtt én nem tudok mit kezdeni. 

Mert fontosabb-e, lehet fontosabb a magyar menekült egy ukrán menekültnél? Vagy egy szomáliainál? Van-e egyáltalán olyan, hogy nemzet, és kell-e, hogy legyen? Mi szükség van rá? 

Globálisan és multiszemlélettel nem megoldhatók a problémák. A kérdés a lehetőségek és kötelességek szintjén kezelhető, mondja Szilvay. Apaként nem lehet kötelességem a világ összes éhező gyerekén segíteni. Először a saját gyerekeim szájába kell ételt tennem, mert róluk kötelességem is gondoskodni. A másik család gyerekéről nem kötelességem. Ha megtehetem, dicséretes, de nem kötelesség. 

Szilvay nagyon fontos megállapítása, hogy minden társadalom, minden kisebb-nagyobb csoport alulról építkezik: párkapcsolat, szűkebb-tágabb család, lokális, helyi közösség, megye, földrajzi egység, ország, közvetlen szomszédok (például Kelet-Európa), kontinens.

A Föld teljes lakosságában majd akkor gondolkodhatunk, ha a Klingon Birodalom támadást indít ellenünk. 

A baloldal a Klingon Birodalomnál kezdi, és meg is áll itt. Számára a nemzet konstruált fogalom, az egy vérből valóságnak nincsen semmi jelentősége: véletlen, jelentés és jelentőség nélküli halmaz csupán. 

„A GYARLÓSÁG NÉPEI”

A demokrácia akkor jó, ha a demokráciát gyakorló népek érettek rá.

  1. Azt, hogy érettek rá onnan lehet tudni, hogy felelősen szavaznak-e.
  2. Azt, hogy felelősen szavaztak-e onnan lehet megítélni, hogy kire szavaztak. Ha a baloldalra, akkor felelősek, ha Orbánra, akkor éretlen, felelőtlen bandáról van szó, nem kiművelt demokratikus szavazóbázisról.
  3. Az, hogy Orbánék már mióta hatalmon vannak, két dolognak köszönhető:
    1. a magyarok ostoba suttyóságának
    2. és miként manipulálta/ja a rezsim választási törvényt a maga érdekeinek megfelelően. 

Annak, hogy az urnákhoz battyogó magyarok többsége valóban inkább az Orbánék-féle politikát akarja mintsem a baloldalit, esélye sincsen. Azt nem akarhatja, mert akkor ostoba, megtévesztett, megvásárolt, szemellenzős, Kádár-birka, megmindenegyéb. 

Ugyanitt tárgyal a szerző még két nagyon fontos kérdést.

Az egyik: csak a liberális demokrácia létezik (ahogyan Kis János leszögezte), vagy vannak egyéb alternatívák is? (Vannak. Lásd a könyvben!)

A másik:miért nagyon veszélyes társadalmi, erkölcsi kérdéseket átengedni a jog alkalmazóinak, avagy lehet-e ésszerű oka a bírói kormányzásnak? Rövidre zárom: például a gyűlöletbeszéd-törvények alkalmazásakor a tárgyalótermekben dőlnek el történelmi, erkölcsi, etikai kérdések. Amikhez a jognak köze nincsen. Illetve csak hozzávetőlegesen. Másfelől a bírók csak a jog alkalmazói, nem az alkotói. Tetszik vagy nem tetszik. Az alkotók a politikusok. 

„FÉNNYEL TELI VÖDRÖK”

Ez a fejezetcím is olyan, hogy ki nem találnám, miről is szól, ha csak így önmagában áll... Mondjuk jól hangzik. De ennyi. 

Kifelé zsákból macsek, avagy a kód felfejtése: az oktatásról van szó!

Elsősorban a szegregáltnak hazudott oktatásról. Meg az esélyegyenlőséginek füllentettről. Meg a rasszizmusról, ha egy szülő nem az integrációt, hanem a gyereke előre haladását tekintve iskolát vált a csimotájának, ha úgy érzi, ott, ahol van, helyben topog. Mert a tanárjának az ideje az oktatás helyett a neveléssel megy el. Meg hogy feladata-e egyáltalán a tanárnak a nevelés? S baj-e, ha különböző színvonalú iskolák léteznek (mint ahogy egyébként különböző színvonalú iskolák léteznek)? S hogy mennyiben okoz problémát, hogy a felzárkóztatás a mindenkori társadalmi középosztályhoz történik, mert hogy különben mi a fenéhez zárkóztatnák fel a gyerekeket? 

És ilyesféle izgalmas kérdéseket kaptak szerepet ebben a fejezetben. 

„A FÖLD VÁROSA”

Ez a cím adja magát, de míg az előző egy hetvenes évek beli, szörnyen vontatott magyar művészfilm képét derengteti fel a személyes asszociációs hálómban, addig itt elsősorban Asimov Alapítvány-univerzuma sejlik fel. Holott persze semmi köze hozzá. 

Arról viszont vastagon szó van, hogy mennyire akarunk mi, magyarok manapság a Nyugathoz tartozni, amikor a Nyugat már régen nem tartozik saját magához? Az egykori határozott, sármos, okos izompacsirtából, egy kocsmakönyöklő, nyuzega, feminim alkoholista lett, aki még a dezinformáció szót sem képes dadogás nélkül kimondani. 

A Nyugat ma önmaga leépítésén, elpusztításán munkálkodik elemi erővel (s a könyv megjelenésének az idején még szó sem volt az Oroszországgal szembeni szankciónak hazudott, művészi szinten előadott, gazdasági öntökönszúrás professzionális bűvészmutatványról, amellyel az ostoba Nyugat kizárólag önmagának ártott, de önmagának legalább nagyon-nagyon. 

Minden más önfelszámolási hozzájárulás a könyv előzményeiben olvasható. Nem is csoda, ha a baloldal a Nyugatnak való hátat fordítással vádolja az Orbán kormányt. A Nyugat ugyanis hátat fordított önmagának, és elképesztő nyíltsággal, következetességgel számolja fel saját magát. Ennek hátat fordítani,lássuk be: érdem. 

A mivel ez a fejezet ismét egy egyfajta vegyes vágott, szó van itt a SZFE üzemeltetésének a kérdéséről, Trianonról (TGM teljesen félre csúszott szempontjából),  a szabadkőművesekről, arról, hogy kié egy, az állam által fenntartott egyetem, kicsoda a szélsőjobbos Orbán vendégei közül, és még több mindenről. A fejezet befejező darabja az Orbán kormány húsz évét tekinti át. A címe: Nemzeti restauráció. Tanulságos, elgondolkodtató. 

„A TELJESSÉG ÍGÉRETE”

A pandémia mint Isten figyelmeztetése? Néhány gondolat a testről és a lélekről. Vagyis egy kis mindennapi metafizika. 

S aztán már vége is a könyvnek. Így, pár oldal híján ötszáz oldal elolvasásával. 

 

MCC Press, Budapest, 2023, 524 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636440237

8/10

2023 karácsonyának első napja. Mármint úgy, hogy tegnap volt Szenteste. Szerelmetesfeleségtársam édesanyjánál voltunk. Mert szeretjük, s hogy ne legyen egyedül. Viszont ezáltal enni és enni, meg enni kellett. Ami egy darabig működött, szétcsapva két kis whiskeyvel, de aztán mindenki eltelt. 

Évek óta így megy ez. Részemről minden újabb évben egyre nagyobb kedvvel. Ma pihi volt. Holnap megyünk az én tengernyi két gyerekemmel és az övéikkel találkozni. Igen, persze, az unokámmal is. Hurrá! Immeg az összes gyerekünk és az összes párjuk egy helyen lészen. Nem lesz nagy buli, tekintettel a két évesre, de örülök, hogy találkozom velük. 

Tegnap is, ma is rosszul lettem. Mindkét nap ebéd után. Hagymakrém leves, chilis bab. Nem tudom, valamelyik-e az oka. SzFT-nak semmi baja. Tegnap kivert a víz, felfordult a gyomrom, és majdnem összeestem. Ma csak a gyomorforgás volt, mintha én lettem volna Piroska farkasa. Tudod, hasában a patakpart köveivel. Pedig még aludtam is ebéd után. Utána lett xar. 

Tegnap megijedtem. A hideg veríték és a gyomorforgás miatt. Az infarktusnál is meg voltak ezek. Igaz, akkor volt légcsőfájás, meg irgalmatlan hányás is. 

Idén nyáron kimaradt a kardiológiai kontroll. 

Viszont ezt hallgasd meg: Lalu – The Fish Who Wanted To Be King   Véletlenül találtam random dobta fel a YouTube. Olyan kis Yes-es. Pazar! 

Mauro Boselli – Stefano Andreucci: Tex – A bosszúálló

Vadnyugat, gyilkosság, profi bosszú, gazember-e, aki az?

tex_a_bosszuallo.jpg

Tex olasz képregény-sorozat. Az első száma 1948-ban jelent meg. Azóta meg folyamatosan, és a mai napig százezrek olvassák világszerte. A sorozat gazdája eredetileg a Sergio Bonelli Editore nevű kiadó, amelynek roppant gazdag a palettája főhősökben. Igen sokat írtam már a kiadványaikról. Dragonero (amelynek a kiadásáról a Frike Comics éppen a napokban mondott le, fogyási problémák miatt; a csuda vigye el4), Morgan Lost, Dampyr, Diabolik, Julia, Zagor, Suttogó Szél, Nathan Never, mind az ő hőseik. Amik, akik magyarul is megjelentek. Olaszul többen vannak. 

Magyarországon jelenleg két kiadó is jelentet meg a sorozatból köteteket. Az egyik a CSA Comics, a másik a jelenlegi füzet kiadója, a Frike Comics. Az előbbi egy Tex Classic sorozatot indított, az utóbbi két formátumban, egy hatalmas méretű sorozatban és ebben a kb. A5-ös méretűben jelentet meg köteteket. Füzeteket. A hatalmas az kötet, fekete-fehér, hosszú történetekkel, az utóbbi színes, vékonyka, negyvenhat oldal. Szóval Tex-ben egyre gazdagabb a magyar képregény-olvasótábor, lehet örvendezni. 

Tex vadnyugati revolverhős, vö. Lucky Luke. Csak a történetei egyáltalán nem vidámak. Többről már írtam is, itt a blogomon. 

1. A könyörtelen
2. Patagonia
3.Gyilkosok
Tex Classic 1. – Két zászló között

Megszoktam, hogy a Bonelli-kiadványok sorozatos kötetei vaskosak, alsó hangon száz oldal körül vannak. Amikor megérkezett ez a füzet, csudálkoztam is, mert vékonyka, negyvenhat oldalas. Az ára is a dupláját ígérte. Vannak egyedi, átvett Bonelli-füzetek, amelyek ekkorkák. Más kérdés, hogy azok eddig nem is voltak az ínyemre valók. 

Az általam olvasott négy Tex-ből három nagyon tetszett, egy nem annyira. Ez a vékonyka a két kategória között helyezkedik el. 

tex_a_bosszuallo_02.jpg

*

zínes. Ami a Bonelli dolgaiban viszonylag szokatlan, de nem példa nélkül való. Nincs semmi fenntartásom a színesség ellen, de valahogy megszoktam a fekete-fehéret, mert az a Bonelli-hősöknek nagyon jól áll. 

Amikor belelapoztam a füzetbe, első nézésre nem nyertek meg a rajzok. Másodikra már cöccögve helyben hagytam, hogy nem rossz. Aztán ha nem is lettem lelkes, de elismerőn bólogattam, hogy na, csak jó ez. Vagyis nem feltétlenül adja el magát az ábrázolás, ha csak átabotában pislogunk rá. A lényegük a tartósabb kapcsolatban domborodik ki. Szétszórtam néhányat a bejegyzésben, hogy fogalmad lehessen, miről is van szó. Láss, nézz és bólogass te is!

tex_a_bosszuallo_07.jpg

*

A történet bosszútörténet. Az mindig hálás. Aztán vagy sikerül a megvalósítás, vagy nem. S ha bosszú, akkor persze nagyjából bármi az eszünkbe juthat. Nekem például a szép emlékű indián, Charles Bronson vonatkozó filmjei. Vagyis nagyjából bármelyik. 

Tex édesapját metgörik a rosszak. Tex-szel is ez a terv, de nem válik be. Hogyan is lenne akkor hetvenöt éves sikerszériája? S mert Tex az Tex, pisztolya van, kettő is, és a Vadnyugaton vagyunk, a rosszak nyomába ered. Bizonyára figyelmetlen voltam, de első olvasásra nem derült ki a számomra, Tex-apunak miért is kellett a préribe harapnia. Végső soron neki mindegy, nekem meg jó, hogy így történt, mert nézhetem, olvashatom Tex bosszútörténetét. 

A rosszaknak van egy nagyon rossz főnöke is, aki nem általában nagyon rossz. A világ felé a böcsületes gazdag ember képét sugallja, és csak stikában követi, követteti el a nagyon rosszaságokat. Tehát a nagyon rosszaságában benne van a gyalázatos képmutatás is. 

tex_a_bosszuallo_06.jpg

Tevékenységi körébe felvette a marhalopásokat is. S mert ott biztonságosabb túladni a lenyúlt csordákon, átviszi, terelteti őket a határon, ahol már van egy bejáratot orgazdája. Aki valamikor rendes, dolgos vadnyugati polgár volt, de a családja rosszkor volt rossz helyen, és nem is élte túl ezt a szerencsétlen csillagzatot. Apu nem volt jelen, bosszút esküdött, mert a törvénnyel nem sokra ment. A Vadnyugaton vagyunk, kizárólag ott történhetett ilyen. Ezért ő is bosszút esküdött, átállt a sötét oldalra, és gazember lett belőle is. A történetből kiderül, hogy a párduc nem változtatja meg a foltosságát, aki genetikailag böcsületes, az bizony az is marad, ha a fene fenét eszik is. A rosszemberség csak maszk, köpönyeg, álca. Miközben persze követ el rosszemberséget. Ez a történet dramaturgia gyenge pontja, de deus es  machina-nak kiváló. 

A határon inneni rosszembernek vannak ellenségei. Mert az, hogy rosszember, kilóg a maszk, a köpönyeg, az álca mögül. Legalább azok nem kedvelik, akiknek valamikor volt marhájuk, de azok már a határ túloldalán legelnek. Ezek a megkárosítottak összefognak, és mert a törvény vadnyugati, hát a kezükbe veszik a feszültséget, és a saját módszereikkel szándékoznak enyhíteni: a rosszember nyomába erednek. Mintegy Tex természetes szövetségeseként. 

A végeredmény felől kétség sem lehet! 

tex_a_bosszuallo_01.jpg

*

A helyzet az, hogy a történet olyan kis... hm... rendben levő. És pont. Teljesen élvezhető, izgulható, és nagyjából feledhető is. Mint a rágógumi: amíg a szádban van és íze van, addig élvezetes, de sem folyadékot, sem táplálékot nem ad a testednek, maximum a rágóizmokat dolgoztatja. Az is valami, addig sem pihennek. Bár a reggeli tornával nem ér fel ez a mozgás. 

tex_a_bosszuallo_09.jpg

Frike Comics, Dunaharaszti, 2023, 54 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891595 · Fordította: Nagy-Mihály Ágnes

7/10

2023 decembere: már csak egyet kell aludni Szentestééig. Nem tudok mit kezdeni a karácsonnyal. Az köztudomású, hogy egészen biztosan nem ekkor született Jézus, tehát az ő születésnapját nem ünnepelhetjük. A vele járó csilivili nekem nagyon sok. Az értelmetlen költekezés, főzőcske-hegyek megint csak. Viszont ekkor vagyok együtt egyszerre a két gyerekemmel. Ami meg nagyon jó. 

Tegnap Szerelmetesfeleségtársam még dolgozott, Reggel, bár szabin voltam, keltem vele. És mentem Ofi barátom garázsához, mert cserélték a kapuját. Ofi, ugye, külföldön él az övéivel, én vagyok eföldi helytartója. Szerencsére gyorsak voltak a kapucserés srácok, nem kellett visszamennem, megvárható volt a munka. De mocsok egy hideg szél fújt. Aztán kicsit írogattam, kitakarítottam a fürdőt, felsepertem a konyhát, lemostam a csempét, a falra szerelt szedőcuccokat, a tartójukat, kimostam a konyhaszőnyeget, leszedtem a száraz ruhákat a fogasokról, majd megsütögettem az ebédhez a krumplit, meg minden mást, mirelitből. Egy pici szunyóka, írogatás, aztán mentünk bevásárolni, hogy elköltessünk ötvenezret. Persze ebben volt négy ajándék is, bár nem nagy értékű. 

*

Ahogy tegnap írtam, a laptopomra visszaállítottam a Windows Hello-problémás oprendszert. Tegnap találtam egy módszert, miképpen lehet kikapcsolni a Vivaldiban. Csak éppen nem lehetett. Bosszantóbb volt, hogy a Win-t sem tudtam Pro verzióra frissíteni: beírtam a tökéletesen legális kódot, „Tovább”, és csak tekert-tekert... Rendszertisztítás CClanerrel, Advanced System Care-rel, annak is a pro változatával, hozzáadva a letölthető rendszerleíró-takarítóját, és láss csodát, frissült a Win. Ma reggel jutott eszembe, hogy hátha a takarítás megoldotta a Vivaldi Hello-s problémáját: és képzeld, igen, megoldotta! Szép az élet! 

Immár csak arra kellene rájönnöm, SzFT telefonja miképpen képes teljesen random, a címjegyzékben nem szereplő számok felhívására. Hallottál már ilyet? 

Mondjuk olyanról hallottál már, hogy egy hívásnak nincsen elindítója, és a vonal mindkét végén kicsöngenek a telefonok? Kétszer is megtörtént ugyanazzal a személlyel és velem. Szerinted? 

Néha gyűlölöm a körülöttünk levő technikát. Meg azt, hogy annyira balfék nem vagyok, hogy ne lenne néhány ötlet-lehetőségem, de közben annyit meg nem tudok, hogy ne kelljen órákat mókolni ilyen szirszar, de nagyon zavaró problémákkal. Brrr! 

 

süti beállítások módosítása